udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5377 találat lapozás: 1-30 ... 2701-2730 | 2731-2760 | 2761-2790 ... 5371-5377 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2001. július 5.

Júl. 5-én kezdődik a Magyar Reformátusok Világszövetségének (MRVSZ) jubileumi közgyűlése Félixfürdőn. A közgyűlést ötévenként hívják össze, a mostaninak a napirendjén többek között teljes tisztújítás is szerepel. Összevont elnökségi-választmányi ülését tartotta júl. 4-én Félixfürdőn az MRVSZ. A választmány évenként ül össze, ez megelőzi és előkészíti az öt évet összegző közgyűlést, tájékoztatott Tőkés László püspök, az MRVSZ elnöke. A júl. 4-i ülésen Tőkés László beszámolt a szövetség elmúlt évi tevékenységéről. Ismertette a szövetség és a tagegyházak közti viszonyok, különösképpen a magyarországi református egyházzal fenntartott viszony nehézségeit. Az sem egységes, mondta, hiszen a négy magyarországi református egyházkerület egyikével-másikával egészen jó a szövetség kapcsolata, viszont a magyarországi református egyház egészével, a zsinati vezetőséggel problematikus, hangsúlyozta Tőkés László. A fenntartó egyházak anyagilag nemigen támogatják az MRVSZ-t, ezért a világszövetség főleg a magyar állami költségvetésre van utalva. Az öt évvel ezelőtt kitűzött célokat, anyagi, eszközi, személyi okok miatt, csak részben tudták elérni. - A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata júl. 3-án ülésezett a magyarországi Nagykőrösön, s dr. Erdélyi Gézát, a Felvidéki Református Egyházkerület (Szlovákia) püspökét választotta zsinati elnökké, ügyvezető elnökké pedig dr. Hegedűs Lóránt dunamelléki püspököt. Erdélyi Géza kifejtette, hogy a zsinatnak elsősorban az egyház életével és munkájával kapcsolatos tevékenységet kell kifejtenie. Összefogva kell végezni a szolgálatot. A lelkiek és a szellemiek terén működik a tanácskozó zsinat, az összmagyar reformátusság, népünk érdekében. Nem felettes szerve a különböző országokban működő református zsinatoknak, viszont ajánlásokat tesz a többi tagegyháznak. Az egységesülés ilyen vonalon halad előre. /Dérer Ferenc: Magyar Reformátusok Világszövetsége. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 5./

2001. július 5.

Új fejezetéhez érkezett a Figura Stúdió Színház. A gyergyószentmiklósi társulatot a színművészeti főiskolák nulladik, előkészítő évének tekintik, ám ebben az évben az első generációs végzősök közül ketten visszatérnek a társulathoz. Szabó Tibor gyergyószentmiklósi színművész, színházigazgató elmondta, hogy további végzett is jön hozzájuk. Azt hitte, hogy a város maximálisan melléjük áll, de nem így történt, egyre többen ellenzik a színházat, kétségbe vonják a létjogosultságát. Szabó reméli, hogy jövőre is öt ember visszajön, s akkor már lesz egy olyan társulat, amellyel eredményt tudnak felmutatni. /Gergely Edit: Új fejezet a Figura társulat építésében. = Krónika (Kolozsvár), júl. 5./

2001. július 5.

