udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
5377
találat
lapozás: 1-30 ... 2911-2940 | 2941-2970 | 2971-3000 ... 5371-5377
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2001. július 16.
Júl. 15-én ünnepélyes felavatták Ördöngösfüzesen az egyházi múzeum-szórványközpontot. Az istentiszteleten dr. Bustya Dezső nyugalmazott református püspök-helyettes hirdetett igét. Lapohos András nyugalmazott tanár, az ördöngösfüzesi iskola hajdani igazgatója, a közösségi ház megálmodója és jövőbeni gondozója románul és magyarul elmondta, a református egyházkerülettől származik a száz négyzetméteres telek, amelyre a Daróczi Júlia tervei alapján emelt kis múzeum-közösségi ház felépült. A különféle engedélyek beszerzése három évet vett igénybe. 1999. július 15-én, két esztendővel ezelőtt került sor az alapkőletételre, amelyet most az épület átadása követett. A múzeumterem közepén látható a hajdani, ma már nem létező haranglábnak Pál András által fából elkészített makettje, de a régi görög katolikus fatemplomot is megfestették. A házat magukénak érzők festményekkel, könyvekkel, fotókkal, írógéppel, bútorzattal, munkával, pénzbeli segítséggel járultak hozzá a Mezőség elhalóban lévő értékeinek megőrzését, továbbadását vállaló kis ház berendezéséhez. Könyvtár és negyven férőhelyes kis helyiség várja a mezőségi fiatalokat, idősebbeket előadásokra, vetítésekre, népdalok tanulására, kiállításokra. A szórványközpont elsősorban a község közel 1600 lakosának egyharmadát kitevő magyarok közösségi háza kíván lenni. /K. E.: Egyházi múzeum-szórványközpontot avattak Ördöngösfüzesen. Példás mezőségi összefogás a szórványmagyarságért. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./2001. július 16.
A tizedik alkalommal /júl. 14-én/ megrendezett szatmárnémeti véndiáktalálkozó ezúttal is színvonalasra kerekedett. A Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség lelkes csapata idén is kitett magáért, A jubileumát is ünneplő rendezvényen megjelent Tempfli József római katolikus püspök illetve Tőkés László, református püspök is. A Bocskai Szövetség évi díjkiosztó ünnepségére a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvarán első ízben került sor. Az eseményre a korábbi díjazottak is eljöttek. Ünnepi beszédében a szövetség alapítójáról, Ligeti L. Zoltánról is megemlékezett Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatónője. /(Dancs Artur): Találkozó kivilágos kivirradtig... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./ Jól sikerült a X. véndiáktalálkozó. Grebur Miklós, a Véndiákszövetség elnöke nyitotta meg a találkozót. Tőkés László püspök az itthon maradást hangsúlyozta. Oktatásunk exportra termel - mondta, és ez nagyon veszélyes. A vendégek megtekintették a Muhi Sándor igazgató válogatásában kiállított tíz év találkozóinak fényképes és írott dokumentumait. Felemelő érzés volt a jeles napra összegyűlt 10-20-30-40 éves találkozóikat ünneplő osztályok és a legidősebb, 50 éve végzett egykori diákok bevonulása. Megkoszorúzták az elhunyt tanárok és diákok emlékét idéző márványtáblát, ahol sorfalat álltak a zászlót hozó, díszmagyarba öltözött fiúk és lányok. /Benedek Ildikó: Véndiáktalálkozó - Szatmárnémeti 2001. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 14./2001. július 16.
Júl. 14-én Szatmárnémetiben, a hagyományos Véndiák-találkozón a Bocskai Szövetség immár hetedik alkalommal adta át erkölcsi elismerését azon személyiségeknek és intézményeknek, akik tevékenységükkel kiemelkedően szolgálják a magyarság érdekeit. Dr. Kreczinger István, Bocskai Szövetség elnöke hangsúlyozta, ez a díj a szolgálat és az önzetlenség elismerése, és olyan erdélyi, magyarországi és Nyugaton élő személyiségek részesülnek benne, akik Bocskai István végrendelete és a Bocskai Szövetség programja szerint a magyar nemzet egységéért és oszthatatlanságáért munkálkodnak. Az újonnan kitüntetettek: dr. Egyed Ákos /Kolozsvár/ akadémikust, Kató Béla református püspök-helyettest /Illyefalva/, Dr. Lovas István /Budapest/ újságírót, politológust, valamint az Erdélyi Napló hetilapot. A szólásszabadság egy másik őre, az erdélyi sajtó egyik jeles képviselője, az Erdélyi Napló hetilap képviseletében Dénes László főszerkesztő vehette át az elismerés oklevelét. /Szilágyi Gabriella: A szólásszabadság rehabilitálása. Szatmárnémetiben osztották ki az idei Bocskai-díjakat. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./2001. július 16.
