udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
5377
találat
lapozás: 1-30 ... 3361-3390 | 3391-3420 | 3421-3450 ... 5371-5377
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2001. augusztus 20.
Aug. 19-én falutalálkozó keretében ünnepeltek Nyárádkarácsonfalván. Az ünnepség a református templomban istentisztelettel kezdődött, ahol Pap Géza, az Erdélyi Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A gyülekezet vegyes karának előadása után az 1830-ban készített és most felújított barokk orgonát a javítómester, Pünkösti Apor rövid orgonajáték után adta át újra az egyház közösségének. Az ünneplők a temetőkertbe vonultak, ahol a Ferenczi Károly által készített kopjafánál először Karácsonfalva polgármestere, Ferenczi György üdvözölte az egybegyűlteket. Borbély László az RMDSZ képviseletében a Szent István-i örökségről beszélt. Borbély László után Karácsonfalva magyarországi testvértelepülésének, Balatonendrédinek a polgármestere, Késmári Tibor szólalt fel. Elmondása szerint azért vannak jelen az ünnepségen, mert ezáltal is erősíteni kívánják azokat a kötelékeket, amelyek átnyúlnak az országhatáron. Az említett településen kívül még jelen voltak a hollandiai Huidekeskerk, a magyarországi pomázi és a káposztásszentmiklósi testvérgyülekezet képviselői is. /Vajda György: Hármas ünnep Karácsonfalván. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 20./2001. augusztus 20.
A Szent István-napi néptánctalálkozón aug. 17-én Magyarfenesen volt a népviseleti felvonulás és az ünnepi nyitógála. Aug. 18-a a különböző településeken tett látogatássokkal telt, ahol már a csoportok szétváltak, és Mákófalván, Kisbácsban, Jegenyén, Kalotaszentkirályon, Várfalván, Szamosújváron és Széken élvezték az együttlét örömeit. Aug. 19-én a népviseleti felvonulás helyszíne már Kolozsvár belvárosának utcái voltak. A felvonulás után került sor az ökumenikus istentiszteletre, a Szent Mihály-templomban tartottak, ahol Szent István-napi megemlékezésen vettek részt az egybegyűltek. Pillich László, a Heltai Alapítvány elnöke, a néptánctalálkozó szervezője bemutatta a csoportokat, amelyek sorra elénekeltek egy-egy zsoltárt vagy saját népük himnuszát. A kitűnően megszervezett Szent István-napi néptánctalálkozó este a Diákművelődési Házban megtartott ünnepi zárógálával ért véget. /Köllő Katalin: Ünnepség az alázat és szeretet jegyében. Kolozs megyei Szent István-napok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./2001. augusztus 20.
A gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban aug. 16-17-18-án a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház bemutatta Petőfi Sándor A helység kalapácsa című komédiáját. A Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával létrejött táborban július 25-én kezdődtek el a próbák. Szabó Tibor színházigazgató kifejtette: mivel Erdélyben nincsenek még nyári színházak, a gyergyószárhegyi próbálkozásnak hagyományteremtő szerepet szántak. A Gyergyói Nyári Napok néven kezdeményezett rendezvénysorozat kiállításmegnyitóknak, könyvbemutatóknak, utcai rendezvényeknek, térzenének, koncertnek is helyet adott a színházi előadások mellett (a Budapesti Szkéné Színház például több produkcióval érkezett). /Gergely Edit: Figura a kastélyudvaron. Színházi hétvégéket tervez a gyergyószentmiklósi önkormányzat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./2001. augusztus 20.
Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában megnyílt Péter Ütő Erzsébet, Máramarosszigeten élő képzőművész kiállítása. Az eredetileg textil szakon végzett művész olajképeit hozta el Kolozsvárra. /Németh Júlia: Péter Ütő Erzsébet kiállítása a Reményik Sándor Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./2001. augusztus 21.