Csicsókeresztúron június 30-án felszentelték az első Beszterce-Naszód megyei magyar gyermekotthont, mely a Szent Anna Ház nevet kapta. Lőrinczi Károly vicei plébános kezdeményezésére - németországi segítséggel -, a csíkszeredai Csibész Alapítvány támogatásával az üresen álló római katolikus plébániát építették át erre a célra, létrehozva ennek csicsókeresztúri fiókját. Jelenleg a Háznak nyolc kis lakója van, négy környékbeli családból: a legkisebb két éves, a legnagyobb tíz éves. Az ünnepség az Árpád-kori római katolikus templomban szentmisével kezdődött. A 17 lelkes csicsókeresztúri római katolikus gyülekezet a közeli Várkudunban élő 64 lélekkel együtt - a vicei plébániához tartozik. Főoltárán Szent István és Szent László szobra áll. Az alig egy tucatnyira fogyatkozott csicsókeresztúri római katolikus közösség számára a Szent Anna Ház új életet jelent, reménységet a megmaradásra. Az otthon létrehozását németországi szervezetek támogatták. Lőrinczi Károly vicei plébános hangsúlyozta, hogy ez nem árvaház, az otthonban élő gyermekek állandó kapcsolatban vannak a szüleikkel, akiknek az egyház ugyancsak segítséget nyújt annak érdekében, hogy a gyerekek idővel visszakerülhessenek a családjukhoz. Az otthon fenntartását a Csibész Alapítvány finanszírozza. Gergely István plébános a Csibész Alapítványtól elmondta: azért jönnek oly népes csoporttal Csíkból a szentelésre, mert tudják, hogy itt, ezeken a végeken sokan árvának érzik magukat, félelemmel a lelkükben, és ily módon próbálnak biztatást hozni, a szeretet és az együvé tartozás üzenetét. A csicsókeresztúri magyar közösséget a kihalás veszélye fenyegeti, de most megelevenedett, megkétszereződött a létszám, és elindult egy új élet. A Mezőségen vannak még leépülőben levő plébániák, egyházi épületek. Ha az egyházmegye is jónak látja, akkor ezeket is felvállalja a Csibész Alapítvány, és életet ültet mindegyikbe. /Kresz Béla: A tanítás, a nevelés és a szeretet otthona. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./

2001. július 5.

A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány az idén is megszervezi a kárpátaljai, szlovákiai és erdélyi nyári szabadegyetemeket. Júl. 4-8. között rendezik, immár kilencedik alkalommal, a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemet Felsőszinevéren, július 22-től egy héten át Tusnádfürdő ad otthont a XII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és diáktábor résztvevőinek, augusztus 15-19. között pedig a szlovákiai Madarászon zajlik a IV. Szlovákiai Nyári Szabadegyetem. A tusnádfürdői rendezvényre meghívást kapott - többek között - Szájer József, Andrei Marga, Misovicz Tibor, Mikes Éva, Tirts Tamás, Tőkés László püspök, Németh Zsolt, Markó Béla, az RMDSZ elnöke, valamint több határon túli magyar politikai párt vezető politikusa. Az augusztus 15-19. között megtartandó szlovákiai madarászi szabadegyetem meghívottai között van Orbán Viktor magyar és Mikulas Dzurinda szlovák kormányfő. A tusnádfürdői rendezvényre is meghívták a magyar és a román miniszterelnököt. /A Pro Minoritate Alapítvány nyári rendezvényei. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./

2001. július 5.

A közelmúltban Kovászna megye vezetősége közel 7 millió dollárra jogosult, mely összeget a helyi jellegű javításokra fogják felhasználni, s további 19 milliárd lejbe fog kerülni a villany bevezetése az alábbi falvakba: Málnásfalu, Málnás-fürdő, Komandó, Köröspatak, Zabola, Bölönpatak, Árapatak, Előpatak, Szitabodza, Torja. Komoly befektetést igényel Sepsiszentgyörgy újonnan létesült, hegyre telepített villa-negyedének a hálózatba való bekapcsolása is. /Több fényt! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./

2001. július 5.

Június 24-én harangavató ünnepséget tartottak Déván, a Melite Református Gyülekezeti Ház udvarán. Az épületre felszerelt harang örökség: a dévai hívek attól a kristyori gyülekezettől örökölték, amelynek ma már csak két tagja él. Templomát kikezdte az idő, jövőjét elpusztította a reményvesztettség. /Csatlós Erzsébet Zsófia, Déva: Harangavató ünnepély Déván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./

2001. július 5.

Gaal György új kötetének már címe is ígéretes: Egyetem a Farkas utcában. Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Kolozsvár, 2001. A szerző képet adott a Ferenc József Tudományegyetem kezdeti és megerősödési időszakáról (1872-1897), virágkoráról (1897-1919), bujdosásáról-szegedi újraindulásáról (1921-1940) majd kitartási korszakáról (1940-1945). A kötet kitűnő korrajzzal szolgál a század eleji színmagyar Kolozsvár művelődési életéről, polgári mindennapjairól is. /Szabó Csaba: Egyetem Európa térképén Gaal György rendhagyó névsorolvasása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./

2001. július 5.