Ellenjelölt nélkül Ludescher Istvánt választotta újra elnökévé a hét végén az RMDSZ Nagybánya területi küldöttgyűlése. Megalapozatlannak nyilvánítva a Reform Tömörülés kérését, a jelenlévők elutasították, hogy a platform alanyi jogon képviseltesse magát a közel kilencvenfős testületben. Az RMDSZ területi szervezetének elnöki tisztségére pályázóknak az idén először két feltételnek kellett eleget tenniük: legkevesebb 11 éves tagság és legalább egy alkalommal betöltött elnöki vagy alelnöki tisztség valamelyik helyi szervezetben. A jelölési feltételeket a Reform Tömörülés (RT) tagjai is megkérdőjelezték, mert ezek ellentmondásban vannak a tagok megválaszthatóságát garantáló szövetségi alapszabályzattal, és eleve kizárják a fiatalok bekapcsolódását a szervezet vezetőtestületeibe. Ludescher kiemelten szólt a civil szervezetekkel, egyházakkal való együttműködésről, a rendszeres konzultáció igényéről. /Dávid Lajos: Nagybánya: újra Ludescher. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./2001. július 16.
Júl. 12-én a Polgártárs Alapítvány lakossági fórumot tartott Csíkszeredában, amelynek meghívottja dr. Csedő Csaba István polgármester volt. Újbóli megválasztása óta eltelt egy év megvalósításairól számolt be a csíkszeredai vezető. Az önkormányzathoz átkerülő intézmények finanszírozása tetemes összegeket emészt fel a hivatal költségvetéséből. Az ivóvízhálózat bővítése folyamatban van Csíktaplocán. Az úthálózat javítása is jelentős összeget emészt fel. Az öregek otthona felépítésére még legalább két évet kell várni. /DACZÓ DÉNES: Polgármesteri faggatózó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./2001. július 16.
Júl. 15-én Felsősófalván megkezdődött a júl. 22-ig tartó VII. Székelyföldi Tánctábor. Mintegy 150-160-an jelezték részvételüket, ami megfelel a sokévi átlagnak. A programban tánc-, népdal- és népzeneoktatás szerepel. A táncokat Bajkó László, Bodó- Bán János, László Csaba és Mátéfi Csaba tanítja táncospárjaikkal, a népdalokat Bartha Ildikó és Papp Zsuzsa, a zenészeket Sinkó András. Meghívottak Barabás László, Pávai István, Szász Tibor. /VII. Székelyföldi Tánctábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./2001. július 16.
Jobbágytelkén júl. 8-án kezdődött a Marosszéki népzene- és néptánctábor, melyet a Folk Center Alapítvány szervezett, a román Művelődési Minisztérium és a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával. A táncoktatást szakmailag a Maros Művészegyüttes három tagja segítette. A kézműves házban folyt a munka: a szalmafonás, nemezelés, és "agyagolás". Elhangzott több előadás. Minden este volt táncház. Muzsikáltak a péterlaki zenészek, a vajdasági Csalóka, a vásárhelyi Forduló együttes. Balla Antal elújságolta, hogy Budapesten készül a CD-je: hét jobbágytelki népdalt énekel. A jobbágytelki táborban 127 erdélyi, 54 magyarországi és 5 nyugati vendéget szállásoltak el házaknál, de sokan a sátor mellett döntöttek. /Marosszéki népzene- és néptánctábor Jobbágytelkén. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 16./2001. július 16.