Az aug. 20-i központi állami megemlékezés, egyben a millenniumi év zárónapja, a magyar lobogó ünnepélyes felvonásával kezdődött Budapesten, a Parlament előtt, a Kossuth téren. A Magyar Köztársaság Közép- és Kis Kereszt kitüntetéseit átadták át a Parlamentben. Tíz órától a Margit híd és Szabadság híd közötti Duna-szakasz felett légiparádét rendeztek, ejtőernyős bemutatóval. Délután három órától a Kossuth téren a tisztek tettek esküt, majd a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa előadta a Millenniumi Óda első három tételét. Ezt követte Orbán Viktor kormányfő ünnepi beszéde, majd öt órától ünnepi szentmise a Szent István Bazilika előtt, ahonnan fél hétkor indult a Szent Jobb körmenet. Az ünnepségsorozat fénypontjának számító tűzijátékot kilenc órára tervezték. Fél tíztől a budai felső rakparton szerveztek utcabált. Aug. 20-án Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban találkozott a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) képviselőivel. A rövid megbeszélésen részt vettek a romániai, szlovákiai, kárpátaljai, jugoszláviai, horvátországi és szlovéniai magyar politikai szervezetek vezetői, valamint Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára és Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. A találkozót követően Németh Zsolt újságíróknak elmondta: megvitatták a magyar-magyar kapcsolatok "forró kérdéseit", különös hangsúlyt fektetve a státustörvényre. "A törvénnyel kapcsolatban teljes az egyetértés a magyar-magyar kapcsolatokban, a jogszabályt végre fogjuk hajtani" - hangsúlyozta a külügyi államtitkár. A hétvégén Erdély-szerte is elkezdődtek az aug. 20-ai ünnepségek: Szent István király, valamint az államalapítás emlékére szobrokat állítanak, kopjafát avatnak, koszorúznak, irodalmi esteket, tudományos-történelmi és színielőadásokat tartottak. Csíkszeredában, de Sepsiszentgyörgyön is először ünnepeltek. Szentgyörgyön körmenettel, emlékműavatással adóztak Szent István emlékének, Szatmárnémetiben, Nagybányán, Csíkszeredában koszorúkat helyeztek el, Marosszentkirályon szobrot avattak az államalapító király tiszteletére. Csíkszentkirályon a település napjai keretében ünnepeltek, egészalakos bronzszobrot emelve Szent Istvánnak. A jó ideje a hazai Szent István-ünnepségek központjának tekintett Székelyszentistvánon Markó Béla szövetségi elnök köszöntötte az ünneplőket. Az ünnepség a héten is folytatódik. /Kiemelkedő nemzeti ünnep Magyarországon. Erdély-szerte Szent Istvánra emlékeznek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./2001. augusztus 21.
Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere szerint Szent István király cselekedeteihez és hagyatékához méltó történelmi lehetőség elé került a Kárpát-medencei magyarság az Országgyűlés által megszavazott kedvezménytörvénnyel. Nemzetstratégiai lépésként üdvözölhető a státustörvény, amely ugyanakkor kísérlet a nemzet trianoni szétdaraboltságának megszüntetésére is, a nemzeti szolidaritás megteremtésére. A státustörvény kellő időben érkezett, amikor nyolcvan esztendő után megpróbálja integrálni a nemzet vérkeringésébe a leszakadt magyarságot is. Kétségtelen, hogy az Orbán-kormány éppen jókor és helyesen ismerte fel szerepét és feladatát a határon túli magyarság helyének megfogalmazásakor. /Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere: Státustörvény - nemzetstratégiai lépés. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 21./2001. augusztus 21.
A Kárpát-medence népművészetének, hagyományainak és népi kismesterségeinek ünnepét, a Millenniumi Sokadalom című a határokon is átnyúló rendezvény záró programjai aug. 17-én, a budapesti Hősök terén kezdődtek. A négynapos kulturális eseménysorozat a Szent István királyról való megemlékezés mellett a népművészek, népzenészek, néptáncosok, népi játékkészítők, az utcaszínházak és a magyar konyha mestereinek találkozója volt. Az idei sokadalmat a tavalyinál több helyszínen rendezték meg, így Szentendrén, Diósgyőrött, Abádszalókon, Tatán, Gyulán, Pécsett, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Zentán is bemutatták az ezeréves magyar kultúra örökségeit, kincseit. - Erdély-szerte megemlékeztek István királyról, így Szatmárnémetiben, Nagybányán, Csíkszentkirályon. Csíkszeredában például a rendszerváltás óta először ünnepelték meg Szent István-napját. A rendezvény a belvárosi katolikus plébániánál kezdődött, volt szabadtéri néptáncelőadás és rockkoncert, este pedig irodalmi est a Szakszervezetek Művelődési Házában Ferenczes István költő és Molnár Vilmos író részvételével. /Ünnepségek Zentától Csíkszentkirályig. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./2001. augusztus 21.
