|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2001. július 6.A marosvásárhelyi várban, a vártemplom szomszédságában ásatások kezdődtek. Soós Zoltán projektvezető elmondta, már több 14., 15., 17. századi kerámiatöredék került elő, továbbá 3500 éves és még annál is régebbi bronzkori, valamint szórványosan római kerámiadarabokra, konyhai edényre, késre, csontból készített lyukasztótűre bukkantak. A mostani ásatások az ezelőtt két évvel végzett ásatásokat folytatják, amelyek Erdély legrégebbi ferences kolostorát - amely missziós központ és a 15. század elején nagyon fontos zarándokhely volt - próbálják feltárni. A 15. századi Székelyvásárhely mezőváros méreteihez, 500 lakosához viszonyítva az 1200 férőhelyes templom hatalmas építménynek számított. A kutató történészben ennek következtében felmerült, hogy több lehetett, mint ferences kolostor, tulajdonképpen egy missziós központ létezett itt valamikor. Most megtalálták a kolostor keleti szárnyát, azon belül is a szerzetesek celláját, egy csontházat és a kolostor északi záró falát, amely aztán az erődítések folyamán várfallá vált a 17. század végére. Ami a középkori réteg fölött van, rendkívül gazdag, 17. századi lakóréteg, az itteni város maradványa. /Antal Erika: Ásatások a várban. = Krónika (Kolozsvár), júl. 6./2001. július 6.A Kovászna megyei tanfelügyelőség döbbenettel vette tudomásul az idei képességvizsga gyenge eredményeit, ezért részletes elemzést készít. Kovászna megyében a vizsgázók alig 62,4 százalékának sikerült a kisérettségije, de egyes iskolák eredményei ennél is lesújtóbbak. Három falusi iskolában /Dálnok, Maksa és Felsőrákos/ egyetlen diák sem ment át, 44 általános iskolában - a 87-ből - a vizsgázók több mint fele megbukott. Legjobb eredményt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumban jegyezték, 92 tanulóból csak egynek nem sikerült a vizsgája, sorban következik a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen és a Mihai Viteazul Líceum, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont, a megyeközponti Székely Mikó Kollégium. Keresztély Irma főtanfelügyelő úgy értékelte, hogy az előzetes felmérések már részben jelezték a hiányosságokat, reménykednek abban, hogy a próbavizsga és az igazi kisérettségi közötti három és fél hónap elég lesz tanár és diák számára, hogy a hiányosságokat bepótolják. Szándékunkban áll olyan elemzést végezni, amely iskolák szintjén tantárgyanként foglalja össze a vizsgaeredményeket. Azért is gyengék az eredmények, mert idén először nagyon szigorú európai szabvány szerint értékelték a dolgozatokat; a másik három tárgy eredményeit a román nyelv és irodalom vizsga eredménytelensége húzta vissza. A pedagógusok nagy része kényszerből, kötelességből dolgozik, az órák megtartása után mellékkereset után szalad, falun pedig sietnek a földet megművelni. /(fekete): Képességvizsga-eredmények. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./2001. július 6.Megnyugtatni kívánván a közvéleményt, a prefektus kijelentette, a Lábas Házat megkapja a megye vagy Sepsiszentgyörgy, ha eljött az ideje. A határozattervezet szövegét azért nem lehetett eddig elkészíteni, mert amíg a levéltár el nem költözik, korai lenne. Elkészült viszont annak a kormányhatározat-tervezetnek a fogalmazványa, mely a Keleti-Kárpátok Múzeumának tulajdonába adja székhelyül a művelődési felügyelőséget. /Lábas Ház-hír. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./A Keleti-Kárpátok Múzeuma román múzeum, célja a székelyföldi vidék román jellegének bizonyítása.2001. július 6.Júl. 3-án megkezdődött a Guzsalyas alkotótábor a Sepsiszentgyörgy melletti városi táborban, ahol a jelenlévő száz gyermekből közel harmincan a Romániai Magyar Szó Csodavár gyermekmellékletének küldöttei. A gyermek tanulják a kézműves mesterségeket. Amíg egyik csapat nemezel, a másik gyöngyöt fűz, a harmadik agyagozik, korongozik, a negyedik a bútorfestés csínját-bínját tanulja, az ötödik csipkét ver, a hatodik farag, a hetedik furulyál-zenél, a nyolcadik kosarat fon, és a kilencedik népi játékokat játszik. A tábor lelkei Benkő Éva és Tóth B. Tinka, a Guzsalyas Alapítvány vezetői. /(Éltes Enikő): GUZSALYASBAN a csodavárasok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./2001. július 6.Vasárnap, júl. 8-án tartják Pusztadaróc Napját, immár harmadik alkalommal. Lesz futballmérkőzés, asztaliteniszverseny, futóverseny, sakkverseny, horgászverseny, bicikliverseny, bábszínház, vidám műsor. Felavatják az orvosi rendelő falán elhelyezett emléktáblát, amelyet dr. Káhán Géza, egykori községi körorvos tiszteletére készítettek. /(fodor): Vasárnap, július 8-án: Pusztadaróc Napja. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 6./2001. július 6.Hosszan tartó betegség után, július 1-jén, 73 éves korában elhunyt Panek Zoltán/Terep, 1928. jan. 22. - Budapest, 2001. júl. 1./ író, költő, a Magyar Írószövetség tagja. Tanulmányait a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kezdte, majd Bukarestben az Irodalmi Főiskolán folytatta. Szerkesztője volt a szatmárnémeti Dolgozó Nép, a kolozsvári Igazság, Utunk és Dolgozó Nő című lapoknak, valamint az Igaz Szó című irodalmi folyóiratnak. Több vers- és prózakötete jelent meg romániai kiadók gondozásában. 1986-ban nyugdíjba vonult, a következő évtől Magyarországon élt. Itt folytatta írói munkásságát. Panek Zoltán pályakezdő elbeszélései és publicisztikai írásai után, az 1957-ben megjelent Minden külön értesítés helyett című regényével hívta fel magára a figyelmet. Kísérletező útjának következő állomása a Tűbe fűzött villám (1963) című novellagyűjteménye. Igazi hangját, megtalált műfaját, a Hétfőn és kedden nagyon szerettem című, 1968-ban megjelent kötet írásaiban találta meg. 1970-ben jelent meg a Mélyrepülés című kötete. Írásai részeivé váltak nem csak az erdélyi, hanem az egyetemes magyar irodalomnak is. /Elhunyt Panek Zoltán. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 6./2001. július 7.A kisebbségek iránti sokrétű törődés, szülőföldjükön való megmaradásuk és boldogulásuk a kétoldalú kapcsolatokat és így térségünk stabilitását erősíti. Ez teljes mértékben egybevág a magyar-román alapszerződés szellemével és betűjével - jelentette ki Martonyi János magyar külügyminiszter az Adevarul című bukaresti lap júl. 6-i számának adott interjújában. A hasonló román és szlovák törvények után a miénk a harmadik ilyen előremutató kisebbségvédelmi jogszabály a térségben. Nekünk semmi problémánk nincs azzal, hogy például számos szlovák nemzetiségű magyar állampolgár rendelkezik szlovák igazolvánnyal és kap támogatást Szlovákiától. De arról sem hallottam, hogy a Romániában szlovák igazolvánnyal rendelkező szlovák nemzetiségűek kapcsán bármilyen politikai nyilatkozat hangzott volna el román részről. Szlovákia részéről egyébként higgadt álláspontot tapasztaltunk, és korábbi kérésük alapján hamarosan sor kerül a törvény végrehajtásával kapcsolatos konzultációra - mondta. Martonyi hangsúlyozta, hogy a magyar kormány közel két éve folyamatosan tájékoztatta a szomszédos országokat és más nemzetközi partnereit a törvény kidolgozásának minden részletéről, kész volt érdemi konzultációt és eszmecserét folytatni a partnerek konkrét észrevételeiről, felvetéseiről. A magyar külügyminiszter leszögezte, hogy a törvénynek területen kívüli hatálya nincs, magyar hivatalos szervek államigazgatási tevékenységet nem végeznek a szomszédos ország területén. Martonyi emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság megállapítása szerint a törvény teljes mértékben összhangban áll a Magyarország és az Európai Unió közötti társulási megállapodással. /Státustörvény: Összhangban a román-magyar alapszerződéssel Martonyi János magyar külügyminiszter interjúja az Adevarulnak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2001. július 7.Júl. 6-án kezdődött el a Rektorok Országos Értekezlete, melynek nyári ülésére ezúttal Kolozsváron került sor. Az Országos Rektori Tanács az országban működő 56 akkreditált állami egyetemet foglalja magába. A kétnapos tanácskozáson terítékre kerül a felsőoktatási szakképesítési jegyzék megvitatása és elfogadása, valamint a civil fórumoktól érkező figyelmeztetések, amelyek a vidékről érkező egyetemi hallgatók rendkívül alacsony számáról panaszkodnak. /(köllő): Kolozsváron tartották a rektorok országos értekezletét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2001. július 7.Júl. 6-án lemondott Andrei Marga, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNP) elnöke. Emlékeztetett arra, hogy 2001. január 20-án, két feltétellel vállalta el az elnöki tisztséget. Az első a párt újjáépítése, a második pedig azok távozása a tömörülésből, akik felelősek a tavalyi helyhatósági és parlamenti választások során elért eredményekért. Ez mindeddig nem valósult meg - mondta. Marga biztosította az újságírókat, hogy nem vonul vissza a politikai életből. Marga a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora is. A koalíciós kormány idején a tanügyi tárcát vezette. /K. O.: Lemondott Andrei Marga a parasztpárt éléről. Nem vonul vissza a politikai életből. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2001. július 7.Az elmúlt két nap felhőszakadásai újabb károkat okoztak Kolozs megyében: Magyarnagykapus és Tordaszentlászló környékén okozott komoly rombolást a vihar. Magyarnagykapus környékén 8 kilométeres útszakasz vált használhatatlanná, emiatt Egerbegy, Bölcsest, Gyerővásárhely, Bánffydongó és Gyerőfidongó helységek nehezen megközelíthetők. Tordaszentlászlón 6 hektár termőföldet árasztott el a víz, és a községben egy 50 méteres útszakasz vált járhatatlanná. Nagyenyeden 80 gazdaságot, illetve lakhelyet öntött el a víz. /H. Gy: Újabb esőzés okozta károk Magyarnagykapuson, Tordaszentlászlón, Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2001. július 7.A júl. 6-i telekonferencián Adrian Nastase miniszterelnök beszámolt egyiptomi és németországi látogatásáról. Szerinte a jövő év első felétől a román állampolgároknak sem kell schengeni vízum európai utazásaikhoz. Németországban Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével is tárgyalt a román-magyar kapcsolatokról. (Daczó Dénes): Útjairól számolt be Nastase kormányfő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./ Nastase bejelentette: jelen pillanatban Kolozsvár az egyetlen romániai település, amelynek nincs költségvetése. Octav Cozmanca közigazgatási miniszter kijelentette. A jövő héten a tanácsnak el kell fogadnia a város költségvetését függetlenül attól, hogy mit akar Funar polgármester. A kormányfő adatai szerint az év első öt hónapjában nőtt az ipari termelés (11 százalékkal az előző év ugyanazon időszakához viszonyítva), csökkent a munkanélküliség (jelenleg 9,3 százalék a tavalyi 11 százalékhoz képest). /Kiss Olivér: Cozmanca ultimátuma: Jövő hétre legyen költségvetés! = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2001. július 7.Adrian Nastase román miniszterelnök szerint Romániának felértékelődött a szerepe a délkelet-európai térségben, miután a Visegrádi Csoport államai már természetes gazdasági és politikai kerékvágásban haladnak, geostratégiai szempontból pedig kevésbé fontosak. A román Mediafax hírügynökség jelentése szerint erről a hivatalos németországi látogatáson tartózkodó román kormányfő német bankárokkal és üzletemberekkel tartott találkozóján beszélt. Nastase szerint Jugoszlávia szétesése után Románia maradt a régió legerősebb és legfontosabb országa. Gerhard Schröder német kancellár elismerően szólt Románia eddig elért eredményeiről, de arra hívta fel Adrian Nastase figyelmét, hogy az országnak még hosszú utat kell megtennie az Európai Unióig, Románia NATO-tagságának lehetséges időpontjáról pedig nem kívánt nyilatkozni. Adrian Nastase mindenesetre a német vezetőkkel folytatott tárgyalások után közölte: Bukarest most már azt a célt fogalmazta meg, hogy az ország egy évvel korábban, 2006-ban felvételt nyerjen az Európai Unióba, ne pedig 2007-ben, mint ahogy az eddigi elképzelésekben szerepelt. /Felértékelődött Románia szerepe? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./2001. július 7.Az RMDSZ az elmúlt időszakban a szövetség további eredményeket ért el - jelentette ki Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az RMDSZ elsősorban arra törekedett, hogy ne álljanak le azok a pozitív folyamatok, amelyek az elmúlt időszakban beindultak. A közigazgatási törvény életbelépése az elmúlt három hónap egyik legjelentősebb eredménye. Gheorghe Funar polgármester nyíltan megtagadta a törvény alkalmazását, de Takács szerint ez ellen megvannak a megfelelő bírósági, politikai és közigazgatási eszközök. Szintén az eredmények közé sorolható a 2001. februárjában életbe lépett, az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatásáról szóló törvény, amely több tízezer erdélyi magyar tulajdonos kálváriáját rövidíti meg. Ami viszont az egyházi ingatlanokat illeti, nemhogy ezek visszaszolgáltatása terén nem történt semmilyen előrelépés, de még az érvényben levő rendelkezések alkalmazása is várat magára. Az RMDSZ javaslatai a kis- és középvállalkozók számára biztosítandó kedvezményekről bekerültek az idei költségvetésbe. Takács szerint az RMDSZ jó politikai érzékének köszönhető, hogy az erdélyi magyar tudományegyetem kérdése is bekerült a megállapodásba. Az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezményben szerepel a földtörvény alkalmazásának felgyorsítására. Ehelyett Adrian Nastaseék hónapokig a jogszabály korlátozó módosításán fáradoztak. A jogszabály végül úgy módosult, hogy csak elenyésző mértékben csorbítja az erdélyi magyarok által visszaigényelt tulajdon nagyságát. Takác úgy véli: amennyiben sikerül maradéktalanul teljesíteni az egyezményben foglaltakat, amelyben még olyan fontos kérdések is szerepelnek, mint a 24 órás országos magyar rádióadás, illetve a Babes-Bolyai Tudományegyetem kérdése, az RMDSZ meg lehet elégedve a kormánypárttal való együttműködéssel. A státustörvény miatt jelenleg felerősödtek a nacionalista hangok, az RMDSZ össztűz alá került, a szövetségen belül is folynak a minősítgetések. Látható volt azoknak a román politikusoknak a "barátsága", akikkel a tusnádfürdőihez hasonló rendezvényeken találkoztak évről évre: rögtön retorikát váltottak. Mélyreható mentalitásváltás nem történt sem a román politikában, sem a román közember szintjén, különösen Edélyben. Jó példa erre a tavalyi parlamenti és elnökválasztás, amely hatalmas fölényhez juttatta Erdélyben a nacionalista erőket. /Székely Kriszta: Mérlegen az SZDP-RMDSZ egyezmény. Takács: A politikai körülményekhez kell viszonyítani az eredményeket. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2001. július 7.Vekov Károly képviselő júl. 6-i kolozsvári sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) viszonyának alakulásában az elkövetkező időszakban döntő szerepe lesz annak, hogy mi határozza majd meg a továbbiakban a szövetség és a kormánypárt által megkötött együttműködési megállapodást. Az elkövetkező időszakban az erdélyi magyarság számára az egyházi ingatlanok kérdése és a kolozsvári magyar egyetem ügye jelenti a két kulcsfontosságú problémát. A képviselő elmondta: augusztusig mindkét esetben módosító jogszabályok kidolgozására kerül sor. Az RMDSZ-nek pedig egyértelműen meg kell fogalmaznia álláspontját. A státustörvénnyel kapcsolatban a képviselő leszögezte: fölösleges a hangulatkeltés, hiszen a jogszabály nem Románia területén érvényesül. Ugyanakkor kiemelte, hogy egyéni identitásvállalásról van szó, amit az illető magyar hatóságok egy testület közbenjárásával tudomásul vesznek. A román fél részéről a státustörvény ellenes megnyilvánulás eltúlzott kampány volt, amelynek során megpróbálták elvonni a lakosság figyelmét az országos gondokról. A politikus szerint úgy néz ki, hogy a magyar kormány mértéktartó álláspontja fog győzedelmeskedni, a kemény román állásfoglalások napról napra tompulnak, s lassan normális mederbe terelődik a román-magyar viszony. /Új politikai helyzetben az RMDSZ. Ingatlan- és egyetemügy - kulcsfontosságú prioritások. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2001. július 7.Júl. 6-án zárult Félixfürdőn a Magyar Reformátusok Világszövetségének (MRVSZ) közgyűlése. Az újraválasztott elnök, Tőkés László és az új főtitkár, Takaró Mihály köszönte meg a szavazók bizalmát. Szoros eredmény született, az újraválasztott elnök ezt azzal magyarázta, hogy némelyek csalódtak elnöki tevékenységében, ami arra sarkallja, hogy önvizsgálatot tartson. /Péter I. Zoltán: Zárónapi események az MRVSZ közgyűlésén. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 7./2001. július 7.Tibori Szabó Zoltán válaszolt Fodor Sándort írására /Kinek higgyek? - Szabadság, júl. 4./, aki vitatta Tibori Státusmentés /Szabadság, jún. 29/-i című cikkét. Fodor Martonyi külügyminiszterre hivatkozott, aki leszögezte, hogy "a készülő státustörvényről igenis idejében tájékoztatta mind az érintett államok diplomáciai képviseleteit - mind pedig az európai fórumokat". Tibori ezt is cáfolni igyekezett, elfogadva Mircea Geoana külügyminiszter állítását. Tibori azt sem tartja tájékoztatásnak, hogy április 5-re átadták a nagyköveteknek a törvény tervezetét. Tibori Frunda Györgyre hivatkozott, aki július 5-én a román rádióban elismerte: a magyar kormány "előrelátóbb és barátságosabb is lehetett volna" a státustörvény kidolgozásának időszakában. /Tibori Szabó Zoltán: Higgyünk a tényeknek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2001. július 7.Kelemen Hunor parlamenti képviselő júl. 6-i sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy nem tartja megalapozottnak a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) indoklását, arra reagálva, hogy a több ifjúsági szervezetet tömörítő MIT kilépett az RMDSZ-ből. A képviselő megjegyezte, hogy nem ez az egyedüli hazai legitim ifjúsági szervezet. A féléves parlamenti tevékenységről elmondta, hogy több mint 400 törvénytervezet került a képviselőház elé, s ezek jelentős része sürgősségi kormányrendelet volt. Az RMDSZ szempontjából az államosított ingatlanokra vonatkozó törvényt, illetve a helyi közigazgatási törvényt tartja a legfontosabbaknak. A státustörvény kapcsán kibontakozott vitáról megállapította, hogy a hangulat csillapodni látszik, s ebben az RMDSZ-nek is nagy szerepe van, hiszen a híd szerepét töltötte be a román és a magyar kormány között. /Szüszer-Nagy Róbert: Kelemen Hunor sajtótájékoztatója. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./2001. július 7.A Nagy-Románia Párt közleményben tiltakozott az ellen, hogy ma és holnap Árkoson Kovászna megye - valóság és lehetőség címmel az RMDSZ, illetve a Kovászna Megyei Önkormányzat és a Kis- és Középvállalkozók Szövetsége szervezésében olyan konferenciát tartanak, amelyen az önkormányzati képviselőkön kívül a román parlament tagjai, üzletemberek és a bukaresti nagykövetségek gazdasági attaséi, miniszterek is részt vesznek. Az RMDSZ-től kapott tájékoztatás szerint meghívták Markó Bélát, Takács Csabát, Miron Mitreat (Közmunkálatügyi, szállítási és lakásügyi minisztert), Silvia Ciorneit (a Kis- és Középvállalatok és szövetkezetek miniszterét), Dan Ioan Popescut (iparügyi minisztert) is. /Nagy-romániás tiltakozás. = Nyugati Jelen (Arad),2001. július 7.A Sapientia Egyetem csíkszeredai székhelyén dr. Balázs Lajos, a román-angol szak megbízott előkészítője leszögezte, hogy reális szükségletből indultak ki a kar létrehozásakor. Megoldatlan Székelyföldön a román nyelv és irodalom célravezető tanítása. A tanterv, a tankönyv nem megfelelő, de a személyi feltétel sem biztosított. Valahányszor ellenőrzés jött, a végkonklúzió az volt: nem tudnak a magyar gyerekek románul. 1989 után az idehelyezett tanárok zöme hazament. Belőlük lettek az úgynevezett elüldözettek. A megüresedett román tanári állásokat érettségizettek foglalták el. 445 román nyelvtanári állás üres a három székely megyében. Ráadásul az elkövetkező hat esztendőben háromszáz, jelenleg működő tanító-tanár megy nyugdíjba. Ez indokolja a szak indítását. Balázs az oktató személyzet 80-85 százalékát a bukaresti egyetem bölcsész karáról hívta meg. Ugyanakkor a Székelyföldről származó fiatal, induló szakemberek közreműködésére is számítanak. Az egyetem módszertani központ is kíván lenni, mivel kutatni fogja e nyelv tanítását sajátosan a magyar iskolában. Ugyanazon a szinten fogják tanítani a magyar leíró nyelvtant. Bevezetik a román-magyar kontrasztív nyelvtan megnevezésű tantárgyat. Fordítástant is fognak tanítani. A tanszék létrehozásával párhuzamosan a könyvtár létrehozatalán is fáradoznak. Az angol nyelv tanulásához egy nyelvi laboratórium is szükséges, ehhez Magyarországról várnak támogatást. /Daczó Dénes: Minőségi oktatás és kutatási rendszer. Nem diplomagyárba hívjuk a diákokat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./2001. július 7.Megkezdheti működését a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (SEMTE). Csíkszeredában elsősorban a vidékfejlesztésre gondoltak, amikor a vidéki gazdaságtan, az agrárközgazdaság, a könyvelés és gazdasági informatika terén terveztek négyéves képzést, Marosvásárhelynek pedig minden esélye megvan arra, hogy a magyar tannyelvű műszaki felsőoktatás fellegvárává váljék. A Sapientia ugyanakkor lehetőséget nyújt a humán érdeklődésű fiataloknak is, hogy egy olyan területen, mint a szociális munka, valamint a gyermekvédelem, a társadalmi beilleszkedési konfliktusok kezelése, amire egyre nagyobb szükség lesz az elkövetkező években, anyanyelven tanulhassanak. Csíkszeredában pedig a román és az angol nyelv párosításával szeretnék orvosolni a már krónikussá vált román és angoltanár-hiányt. /(bodolai): Élni a lehetőséggel. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 7./2001. július 7.Júl. 6-án az érettségi vizsga keretében az általános műveltséggel kapcsolatos vizsga folyt. Az oktatásügyi miniszter asszony előzőleg ígéretet tett arra, hogy a tételeket eleve lefordítva küldik el Bukarestből, de ez több tárgynál nem történt meg. Júl. 6-án is délig kellett várni a diákoknak a fordításra. /Köllő Katalin: Ismét órákat vártak a tételek lefordítására. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2001. július 7.A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése nyilatkozata szerint a nemrég lezajlott nyolcadik osztályosok képességfelmérő vizsgáján a nagyfokú elbukás oka a magyar gyermekek esetében a tanügyi törvény néhány diszkriminatív jellegű előírása: a román nyelvet nem sajátos módszertan alapján tanítják s kérik számon, Románia földrajzát és történelmét pedig a magyar gyermekek nem tanulhatják anyanyelvükön. Emiatt aztán sok magyar gyermek gyakran az ország elhagyására és magyarországi gimnáziumok igénybevételére kényszerül. Mindezt akár burkolt etnikai tisztogatásnak is lehet nevezni - így a nyilatkozat, mely határozottan tiltakozik a megkülönböztető helyzet ellen, s követeli az RMDSZ-től, hogy érje el a törvény kifogásolt rendelkezéseinek módosítását. Ugyanakkor az Egyházkerületi Közgyűlés követeli "az RMDSZ 1994-ben benyújtott, közel ötszázezer aláírással ellátott állampolgári tanügyi törvénykezdeményezés parlament elé terjesztését és elfogadását". - A közgyűlés arról is döntött, hogy a nyári vakáció idején kéthetes felkészítőt szervez az érintetteknek román nyelvből, illetve Románia földrajzából és történelméből. A felkészítés teljes költségét az egyházkerület biztosítja, beleértve a tanulók (esetleges) kollégiumi elhelyezését is. Az erre kijelölt helyek: Nagyvárad, Szatmárnémeti és Zilah. /Burkolt "nyelvvizsga" volt... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./2001. július 7.Korábban elsősorban az érettségizett magyar fiatalok mentek át nagyobb számban az anyaországba továbbtanulni, most az általános iskolát végzettek is követik a példát. A sikertelen kisérettségi Nagyszalontán pánikot váltott ki, a városból több osztályra való gyermek távozott Magyarországra. Most arról jött jelzés, hogy Nagykárolyból is szép számmal készülnek átmenni. Nagykárolyban a képességvizsgán 133 magyar nyolcadikos közül csupán 79 kapott átmenő jegyet. A közeli Mezőfényen 24-ből 10-en megbuktak, Kaplonyban 38-ból 16-an. Nagy az elégedetlenség, hiszen azért csak nem lehetnek ennyire fafejűek - még románból sem. /(Sike Lajos): /(Fejér László): A szomszédba tájékozódik több nagykárolyi nyolcadikos. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./2001. július 7.Idén második alkalommal járt Szilágy megyében Nyisztor Tinka néprajzkutató, a moldvai csángó-magyar mozgalom egyik vezetője. Nemrég tért haza Svájcból, ahol doktorál. A Szilágyságban az EMKE adományát jött átvenni a pusztinai Szent István Egyesület számára. Székhelyük Pusztinán van, idén tavasszal jegyeztették be hivatalosan. - Demokráciánkban nem lehet jogi személyiség nélkül tevékenykedni, közben meg sokan jól élnek a csángó kérdésből - vélte Nyisztor Tinka. - Maximum egy év múlva székházuk is lesz. Hiányának furcsa oka van: nincsen eladó föld, mert Moldvában nem létezik telekkönyvezés. A pusztinaiak egyik legtöbbször hangoztatott követelése az anyanyelvű mise. Karácsony óta ez is van - a templomon kívül. Nyisztor Tinka szerint a csángókat elismerő isztambuli határozat az ET részéről mind a finn raportőrnek, mind a pusztinaiaknak egyaránt köszönhető. /Lesz magyar mise Pusztinán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./2001. július 7.Iliescu elnök szerint a státustörvény provokatív jellege szította föl Romániában a nacionalista indulatokat. Kiss János emlékeztetett: a múlt század hatvanas éveinek elején már beindult az országtisztogatásnak szánt nyomor-gőzhenger. Elsőnek a németek, zsidók szaladtak neki a határnak, anyaországuk busásan fizetett is értük a maga státustörvénye alapján. Akkor nem érte szó a német és zsidó államház elejét! A marosvásárhelyi események idején sem volt még szó státustörvényről. A kolozsvári polgármester ügyködéseit sem a státustörvény provokálta és provokálja ki. Nem a státustörvényben van a hiba, hanem a románság túlérzékenyítettségében. Nagyon túloz a román kormány, amikor azt próbálja elhitetni a világgal, hogy a nemzeti kérdés itt példásan megoldott. /Kiss János: Státustrauma. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./2001. július 7.Bizonytalanná vált a lapterjesztés. A terjesztő, a Rodipet Rt. csődhelyzetbe került, hosszú ideje. A Romániai Magyar Szót kiadó Transil Rt-nek például már több, mint három hónapja nem fizet! Lassan csak a magyar lapnak több mint félmilliárd lejjel tartozik olyan körülmények között, hogy az előfizetésekért a pénzt a megrendelőktől hónapra, évnegyedre, félévre, sok esetben egész évre előre beszedte. Az 1990-ben a Román Postából kivált Rodipet egy évtized alatt sem tanulta meg a piacgazdaság legelemibb szabályait. Ma már azt nem engedheti meg magának, amit 1990-ben elfogult alkalmazottai még megtehettek, hogy az RMSZ-t egyszerűen kidobták a postavagonból, de az előfordul, hogy több megyében is elárusító pontjain csak akkor tették/teszik ki, és persze csak ideig-óráig a magyar lapot, ha a szerkesztőség közbejár, tiltakozik. Sokszor ahogy becsomagolják az RMSZ-t a "rendelést", úgy kerül a begyűjtőhöz mint remittenda. Ezzel magyarázható az, hogy Szilágy, Kolozs, Szeben, Fehér és más megyékben hónapokon át egyetlen szám sem kél el. A Rodipet mintegy 150 milliárd (!) lejjel tartozik a kiadóknak. /Gyarmath János: Csőddel csődbe? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./2001. július 7.A Soros Oktatási Központ szervezésében júl. 9-12-e között továbbképzést tartanak A román nyelv és irodalom tanítása Hargita és Kovászna megyei magyar tannyelvű iskolákban címmel. A Jakab Antal Tanulmányi Házban /Csíksomlyó/ sorra kerülő, négynapos tanfolyamon a két megye romántanárai mellett az Oktatásügyi Minisztérium és a Centrul Educatia 2000 is jelen lesznek. A szemináriumot a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja és a Hargita Megyei Tanfelügyelőség támogatja. /Módszertani szeminárium romántanároknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./2001. július 7.Szatmárnémetiben a tanácsosok megszavazták, hogy a város helységnévtábláin, illetve a szatmárnémeti önkormányzati hatáskörbe tartozó intézmények névtábláin háromnyelvű felirat legyen. Simon József tanácsos indoklásában elmondta, hogy az új közigazgatási törvény életbelépése óta eddig már eltelt 50 nap, tehát semmi szükség a további halogatásra, s bár a város német nemzetiségű lakossága 20 százalék alatti, az európai szellemiség térhódítására vallana a háromnyelvű felirat kitétele. /Ágopcsa Marianna: Háromnyelvű névtáblák. = Krónika (Kolozsvár), júl. 7./2001. július 7.Júl. 6-án ünnepélyes keretek között Déván is megnyitotta a Nyugati Jelen helyi szerkesztőségét, amely remélhetőleg hamarosan a helybeli magyarság otthonává válik. Jámbor Gyula főszerkesztő hangsúlyozta, a Nyugati Jelen a tájékoztatáson kívül azt a célt tűzte ki, hogy összefogja, szolgálja a magyarságot. Winkler Gyula, parlamenti képviselő örvendetesnek tartja egy magyar napilap megerősödését a megyében. Sípos János, a temesvári szerkesztőség vezetője köszöntötte a frissen megnyílt szerkesztőségben dévai munkatársait. /GBR: Tegnap megnyitottuk a Hunyad megyei szerkesztőséget. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 7./2001. július 7.Az erdőhegyi Bokréta néptáncegyüttes sikert sikerre halmoz. Nemrég a nagyváradi Harangvirág táncfesztiválon vettek részt, július elsején Micskén, az Észak-Bihari Napokon meghívottként voltak jelen, júl. 14-15-én pedig Kolozsvárra hivatalosak a Millenniumi Sokadalom rendezvényre. /N. B.: Kéthetenként fellépés. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 7./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||