Utoljára Homoródfürdőn volt 1995-ben országos méretű diáktalálkozó. Júl. 18-22. között a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn a Kolozsvári Magyar Diákszövetség szervezésében újra megszervezik az Erdélyi Diáktalálkozót. A KMDSZ elnöke, Boda Szabolcs arról tájékoztatott, hogy évek óta sem magyar, sem román diákszervezetek nem rendeznek ilyent. Fellép Hobó, azaz Földes László József Attila-estjével. /Bágyi Bencze Jakab: Erdélyi Diáktalálkozó Szejkefürdőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./2001. július 16.
Júl. 15-én a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola szervezésében megtartotta első koncertjét a Csíki Kamarazenekar. A tervek szerint a hangversenyek színhelye a Csíki Játékszín (régi művelődési ház) lesz. A csíkszeredai művészeti középiskola zene szakos diákjaiból és tanáraiból, zeneakadémiai hallgatókból és meghívott előadókból verbuválódott a kamarakórus. /Szatmári László: A Csíki Kamarazenekar első koncertje. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./2001. július 16.
Kilenc év után újra álmaim kisvárosában élek, írta Bágyi Bencze Jakab, aki kilenc évig élt Budapesten, majd visszatért Székelyudvarhelyre. Jelenleg a Hargita Népe munkatársa. /Bágyi Bencze Jakab: A jegyzet. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./ Bágyi Bencze Jakab hazatérése után a Székely Szék /Székelyudvarhely/ hetilap munkatársa lett, de a lap megszűnt.2001. július 16.
Napvilágot látott Kisgyörgy Zoltán és Dukrét Lajos: Baróti-hegység és Bodoki-havasok című könyve. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó /Csíkszereda/ Erdély hegyei sorozatának 16. kötete a történelmi Háromszék két hegyvonulatát írja le. A táj turisztikai objektumai - mint a világhírű fürdőhelyek (Málnás-, Bálványos-, Sugás-, Uzonkafürdő, Előpatak), a történelmi nevezetességű Szárazajta, a barcaszentpéteri növényrezerváció, az árkosi Szentkereszti-kastélyt övező dendrológiai park, a Rétyi-nyír, az illyefalvi gyermekfalu stb. - a hegyekbe vezető turistaösvények mellett is sok látványosságot ígérnek az idelátogatóknak. /Új Könyv. Kisgyörgy Zoltán és Dukrét Lajos: Baróti-hegység és Bodoki-havasok. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./2001. július 17.
Adrian Nastase miniszterelnök nem tud eleget tenni a tusnádfürdői nyári szabadegyetemre szóló meghívásnak, mivel a magyar státustörvény vitája lehűtötte Bukarest és Budapest kapcsolatait - írta a Curentul. A szabadegyetemre meghívást kapott Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, ez kellemetlen helyzetbe hozta a román kormányfőt. A státustörvény kérdésében keletkezett diplomáciai konfliktus kezdete óta a két miniszterelnök hivatalosan nem találkozott, így Adrian Nastase számára lehetetlen, hogy Orbán Viktorral a Tusnádfürdőn tartandó szabadegyetemen és ne Bukarestben, a Victoria-palotában találkozzon- írta kormányközeli forrásokat idézve a lap. /Nastase nem megy Tusnádra A státustörvény hűtötte le a kedélyeket. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.
A román hatóságok lehetetlenné teszik a magyar státustörvény végrehajtását Románia területén, ha Magyarország nem veszi figyelembe Románia és a nemzetközi közösség álláspontját - jelentette ki Gheorghi Prisacaru, a román szenátus külügyi bizottságának elnöke. Szerinte ugyanis nem lehet tárgyalásnak nevezni a román és a magyar külügyminiszter Snagovban tartott júl. 13-i megbeszélését. "Csak egy nem hivatalos találkozó volt, amelyen mindkét fél a maga álláspontját ismertette. A magyar külügyminiszter látogatása sokkal inkább a világ szemébe szórt porhintésnek tekinthető, Magyarország jó szándékát volt hivatott mutatni, hogy a törvényt alkalmazhassák" - fogalmazott. /Prisecaru szenátor hivatalos látogatást minősít. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./2001. július 17.
Éles hangú közleményben "fejezte ki csodálkozását" a román külügyminisztérium amiatt, hogy az amerikai külügyminisztérium az emberkereskedelemről készített jelentésében Romániát azok közé az országok közé sorolta, amelyek nem tesznek lényeges erőfeszítéseket a jelenség megakadályozására. A júl. 16-án megjelent közlemény szerint a román külügyminisztérium úgy véli: az amerikai külügyminisztérium jelentését készítő szakértők nyilvánvaló tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot, és nem vették figyelembe a Románia által az elmúlt hónapokban elért jelentős haladást. A román külügyminisztérium sajnálatosnak nevezte, hogy az amerikai külügyminisztérium szakértői nem tájékozódtak a kérdésről. Az amerikai külügyminisztérium múlt héten közzétett jelentése egyebek között megállapította: Románia az elsőszámú ország, ahonnét nőket visznek Törökországba, Olaszországba, Görögországba és a Balkánra szexuális kizsákmányolásra. Görögországba férfiakat "szállítanak" mezőgazdasági feketemunkára Romániából. /Román-amerikai vita az emberkereskedelemről Bukarest szerint nem méltányolják erőfeszítéseit. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.
Háromnapos hivatalos látogatásra Izraelbe utazott Adrian Nastase miniszterelnök a külügyminiszter kíséretében. Románia kész közreműködni a térségbeli konfliktus enyhítésében, ha erre felkérik - jelentette ki Jeruzsálemben Nastase júl. 16-án, miután tanácskozott izraeli kollégájával, Ariel Saronnal. A háromnapos hivatalos látogatása során Nastase egyébként találkozik Jasszer Arafat palesztin vezetővel is. A júl. 16-i megbeszélésen - amelyen részt vett Mircea Geoana külügyminiszter is - a román és az izraeli miniszterelnök a kétoldalú gazdasági kapcsolatok élénkítése mellett foglalt állást, annál is inkább, mert a kereskedelmi forgalom az elmúlt öt évben számottevően csökkent. A találkozó utáni sajtóértekezleten a Romániában tapasztalt rasszista megnyilvánulásokra utaló kérdésre Nastase leszögezte, hogy az ország demokratikus állam, ahol elfogadhatatlan az ilyesmi, és a hatóságok megtették és megteszik a szükséges jogi lépéseket minden ilyen esetben. /A román kormányfő Izraelben. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 17./ Ariel Saron miniszterelnök szerint a demokratikus Románia mindig barátként viszonyult a zsidó államhoz, és elismerően beszélt Nastaséról, amiért "fáradtságot nem ismerően vezeti népét a függetlenség, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása felé". Saron megemlítette azt is, hogy a második világháború idején a romániai zsidóság fele koncentrációs táborokban vesztette életét. - Romániának szándékában áll fellendíteni az Izraellel kiépített gazdasági kapcsolatokat, tárt karokkal várjuk az izraeli befektetőket, különösen a számítástechnikai iparba - fejtette ki Nastase. Romániában mintegy 1700 román-izraeli vegyes érdekeltségű vagy teljesen izraeli tőkével rendelkező céget jegyeztek be, amelyek 35 millió dollárt fektettek be. /Moldován Árpád Zsolt: Segítik a NATO-integrációt. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.
A holland-német Maas-Rajna Eurorégió közös fejlesztési programot dolgoz ki a magyar-lengyel-román-szlovák-ukrán Kárpátok Eurorégióval - jelentették be az együttműködő szervezetek képviselői júl. 12-én Nyíregyházán tartott tanácskozásukat követően. A nyugat-európai szakemberek elmondták: különösen az árvízvédelem területén látnak lehetőséget a szoros kapcsolatokra, hiszen a gondok hasonlóak a Tisza és a Rajna mentén. A részvevők közös programok kidolgozására látnak lehetőséget a vízszennyeződések megelőzésénél, a veszélyes hulladékok kezelésénél, valamint a levegő- és a talajvédelem területén is. A két régiós szervezet vezetői elhatározták arról, hogy szakértőik szeptemberben Maastricht városában véglegesítik a konkrét fejlesztési elképzeléseket. A Maas-Rajna, illetve a Kárpátok Eurorégió 1998 óta tart kapcsolatot egymással. A holland-német közösség azóta segíti a magyar-lengyel-román-szlovák-ukrán szervezetet, így hozzájárult az öt kelet-európai ország érintett területeit összekapcsoló informatikai infrastruktúra kialakításához. /Közös Maas-Rajna és Kárpátok Eurorégió fejlesztési program. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.
Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere továbbra sem ismeri el a városi tanácsot, így annak július 11-én hozott döntését sem a város ez évi költségvetésének megszavazásáról. Funar szerint "az a huszonegy állampolgár", aki tanácsosi jelmezben eljátszotta a költségvetés megszavazását, dokumentumokat tulajdonított el a városházáról, emiatt ő a közigazgatási bíróságon többrendbéli keresetet nyújtott be. Octav Cozmanca közigazgatási miniszterhez nyílt levelet intézett, amelyben, többek között, tiltakozik a városi költségvetés elfogadásának jogerőssé tétele miatt, és követeli az előrehozott helyhatósági választások kiírását. Egy másik levélben Adrian Nastase miniszterelnöktől kérte, hogy határozza meg a városi tanács összetételére vonatkozó előrehozott választás időpontját. /Ö. I. B.: Városházi tanfolyam közigazgatási törvényismeretből. A polgármester szerint törvénytelen Kolozsvár költségvetése. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.
A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) a parlamenti vakáció végéig közzéteszi a vallási felekezetek vezetőinek dossziéit, jelentette ki júl. 16-án a testület titkára, Constantin Buchet. Ugyancsak nyilvánosságra hozzák a "Sajtó" nevű anyagot egyes újságírók együttműködéséről. /Á. H.: Versenyfutás a parlamenttel. Közzéteszik a papok és az újságírók dossziéit. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.
Júl. 15-én megkezdődött a Bolyai Nyári Akadémia, a Kárpát-medence több mint ezer pedagógusa számára. Csíkszeredán, a Márton Áron Gimnáziumban megtartott ünnepi megnyitón Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke után Burus Siklódi Botond, a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatója beszélt a továbbképzés fontosságáról. A magyar oktatók számára rendezett továbbképző nem részesül költségvetési támogatásból. Ez évben a résztvevők 21 szekcióban hallgathatják a 154 szakember előadását. /(Daczó Dénes): Megnyílt a Bolyai Akadémia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./ Dr. Murvai László, a tanügyminisztérium anyanyelvi oktatási főosztályának vezérigazgatója rámutatott arra, hogy a Bolyai Nyári Akadémia nagyban járult hozzá a képzési színvonal emeléséhez. Kilenc tanfolyamot Hargita megyében tartanak. Tusnádfürdőn zajlik a tanítók nyári akadémiája, míg Csíkszeredában a magyar nyelv és irodalom tanítása, a médiainformatika és multimédia az oktatásban, a neveléslélektan és a testnevelés szakok, míg a romániai magyar szakoktatásról Szentegyházán tartanak tanácskozást. A művész-tanárok alkotótábora Székelyudvarhelyen, az osztályfőnöki szakosztály Székelykeresztúron, a pasztorálpszichológia és neveléslélektan pedig Gyergyószentmiklóson kezdődött meg. Csíkszeredából egyenesen Tusnádfürdőre ment a Bolyai Nyári Akadémia vezetősége, hogy megnyissák a tanítók továbbképzőjét. A megnyitó pillanatáig 154 tanító érkezett meg, akiknek 9 magyarországi és 4 hazai előadó beszél a neveléstudomány oktatásban betöltött szerepéről. /Szüszer-Nagy Róbert: Megnyílt a Bolyai Nyári Akadémia. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./2001. július 17.
A Partiumi Keresztény Egyetemen még nem hagyták jóvá a tanítóképző akkreditációját. Amennyiben szeptember elején összeül a bizottság, és megadják az akkreditációt a PKE tanítóképző főiskolai karára, előfordulhat, hogy még abban a hónapban megtartják a felvételit. /Kulcsár Andrea: Partiumi Keresztény Egyetem. Még nem hagyták jóvá a tanítóképző akkreditációját. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 17./