Az elkövetkező két évben a Reform Tömörülés (RT) célja az RMDSZ-en belüli politikai hatalom megszerzése - derül ki abból az emlékeztetőből, amely a platform elnökségének 2001. június 30-július 1. között Székelyudvarhelyen megtartott titkos ülésén készült, s amely a napokban került szerkesztőség birtokába, írta T. Sz. Z. /Tibori Szabó Zoltán/. A dokumentum szerint az RT kétéves reformprogramjának kiindulópontja az idei kongresszus volt, s egyetlen célja "a politikai hatalom megszerzése. Toró T. Tibor platform-elnök szerint "az RMDSZ egyszemélyes intézménnyé vált", s "e struktúra lényegéből fakadóan, a szövetségi elnöki pozíció megszerzése a legcélravezetőbb a belső reform megvalósításához". A célok elérése végett a platform Döntés-előkészítő Testületet (DET) hozott létre. Az első lépés Mátis Jenő szerint "Eckstein [Kovács Péter] kicsinálása. Papp Előd a kollektív bűnbocsátás híve, mindenki fehér lappal indul, s "az első botlásig" maximálisan megbíznak egymásban. Tamás Sándor szerint az RMDSZ-ben "minden tisztséget meg kell szerezni, amely potenciális kongresszusi küldötthellyel jár", s mivel "az SZKT-tagok küldöttek lehetnek, ezért kiemelt célszemélyként kell kezelni őket". Tamás úgy vélte, hogy az elnökjelöléssel fölösleges "Bálványosig várni", a személyeket nevesíteni kell. Szerinte két jelölt lehetséges: Birtalan Ákos és Toró T. Tibor. Borbély Zsolt Attila úgy látja, "az egyetlen, aki jelenleg Markót lenyomhatja, az Tőkés", Toró T. Tibornak pedig Tőkés László mellett kellene ügyvezető elnöki tisztséget betöltenie. Szilágyi Zsolt közölte: körvonalazódik "Tőkés László esetleges visszavonulása a püspöki pályáról, és határozottabb politika felé indulása". Tamás Sándor úgy vélekedett, hogy "Tőkés alkalmatlan jelöltnek is, elnöknek is". Az ülésen az RT-elnökség tagjai elosztották egymás között a teendőket. Borbély Zsolt Attila "összmagyar szervezkedéssel és szövetségi normarendszerrel", Szilágyi Zsolt "külüggyel, csángókkal, románokkal és zöldekkel", Tamás Sándor "tulajdonügyekkel és földkérdéssel", Papp Előd "önkormányzatokkal, a székely városállamokkal, oktatással, sporttal és ifjúsággal", Mátis Jenő "kis- és középvállalkozásokkal, magyarországi vállalkozói támogatási programokkal és a vállalkozói holdudvarral", Toró T. Tibor pedig "biztonságpolitikával, oktatással, művelődéssel és általános politikai vonatkozásokkal" foglalkozik. /T. Sz. Z.: A Reform Tömörülés egyetlen célja: a politikai hatalom megszerzése. A szövetségi elnöki posztért Tőkés László visszavonulna a püspöki pályáról? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21. - Ugyanezt az értesülését Tibori Szabó Zoltán a Népszabadságban Puccstörekvés az RMDSZ-en belül - kolozsvári tudósítónktól alcímmel közölte. = Népszabadság, aug. 21./ - A cikket átvette: A kolozsvári Szabadságban olvastuk. A Reform Tömörülés egyetlen célja: a politikai hatalom megszerzése. T. Sz. Z. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 22., továbbá Puccstörekvés az RMDSZ-en belül címmel a Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 22-i száma. Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság tudósítója kommentárt fűzött a Szabadságban ehhez az anyaghoz: elszomorította a Reform Tömörülés emlékeztetője. Szerinte a céljuk a politikai hatalom és vele együtt az anyagi források megszerzése. "Ennek érdekében pedig a legváltozatosabb (majdnem azt írtam, a legaljasabb) módszerektől sem riadnak vissza." A dokumentumból a bármi áron történő rombolásra való elszántság derül ki. Az MSZP-lap tudósítója szerint az anyag Rákosi Mátyás alapmondatára ("Aki nincs velünk, az ellenünk van!") és Kádár János elvére ("Aki nincs ellenünk, az velünk van!") van építve, Orbán Viktor így fogalmazott: "Aki nincs velünk, az nincs!" A "Reform Tömörülés ugyanazt az agresszív politikai stílust szeretné Erdélybe bevezetni, amelyet mentoraik, a Fidesz-politikusok honosítottak meg az utóbbi években Magyarországon." Szerinte "kiderül, hogy a nagy hatalom-megszerzési, személyiségkicsinálási és egyházkomisszárkodási stratégiák megvalósításához az ITD Hungary, illetve a Reform és a Participatio alapítványok útján Magyarországról átmosott más állami pénzek szolgálnak forrásként." Tibori bátran kiállt Markó Béla mellett. /Tibori Szabó Zoltán: Új elit, veszélyes régi eszközökkel. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./ A Népszabadság további cáfoló cikket is közölt /Tibori cikke mellett/: Tőkés László nem tud arról, hogy őt bárki is vissza szeretné vonultatni püspöki tisztségéből. Ő maga sem tervezi, hogy feladja hivatását. /A püspök nem vállal politikai beosztást. = Népszabadság, aug. 21./2001. augusztus 21.
Csíkszereda új (Kalász-)negyedi temetőjében eddig még nem tapasztalt rongálás történt. Több fakeresztet kiemeltek a helyükről és ezeket a kerítés oldalára, ellentétes irányba felrakták, sőt az egyiket SÁTÁN felírattal is ellátták. Ismeretlenek néhány vaskeresztet is ledöntöttek. A polgármesteri hivatal alkalmazottai nagyon hamar intézkedtek - a rádió értesülései szerint - anélkül, hogy a rendőrség szakembereit értesítették volna. Így a szemtanúk és a tévéfelvétel az egyedüli nyom a rendőrség számára, hogy a történtekről dokumentálódjon és a tetteseket előállítsa. /Felforgatott keresztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./2001. augusztus 21.
Szatmárnémetiben az elkobzott és államosított ingatlanok visszaadásáról a többségi helyi lapok olykor pánikkeltő cikkeket közölnek. A Gazeta de Nord-Vest szerint már a fél várost és az egész történelmi városközpontot visszakérték. Tény viszont, hogy az utóbbi hónapokban több száz kérvényt nyújtottak be, köztük számos főtéri épületet igényelnek vissza az egykori tulajdonosok, illetve leszármazottaik./"A fél várost visszakérik!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./2001. augusztus 21.
Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Marosfői Nyári Egyetemet aug. 12-20-a között a Kovászna-Hargitai Európai Tanulmányok Központja, a Határon Túli Románok Nemzeti Alapítványa, a Kovászna-Hargitai ASTRA szerveződés és a Közép- és Kelet-Európai Nemzeti Kisebbségek Hivatal szervezésében, a román Köztájékoztatási Minisztérium támogatásával. Jelen volt karhatalom, amely kisebbfajta állami erődemonstrációnak is beillett. A rendezvény idei kerettémája: A románok és az euroatlanti integráció. A csángókról szóló előadást Kisebbség és hitvallás a moldvai katolikusoknál címmel rendezték, az érintettek hiányában. Főszereplői Anton Despinescu jászvásári teológusprofesszor és Gheorghe Bejan, a bákói Dumitru Martinas Római Katolikus Szövetség elnöke voltak. Despinescu szerint a moldvai katolikusság sértésként fogja fel, ha őket csángóknak nevezik. - A probléma eljutott az Európa Tanácshoz is, bizonyos Tytti Isohookana-Asunmaa finn raportőrnek köszönhetően, aki természetesen rokoni kapcsolatban állhat a magyar néppel. Ez az asszony összeállított egy jelentést. Ioan Robu érsek kötelességének érezte, hogy erre a jelentésre válaszoljon és azt elküldje az Európa Tanácsnak. A főpap levele szerint "a jelentés egy megalapozatlan vészkiáltás (...), a szerző úgy mutatja be a moldvai csángók csoportját, mint egy elhanyagolt, mindenki által elhagyatott közösséget. (...) Az igazság az, hogy az úgynevezett csángók Moldvában egy olyan püspöki egyházmegyét alkotnak, mely teljességgel a kánoni jog alapján van megszervezve." "A jelentés kétértelmű és elárulja a magyar propaganda befolyását. (...) Jeleznem kell önöknek, hogy azok, akik ma csángó nyelven beszélnek, számbelileg nagyon kevesen vannak, és tulajdonképpen egy íratlan nyelvről van szó, amelyet szájról szájra terjesztenek a generációk (...), így ezért nagyon furcsa a magyarság állhatatos, őket illető követelése. (...) Egyetértünk a szerzővel, amikor így fejezi ki magát: "csángó nyelv", amelyet mi is meg szeretnénk őrizni, mint kétségbevonhatatlan értéket, de nem akarjuk tönkretenni a magyar nyelv bevezetésével. A jászvásári katolikus püspök létrehozott egy kutatási főosztályt, amely annak lehetőségét elemzi, hogy megállapítsanak egy írásmódot a csángó nyelvre. Ez a bizottság népszavazást fog szervezni a katolikus helységekben, hogy kijelöljék azokat az egyéneket, akik csángó nyelvű tanítást és misét igényelnek. (...) Egy korlátozott számú, magyar soviniszta körök által lefizetett csángócsoport tesz csak kétségbeesett kísérleteket, hogy a magyar nyelvet a csángó helyett bevezessék. Reméljük, hogy a jelentés szerzője nem áll az ő oldalukon. (...)" - Bejan, a bákói ellen-csángószövetség elnöke felolvasta a "román római katolikusok" álláspontját: felháborító, hogy valaki megpróbáljon kínos és cinikus módon beavatkozni egy román vallásos közösség történelmébe csak azért, mert valahol, egy szomszédos ország fővárosában van néhány politikus, akiknek gondolkodásában régmúlt idők tündöklése és nagyravágyása tükröződik. Felszólalt a rendezvényen Vasile Dancu tájékoztatási miniszter is. Tusványoson - elmondása szerint - 300 magyar fütyülte ki ama axiomatikus megállapítását, hogy a csángók románok. Úgy vélekedett a finn raportőr jelentéséről, hogy az Európa Tanácshoz számtalan ilyen összeállítás érkezik, és nem kell több tízezer dollárnál (!), hogy valakit egy ilyen jelentés megírására ösztönözzenek, még akkor is, ha az nem mindig alapszik valós tényeken... - Az Erdélyi Napló kérdéseire válaszolva Dancu elmondta, hogy nem tartja a Bálványosi Nyári Szabadegyetem ellenrendezvényének a marosfőit. /Kristály Lehel: Magyarellenes hangulatkeltés Marosfőn. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 21./2001. augusztus 21.
Kereszténység és magyarság összetartoznak. Felemelkedésünk esélye a hit, mert a hit tartotta meg népünket ezer éven át. A vallás nem magánügy, miként a liberálisok állítják. A hétköznapokon kell érvényesüljön Szent István szellemisége, az erkölcs, becsület, tisztesség, összetartás! - hangsúlyozta többek között Reizer Pál szatmári megyéspüspök az aug. 19-i, vasárnapi szentmisén, melyet Szent István király tiszteletére tartottak. A főtéri székesegyház zsúfolásig megtelt hívőkkel, ünneplő magyarokkal, ott voltak az RMDSZ, valamint a civilszervezetek képviselői, köztük az ünnepséget szervező Szent István Kör vezetői. A főpásztori mise után a székesegyház elé vonult a sokadalom, ahol a talapzatnál álló Szent István szobornál folytatódott az emlékezés. Először Korda Zoltán, a Láncostemplom lelkipásztora, majd Szabó Károly szenátor és Thoroczkay Sándor, a Szent István Kör elnöke méltatta első királyunk maradandó művét, szellemiségének megtartó erejét. Ezt követően koszorúkat, virágcsokrokat helyeztek el az ünnepelt szobrához Szent István királyra emlékeztek a történelmi egyházak minden templomában. /(Sike Lajos): Kereszténység és hit összetartozik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./2001. augusztus 21.