Vasvári Pál születésének 175. évfordulója emlékére nagyszabású rendezvénysorozatot kínál a Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet. A júl. 6. és 8. között zajló ünnepség Nagyváradon kezdődik, a Lorántffy Zsuzsanna Kultúrközpontban, beszédet mond Sulyok József, Tiszavasvári polgármestere, Nagyvárad és Vasvári Pál kapcsolatáról a kalotaszentkirályi Okos Márton újságíró beszél, Vasvári Pál halálának körülményeit Péntek László, a Rákóczi Kultúregylet elnöke ismerteti. Júl. 7-én Kőrösfőn, Bánffyhunyadon és Magyarvalkón egymást követik az események. Essig Klára festőművész kiállítása nyílik meg a kőrösfői kultúrotthonban, emlékünnepséget tartanak a bánffyhunyadi Petőfi-kopjafánál. Este Magyarvalkón istentisztelet, igét hirdet Erdélyi Géza felvidéki református püspök, történelmi ismertetőt tart Lukács Ferenc lelkipásztor. Kőrösfőn emlékünnepség lesz a Vasvári-kopjafánál. /Vasvári Pál születésének 175. Évfordulóján. Ünnepségsorozat Nagyváradon, Kőrösfőn, Bánffyhunyadon és Magyarvalkón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./

2001. július 5.

Júl. 4-én töltötte 90. életévét Puskás György egyetemi tanár, a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott rektora. Az 1911. július 4-én Algyógyon született orvosprofesszort, aki 1945-82 között vezette a marosvásárhelyi gyermekklinikát, születésnapja alkalmából dr. Mikola István, a Magyar Köztársaság egészségügyi minisztere díszoklevéllel tüntette ki, több éven át végzett kiváló munkásságáért. A Magyar Egészségügyi Társaság elismerését baráti hangú levélben dr. Andrásofszky Barna, a társaság elnöke tolmácsolta. A díszoklevelet és a levelet a marosvásárhelyi kollégák, dr. Brassai Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, illetve dr. Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár, mindketten a Magyar Tudományos Akadémia kültagjai, illetve dr. Feszt György nyugalmazott egyetemi tanár, az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi Szakosztályának elnöke adták át. /(bodolai): Rangos elismerés Puskás György professzornak. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./

2001. július 5.

Júl. 6-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában ad koncertet a székelyudvarhelyi Kárpát-medence Fesztiválzenekar. A Kárpát-medence Fesztiválzenakar nevet viselő szimfonikus együttes tagjainak 30-35%-a székelyudvarhelyi, akad közöttük brassói, csíkszeredai, kolozsvári, marosvásárhelyi középiskolai tanuló, konzervatóriumi hallgató akár abszolvens is. /Járay F. Katalin: Vendégszereplésen a Kárpát-medencei Fesztiválzenekar. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./

2001. július 5.

Első alkalommal nyújt anyagi támogatást a román művelődési kormányzat egy római katolikus templom építéséhez - jelentette be júl. 4-én Csíkszeredában Razvan Theodorescu művelődési és vallásügyi miniszter: jelentős összeggel támogatják majd a Csíkszeredában építendő új templomot, melynek terveit Makovecz Imre készítette el. A miniszter leszögezte: tárcája továbbra is komoly összegeket juttat a Hargita és Kovászna megyét átfogó ortodox püspökségnek, a közelmúltban 5,5 milliárd lejt kaptak a minisztériumtól ingatlan vásárlására. Theodorescu Csíkszeredában anyagi támogatást ígért a helyi művelődési intézményeknek, a kulturális kezdeményezéseknek és biztosította a megye vezetőit arról, hogy a művelődési tárca a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával korábban kötött megállapodást tiszteletben tartva folytatja több műemlék helyreállításának finanszírozását, köztük a gyergyószárhegyi reneszánsz kastély restaurálását. - A miniszter egyetért az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásával, de ellenzi az ingatlanokban működő intézmények jellegének megváltoztatását. /Állami támogatás katolikus templom építéséhez. Ígérget a miniszter. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./

2001. július 5.

A Maros megyei MADISZ szervezésében július 5-12. között immár 7. alkalommal kerül sor a Nemzetközi Ifjúsági Képzőművészeti Alkotótáborra Szovátán. Románia különböző városaiból, valamint Kecskemétről, Szabadkáról és Ausztráliából érkeznek művészek. /VII. Nemzetközi Ifjúsági Képzőművészeti Alkotótábor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./

2001. július 5.

Júl. 4-én megkezdődött Csíkszeredában a XVIII. Régizene Fesztivál. A júl. 8-ig, vasárnapig tartó rendezvényen Romániából, Magyarországról, Törökországból érkezett 150 előadó korabeli ruhákban szórakoztatja a közönséget Csíkszeredában és Gyergyószárhegyen. /XVIII. Régizene Fesztivál. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 5./

2001. július 5.

Ötödik alkalommal rendezték meg a Szejke Szépteremtő Kaláka alkotótábort, mely jún. 21-től 29-ig tartott. A szakágak a következők voltak: fafaragók, szövők-varrók, bútorfestők, bogozók, szalmafonók. Jún. 23-án, Csíkszeredában, a Míves emberek sokadalma rendezvényen kiállították munkáikat. /Dávid Gyöngyvér szövő-varró: Szépteremtő Kaláka alkotótábor. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 5./

2001. július 5.

Nagykárolyban állt Kölcsey Ferenc szobra, Kallós Ede alkotása. A szobrot 1918 után előbb megcsonkították, majd eltüntették. Nagykárolyban hosszú évtizedek óta semmi nem emlékeztetett arra, hogy a Himnusz költője négy évig a városban élt és dolgozott. A helyi tanács legutóbbi ülésén Dr. Németi János történész-tanácsos a következő határozattervezetet terjesztette a testület elé: Kölcsey Ferencnek a városban kifejtett tevékenységére való tekintettel, javasolom, hogy folyó év augusztus 8-án Nagykárolyban a költőnek szánt emléklapot leplezzünk le. A tervezetet a nagykárolyi tanács tagjai megszavazták, így a volt vármegyeháza épületének a falára olyan emléktábla kerül, amelybe a következő szöveget vésik: "In memoriam KÖLCSEY FERENC 1790-1838 Din partea Consiliului Orasenesc Carei Állíttatta a Nagykároly Városi Tanács" /(Kinál György): Emléklap a Himnusz költőjének. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./

2001. július 5.

Az udvarhelyi Hunor László novellás- és verseskötettel törte meg hallgatását. A szobrászként, cikk- és novellaíróként ismert Hunor László 1944. augusztus 31-én született. Előzőleg megjelent egy szobrászati munkák képét tartalmazó könyve Székelyfák Erdélyből címmel. Bevallott célja a kozmikus világ költőjeként, írójaként bevonulni a köztudatba. A két kötet /Korok versei és Hol lakjon az ember a Földön/ Major Sándor támogatásával jelentek meg. /Tárkányi Sarolta: A kozmosz költője: Hunor László. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 5./

2001. július 6.