A millenniumi év helyi zárórendezvénye ünnepi istentiszteletekkel kezdődött Sepsiszentgyörgyön, majd a Szent József plébánia udvarán felszentelték a Szent István tiszteletére emelt millenniumi emlékművet. Ezt követően a különböző egyházak hívei közös menetoszlopban, élükön papjaikkal és a Kelemen Antal vezényelte rétyi fúvószenekarral vonultak a szemerjai református temető mögötti domboldalra, az 1849 júliusi szemerjai csata egyik színhelyére. A szemerjai csata emlékére emelt Szeles József tervezte, leleplezésre váró emlékmű köré szép számmal gyülekeztek az emlékezők. Albert Álmos polgármester hangsúlyozva, hogy ez volt az első alkalom, amikor Sepsiszentgyörgy megünnepli Szent István napját, de ettől az évtől kezdve, minden évben megünnepelik. Dr. Egyed Ákos történész-akadémikus a szemerjai csata mozzanatait elevenítette fel. Az ünnepséget koszorúzások és a himnusz eléneklése zárta. /(Éltes Enikő): Milleniumi záróünnepség emlékműavatással. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./2001. augusztus 21.
A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó kör és Alapítvány aug. 13-18-a között első ízben szervezett táborozást a máramarosi színjátszók és kulturális programszervező részére Koltón, a református gyülekezeti otthonban, Varga Károly helyi református tiszteletes jóvoltából. A szórványban élő kis magyar közösségek összetartásáért munkálkodó színjátszók jöttek össze. A lendvaysok, a szinérváraljiak, a hosszúmezeiek, a kapnikbányaiak, ott volt Bodnacsuk Magdolna Rónaszékről, Melencsuk Rozália Magyarláposról, és máramarosszigeti Zahoránszky Ibolya is. Résztvevők érkeztek még Nagybányáról, Domokosról, Erzsébetbányáról és Felsőbányáról. Az előadók között volt Bessenyei István színművész, a Harag György Társulat /Szatmárnémeti/ tagja, továbbá Kiss Kornél és Méhes Béla, a Lendvay alapító tagjai. Sajnos a pedagógusok nem jöttek el. Máramaros megyében még mindig sok helyütt attól is félnek, hogy magyarul megszólaljanak. /Dancs Artúr: I. Színjátszó Tábor - Koltó 2001. Színjátszásról a szórvány szórványában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./2001. augusztus 21.
Szászrégenben végzi szerteágazó tevékenységét Pakó Benedek plébános, akit az újságíró "reverendás menedzser-nek nevezett. A 35 ezer lelkes a magyarság részaránya körülbelül harminc százalék. Nehéz lenne felsorolni, hogy mi mindent létesített 1990 óta. Egy olyan fafaragó szaklíceumot akar létesíteni, ahol a környék árva gyermekeit gyűjtik össze, akiknek szakmát kell a kezükbe adni, majd lakáshoz kell juttatni a felcseperedő fiatalokat. A legtehetségesebbeket a katolikus egyház ahhoz is hozzásegíti, hogy Kolozsvárra, egyetemre menjenek. Restaurátorokat ma nem képeznek Romániában, viszont egyre nagyobb szükség lesz rájuk. Főleg a német és magyar állam támogatásával elkezdődik a szász és magyar erdélyi műemlékek felújítása, konzerválása. A plébános szerint az RMDSZ és a tanügyi tárca illetékesei megígérték messzemenő támogatásukat. Előbb egyházi iskolának tervezte a faragó-líceumot, de a jelenlegi törvény szerint az egyházak csak papneveldét létesíthetnek. Ezért magániskolaként indul majd a faragólíceum. Faluról, a szórványból, és főleg árvaházból hozzák majd be Szászrégenbe a tanulókat. A plébános a mezőségi szórványból származó magyar gyerekeknek évek óta internátust tart fenn. A szórványóvodát ősszel indítja be, busszal hozzák majd be a gyerekeket - magyarul tanulni. Ők a holtmarosi árvaházi gyerekkel együtt cseperednek fel. Ők lesznek később a régeni magyar tannyelvű osztályok tanulói. - Most épül a magyar ház, hogy mi minden lesz benne, azt most még felsorolni is nehéz lenne. Mindenesetre Szászrégennek végre komoly színházterme lesz, és ökumenikus jellegénél fogva majd bármely felekezet, egyház igénybe veheti termeit, az egész létesítményt. /Máthé Éva: Itt és most. Az építő plébános. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./2001. augusztus 21.
Szatmár megye egyik legrégibb civilszervezeteként pontosan tíz éve alakult meg a szatmárnémeti Szent István Kör, mely a magyarságtudat és az önismeret erősítését tűzte ki egyik legfontosabb feladatának. Az évfordulóra emlékezett a szervezet aug. 18-án a katolikus püspökség pasztorációs központjában. Meghívott előadó dr. Egyed Emese egyetemi docens, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára volt, aki a XVIII. századi Szent István-képről tartott előadást. /Névadójára emlékezett a tízéves Szent István Kör. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./2001. augusztus 21.
A székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal közvélemény-kutatást végzett, és javaslatokat kért a lakosoktól a múlt rendszerben önkényesen elnevezett utcák neveinek megváltoztatására, illetve az egykori elnevezések újbóli hivatalosítására. Kilenc utca és két tér neve a következőképpen módosul: a Horea ezután Kornis Ferenc utca, a Closcából Attila utca, a Crisanból Eötvös József, a Hargita-tér Kőkereszt-tér, a Jövő utca pedig Bíró Lajos utca lesz. A Hősök utca Ugron Gábor nevét veszi fel, a Vasile Alecsandri Szentjános utca lesz, mint hajdanán. A Cuza Voda utca ezentúl a Wesselényi Miklós utca, a Budai Nagy Antal pedig a Baróti Szabó Dávid névre hallgat. A Szabadság-térnek ezután Városháza-tér a neve, a December 1. utcának a Malom és a Tompa László utca közötti szakasza pedig Sziget utca. /Utcanév-változtatások. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./2001. augusztus 21.
Borbély Emma sokat tesz falujáért, ismert Kibéden véghezvitt munkája. 1976 óta él Kibéden. A kommunista időszakban kezdeményezte, hogy hetente összejöjjenek a falu asszonyai, és miközben kézimunkáztak, regényrészleteket olvastak fel. Az 1989-es változások után elsőként néptánccsoportot verbuváltak. A csoport tavaly tizenegyszer lépett fel, még Magyarországra is sikerült kijutniuk. 1999-ben megalakították a Seprődi János Művelődési Egyesületet, amely a hagyományápolást, a helyi közművelődési élet megszervezését, a közösségfejlesztést, valamint egy könyvtár és egy falumúzeum létrehozását tűzte ki céljául. A könyvtárat a Heltai Alapítvány segítségével hozták létre. A falumúzeum számára Borbély Emma egy parasztházat ajánlott fel. Az emberek, hozták azokat a tárgyakat, amikről úgy gondolták, hogy kiállításra érdemesek. Megtartották a Kibéd első írásos említésének 500. évfordulójára tartott emlékünnepélyt is, amire Borbély Emma Szellemi örökségünk - Kibéd 1499-1999 címmel, a falu történetét összefoglaló könyvet is megjelentetett. Emlékművet is állítottak a faluban. - Még 1998-ban megalapították az Agro Rom Egyesületet, amely céljaként a gazda- és gazdasszonyképzés. A program lebonyolításához elnyerték a svájci kormány anyagi támogatását. Borbély Emma jelenleg a Kis-Küküllő Térségi Társulás ügyvezető igazgatója. A társulás tavaly született meg. A kisrégió közösen megoldható gondjainak felvállalását, a szociális problémák feltérképezését és lehetséges megoldását, a közösségfejlesztésre vonatkozó elképzelések összehangolását, a térség fejlesztési stratégiájának kidolgozását tűzték ki célul. Azóta sikerült közösen megoldaniuk a hulladék összegyűjtését és elszállítását. Borbély Emma nem fizetésért végzi ezt a sokrétű munkát, hanem belső kényszerből. /Szentgyörgyi László: Belső meggyőződésből, önként. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 21./2001. augusztus 21.
Júniusban a parajdi római katolikus templomba törtek be ismeretlen tettesek, Korondon aug. 13-án éjszaka valószínűleg megzavarták őket, mert semmit nem vittek el az istenházából, 14-én éjjel viszont Székelyszentléleken és Malomfalván lopták el a fából készült szobrokat. Benedek Sándor szentléleki plébános és Kiss Margit sekrestyés aug. 15-én reggel vették észre azt, hogy betörtek a templomba, elvitték a feszületről a Jézus-szobrot (a corpust) és a Szent Antalt, Szent Lászlót, és Szent Istvánt ábrázoló szobrokat, a feltámadást jelképező, illetve egy karácsonykor használatos angyalszobrot, az oltárszentséget és két ezüstözött kelyhet. A tolvajok hátulról, a sekrestye ajtaját felfeszítve hatoltak be, és gyertyafény mellett pakolták össze a szobrokat, amiket egy szőnyegbe csomagoltak. A padlót sok helyütt viaszpecsétek borítják, szerencsére a szétszórt gyufaszálak nem okoztak tüzet. A sekrestyében lévő szekrény fiókjait kiforgatták a tettesek, a gipszből készült szobrokat viszont nem vitték el. A plébános szerint előre kitervelt lopás történt, hiszen Parajdon és Malomfalván is a fából készült régi szobrokat lopták el, amelyeket valószínűleg régiségkereskedőknek adtak el. A malomfavi templomba ugyancsak aug. 14-én éjszaka törtek be. Simon József plébános elmondta, hogy a falról hiányzik a kereszt, a Jézus-szíve szobor és Szűz Mária, a feltámadási szobor is eltűnt, valamint a keresztről Jézus teste. Egy négy négyzetméteres szőnyeget is elvitték. /F. D. D.: Kirabolták a szentléleki és a malomfalvi templomot. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./2001. augusztus 21.
Erdélyi viszonylatban is hiánypótló vállalkozásba kezdett a Balla Zoltán által vezetett Humán Reform Alapítvány, amikor két éve beindította bábosképző tanfolyamát. A kirulyfürdői és a homoródfürdői találkozók után idén Lókodban találkoztak a résztvevők. A résztvevők a baróti Cimbora Napköziből, a székelyudvarhelyi Napsugár Napköziből, a csíkszeredai Tanulók Klubjából, Lövétéről, a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Közművelődési Egyesület Habakuk bábcsoportjától, a szászrégeni Művelődési Ház Csim-Bumm bábcsoportjától, valamint Sepsiszentgyörgyről és Homoródszentpéterről érkeztek. A tanfolyamon bábcsoportvezetői-képzés, darabelemzés, előadás-előkészítés, bábtervezés, díszlet- és kelléktervezés, illetve -készítés, koncepcióalakítás, előadás megszervezése és tervezése, zene alkalmazása szerepelt a programban. A tanfolyam vezetője, Nagy Kopeczky Kálmán, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bábtagozatának vezetője-rendezője, a Romániai Bábos Céh alelnöke szerint nagy szükség van erre a tanulási formára, mert a profi bábszínjátszás jelenleg mélyponton áll, színészképzés pedig nem is létezik. A Humán Reform Alapítvány által indított kurzus az egyetlen rendszeres képzés, ezenkívül még Kolozsváron oktatnak időszakonként. Létezik ugyan Székelyföldi Bábos Egyesület, az alapítvánnyal közösen bábszíndarab-írói pályázatot is hirdetett, ám a beérkezett művek nem feleltek meg az elvárásoknak. /Forrai Tibor: Bábosok tanfolyama Lókodban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./