Mircea Geoana román külügyminiszter levelet küldött Martonyi János magyar külügyminiszternek, hangsúlyozva: Románia őszinte vitát kíván folytatni a magyar státustörvény alkalmazásával kapcsolatos kérdésekről az 1996-ban aláírt román-magyar alapszerződésnek megfelelően, az alapszerződés értelmében létrehozott kormányközi vegyes bizottság keretében. - A kormányközi vegyes bizottság román társelnökét a kormány struktúrájának átszervezése nyomán nem erősítették meg e tisztében, a tájékoztatási minisztérium bejelentette: a társelnök kinevezése a jövő hétre várható. - Mircea Geoana levelére reagálva a magyar külügyi szóvivő elmondta, hogy a kinyilvánított magyar szándék eddig is az érdemi párbeszéd fontosságát húzta alá. Mircea Geoana válaszlevele közelebb hozza az érdemi megbeszélés konkrét időpontját. - Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke szerint a magyar kormány gondoskodása a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekről ""legitim és dicséretes dolog", és a kormánynak minden joga megvan ahhoz, hogy támogassa a három milliónyi külföldön élő magyarságot. Az Európai Parlament legnagyobb pártcsoportjának, elnöke Brüsszelben kiadott nyilatkozatában túlreagálásnak nevezte a román szocialista kormány tiltakozásait a törvény miatt, főleg ahogy Adrian Nastase miniszterelnök a kétoldalú megállapodások felmondásával fenyegetőzött az Európa Tanács előtt. "Ez meglehetősen aggasztó egy olyan kormány részéről, amely egyértelműen önkényuralmi hajlamokat mutat. Senki sem maradhat közömbös ama sok magyar iránt, aki 1919 vagyis a trianoni szerződés után egyszerre egy másik országban találta magát. Azok jártak a legrosszabbul, akik Romániában voltak és következésképp ez a törvény különösen rájuk vonatkozik." Martens hozzátette, hogy tíz évvel Ceausescu bukása, meg sok szép beszéd után még egy magyar nyelvű egyetem sincs Romániában. /A státustörvényről - szelídebb hangfekvésben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./ Salzburgban a nemrég lezajlott Világgazdasági Fórum alkalmából külön megbeszélést tartott Iliescu államfő osztrák kollégájával. Iliescu kijelentette, hogy Thomas Klestil hozzá hasonlóan vélekedik a státustörvényről. Emlékezetes, hogy a román államfő ismételten demokráciaellenesnek és diszkriminatívnak minősítette a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt. A Magyar Távirati Iroda felkérésére a bécsi elnöki hivatal sajtóosztályának vezetője júl. 5-én nyilatkozott az ügyről. Hans Magenschwab kijelentette, hogy Thomas Klestil nem osztja a státustörvénnyel kapcsolatos román álláspontot, és nem is mondott olyasmit a kétoldalú találkozón, amit így lehetne értelmezni. /M. Zs.: Nyugaton nem bírálják a státustörvényt. Bécs cáfolja Iliescu szavait. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 6./

2001. július 6.

Adrian Nastase kormányfő arra kérte Günther Verheugent, az Európa Unió bővítéséért felelős biztosát, hogy támogassa a román kormánynak azt a javaslatát, hogy mindaddig ne léptessék életbe a státustörvényt, amíg Magyarország nem fejezi be a csatlakozási tárgyalásokat az Európa Unióval. Az európai biztoshoz intézett levelében Nastase kifejtette: a román fél által ajánlott kompromisszumos megoldás összhangban van a koppenhágai csúcsértekezleten hozott döntésekkel, ennek értelmében Magyarországnak az európai normákhoz kell igazítania törvényhozását. /Kompromisszumot ajánl Nastase. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

2001. július 6.

A magyar kormánynak "elővigyázatosabbnak" és "barátságosabbnak" kellett volna lennie, amikor a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvényt kidolgozta, jelentette ki Frunda György szenátor, az Európa Parlament román küldöttségének tagja. A politikus úgy véli, a státustörvény elfogadása előtt tárgyalásokat kellett volna folytatniuk a két ország igazságügyi, európai integrációs és külügyminisztereinek. Tekintettel arra, hogy a jogszabályt csak 2002-től alkalmazzák, még mindig nem késő az "elveszített időt" bepótolni. Frunda rámutatott: a jogszabály összhangban van az európai egyezményekkel, hiszen annak alapvető célja, az anyaország határon kívül élő magyarok szülőföldjükön való maradásának támogatása. /Frunda György: Tárgyalni kell a státustörvényről. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

2001. július 6.

Ion Iliescu államfő jövő héten Brüsszelbe látogat, ahol lord George Robertsonnal, a NATO főtitkárával, Romano Prodival, az Európa Tanács elnökével, Günther Verheugennel, az Európa Unió bővítéséért felelős biztosával és II. Albert belga királlyal találkozik. Iliescu a Románia az európai és euroatlanti integráció folyamatában című értekezleten vesz részt. Aleksandr Kwasniewski lengyel államfő meghívására Iliescu júl. 11-12-én Lengyelországba látogat. /Iliescu Brüsszelbe és Lengyelországba látogat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./


lapozás: 1-30 ... 2701-2730 | 2731-2760 | 2761-2790 ... 5371-5377




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék