|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 2701 találat | lapozás: 1-30 ... 2371-2400 | 2401-2430 | 2431-2460 ... 2701-2701 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Iliescu, Ion 2010. május 4.Az átvilágítás sötétebb oldalaiHúsz esztendővel a rendszerváltás után, enyhén szólva is megkésettnek tűnik az átvilágítási törvény, amelyet most készül elfogadni a parlament, és amely nem más, mint az 1990 tavaszán elfogadott Temesvári Kiáltvány híres nyolcadik pontjának idejétmúlt, „megszelídített” változata. Van-e még egyáltalán az átvilágításnak két évtizeddel a romániai kommunista rendszer bukása után, amikor a törvény által érintett személyek java része már nyugdíjas, vagy nyugdíjba készülődik – teszik fel a kérdést politikai körökben, illetve politikai megfigyelők. Hirtelen támadt sürgősség Az értetlenkedés annál inkább is jogos, mert a jogszabályt most éppen az a Demokrata -Liberális Párt sürgeti, amely – a szociáldemokratákkal együtt – 2008-ban megakadályozta a Nemzeti Liberális Párt által 2005-ben kezdeményezett törvényről a parlamenti vitát. A dolog pikantériája az, hogy a liberális kezdeményezők között ott volt Mona Muscă is, akiről később kiderült, hogy a politikai rendőrség spiclije volt. Az akkori tervezetet a szenátus megszavazta ugyan, a képviselőházban azonban sikerült közel fél évtizedre elnapolni a vitát, amelyet 2006-ban és 2008-ban is az alsóház plénumának napirendjére tűztek, mindhiába. Most viszont a demokrata liberálisok számára egy csapásra fontos lett a törvény megszavaztatása, olyannyira, hogy a képviselőház demokrata-liberális elnöke, Roberta Anastase szoros, május 20-i határidőt tűzött ki erre. A nagy sietségben most aztán a honatyák megfeledkeztek arról, hogy létezik még egy átvilágítási törvénytervezet, amelyet úgyszintén 2005-ben nyújtott be a parlamenthez a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának három akkori vezető politikusa, Cosmin Guşă, Lavinia Şandru és Aurelian Pavelescu. Az átvilágítási jogszabály elfogadtatására egyébként korábban, 1994-ben és 1997-ben is történtek kísérletek. A kivételek A most vitára kerülő törvény nem csak megkésettsége miatt tekinthető okafogyottnak, de azért is, mert jelentősen korlátozza az átvilágítandó személyek körét. A demokrata-liberálisok által szorgalmazott jogszabállyal szemben az ellenzéki erők mindenekelőtt azért emelnek kifogást, mert a jogszabály nem vonatkozna a legfontosabb közméltóságok betöltői közül Traian Băsescu államfőre és Emil Boc miniszterelnökre. Ezt elsősorban azért tartják elfogadhatatlannak, mert civil társadalmi szervezetek többrendbeli jelzése nyomán korábban több ízben is felmerült annak gyanúja, hogy Traian Băsescu a kommunista rendszer idején a Navrom román állami hajózási társaság Anvers-i kirendeltségének vezetőjeként a Szekuritáté embere volt, Emil Boc pedig romániai diákszövetség vezetőségi tisztségviselőjeként szolgálta ki a Ceauşescu-féle diktatúrát. Jóllehet a szenátusban elfogadott változat még érintette volna őket, az alsóház jogi bizottságának döntése nyomán mentesülnek az átvilágítástól a volt diplomáciai és kereskedelmi kirendeltségek vezetői és helyetteseik, akárcsak a Romániai Kommunista Diákszövetség központi és egyetemi vezetői. A törvény lényegi eleme, hogy mindazok a személyek, akik az 1947. december 30-a és 1989. december 22-e közötti időszakban a kommunista rendszer hatalmi köreinek, az elnyomást fenntartó apparátusnak a tagjai voltak, öt évig nem viselhetnek a demokratikus államhatalmi ágakban (államelnöki hivatal, törvényhozás, közigazgatás, igazságszolgáltatás) köztisztséget. Nem tölthetnek be vezető pozíciót a hadseregben, a közszolgálati médiában és a különféle titkosszolgálatok, a rendőr-főfelügyelőség élén sem. A jelöltek múltját a törvény gyakorlatba ültetéséért felelős bizottság ellenőrzi majd. Ha azonban a törvény által érintett személy választott funkciót tölt be, akkor mandátuma lejártáig a helyén maradhat, a tiltás csak az azt követő öt évre lép érvénybe. Gyakorlatilag tehát a honatyák, a polgármesterek, a helyi és megyei tanácsosok letölthetik teljes megbízatásukat. Kinevezett tisztség esetén pedig kilencvennapos türelmi idő áll rendelkezésére a távozáshoz. Egyáltalán nem vonatkozik a jogszabály az állami kormányügynökségek, a minisztériumok igazgatóira, akik megválaszthatók a következő ciklusokban is. Mentesülnek a jogszabály kihatásai alól azok is, akiket 18 éves életkoruk előtt szervezett be a Szekuritáté. Elítélő vélemények A jogszabály még így, megcsonkítva is visszatetszést váltott ki hazai politikai körökben. A szociáldemokraták az Alkotmánybírósággal fenyegetőznek, abban a meggyőződésben hogy a tervezet több pontja is az alaptörvénybe ütközik. Volt alelnökük, a kolozsvári csoport egykori hangadó tagja, Vasile Dâncu szerint az eltelt húsz év során a kommunista nómenklatúra tagjai „nagyvállalkozókká képezték át magukat”, így a törvény nem érinti őket. A kolozsvári csoport másik rangos tagja, Vasile Puşcaş korábbi európai integrációs tárcavezető úgy látja, megkésése miatt a törvény ma már csak arra jó, hogy megszilárdítsa a Romániát az utóbbi húsz év során uraló „gazdasági-társadalmi tulajdonstruktúrát”. Ion Iliescu volt államfő egyenesen szégyenteljesnek találja a jogszabály-tervezetet „húsz év jogállami gyakorlat” után. Mint kifejtette, mindezt őt nyolcvan éves fejjel hidegen hagyja, de a legelső politikus, akit át kellene világítani az Traian Băsescu államfő lenne. A liberális Adrian Cioroianu egykori külügyminiszter mindehhez hozzáfűzte: a gyermekeiket pártpénzeken felnevelő személyek átvilágítása lenne elsődleges. A demokrata-liberális Silvian Ionescu pedig feltette a pontot az i-re: „Valamennyien ugyanabban a struktúrában tevékenykedtünk” – jelentette ki. Bogdán Tibor Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. május 10.FelelősségkeresésBátor lépésre szánta el magát Traian Băsescu államfő. Olyan intézkedéseket hirdetett meg a múlt héten, amelyeket Romániában még egyetlen politikusnak vagy pártnak sem volt bátorsága meghozni. A közalkalmazottak bérének 25 százalékkal, valamint a nyugdíjaknak és a munkanélküli segélynek 15 százalékkal való csökkentése mellett szól az a racionális érv, miszerint a gazdasági válság eddigi terheit kizárólag a magánszféra viselte. A döntés meghozatalában vélhetően nagy szava volt Mugur Isărescunak, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzójának, aki éppen Băsescunak a csütörtök délutáni bejelentését megelőzve élesen bírálta a mindenkori kormányt hazug ígéretei és a közszféra megreformálásának hiánya miatt. Isărescu ugyanis korábban többször is leszögezte, hogy nem ért egyet az adóemeléssel, ami elsősorban a munkáltatókat, vagyis a magánszférát sújtaná. A vérbeli úriemberként közismert jegybank elnöke szokásától eltérően, kemény szavaktól sem ódzkodva pakolt ki az elmúlt évek hazug kormányzati politikájával. A hazugságot az Iliescu-rezsim kezdte el a kilencvenes évek elején, amely a szocialista ipar összeomlása után utcára került hatalmas tömeg „eltüntetése” miatt a korengedményes nyugdíjazást bátorította, és ezzel évtizedekig felborította a dolgozók és a nyugdíjasok közötti arány egyensúlyát. Az elmúlt tíz évben valamennyi parlamenti párt azt a hazug illúziót adta el a választópolgároknak önös hatalmi céloktól vezéreltetve, hogy a nyugdíjakat gyors ütemben lehet növelni annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt az aktív dolgozók és a nyugdíjasok száma közötti aránytalanság. Erre a nagy hazugságra mutatott rá Isăsrescu a múlt héten, aki szerint nem lehet folyamatosan a nyugdíjak kérdését előtérbe helyezni, miközben jelenleg összesen hatmillió személy kap öregségi járandóságot vagy valamilyen szociális segélyt, és csak körülbelül négy millió ember dolgozik. Az aránytalanságot csak növeli, hogy a valamivel több mint négy millió dolgozó közül 1,4 millió ember a közszférában fejti ki tevékenységét, ahol jelenleg magasabb az átlagbér, mint a magánszférában. A hazug jelző annak kapcsán hagyta el Isărescu száját, hogy az elmúlt kormányok a nyilvánvaló lehetőségekhez képest folyamatosan magasabb bevételekkel tervezték meg a költségvetést. A Tăriceanu-kormánytól kezdve a Boc-kormányig a bruttó hazai termék (GDP) 37–39 százalékával számoltak a kabinetek, miközben a rendszerváltás óta Románia csak 28–32 százalékos GDP-arányos bevételi arányt volt képes teljesíteni, ami jóval az európai átlag alatt van. Logikus magyarázata van annak, hogy 2000-től miért kerültek előtérbe a nyugdíjak. A kilencvenes években ugyanis a nyugdíjrendszer összeomlott, ezért az időseket érintette a legmostohábban az átmeneti időszak. 2000-től a folyamatos gazdasági növekedésnek köszönhetően már lehetőség nyílt a nyugdíjak emelésére, így a Ziarul Financiar című gazdasági napilap számítása szerint az akkor regisztrált nettó átlagnyugdíj értéke a nyolcszorosára nőtt az elmúlt tíz évben, miközben a nettó átlagbér és a tíz évvel ezelőtti GDP is csak a hatszorosára emelkedett. A kormányon lévők tudták azt is, hogy a nyugdíjasok a leghűségesebb és legmegbízhatóbb szavazók, ezért nagyon erős volt a csábítás arra, hogy a gazdasági lehetőségeket meghaladó mértékben emeljék a nyugdíjakat és a szociális kiadásokat. Egyértelmű, hogy 2006-tól az egész társadalom többet fogyasztott, mint amennyit termelt, és ezért most ki kell fizetni a cechet. 2009-ben a magánszektor törlesztett, ahol 25-50 százalékos bércsökkenések voltak, most a közszférán a sor. Viszont felháborító a politikai vezetők magatartása, akik közül egyikük sem hajlandó vállalni a felelősséget a kialakult helyzetért. Traian Băsescunak nincs lelkiismeretfurdalása, derűsen beszél az állam „túlsúlyosságáról”, mintha nem az ő mandátuma alatt folytatódott volna a közalkalmazottak számának a növekedése, a nyugdíjak emelése, nem utolsósorban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy maga az államfő is aláírta a pedagógusok bérének 50 százalékkal való emelését 2008-ban. Akkor vajon Băsescunak elsősorban nem magát kellene bírálnia, amikor azt mondja, hogy véget kell vetni a választási kampányokban hangzotatott hazugságoknak, a nép illúzióba ringatásának? Legutóbb ugyanis ő maga volt érdekelt a kampányban. A tavalyi esztendőt Băsescu miatt szalasztotta el a Boc-kormány, amely ha végezte volna a dolgát – a szociáldemokratákkal együtt, akiknek szintén fontosabbak voltak saját hatalmi érdekeik – akkor most nem a kisjövedelmű nyugdíjasokon és a közalkalmazottakon csattanna az ostor. Noha az RMDSZ feladata nem elsősorban az ország pénzügyeinek a rendbe tétele, hiszen a szövetség soha nem irányított meghatározó gazdasági szaktárcákat, mégis megdöbbentő Markó Béla nyilatkozata. Az RMDSZ elnöke kijelentette, hogy vállalják a megszorító intézkedéseket, viszont szerinte az RMDSZ nem felelős a kialakult helyzetért, hiszen szerinte elsősorban a nemzetközi gazdasági válság, valamint a PD-L-PSD nagykoalíció tavalyi tétlenkedése teszi kötelezővé a mostani spórlást. Egy olyan országban, mint Románia, ahol a felelősséget senki nem hajlandó vállalni, meglehetősen ártalmas az ilyen részigazságok hajtogatása, hiszen az RMDSZ-t senki nem akadályozta meg, hogy a 2005 óta kormányzati pozícióban eltöltött majdnem négy és fél év alatt akár egyszer határozottan felemelje a szavát a közszférában zajló préda, a felelőtlen nyugdíj- és béremelések ellen. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke sem hajlandó fikarcnyi önbírálatot gyakorolni, miközben egyértelmű, hogy a felelőtlen költekezés és az ország gazdasági hanyatlása a Tăriceanu-kormány utolsó időszakában kezdődött el. Beszédes, egyébként a Băsescu által tegnap közölt adat, miszerint 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben az állam összesen több mint 10 milliárd euró adósságot halmozott fel a költségvetési hiány fedezésére. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is kizárólag a jobboldali kormányzás csődjéről beszél, és a nyilatkozatában nyoma sincs az önbírálatnak. Márpedig a szociáldemokraták voltak a felelőtlen nyugdíjemelések egyik legfőbb szorgalmazói, hiszen a D.A. Szövetség 2007-ben bekövetkezett felbomlása után ellenzékből ők diktálták a tempót a nyugdíjemelés terén, a liberálisok politikai kiszolgáltatottságát kihasználva. A politikai osztály önreflexiójának a teljes hiánya csökkenti a most meghirdetett megszorító intézkedésekbe vetett bizalmat. Az Emil Boc vezette kabinet hitelessége pedig már régóta a béka ülepe alatt van, hiszen a választások után sem sikerült véget vetni a közszférában zajló pazarlásnak. A megígért elbocsátások elmaradtak, az állami beruházások, valamint a legegyszerűbb használati tárgy beszerzése legalább tízszer többe kerül az államnak a valós piaci árhoz képest. Ez utóbbi tény egyértelműen mutatja, hogy Băsescu elveszítette pártjával együtt a korrupció ellen vívott háborúját. Ismét a BNR kormányzóját idézve, Románia fordulóponthoz ért. Most a legészszerűbb megoldást a bérek és a nyugdíjak csökkentése jelenti, hogy Románia ne jusson Görögország sorsára, vagyis ne kerüljön az államcsőd szélére. De a fő okot ezzel még nem számoltuk fel, hiszen a jelenlegi helyzet kialakulásáért a nemzetközi gazdasági válságnál sokkal nagyobb mértékben felelős a mohó, tervezésre és önbírálatra képtelen vezető politikai elit, amely kivétel nélkül sorozatosan kudarcot vallott a hatékony államigazgatás megvalósítására tett próbálkozásaival. Ebbe az ördögi körbe került bele Magyarország is, aminek következményeként megerősödtek az anyaországban a szintén illúziókat kínáló, elitellenes szélsőségesek. A hazai politikai elitnek ezért nem marad más lehetősége, minthogy vonalat húzzon, és felülvizsgálja a csődös államigazgatási és hatalomgyakorlási szokásait. Ellenkező esetben nekünk is fejünkre nőhetnek a szélsőségeseink. BORBÉLY TAMÁS Szabadság (Kolozsvár) 2010. május 27.Húsz év késés- Hogyan viszonyuljunk a kommunizmushoz, a megdöntött rendszer kiszolgálóihoz, haszonélvezőihez? Miközben a parlament az elmúlt napokban lusztrációs törvénnyel válaszolt a kérdésre, Ion Iliescu egykori államfő valósággal kifakadt a jogszabály ellen, amelyet anakronisztikusnak, antidemokratikusnak tart. Az anakronizmus dolgában tulajdonképpen igazat is adhatunk Ion Iliescunak. A törvény ugyanis erősen megkésett. Az 1990 márciusában megszövegezett temesvári kiáltvány három törvényhozási ciklusra tiltotta volna el a közszerepléstől a kommunista nómenklatúra tagjait. Ha a kiáltvány 8. pontját már 1990-ben alkalmazzák, immár tíz éve visszatérhettek volna a politikába az egykori pártaktivisták, szekus tisztek. A politikai életből való eltávolításuknak akkor lett volna igazán értelme, ha ezzel megakadályozható lett volna, hogy az új rendszer alapjait is ők tegyék le, ők fölözzék le a privatizációt. Ha már sikerrel mentették át a diktatúra idején szerzett politikai tőkét a gazdaságba, valóban okafogyottnak tűnik a közélettől való eltiltásuk. A húsz év késéssel érkezett törvény olyan, mint a több napot késő gyorsvonat. Akik vártak rá, elutaztak már. Persze, így is lesz egy-két felszálló, így sem teljesen haszontalan végigfuttatni a szerelvényt az útvonalon. A lusztrációs törvényt sem fölösleges megalkotni, csak a késése miatt immár minimális lesz a hatása. Az alapkérdés lényegét talán mégis az adja meg, hogy miként tekintünk a kommunista diktatúrára. A megbocsátó viszonyulást elősegítik a jelenkori szociális nehézségek. Az elkobzott vagyon, a deportált elit, az üres kirakatok, a félelem emlékét ma kissé elhomályosítja annak a ténynek a felidézése, hogy akkor azért mégiscsak volt mindenkinek munkája. A munkanélküliség – ahogy a viccben szerepel – a vállalaton belül valósult meg. Ha abból indulunk ki azonban, hogy a kommunista diktatúrák cseppel sem voltak kíméletesebbek, mint a fasizmus, és áldozataik száma sem csekélyebb, kínálja magát a válasz: nincs mit keresnie a közéletben annak, aki szem volt a láncban, aki kiszolgálta, fenntartotta a gyilkos rendszert. A fasizmus kérdésében ez evidencia. Talán az is a kommunista tudattorzításnak a következménye, hogy csak most szerveződött parlamenti többség e gondolat mellé. Gazda Árpád Krónika (Kolozsvár) 2010. június 10.Az igaz könyvet, bűntelenül…Az, hogy a huszadik század kommunista diktatúrája rengeteg ember életét részlegesen avagy teljesen tönkretette, közismert. Hogy koholt vádak alapján, koncepciós perek következményeként sokuk jutott börtönbe, ítéltetett vagyonelkobzásra, szintén. Közülük sokaknak volt lelkiereje nemcsak túlélni a vészt, hanem megírni, majd meg is jelentetni emlékirataikat, hogy azokból mások, későbbi generációk okulhassanak, írásaikból a történészek kutathassanak. Ilyen kötetet mutattak be a Bolyai téri unitárius templomban – Kisadorjáni Szilágyi Domokos Bűntelenül büntetve című kötetének bemutatójára telt házas közönség volt kíváncsi kedd délután. A közönség tagjai között öt kötetet sorsoltak ki, a résztvevőket házigazdaként Nagy László püspökhelyetes fogadta, majd Sebestyén Sielmann Mihály olvasta fel Többismeretes egyenlet című méltatását. – Alkalmas pillanat ez az emlékezésre. Egy igaz ember élettörténete, akire rápillant az önkényuralom, a diktatúra. Emlékirataiból a lélektani hadviselés szabályos leírása bontakozik ki a sötét szemüvegtől a magánzárkáig és a vallatásokig. Miként keletkezik a haragból a bosszú, az ölni kész képzelet és a lelki gyarlóság? Miféle jogosítványai vannak a hatalomnak egy diktatúrában arra, hogy emberek életével játsszon? A szerző mégsem csalódott az emberiség egészében. A Szilágyi-ügy a politikai koholmányok sorát gazdagítja, a könyv hiteles látlelete annak, hogy miként válik a megbocsátás politikai szörnyűséggé, a hazugság megélhetési formává a hatalomban lévők számára. A város, a múlt kedélyessége eltűnik, az igazság idő előtti kimondása szigorúan tilos. A börtönévek kívül esnek az emberiesség kategóriáján. Éveken keresztül a szadizmus nagy fesztiválja zajlott, a gyűlölködés rutinja erősebb, mint bármi más. A kötetet tiszta szívvel, a legjobb szándékkal ajánlom. Nagy Miklós Kund hozzátette: – Szép könyv, amit vaskossága ellenére is együltében el lehet olvasni. Kisadorjáni Szilágyi Domokos ezelőtt negyvenvalahány évvel innen pár méterre egy tárgyaláson szemben ült a riadt közönséggel, és bűntelenül meg kellett tapasztalnia az elnyomó gépezet minden rossz oldalát. Több mint egy évig raboskodott magánzárkában, amikor kiengedték, csak suttogva beszélt. De a börtönben is talált becsületes, jó embereket. Róluk is ír. És mindenkit óva int a bosszúállástól. Az élet furcsaságai közé tartozik, hogy vallatója, az a szekustiszt, aki a legtöbbet ártott neki, a szerzőé mellett kapott sírhelyet Iliescutól... A könyvbemutató beszélgetéssel ért véget, amelynek során Kisadorjáni Szilágyi Domokos megcsillantotta a maga nagyszerű humorát és elmondta: arra a legbüszkébb, hogy egyedül ült a vádlottak padján. Hogy nem tudták rábírni arra, hogy mást is bemártson. – Mindannyian tudjuk, hogy a szeku meghamisította a vallatási jegyzőkönyveket, így azok nem szolgálhatnak hiteles forrásként a történészek számára. Ennek a könyvnek minden szava igaz. Szeretném, ha ezzel a tudattal olvasnák. És ez a közönség a könyvvel kapcsolatos legnagyobb elégtételem.. Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2010. június 14.Padlón Băsescu népszerűségeHa holnap államelnöki választásokat tartanának, az első fordulóban Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke kerülne ki győztesen a szavazatok 33,8 százalékával: Második fordulós ellenfele Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke lenne, aki a megmérettetés első fordulójában a maga 27,1 százalékával fölényesen legyőzné az alig 11,7 százalékot begyőjtő Traian Băsescu jelenlegi államfőt – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Társadalomtudományi Csoport (GSS) készített a PNL megrendelésére. A közvélemény-kutatás szerint Antonescu annak ellenére lenne listavezető, hogy Victor Ponta „szimpátiamutatója” 2,5 százalékkal magasabb az övénél. „Bár Ponta népszerőbb a válaszadók körében, az eredmények mégis azt mutatják, hogy Antonescura többen szavaznának. Ez azért van így, mert az államelnök személyére vonatkozó kérdésre szabadon válaszolhattak a megkérdezettek, tehát sokan (40%) a PSD berkeiből szeretnének államfőt, így Adrian Năstasét, Victor Pontát, Mircea Geoanát, illetve Ion Iliescut nevezték meg, míg a liberális táborban nincs túl sok esélyes: Crin Antonescut választották a legtöbben, Călin-Popescu Tăriceanut pedig csupán néhányan. Ez azt jelenti, hogy az államelnök-választáson a szociáldemokraták négy esélyes politikus közül választhatnak, míg a liberálisoknak csupán egyetlen ilyen személyt sikerül kitermelniük – magyarázta el Cătălin Lixandru, a GSS ügyvezető igazgatója. Az elnökválasztási preferencialista a következőképpen alakulna: Mircea Geoană (10,7 százalék), Corneliu Vadim Tudor (4,4 százalék), Kelemen Hunor (2,5 százalék) és Elena Udrea (0,9 százalék). Traian Băsescu népszerűsége drasztikusan csökkent, hiszen a megkérdezetteknek csupán a 15,7 százaléka találja rokonszenvesnek az államfőt. Emil Boc miniszterelnök ebből a szempontból még Băsescunál is rosszabbul áll: a felmérésben részt vevőknek csupán a 8,3 százaléka vélekedett pozitívan róla. A megkérdezettek 60 százaléka szerint az államfő és a jelenlegi kormány felelős a mostani gazdasági helyzetért, miközben csak 4,8 százalék gondolja, hogy a volt PNL-kormány vitte csődbe az országot. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. június 25.A PNL szakértői kormányt akarA Nemzeti Liberális Párt (PNL) csak egy olyan szakértői kormányt lenne hajlandó támogatni, amelyet megkérdőjelezhetetlen politikai függetlenséggel bíró miniszterelnök irányít, és aki nem nyúl hozzá a bérekhez és a nyugdíjakhoz – jelentette ki tegnap Crin Antonescu, a PNL elnöke. A politikus a párt megalakulásának 135. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen megrótta a bizalmatlansági indítvány benyújtására készülő Szociáldemokrata Pártot (PSD), amiért „a Ion Iliescu által 1991–92-ben alkalmazott baloldali demagógiával” operál a kormány megbuktatásának céljával benyújtani szándékozott bizalmatlansági indítványban. Rámutatott: a PSD csak a szakszervezetekkel egyeztet, ez pedig visszaüthet, mivel az indítvány csupán „baloldali demagóg” elemeket tartalmaz, a jobboldali értékek – mint az egységes adókulcs megőrzése – viszont hiányoznak, ezért a PNL valószínűleg nem szavazza meg. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) 2010. július 9.Strasbourg: az igazság fellegváraA román állampolgárok által elindított tulajdonperek nagy száma idén júniusban arra késztette az Európai Emberjogi Bíróságot, hogy irányadó eljárást dolgozzon ki a kérdésben. Ennek célja az, hogy a beperelt állam hatóságait hozzásegítse az ilyenfajta eseteket előidéző strukturális problémák megoldásához. Azt követően, hogy Románia 1994-ben aláírta az emberi jogok védelmében megfogalmazott európai konvenciót, több ezer román állampolgár fordult panaszával a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz (ECHR). Olyan személyekről van szó, akik Romániában hiába járták végig az igazságszolgáltatás kálváriáját, igazuknak nem tudtak érvényt szerezni. Statisztikák De a bíróságot más országból is tömegesen keresték meg a panaszosok, tavaly a megoldásra váró ügycsomók száma megközelítette a 118 ezret. Az ügyfelek számát tekintve Románia 9750 dossziéval a negyedik helyen áll Oroszország, Törökország és Ukrajna után, a panaszosok lakossági részaránya tekintetében azonban listavezető. Ma már több tucatra rúg azoknak az ítéleteknek a száma, amelyekben az emberjogi bíróság elmarasztalta és kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot. Az ECHR azonban nagyon szigorúan megszűri a panaszokat, azok 97 százalékát vagy megalapozatlannak, vagy nem a testület hatáskörébe tartozónak ítélte meg. Tavaly például a román állampolgárok által benyújtott 4247 panasz közül mindössze 153 esetben állapított meg jogsértést. A román államot elmarasztaló ítéletek negyven százaléka – 91 határozat – a tulajdonjog megsértése, 36 százaléka – 72 döntés – pedig a méltányos romániai perlefolytatás hiánya miatt született meg. Jelenleg több mint ezer, Romániából érkezett tulajdonjogi dosszié vár megoldásra az emberjogi bíróságnál. Az ECHR a román államot egyébként 1994 és 2009 között összesen 36 millió euró kártérítés megfizetésére kötelezte. A Bukarest által elveszített perek száma 2007 után rohamosan megnőtt, 2007-ig az államot ugyanis csupán 4,5 millió eurónyi kártalanításra ítélték Strasbourgban. A bíróság döntései nem egy esetben gyökeresen megváltoztatták a romániai jogszabályok egy-egy kitételét, így például az előzetes letartóztatással, a telefonlehallgatással, a tulajdonjoggal kapcsolatos rendelkezéseket. „Történelmi perek” Az egyik ilyen – a román igazságszolgáltatás által egyenesen történelminek tartott – pert Alexandru Pantea indította a román állam ellen. A volt kommunista ügyészt a letartóztatási mandátum lejárta után sem engedték szabadon, őrizetbe vétele után csak négy hónappal állhatott bíróság elé, fogvatartása idején a börtönőrök szeme láttára bántalmazták cellatársai – ráadásul köztörvényes elítéltek. A strasbourgi fórum a felperesnek adott igazat és 46 ezer eurós kártérítésre ítélte a román államot, miután jogtalannak mondta ki az előzetes letartóztatást, tekintve, hogy azt az ügyész és nem a bíró rendelte el. Két héttel a per után a román hatóságok ilyen értelemben voltak kénytelenek módosítani a büntetőeljárási törvénykönyv idevágó rendelkezéseit. Ugyancsak történelmi jelentőségűnek mondható a Dumitru Popescu-ügycsomóban hozott ítélet is: a Cigaretta II. dosszié egyik vádlottjaként Popescunak sikerült bebizonyítania, hogy a titkosszolgálatok illegálisan hallgatták le telefonját. Az ECHR kimutatta, hogy a romániai nemzetbiztonsági törvény lehallgatást szabályozó cikkelyei nem felelnek meg az európai emberjogi konvenció normáinak, mivel lehetővé teszik, hogy az ügyész, bírói ellenőrzés nélkül rendelje el a lehallgatást, ráadásul az ügycsomóban nem tüntették fel azokat a bizonyítékokat sem, amelyek megindokolták volna az intézkedést. Ezt követően a bukaresti illetékesek változtattak a vonatkozó román törvényen, és jelenleg Romániában is csak bírói meghatalmazással lehet lehallgatást elrendelni. Amint a román kormány ECHR mellé kirendelt ügynöke, Răzvan Horaţiu Radu fogalmazott: a strasbourgi testület kiváló partnere volt Romániának az igazságszolgáltatási reformok tekintetében. Tulajdonjogi panaszáradat Bukarest és az ECHR viszonya azonban korántsem volt teljesen felhőtlen. Románia és az emberjogi bíróság kapcsolatait nagymértékben beárnyékolta a legfelsőbb bíróság 1995 februárjában hozott ítélete, amellyel törvénytelennek mondta ki az alsóbb szintű igazságszolgáltatási szervek mindazon döntéseit, amelyekkel visszaszolgáltatták tulajdonosaiknak az elkobzott ingatlanokat. Az igazságszolgáltatásra gyakorolt politikai nyomás egyértelmű volt, hiszen Ion Iliescu államfő röviddel azelőtt kifogásolta elhíresült szatmárnémeti beszédében az államosított házak visszaadását. Nem sokkal a legfelsőbb bíróság határozata után Iliescu aláírta a bérlőket védő 112-es számú törvényt. Mindennek nyomán az érintett tulajdonosok valóságos panaszáradattal lepték el a strasbourgi testületet, a román állam pedig az évek során több millió eurót volt kénytelen fizetni a pert megnyerő károsultaknak. A tulajdonperek hatalmas száma idén júniusban arra késztette az ECHR-t, hogy irányadó eljárást dolgozzon ki a kérdésben. Ennek célja az, hogy a beperelt állam hatóságait hozzásegítse a hasonló ügyeket előidéző strukturális problémák megoldásához. A bíróság több mint ötven éves történetében ez a második eset, amikor a testület irányadó eljárásra kényszerül, a módszert első ízben 2004-ben, egy lengyel állam elleni tulajdonjogi per esetében alkalmazta. B. T. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. augusztus 13.Peresz dicsér és vigasztal„Ilyen hősök nélkül, mint amilyenek ők voltak, ma is Hitler vezetné Európát, és a zsidó nép megsemmisült volna” – méltatta tegnap Bukarestben Simon Peresz izraeli elnök a hat izraeli katonát, akik román társukkal együtt júliusban hunytak el a Brassó mellett történt helikopterszerencsétlenségben, gyakorlatozás közben. Peresz a zsidó állam első hivatalban levő elnökeként látogatott Romániába. Tegnap a bukaresti zsidó hitközség zsinagógájában találkozott a közösség tagjaival; a zsúfolásig telt imaházban hatalmas taps fogadta az idős baloldali politikust, aki többek közt kor- és elvtársát, Ion Iliescu volt román elnököt üdvözölte a hallgatóság soraiban. Izrael elnöke utalt a zsidó nép viszontagságos történelmére, méltatva a hajdan népes romániai zsidóság érdemeit Izrael létrehozásában és fejlődésében. A holokauszt által megtizedelt romániai zsidóságot tehetsége, szorgalma és hite tartotta meg Európa egyik legjelentősebb zsidó közösségének, vélte Peresz, aki szerint ma már más ellenséggel kell megküzdenie a zsidó népnek és a világnak, mint hat-hét évtizeddel ezelőtt: a terrorizmussal. Mint elmondta, a mintegy négyszázezer zsidó származású személy, aki a második világháború után Izraelbe kivándorolt, soha nem felejtette el Romániát, és nem hagyta el kultúráját. Izrael elnökének a mai Románia állampolgáraihoz is volt egy vigasztaló szava. Egy szép hasonlattal élve (Romániát pillangóhoz hasonlította, amelynek éppen most nőnek ki a szárnyai, ami némi fájdalommal is jár) kifejtette, a gazdasági válságból ki lehet lábalni, ami fontos, hogy „soha ne adjuk fel”. A zsinagógában Aurel Vainer parlamenti képviselő, a romániai zsidó közösség vezetője is felszólalt. Vainer emlékeztetett: a második világháború előtt mintegy nyolcszázezer zsidó élt az akkori Románia területén; jelenleg a közösség alig éri el az akkori létszám egy százalékát, a nyolcezres lélekszámot. A bukaresti zsidó közösséggel tartott találkozót megelőzően, tegnap délelőtt Traian Băsescu román államfő fogadta hivatalában Simon Peresz izraeli elnököt. „Románia az izraeli–palesztin és az izraeli–szíriai párbeszéd előfeltételek nélküli megkezdését szorgalmazza” – jelentette ki Băsescu. A kétoldalú tárgyalásokat követően a román államfő tájékoztatta izraeli kollégáját Románia álláspontjáról a közel-keleti helyzettel kapcsolatban. Szerinte előfeltételek nélkül kell megkezdeni az izraeli–palesztin és az izraeli–szíriai párbeszédet, hiszen az előfeltételek csak akadályozzák a közel-keleti tárgyalásokat. Băsescu rámutatott: a megbeszélésen áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat, amelyek kiterjednek a katonai, a technológiai, az oktatási, az üzleti és az idegenforgalmi területen való együttműködésre. Arra az újságírói kérdésre, miszerint egy esetleges iráni–izraeli fegyveres konfliktus kirobbanása esetén Románia megnyitná-e légterét, Băsescu elmondta: egyelőre nem lehet fegyveres konfliktusról beszélni. Reményét fejezte ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciói Teheránt az átlátható tárgyalások megnyitására ösztönzik. A román államfő hangsúlyozta, egy esetleges fegyveres konfliktusban Románia NATO-tagországként viselkedik majd. A megelőlegezett támogatásra nem maradtak el Simon Peresz köszönő szavai sem, aki „korunk egyik legfelelősebb vezetőjének” nevezte Traian Băsescut. „Amikor ’igent’ mondd, akkor az ’igent’ jelent, amikor pedig valamit megtagad, akkor ahhoz tartja magát. Most felelősségteljesen felvállalja álláspontját Iránnal szemben, és támogatja az izraeli–palesztin békefolyamatot” – fogalmazott a zsidó állam feje. A továbbiakban megköszönte Băsescu személyes közbenjárását azért, hogy a júliusi légi szerencsétlenségben meghalt izraeli katonák földi maradványai minél hamarabb hazájukba kerülhessenek. Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. augusztus 26.Mi történt 1989 decemberétől 1990 májusáig?Ismeretlenek tüntették el az iratanyag egy részét, egyesek máig ódzkodnak mesélni az egyes településeken történtekről: a 89-kutatás résztvevőivel beszélgettünk. A hiányos dokumentumok és a máig az emberekben élő félelem is akadályozza az 1989 végén és 1990 elején több erdélyi városban történtek rekonstruálását, az egyesek által forradalomnak, mások szerint puccsnak nevezett eseménysor kapcsán. Idén indult a Kisebbségkutató Intézet és a Progress Alapítvány közös kutatási projektje a '89-es események kapcsán Bárdi Nándor történész kezdeményezésére. A kutatás többek közt azt célozza, hogy a még meglévő dokumentumokat – újságokat, plakátokat, fényképeket, videó- és hangfelvételeket, iratokat, jegyzőkönyveket stb. – összegyűjtse, és ezek alapján rekonstruálja az 1989 végétől 1990 májusáig történt események kronológiáját, elsősorban a romániai nemzeti kisebbségek szemszögéből. A különböző városok a temesvári események visszhangjára reagálva mind-mind megélték a maguk „kis forradalmait”; több helyen is halálos áldozatokat követeltek az események, lincselések is voltak. Ebben az öt hónapos intenzív periódusban alapították meg a Nemzeti Megmentési Front helyi szervezeteit, az RMDSZ-t, a MADISZ-t, illetve számos kisebbségi szervezetet is. A marosvásárhelyi etnikai konfliktus, a fekete március kihatott más településekre, az ottani magyar-román viszonyokra. Ennek visszhangjára, illetve a máig tisztázatlan, háttérben folyó események, szerepek felderítésére is fókuszál a kutatás; a vizsgált periódus záróeseménye az első szabad választás 1990 májusában. A kutatás során a fontosabb erdélyi városokban, municípiumokban, ahol jelentős számú kisebbség él, egy-egy helyi kutató igyekszik összegyűjteni a fellelhető dokumentumokat. Gondot jelent, hogy több erdélyi városból is a kilencvenes évek elején ismeretlenek elvitték felsőbb utasításra a Nemzeti Megmentési Front irattárát. „Elsősorban magyar szempontú kronológiák készülnek, de igyekszünk a jelentősebb kisebbségekre is odafigyelni, elsősorban Temesváron, Aradon, Szatmáron, Nagyváradon, Nagybányán, ahol több nemzetiség is együtt él. Elsősorban megyeközpontokat választottunk, illetve van néhány olyan kisebb város, amely bár nem megyeközpont, de fontos, hogy megjelenjen. Remélhetőleg sikerül a 89-es események magyar értelmezését is bevinni a román történeti diskurzusba” – vázolta az elképzelést Gidó Attila, aki Novák Csaba Zoltánnal együtt kutatásvezetőként koordinálja a helyi kutatók munkáját. A kutatás kiemelten figyel arra, hogyan vesznek részt már a kezdetektől vagy lépnek be utólag a kisebbségek képviselői a hatalmi struktúrákba. A dokumentumokból összeállt településspecifikus kronológiákat ezért interjúkkal is kiegészítik, amelyeket a helyi kutatók olyan személyekkel készítenek, akik cselekvő részesei voltak az eseményeknek a szóban forgó időszakban. Azokban a városokban – eddig összesen 13 településen –, ahol már tavasztól dolgoznak a helyi kutatók a témán, már elkészült az eseménykronológia. „A kutatás első fázisából néhány érdekességet már megállapíthatunk, bár természetesen ezt nem tekinthetjük végeredménynek, hiszen a történelemről való vélekedés szubjektív dolog. Kísérleteztünk az események szakaszolásával, és úgy gondolom, nemcsak az általam kutatott Marosvásárhely esetében érvényes ez, hanem a többi városnál is” – magyarázta kérdésünkre Novák Csaba Zoltán. „Négy szakaszt azonosíthatunk be: a temesvári eseményektől a Ceaușescu-házaspár meneküléséig tartana az első, december 16-22. között. Van egy nagyon rövid időszak, az új hatalmi szerkezet kiépülése december 22-től körülbelül január elejéig. A december 29-től február elejéig tartó időszakot a Nemzeti Megmentési Front határozza meg, majd február elején alakulnak meg a nemzeti egység ideiglenes tanácsai, amelybe már a Fronton kívüli szervezetek is beépülnek: újjászervezett politikai pártok vagy frissen alakult szervezetek. A Nemzeti Ideiglenes Tanács tevékenysége egészen a májusi választásokig alkotja a negyedik időszakot” – mondta. Forradalom volt-e vagy puccs 1989-ben? „Én úgy látom, kettős folyamat találkozik valahol térben és időben. Semmiképp sem hanyagolható el a népmozgalmi része, nagyobb erdélyi városokban – Temesvárhoz hasonlóan Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen – még a diktátor bukása előtt is van nagyobb tömegmegmozdulás, illetve több esetben számos halálos áldozatot követelő beavatkozás a hadsereg részéről. Mindenképp van tehát forradalmi tömegjellege az eseményeknek” – tette hozzá. Ebben az időszakban nagy a kádermozgás; január végére, február elejére olyan struktúra alakul ki, amely gyakorlatilag alárendelt Bukarestnek. Ám azelőtt viszont napokra megszűnik a központi hatalom befolyása, a Securitate visszahúzódik, a régi pártstruktúrák szétesnek, gyakorlatilag az egyedüli erő a hadsereg. „Egyre többen látják úgy bukaresti szemszögből is kutatók, hogy a hadseregnek nagyon fontos szerepe volt, sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Merem állítani, gyakorlatilag a hadsereg döntötte el, melyik legyen az az új politikai struktúra, amely Romániát a változás útján viszi. Ők fogadják el az Iliescu által vezetett új hatalmi struktúra működését, éspedig azért, mert ennek a csoportosulásnak van olyan praxisa, amely lehetővé teszi, hogy az állam működése gyakorlatilag folytatódjon. Nagyon sokan a nomenklatúra tagjai voltak a 60-as, 70-es években, majd valamilyen ok miatt a Ceaușescu-féle pártvezetésből kikerültek” – magyarázta Novák. A székelyföldi városokban egyértelműen magyar szervezésben alakulnak ki az új hatalmi struktúrák. Marosvásárhely érdekessége, hogy ellentétben a többi nagyobb erdélyi várossal, ahol a magyarság viszonylag későn, december 22. után épül be a hatalmi szerkezetbe, itt párhuzamos struktúrák alakulnak ki. A hadsereg minden más nagyobb városban uralja a helyzetet, Marosvásárhelyen azonban az első napoktól kezdve Király Károly révén egy erős magyar mag alakul ki. Novák Csaba Zoltán szerint ez a kettős hatalmi megosztás a fő oka annak, hogy később az indulatok elszabadulnak, nem sikerül stabilizálni a helyzetet. Néhány kronológiakészítővel az általuk kutatott városokban tapasztalt helyi specifikumok kapcsán a szelterszi társadalomtudományi táborban beszélgettünk, miután a kutatásvezetők bemutatták a projektet a tábor résztvevőinek. Kolozsváron rengeteg halálos áldozatot és sebesültet szedett a forradalom. A magyarság szinte az első percektől képviseltette magát a hatalmi struktúrákban, a politikai, egyházi és diákszervezetek révén is – mondta el kérdésünkre Fodor János történész. A fekete március után, főleg mivel időközben itt is megalakult a Vatra Românească, érezhető volt egy etnikai konfliktus kiéleződése, amelyet azonban sikeresen csillapítottak a városban – tette hozzá a kolozsvári kronológia készítője. A kutatónak szerencsére rendelkezésére álltak a Kolozsvári Rádió korabeli hangfelvételei, az írott sajtó archívuma is megvan. Hátravan még az egyházi, RMDSZ-iratok átvizsgálása. Bár a kutatók nagy része fiatal, és mondhatni gyerek vagy kamasz volt a szóban forgó események idején, Fodor János nem tapasztalt emiatt akadályokat, nem akarták „megmondani neki a tutit” azok, akik felnőtt fejjel érték meg 1989-et. „Mindenhol segítőkész emberekre találtam, különösebb magyarázkodás nélkül sikerült megszereznem a kívánt dokumentumokat, remélhetőleg ez nem változik az adatgyűjtés további fázisaiban sem” – mondta a Transindexnek. Szatmárnémetiben teljesen békésen zajlott le a forradalom, egy tüntetés volt december 23-án. Megyei és városi szinten is a hadsereg volt az, amely minden fontos tisztséget és pozíciót betöltött, a magyarság képviselőinek csak december végén sikerült bekapcsolódniuk a Nemzeti Megmentési Frontba – mondta el a Transindexnek a szatmári kronológia készítője, Sárándi Tamás. 1990 februárjában a magyarság helyi vezetői megelégedetten nyilatkoznak az elért eredményekről, teljesen békés átmenetként zajlik a magyar nyelvű oktatás visszaállítása, a Kölcsey Ferenc Gimnázium már januárban megkezdi működését. Március elején azonban helyi szinten is megalakul a Vatra Românească, nekik „köszönhetően” zajlik le Erdélyben a Marosvásárhely után a második legnagyobb összetűzés március 15. kapcsán, és a békés folyamat megtorpan – tette hozzá. Szatmárnémetiben igen nehéz összegyűjteni a dokumentumokat, nemhogy a Front irattára, de még a helyi újság korabeli lapszámai sem voltak fellelhetőek. Ami maradt, az az RMDSZ-nél fellelhető csekély anyag – sorolta a buktatókat a kutató, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy akinek birtokában van bármilyen kordokumentum, bocsássa rendelkezésre, ezzel is segítve az események megértését. Hargita megyében ebben az időszakban elég sok lincselés történt, így Székelykeresztúron is – itt egy rendőrt öltek meg a tüntetők. Itt is megalakultak a Front, az RMDSZ helyi szervezetei, érdekességként pedig a Székely Ifjak Fóruma, amelynek képviselője később be is jutott a parlamentbe – mesélte Vass Réka. A kisvárosban megoszlanak a vélemények, hogy népfelkelés történt-e, vagy – mint ahogy sok vezető beosztású ember gondolja – megrendezték a „forradalmat”. „Azt tapasztaltam, hogy az emberek készségesek egy bizonyos pontig, érdeklődéssel fogadnak, hiszen ez a témát senki nem kutatta eddig Keresztúron. Ám van egy pont, ahol egyszer csak bezárulnak a kapuk, nem hajlandók se nyilatkozni, sem pedig forrásokat vagy anyagokat a rendelkezésemre bocsátani. Arra szoktak hivatkozni, hogy ha nem is ők, de a családjuk veszélybe kerülhet. Én próbálom mindenkivel tisztázni, hogy nem igazságot tenni jöttem, és nem értékítéleteket megfogalmazni, a kutatásnak ugyanis nem ez a célja. Minden alkalommal hangsúlyozom a Kisebbségkutató Intézet diszkrécióját, azt, hogy ezek az anyagok kutatók számára lesznek hozzáférhetőek” – mondta a helyi kronológia készítője. Kézdivásárhelyen Miklós Katalin készíti a kronológiát. Itt is egy lincselés áll az események középpontjában: Aurel Agache őrnagyot megölik, és a milícia épületét is felgyújtják 1989-ben. Mivel egy román nemzetiségű személy hal meg, a későbbiekben a román hatalom, illetve egyes politikai pártok támogatásával sikeresen kreálnak belőle etnikai ügyet. Miközben máshol az országban a hasonló lincseléseket vagy nem vizsgálják ki, vagy a tettesek általános amnesztiát kapnak, Kézdivásárhelyen öt embert vádolnak. „Az ügynek máig ható következményei vannak, a népharag áldozatául esett őrnagy halála után fotók és tanúvallomások alapján összeállítanak egy vádiratot, amit 1997-ben véglegesítenek, 1999-ben pedig ítélet születik a feltételezett elkövetők ellen. Akik nem menekülnek el, 4-7 évi börtönbüntetést kapnak, illetve pénzbeli kártérítés kifizetésére kötelezik őket. Ám 2002-ben is perek sorozata indul. Végül Strasbourgban mindkét félnek – a vádlottaknak és az ifjabb Agache-nek is – kártérítést ítélnek meg, előbbieknek azért, mert diszkriminatív módon volt összeállítva a perirat, a családnak pedig az ítélet miatti késedelemért” – foglalta össze röviden Miklós Katalin. Nagybányán a hatalomátvétel aránylag békés zajlott. December 23-án nagy tömeg gyűlt össze a város központjában, melynek tetemes részét a környék vállalatainak munkásai adják, és bár az indulatok elszabadultak a megyeháza „bevételénél”, az eseményeknek nem volt súlyosabb sebesültje. A közigazgatási szervekben a katonaság hangsúlyos jelenléte tapasztalható – vázolta kérdésünkre az eseményeket a nagybányai és zilahi kronológia készítője, Kiss Ágnes. A nagybányai fejlemények különlegessége a bányaipari alkalmazottak részvétele, akik tüntetéseket és sztrájkokat szerveznek; követeléseiket Bukarest fokozatosan teljesíti (például béremelés, különböző juttatások). Hálájukat a Nemzeti Megmentési Front és Iliescu-párti tüntetéseken való részvétellel fejezik ki több alkalommal is. További érdekesség, hogy korán megalakul a környezetvédő mozgalom, tüntetéseket és aláírásgyűjtést szerveznek a környezetszennyező anyagokat kibocsátó gyárak ellen. Még december folyamán megalakulnak Máramaros megyében a magyar és német kisebbségi szervezetek, februárban pedig az ukrán (RUSz). Jelentős többségi-kisebbségi konfliktusra nem kerül sor. Zilahon a hatalomátvétel teljesen békésen zajlott. A rendőrség, katonaság, Securitate villámgyorsan átállt. Jelentős többség-kisebbség konfliktusra nem került sor, bár provokációnak minősíthető események akadtak. Például március 15-re virradó éjszaka ismeretlenek festéket öntenek a zilahi Wesselényi-szoborra – foglalta össze Kiss Ágnes. A zilahi kutatást akadályozza, hogy nyoma veszett a megyei Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front iratanyagának; elkallódott az a pár múzeumhoz beküldött élménybeszámoló is, amelyek Cornel Grad történész, Gheorghe Şişeşteanu szociológus és Bajusz István muzeológus felhívására érkeztek. A tervek szerint a kronológiákat önálló kötetben jelentetik meg jövőre, illetve egy konferenciát is szerveznek ebben a témában. A kutatás anyaga várhatóan az interneten is elérhető lesz majd az Adatbankban. Bakk-Dávid Tímea. Transindex.ro 2010. szeptember 23.Fehér lovasA második bécsi döntés kapcsán sokan és sokat írtak Horthy Miklósról, hadd mondjam én is el a nevéhez kapcsolódó élményeimet. Az első az, hogy sok erdélyi gyerekkel együtt, olyan nagy magyar voltam azalatt a pár év alatt, hogy nagyobb már nem is lehettem! Ugyanis ingem-gatyám piros-fehér-zöld vászonból készült. Édesanyám elmondása szerint, a nemzeti zászlón kívül más kelmét sokáig nem lehetett kapni a falusi boltokban. Arra is jól emlékszem, hogy vonultak az utcán a leventék, és énekelték: „Horthy Miklós, én is a tied vagyok / Viselem a fényes kisszuronyom. / Kisszuronyom, rózsafa a nyele / Rá van írva Horthy Miklós neve”. Meg arra is emlékszem: édesapám mennyire örült, hogy 1940 után született kisebb testvéreim nevét már magyar k-val írták a községházán, nem ch-val, mint a nagyobbakét a román hatóságok. Meg arra, hogy édesapám román barátja, az avasi Torz Toma, milyen boldogan újságolta, hogy mostanában náluk is mindig lehet cukrot venni. Meg arra is, hogy megszűntek a lopások a falu határában, többé senkinek nem hajtották el a lovát, birkáját a románok, nem szedték le a cseresznyét, almát, s nem törték fel a hegyi présházakat. Aztán jött a második világháború, s megint elhajtották a jószágot, feltörték a présházakat, rettegésben éltünk. A változó hatalom átkozva ejtette ki Horthy nevét, és minden rosszért őt okolták. Jóllehet a nürbergi perben fel se merült, hogy háborús bűnös lenne, a magyar kommunisták fasisztát csináltak belőle, tápot adva a románoknak, szlovákoknak, szerbeknek, hogy sok volt magyar katonát, lakost fasisztaként kezeljenek, táborba hurcoljanak, elűzzenek. A rendszerváltás utáni években egyszer átutaztam Kenderesen, s megnéztem a Horthy-mauzóleumot. Azok után, hogy mennyi mindent írtak róla a zsidótörvényekben játszott szerepéről, csak ámultam, amikor megpillantottam a Horthy szobra elé frissen letett koszorú feliratát: „A hálás zsidóságtól”. A múlt években még tovább árnyalódott róla a kép. Kaptam több korabeli pénzt. Például 1941-ben kiadott pengőt, hatnyelvű, köztük román felirattal (zece pengei). S kaptam olyan 1943-ban dátumozott iskolai bizonyítványt, amely egyértelműen igazolta, hogy a szatmári magyar diákok Horthy idejében is tanulták a román nyelvet. Mi több, kötelező volt! Ezek alapján kérdem: ha Horthy románfaló, akkor Iliescu, Băsescu és a többiek milyen jelzőt érdemelnek? Kétségtelenül nem könnyű, de vajon nem kellene-e mégis árnyaltabban, indulatok nélkül megrajzolni a történelmi kényszerpályán mozgó fehér lovas képét? Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. szeptember 28.Törvénysértésre bátorít Tőkés?Az EMI aktivistái visszahelyezték Váradon a magyar utcanévtáblákat Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete tegnap Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének bátorítására és jelenlétében visszahelyezte az EP-képviselő irodájának otthont adó épület és a nagyvárad-újvárosi református templom falára azt az öt magyar nyelvű utcanévtáblát, amelyeket a múlt héten távolíttatott el az önkormányzat egy lakossági bejelentés után. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete tegnap Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének bátorítására és jelenlétében visszahelyezte az EP-képviselő irodájának otthont adó épület és a nagyvárad-újvárosi református templom falára azt az öt magyar nyelvű utcanévtáblát, amelyeket a múlt héten távolíttatott el az önkormányzat egy lakossági bejelentés után. Az akció után bő félórával megjelent a nagyváradi közösségi rendőrség, képeket készítettek és jegyőkönyvet írtak az újra felcsavarozott táblákról, valamint felhívták Tőkés László figyelmét, hogy törvénytelenséget támogat a magyar utcanevek visszahelyezésével. A volt református püspök válaszában utalt arra, hogy húsz évvel ezelőtt Temesváron sem a törvényes keretek betartásával történt az, ami történt és, hogy néha élni kell a polgári engedetlenség eszközeivel. Rámutatott: az európai gyakorlatnak és a közös értékeknek felül kell írniuk a rossz és antidemokratikus törvényeket. „Szomorú, hogy a rendszerváltás után húsz évvel még mindig itt tartunk” – fogalmazott a helyszínen Tőkés, hozzátéve, hogy Nagyváradon a városalapító Szent László neve sehol sem olvasható utcanévtáblaként, egyedül egy rövid kis sikátor viseli a nevét, az is románul, „Sfântu Ladislau”-ként szerepel. Csomortányi István EMI-tag a visszahelyezéskor elmondta, hogy van egy Románia által 1995-ben ratifikált uniós keretegyezmény, amelynek értelmében a kisebbségek által lakott területeken a hagyományos földrajzi elnevezéseket és utcaneveket is ki lehet tenni. Ezt követően az EP-képviselő idézte Corina Creţu román szocialista EP-képviselő kijelentéseit, aki az „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” és viszályszítónak minősítette Tőkés Lászlót. A PSD-s politikus Tőkés EP-alelnöki tisztségéből való leváltását javasolta, amiért az etnikai alapú területi autonómia kivívása érdekében utcai megmozdulásra buzdította az embereket. „Mondja ezt egy olyan képviselőnő – Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója –, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben bányászokkal verette a békés bukaresti tüntetőket” – reagált Tőkés. Hozzátette: ami még rosszabb, hogy magyar oldalról érkeznek támadások, gerjesztett lejáratási kampányok, melyekben magánéleti problémákból próbálnak politikai fegyvert faragni – mondta el az EP-képviselő, Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét említve. Az EP-alelnök kedvezően fogadta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati, marosvásárhelyi ülésén elhangzottakat, amelyek változásokat sürgettek a szövetségen belül. Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. szeptember 28.Tőkés visszautasítja a támadásokatTőkés László, az Európai Parlament alelnöke hétfőn visszautasította a román politikusok és romániai magyar tisztségviselők részéről az ő lejáratására irányuló támadásokat. Nagyváradi sajtóértekezletén Tőkés felidézte Corina Cretu román EP-képviselő kijelentéseit, amelyekkel „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” minősítette a magyar képviselőt. „Mondja ezt egy olyan képviselőnő – Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója –, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben, bányászokkal verette szét a békés bukaresti tüntetőket” – jegyezte meg Tőkés. Utalt a Cotidianul című napilap egy cikkére, amely volt Securitate-ügynöknek, „idegen hatalmak” kiszolgálójának tüntette fel őt. Felháborodását fejezte a magyar részről is gerjesztett lejáratási kampány miatt, amelyben – mint fogalmazott – sajnálatos magánéleti válságából próbálnak politikai tőkét kovácsolni ellene. Konkrétan Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét említette meg ezzel kapcsolatosan. Külön beszélt az EP alelnöke a nagyváradi utcanévtáblák ügyéről. A táblákat az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete három hónappal ezelőtt szerelte fel. A hivatalostól kinézetre szándékosan eltérő utcanévtáblákat a várad-újvárosi református templomra erősítették fel, illetve a túloldalon álló épületre, amelyben Tőkés László európai parlamenti képviselői irodája, illetve az Illyés Gyula Református Könyvesbolt működik. Mindkét ingatlan egyházi tulajdonban van, s az ifjak úgy vélték, a tulajdonos engedélyével nyugodtan jelezhetik a táblákon az utcák korábbi magyar elnevezését. Csakhogy e táblákat a nagyváradi városháza eltávolíttatta az épületekről, az EMI azok egy részét azonban visszakapta. Tőkés László hétfői sajtóértekezletén „szégyenteljesnek” nevezte Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester viszonyulását ehhez a kérdéshez. Emlékeztetett rá, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő alpolgármester egy nyilatkozatában azt mondta, nem történt törvénysértés a táblák leszerelésekor, sőt, mi több, a városháza köteles e táblákat leszerelni. „Ha a mi választottjaink nem a magyarság érdekeit képviselik, hanem opportunista módon belesimulnak a minden szintű és rangú hatalomba, az a magyar közösség szégyene” – mondta Tőkés. A hétfői sajtóértekezlet után egyébként az EMI tagjai Tőkés bátorítására visszahelyezték a történelmi magyar elnevezéseket tartalmazó utcanév-táblákat. Népújság (Marosvásárhely) 2010. szeptember 28.Megtisztulást sürget Tőkés LászlóTőkés László, az Európai Parlament alelnöke hétfőn visszautasította a román politikusok és romániai magyar tisztségviselők részéről az ő lejáratására irányuló támadásokat. Nagyváradi sajtóértekezletén Tőkés felidézte Corina Creţu EP-képviselő kijelentéseit, amelyekkel „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” minősítette a magyar képviselőt. „Mondja ezt egy olyan képviselőnő – Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója –, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben, bányászokkal verette szét a békés bukaresti tüntetőket” – jegyezte meg Tőkés. Utalt a Cotidianul című napilap egy cikkére, amely volt Securitate-ügynöknek, „idegen hatalmak” kiszolgálójának tüntette fel őt. Felháborodását fejezte a magyar részről is gerjesztett lejáratási kampány miatt, amelyben – mint fogalmazott – sajnálatos magánéleti válságából próbálnak politikai tőkét kovácsolni ellene. Konkrétan Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét említette meg ezzel kapcsolatosan. Az EP-alelnök kedvezően fogadta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén elhangzott megnyilatkozásokat, amelyek változásokat sürgettek a szövetségen belül. Tőkés ugyanakkor hangot adott annak a reményének, hogy jó esélyt teremthet a magyarság érdemi összefogására, ha az átvilágítás és az elszámoltatás során az RMDSZ-t sikerül gyökeresen megtisztítani a „levitézlett és megalkuvó” politikusoktól. Szabadság (Kolozsvár) 2010. október 18.Kormányt buktatna, az RMDSZ-t környékezi a PSDVannak arra utaló jelek, hogy RMDSZ-es honatyák is hajlandók megszavazni a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott bizalmatlansági indítványt – jelentette ki szombaton, a párt rendkívüli kongresszusán Mircea Geoană, az alakulat volt első embere, a szenátus elnöke. Konkrétumokat ugyanakkor nem volt hajlandó elárulni, mondván: mindezt majd akkor hiszi el, ha látta az eredményeket. Marian Vanghelie, a PSD bukaresti szervezetének vezetője egyenesen meggyőződését fejezte ki, hogy az RMDSZ is megszavazza azon kormány megbuktatását, amelynek maga a magyar érdekvédelmi szervezet is tagja. Geoană azt is kifejtette, arra utaló jelek is vannak, hogy a többek között a PSD-ből és a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) kilépett képviselők alapította UNPR legalább két képviselője szintén hajlandó lenne megszavazni a kormánybuktató indítványt, Marian Vanghelie pedig azt is elárulta, hogy a héten több PDL-s honatya is arra készül, hogy kilépjen pártjából, és átiratkozzon a PSD-be. Az indítvány RMDSZ-es támogatásának lehetőségét többek között abból következtették ki a PSD-sek, hogy a kongresszuson az RMDSZ képviseletében ott volt Verestóy Attila szenátor is. Ezt a kisebbik ellenzéki párt, a PNL részéről felszólaló meghívott, Teodor Meleşcanu is szóvá tette, mondván: örül Verestóy jelenlétének, mivel a bizalmatlansági indítvány benyújtása kapcsán egységre van szükség. Az RMDSZ részéről viszont korábban már jelezték: nincs szó arról, hogy a szövetség meg kívánná szavazni azon kormány megbuktatását, amelyben maga is részt vesz. Geoană közölte, a bizalmatlansági indítványt, amelyet a tervek szerint hétfőn nyújtanak be a parlamentben, várhatóan október 25-én vitatja majd meg a törvényhozás. Az indítvány elfogadásához 236 szavazat szükséges. A rendezvényen részt vett Ion Iliescu volt államfő, a PSD tiszteletbeli elnöke is. A veterán politikus leszögezte: az ellenzéknek kötelessége benyújtani a bizalmatlansági indítványt, függetlenül attól, hogy az sikerrel jár vagy sem, mivel a kormánytöbbség igencsak törékeny, az ellenzéknek pedig kapcsolódnia kell a polgárok tiltakozó akcióihoz. Kormányprogram progresszív adóval A kongresszuson egyébként a PSD elfogadta Méltányos Románia, szociális Románia elnevezésű kormányprogramját is, amely a tervezett gazdasági intézkedések között kiemelten foglalkozik a progresszív adózás visszaállításával. Victor Ponta pártelnök szerint a program, amely száz megoldást vázol a válság rendezésére, kötelezettségvállalás a polgárokkal szemben. Az ígéretek szerint amennyiben a PSD kormányra kerül, már az első napon véget vet a közalkalmazotti béreket sújtó 25 százalékos csökkentésnek, kiiktatja a katonai nyugdíjak újraszámítására vonatkozó új jogszabályt, a dologi kiadásokat a tavalyi 50 százalékának megfelelő szinten fagyasztja be, megszünteti a szerzői jogdíjak tb-kötelezettségét, és elkezdi a Boc-kormány pénzügyi átvilágítását. Az első hónapra azt ígéri, hogy 750-800 lejre emeli a minimálbért, 3 százalékra csökkenti a munkáltató által fizetendő tb-járulékot, feloldja az egészségügyi állásokra kimondott zárlatot, és egy évre befagyasztja a lakossági energiaárakat. A párt azt ígéri, hogy egy év alatt bevezeti a progresszív adózást, mégpedig oly módon, hogy az 1000 lej alatti jövedelmek adómentesek lennének, a 4500 lej alatti bérek jövedelemadója 15 százalék lenne, és a 4500 és 10 ezer lej közötti jövedelmeké pedig 25 százalék. Egy másik verzió szerint a 9000 lej fölötti béreket 35 százalékos jövedelemadóval sújtanák. A kongresszus résztvevői egyúttal egy olyan határozatot is elfogadtak, amelyben leszögezik: a PSD semmilyen formában sem hajlandó együttműködni a jelenlegi kormánnyal, mivel álláspontjuk szerint a jelenlegi gazdasági és szociális válságért a Demokrata-Liberális Párt és Traian Băsescu államfő inkompetenciája és klientúrapolitikája felelős. Vita Geoană szájkosaráról A PSD-kongresszusán egyébként kisebb belső vita támadt Mircea Geoană nyílt levele miatt, amelyben arról írt, hogy a párton belül bárkire szabadon szájkosarat tehetnek. Ezzel arra utalt, hogy a közelmúltban a jelenlegi pártvezetést bíráló kijelentései miatt az elnökség megtiltotta neki, hogy a sajtónak nyilatkozzék. Geoană közölte: az erős metaforát azért alkalmazta, hogy érzékeltesse: a fegyelem szükségessége még nem jelenti azt, hogy csökkennie kell a demokráciának, egyúttal bírálta a pártvezetés politikai irányvonalát is. A kongresszus résztvevői közül többen is bírálták Geoanát a levél miatt. Liviu Dragnea főtitkár úgy fogalmazott: épelméjű ember nem írhat olyasmit, amit Geoană. Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár) 2010. november 24.Kisebbségsértő kisebbségvédelemA nemzeti (magyar) kisebbségnek nyújtott „többletjogok” hátrányos helyzetbe hozzák a többségi, román nemzetet – fogalmazzák meg román akadémikusok az oktatási törvénytervezet kisebbségi oktatással foglalkozó fejezete kapcsán készült jelentésükben anakronisztikus félelmüket. A kommunizmus „fénykorának”, vagy – ami „holtverseny” – az 1990-es évek elejének sovén, magyarellenes hangulatát idézi fel, mintegy húsz évnyi késéssel a Román Akadémia oktatási törvénytervezetről készült jelentése, amely a jogszabály kisebbségi oktatást szabadabbá tevő demokratikus előrelépéseit szedi ízekre. Az Iliescu-korszak szellemében A Román Akadémia Etnikai Kérdéseket Tanulmányozó Európai Központja a törvényhozás szenátusnak kérésére jelentést készített az oktatási törvénytervezet kormány által elfogadott formában történő alkalmazásának a következményeiről. A testületet a Nagy-Románia Párt volt tagja, Olguţa Vasilescu jelenlegi szociáldemokrata szenátor, a felsőház esélyegyenlőségi bizottságának elnöke kérte fel a kérdés tanulmányozására. Mivel a dokumentumot az etnikai kérdésekkel foglalkozó központ készítette el, a jelentés természetszerűen a jogszabály kisebbségi oktatásra gyakorolt kihatásait elemzi – különös tekintettel a magyar anyanyelvű oktatásra. Készítői, mintegy Ion Iliescu korai, kilencvenes évekbeli szóhasználatát felújítva az „etnikai kritériumok alapján történő szegregációban” az etnikumközi feszültségek kiéleződésének illetve Hargita és Kovászna megye enklavizálódásának veszélyét látják. Az akadémikusok attól tartanak, hogy a nemzeti (magyar) kisebbségnek nyújtott „többletjogok” hátrányos helyzetbe hozzák a többségi, román nemzetet. A dokumentum már a szenátus házbizottságánál van, amely a törvénytervezet plénumbeli vitáján szándékozik nyilvánosságra hozni azt. Pozitív diszkrimináció – csak románoknak A Román Akadémia magyarellenes, jogfosztó érvelését a demokrácia elveire alapozza, leszögezve, az oktatási törvénynek az európai értékekkel összhangban a nacionalizmus visszaszorításához kellene vezetnie, ehelyett jelenlegi formájában az integráció helyett éppen az elkülönülést szorgalmazza. Mindez megakadályozza „a tanulók közötti interkulturális interakciót” – hangzik az akadémikusok tudományosnak szánt álláspontja. A Román Akadémia kutatói a román nyelv „írásban és szóban történő használatának korlátozásától” igyekeznek megóvni a nemzeti kisebbségi (elsősorban magyar) iskolásokat. Egyben úgy értékelik, hogy a törvény idegen nyelvvé teszi a románt a kisebbségi iskolákban – megfeledkezve a tényről, hogy a nem román anyanyelvű gyermekek számára a román valóban idegen nyelv. A jelentés aláírói szükségtelennek tartják azt is, hogy az iskolák és megyei tanfelügyelőségek vezetőségében a kisebbségek is képviseltethessék magukat, mivel a jelenlegi romániai törvénykezés nem tartalmaz etnikai alapú jogkorlátozásokat. Mi több, azoknak a megyéknek az esetében, amelyekben „a többség helyi kisebbséggé változik”, „parancsoló szükségszerűségként jelentkezik” annak követelménye, hogy a szakminisztérium szintjén az oktatási miniszter mellett külön tanácsosi tisztséget hozzanak létre, az érintett megyékben pedig a helybeli románok javaslatára, a román közösséggel foglalkozó felügyelőt nevezzenek ki a megyei tanfelügyelőségeken. „Szuperdiszkrimináció” Az akadémikusok veszélyt látnak abban is, hogy a kisebbségek számára sajátos tankönyveket hozzanak be az országba: szerintük ezzel „Románia önként feladná az államrend alkotóelemei közé tartozó kulturális folyamatok fölötti ellenőrzést”. De nem csak elvi, hanem egészen konkrét, már-már aprópénzre váltott gyakorlati kifogásokat is felhoznak az oktatási törvénytervezet kormány által elfogadott változata ellen. Így például nem értenek egyet azzal, hogy ott, ahol igény mutatkozik a kisebbségi nyelven történő oktatás iránt, kisebb létszámú osztályok is indulhassanak, aminthogy ellenzik azt is, hogy a kisebbségi iskolával nem rendelkező településeken élő tanulókat meghatározatlan távolságig szállíthassák a legközelebbi, kisebbségi nyelven oktató tanintézetbe, a román iskolások számára csak 50 kilométeres körzetben biztosított a szállítás – ami, az akadémikusok szerint „további szuperdiszkrimináció”. „Túlzott támogatásnak” minősítik a jogszabály-kezdeményezésnek azt a kitételét is, miszerint a kisebbségi tanulók anyagi támogatást kapnának a szállítás költségeinek fedezésére, és ingyenes elszállásolásban, étkeztetésben részesülnének. „Mindez előjogok mechanizmusát alakítaná ki a modern korszak kellős közepén” – fogalmazzák meg félelmeiket a 21. század első évtizedének román akadémikusai. A magyarok is? A jelentés szerzőinek állítása szerint a vizsgálódásokat idén novemberben, Hargita és Kovászna megyében végezték „román és magyar nyelven beszélő, különféle nemzetiségű tanulók, tanárok, tanfelügyelők, felelős politikusok, helyi tanácsosok soraiban”. Mindennek nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy „a román és a magyar etnikumúak véleménye szerint a román nyelv egyetem előtti oktatásban történő korlátozásának legfőbb következményét az enklavizálódás hangsúlyosabbá válása” jelenti. A dokumentum aláíróinak állítása szerint „mind a román, mind a magyar fiatalok elismerik az etnikai megalapozottságú feszültségek létezését, amelyeket legfőképpen az iskolák nyelvi szempontú különválasztása okoz”. A román és magyar nyelvű tanárok véleményének megfelelően a feszültségek fő forrása szintén az iskolák különválasztása, amely egyben „a történelem tankönyvek elpolitizálásához” is vezet. „A történelem tankönyvekben már jelenleg is politikai behatás érezhető, az országon kívül nyomtatott történelem tankönyvek pedig csak tovább fokozzák majd politikai-ideológiai tartalmát” – fogalmazzák meg végül anakronisztikus félelmeiket az akadémikus-kutatók. Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 10.Milyen volt a kommunizmus?Az örökös átmeneti korszak eddigi húsz esztendeje elegendő volt ahhoz, hogy megszépítse az emberek emlékezetében a Ceauşescu-féle aranykort. Megdöbbentő adatok olvashatók abban a felmérésben, amelyet a CSOP közvélemény-kutató intézet készített a Kommunizmus Bűneit Kivizsgáló és a Romániai Száműzöttek Emlékezete nevű intézet megrendelésére. Mindenható állam Románia lakosságának csupán tíz százaléka véli úgy, hogy szenvedést jelentettek számára a kommunizmus évei, ötven százaléka pedig jónak tartja a tervgazdálkodást. Jóllehet a megkérdezettek többsége elismeri a kommunista politikai megtorlás tényét, és az elnyomó gépezet, a Szekuritáté, a milícia illetve a kommunista párt felelősségét mindezért, mégis csupán 44 százaléka ért egyet a kommunista szimbólumok nyilvános használatának betiltásával, és csupán nem egészen egyharmada tartja fontosnak az átvilágítási törvényt. Közel a lakosság fele lényegtelennek tekinti a Szekuritáté ügycsomóihoz való hozzáférést, 40 százalék van ellenvéleményen, viszont több mint fele tiltaná el a köztisztségektől a volt politikai rendőrség embereit A mintacsoport tagjai nagyjából ugyanazt tartják ma is szükségesnek, mint amit két évtizeddel ezelőtt a kommunista adminisztráció hirdetett: 72 százalék szerint az államnak biztosítania kellene a munkahelyeket, 44 százaléka az árszabályozást hiányolja, és mindössze egy százalékkal kevesebb azoknak a száma, akik lakáskiutalást is elvárnának az államtól. A megkérdezettek 15 százaléka azt szeretné, ha az állam betiltaná a politikai pártokat, a szólásszabadság korlátozását viszont csak alig két százalék követeli. Jó elv – rossz gyakorlat A felmérés szerint a lakosság közel felének meggyőződése, hogy a kommunizmus önmagában helyes elv, csupán gyakorlati alkalmazása volt hibás, 38 százalék pedig pozitív fejleményként említi a szocialista társadalmi rendszer bevezetését a második világháború végén – igaz, ugyanennyien vannak ellenkező véleményen is. A kommunizmus romániai bevezetését 48 százalék a Szovjetunió nyomásának tulajdonítja, 17 százalék úgy látja, hogy ebben a román kommunistáknak volt meghatározó szerepük, 8 százalék pedig a nyugati hatalmak döntésének tudja be. Meglepő, hogy mennyire feledésbe merültek a diktatúra idején elszenvedett nélkülözések. A megkérdezettek 83 százaléka vallja, hogy sem közvetve sem közvetlenül nem szenvedett a diktatúrában, és 94 százalék azoknak az aránya, akik sem magukat, sem családjukat nem sorolják a kommunista rendszer ellenségei közé. Bár a kommunista párt valóságos tömegszervezetként működött, most mégis csak a mintacsoport résztvevőinek 17 százaléka ismeri el, hogy tagja volt a pártnak, és csupán 1-1 százaléka vallja be, hogy vezető tisztséget töltött be a pártban illetve azt, hogy a Szekuritáténak dolgozott. A szabadság másodlagos A felmérésből, a hasonló témájú korábbi közvélemény-kutatásokkal összehasonlítva, kitűnik, érezhetően megnőtt azoknak az aránya, akik pozitívan értékelik a kommunista rendszert. Ennek elsősorban anyagi okai vannak: abban az időben nem voltak megélhetési gondok, sem munkanélküliek, nem volt lakáshiány. A vörös diktatúrát elítélők is elsősorban az élelemhiányra, a szolgáltatások gyenge minőségére panaszkodnak. A szabadság teljes hiányát, a szakmai fejlődés akadályoztatását a legtöbben csupán másodlagos szempontnak tartják. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy a lakosság egynegyede úgy tartja, Ceauşescu Románia érdekeit szolgálta és ezt a történelem tankönyvekben is rögzíteni kellene. 46 százalék azt tartaná helyesnek, ha a történelemkönyvekben Ceauşescut olyan vezetőként tüntetnék fel, aki jót is és rosszat is cselekedett. Azok részaránya, akik úgy vélik, kizárólag negatív személyként kellene kezelni alig lépi túl a 40 százalékot. A megkérdezettek hat százalékát nem érdekli a kérdés, és ami meglehetősen meglepő adat: 1 százalék azt állítja, nem tudja, ki volt Nicolae Ceauşescu. Emlékezni szükséges A megkérdezettek közül egyébként sokan egyetértenek a kommunizmus múzeumának létrehozásával, valamint a kommunizmus áldozatai emléknapjának bevezetésével. Mindezt egyébként maga Traian Băsescu államfő is megígérte 2006-ban, a kommunizmus bűneit leleplező Tismăneanu-féle jelentés parlament előtti felolvasása alkalmával. A lakosság zömének meggyőződése, hogy december 22-ét, a diktátor-pár Bukarestből történő elmenekülésének napját nemzeti ünneppé, a kommunizmus áldozataira való megemlékezés napjává kellene avatni. A felmérést kiértékelő politológusok szerint a közvélemény-kutatás témája igen időszerű, eredményei pedig azt bizonyítják, most érik be a (keserű) gyümölcse annak az ideológiai propagandának, amelyet Ion Iliescu folytatott nyomban 1989 decemberét követően. A lakosság jelentős hányadánál észlelhető nosztalgia azonban korántsem jelenti azt, hogy sokan lennének, akik valóban visszasírnák az „aranykort”. Azok pedig, akik mégis ezt teszik, egyszerűen megfeledkeznek arról, mennyi megaláztatást kellett elszenvedniük, mennyire kellett rettegniük minden szó miatt, mennyi nélkülözésben volt részük a Romániának nevezett országnyi kommunista börtönben. Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 14.Az élet nem áll megMarkó Béla úgy döntött, átadja helyét a fiatalabbaknak. Bölcs elhatározás. Sok volt ez a tizennyolc esztendő. Időközben minden más romániai párt elnöke kikopott a székéből, emlék már Ion Iliescu, Ion Diaconescu, de még Călin Popescu Tăriceanu is. S bár könnyek és hosszan tartó ütemes taps közepette búcsúztak tőle az SZKT-ban, nem árt számba venni, mivé vált az erdélyi magyarság érdekszövetségeként életre hívott, jó ideje már pártként fungáló szervezet az ő idejében. Kétségtelen, az elnök úr személyisége rányomta bélyegét az RMDSZ-re, ezek alatt az évek alatt vált központilag irányított párttá, ezek alatt az évek alatt veszítette el szavazóbázisának több mint felét (az 1990 májusában tartott első szabad általános választásokon több mint egymillió ember voksolt a szövetség szenátusi listájára, 991 601 a képviselőházira, így a szavazatok 7,23 százalékát szerezték meg, míg 2008-ban 425 008-an voksoltak az RMDSZ-re, s 6,17 százalékra esett vissza a rájuk leadott szavazatok aránya), az ő idejében utáltak ki a szövetségből minden olyan személyiséget, aki kicsit is másként gondolkodott, ez idő alatt változott át az erdélyi magyarság miniparlamentjének tartott testület egyszerű, fentről irányított szavazógéppé. Markó elnöksége alatt lúgozódtak ki a parlamenti képviseletből a jelentős, markáns szellemi és politikai személyiségek, s alakult át — néhány kivételtől eltekintve — a menő üzletemberek gyűjtőtégelyévé. Markó elnökösködése alatt osztották fel a hazai magyar sajtót támogatandóra és eltüntetendőre, ez idő alatt vált minden új politikai csoportosulási szándék magyarellenességgé és egységbontó cselekedetté. S ami nem felejthető és nem megbocsátható, ezek alatt az esztendők alatt fordult önmagába a szövetség, söpört le minden ellenvéleményt asztaláról. S újabban, akár társai a kormányzásban, főképp állásosztogatással foglalkozik. Tetézi a bajt, hogy a párthűség örvén semmibe veszik a szakmai rátermettséget. Demokratikus párthoz illetlen módon gazdasági eszközökkel próbálják ellehetetleníteni a független sajtót, járomba hajtani a civil szervezeteket, egyházakat, s nincs egy éve, hogy meghirdették azt a kisebbségpolitikában elfogadhatatlan jelszót, miszerint aki nincs velük, az ellenük van. Hosszas elnöki mandátumának lezárása előtt Markó kicsit sértetten, kicsit dicsekedve azt mondta: ,,Sohasem hagytam, hogy mások diktáljanak, ez egyik nagy bűnöm." És igazat szólt, valóban nem neki diktáltak, ő diktált, legalábbis párton belül. Diktum-faktum. Punktum? Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. december 22.Dan Voinea: nem léteztek terroristák 1989 decemberébenA Ceauşescu-házaspárt azért tették el az útból, hogy ne rendezhessék meg a kommunizmus perét – nyilatkozta kedden a Radio France Internationale-nak (RFI) az 1989-es forradalom évfordulója alkalmából megszólaltatott Dan Voinea egykori katonai ügyész, aki a később kivégzett diktátorházaspár elleni 1989-es perben összeállította a vádiratot. A 21 évvel ezelőtti utcai harcokban semmiféle terroristák nem vettek részt, az 1989-ben átmentett kommunista adminisztráció pedig a mai napig létezik – állítja Voinea. Voinea, aki 1989-ben a katonai ügyészség ezredeseként jelentkezett, hogy közvádlóként szerepel a tömeggyilkossággal vádolt Ceauşescuék karácsony napján lefolytatott perében, úgy vélte, amennyiben a diktátor házaspár pere a szabályoknak megfelelően folytatódott volna, ez lett volna az első olyan ügy, amelyben elítélik a kommunizmus bűneit. Voinea néhány évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, miután fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene a forradalommal kapcsolatos ügyek – nevezetesen a Ion Iliescu egykori államfő elleni eljárás – vádiratainak szabályellenes összeállítása miatt A cél: a kommunista hatalom átmentése „A mai napig nem került a bíróságok elé a kommunizmus bűneivel kapcsolatos vádirat. Ez volt a Ceauşescu-házaspár fizikai megsemmisítésének oka, mivel az ellenük megfogalmazott vádak a kommunizmus elleni vádak is egyben. Stănculescu (egykori, a forradalom idején elkövetett bűncselekmények miatt börtönbüntetésre ítélt tábornok – a szerk. megj.) és azok, akik akkor átvették a hatalmat – itt Ion Iliescura, Petre Romanra, Brucanra és Gelu Voican Voiculescura gondolok –, tehát, mint utólag megtudtam, ez a hatalmi csoport döntött a Ceauşescuék fizikai megsemmisítéséről. Őket azért áldozták be, hogy ne kerüljön sor a kommunizmus perére, és hogy átmenthessék a kommunista adminisztrációt, amely, mint látják, túlélt, és a mai napig létezik. De még most sincs késő, és a társadalmi megbékélés érdekében javallott a kommunizmus elleni per, de ehhez előbb politikamentessé kell tenni az igazságszolgáltatást” – jelentette ki Dan Voinea, aki amúgy maga is a diktátor házaspár halálos ítéletére tett javaslatot 21 évvel korábban. Voinea egyúttal azt is kijelentette, hogy az 1989 decemberi utcai harcokban – az akkori hivatalos bejelentésekkel ellentétben – nem vettek részt semmilyen terroristák. Azt is kifejtette, hogy az általa összeállított vádiratok közül több mint 35 esetében született ítélet, és többek között a Temesváron a lakosság elleni katonai fellépést irányító Mihai Chiţac és Victor Athanasie Stănculescu egykori tábornokok elleni vádirat összeállításáért is magának követelte a dicsőséget, bár ebben az ügyben Romeo Bălan ügyész járt el, aki emiatt díjat is kapott az ügyészek szövetségétől. Emellett – mint mondta – a hasonló kolozsvári és a nagyszebeni ügyekben is bebizonyította, hogy nem voltak terroristák, mivel a sortüzek minden egyes áldozata esetében sikerült kideríteni, hogy kik lőttek. Az ügyek 80 százalékában sikerült kideríteni, hogy kik lőttek, hogy kik azok, akik több ezer polgár haláláért, megsebesüléséért vagy jogtalan bebörtönzéséért felelősek – mondta Voinea. Nincs bizonyíték Vasile Milea öngyilkosságára Arról is beszélt, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, miszerint Vasile Milea, a hadsereg akkori főparancsnoka 1989 december 22-én öngyilkosságot követett volna el, mint ahogy azt akkor a halottkém megállapította. Közölte: Milea halálát követően Stănculescu tábornok bement a védelmi minisztériumba, és az akkor Milea után a hivatali rangsorban következő Ilie Ceauşescut őrizetbe véve önmagát nyilvánította védelmi miniszterré, majd ebbéli minőségében irányította az összes katonai műveletet az országban. Voinea a katonai főügyész helyetteseként, majd főügyészként tíz évig, 1997-től foglalkozott a forradalomhoz kapcsolódó perek vádirataival, többek között a Milea-ügyével is, amelyet lezártak, és akkor Voinea nem emelt szót a végkövetkeztetés ellen. (Incidens Aradon: Kisebb incidens történt Aradon az 1989-es forradalom hőseinek tiszteletére rendezett tegnapi megemlékezésen, amikor a megjlent egykorri forradalmárok összetűztek a rendfenntartó erőkkel, mivel azok nem engedték, hogy kitűzzenek egy zászlót a vértanúk emlékművére. „Még 1989-ben sem gyakoroltak ránk olyan nyomást, mint mostanában, példa erre a hatóságok mai akciója is, akik szabotálni kívánták a mgemlékezésünket” - jelentette ki a megyei forradalmárszervezet titkára, Duka Attila.) Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár) 2010. december 23.1989 dicsőségén és bukásán túli időszerűségeA vita, mely arról folyik, hogy államcsíny vagy forradalom, összeesküvés vagy népfelkelés részesei voltunk-e ’89 decemberében a román—magyar glóbusz bukaresti vagy akár erdélyi sarkában, alighanem éppoly befejezhetetlen, mint amennyire eldönthetetlen. Az egymásnak ellentmondó fogalmi ismérvek ugyanis jól ráillenek arra, ami történt, s amit megéltünk, vagy a ,,világtörténelem első, tévén közvetített forradalmáról" saját szemünkkel láttunk. A nagy decemberi fegyverropogástól hangos eseménysor skálája egyaránt átölelte a véresen komoly, tömeggyilkos megtorlás momentumát, melyben a rendszer erőszakszervei a diktátorpár akaratának megfelelően és parancsait végrehajtva cselekedtek, át azt az elhúzódó, új évbe hajló, ezer ember életét követelő lövöldözést, melyet a megfoghatatlan ellenség, a terroristák elleni harc jelentett, beletartozik a napokig tartó általános munkabeszüntetés, a százezres tüntetések, az ipari zónákból kiözönlő tömegek felvonulása a pártszékházak elé, a központi és vidéki, alulról sarjadzó szervezkedések, a lakosság felszabadulásának kimondhatatlan érzelmi mámora, a páratlan össznépi élmény, de az államcsíny minden ismérvét kimerítő ármánykodás, pálfordulás is. Így a hatalmi központok irányváltása, színfalak mögötti egyezkedése, újak kialakítása, a hadsereg és az állambiztonsági szervek átállása. Legutóbb Ana Blandiana költőnő — a kevés volt disszidens egyike, aki az azóta sajnálatosan felszívódott Polgári Szövetség megalapításában is részt vett — tartotta fontosnak, hogy az RTV1 országos nyilvánossága előtt fejtse ki nézeteit az eseményekről. A költőnő ma abban látja az utólagos fonák fejlemények okát, hogy ’89 decemberében nyilvánvalóan két tábor mozdult meg, azok, akik főleg Ceauşescutól és sleppjétől kívántak szabadulni, és azok, akik magával a kommunizmussal is szakítottak volna. Nem lehet kétséges, mondja, visszatekintve az évekig tartó küzdelemre, hogy a sokkal jobban szervezett és azonnali hatalmi eszközökkel rendelkező első mozgalom győzött, az ragadta magához a kezdeményezést már ’90 elején, és az seperte le a színről tisztességtelen eszközökkel a legtovább kitartó Egyetem téri tüntetőket, az tartja uralma alatt az országot és nemzetet a mai napig, mégpedig úgy, hogy valamennyi pártot áthat. E jelenséget így minősíti: pártok feletti szolidaritás. Súlyos ítélet a román többpártrendszerről, történészek feladata lehet az írói intuíció igazolása vagy cáfolata. Ma az elkeseredett néphangulat hajlik arra, hogy igazat adjon neki. A politikától kimondottan megcsömörlött írónő nem áll egyedül véleményével, ma a legtekintélyesebb román értelmiségiek sora ad hangot a politikától való elfordulásának, sokak a nemzeti kultúrában amúgy hagyományos esztétizálás menedékébe húzódnak vissza, ezért külön becsülendő, ha valaki legalább a közéleti véleményformálástól és nyílt állásfoglalástól nem tartózkodik. Érdemes azonban a gondolatmenet folytatásaként újabb következtetésekig továbblépni. Ma, két évtizedes távolságra a ’89—’90-es eseményektől, nem kétséges ugyanis, hogy a hatalom megkaparintásán, a magánosítás saját haszonra fordításán túl, mélyenszántóbb társadalmi folyamatként a rendszerváltás is visszafordíthatatlanná vált — ez lévén a szociológiailag legátfogóbb jelentőségű fordulat. A mai ellentétek, fonákságok fő forrása ezért nem az, hogy az átállást a diktátorellenes csoport kezdeményezte és hajtotta végre, hanem az, hogy kizárólagos hatalmi hegemóniája birtokában a rendszerváltást is ő, illetve az általa kineveltek vezényelték le, és irányítják a mai napig. Mint ismeretes, az Iliescu nyomába szegődötteknek — bányászjárásokon és erősen etatista előítéletek éveken keresztül való éltetésén túl — végül mégis engedniük kellett az új geopolitikai realitások nyomásának, s bár úgy lehet, sikeresen szivárogtak be és hatottak át minden ún. ellenzéki, korábbi polgári gyökerekre hivatkozó pártot, a NATO-csatlakozás kényszerét és a reprivatizációt nem tudták, nem is akarhatták kicselezni, s ahogy hatalmukat megszilárdították, az EU-s integrációt is vállalták. Tény, más volt ennek hasznáról saját elképzelésük, és más a népi elvárás, más az emberek többségének hozzá fűzött reménye. Mai bajaink diagnózisában alighanem eme elit felemás viszonyulása a polgári társadalomhoz és többpártrendszerhez, a keleti antidemokratikus hagyományok szívós továbbélése a pluralizmus álarca alatt az, mely vezérfonalat képezhet annak a felfejtésében, amit az írónő, élesen fogalmazva, az uralkodó elit maffiaszerű felépítéséről és működéséről állít, s melynek ellenében — kiábrándulás ide vagy oda — a harc nem szünetelhet. B. Kovács András, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. január 12.Kell-e még egy új magyar párt?Az anyaországban zajlik a médiatörvény körül a hisztérikus felhangokkal fűszeretett, politikai hátterű sajtóháború. Éppen csak hogy a fehér terror és a Horthy-kor visszatérését nem emlegetik. Valakik nagyon félthetik a megszerzett kiváltságaikat, pozícióikat, zsákmányukat... Itt, Erdélyben az RMDSZ ráállította az összes nagyágyúját az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra. Riogatnak Markóék, hogy nem lesz magyar képviselet a román parlamentben, ha nem rájuk szavaz mindenki. A magyarság elveszti befolyását sorsának irányítása felett itt, az országban. Semlegesebbnek tűnő személyeket próbálnak megszólaltatni a feltétlen egység mellett. A nagy baj ott van, hogy az RMDSZ szavazóbázisa sokkal gyorsabban fogy el, mint amekkora nemzeti közösségünk lélekszámának apadása. A tények, mármint a számszerűsített adatok, makacs dolgok. Az RMDSZ-nek 1990 májusában még volt egy több mint egymilliós szavazóbázisa. A szövetség 7,2 százaléka a második volt a parlamenti rangsorban. Még a kormánypárttá váló átvedlésekor, 14 évvel ezelőtt is két ház, szenátus és képviselőház egyikére-másikára 831 ezren, illetve 811 ezren szavaztak, de akkor már 1996-ban 7 százalék alatt voltunk (a pontosság kedvéért: 6,82%), negyedikként a romániai versenypártok között. Mára jó, ha minden második erdélyi magyar ember elmegy majd szavazni az RMDSZ-re. A fent említett 14 év eredményei a választásokon még jószerével összhangban voltak a népszámlálási eredményekkel. Mára viszont a szavazóréteg nem éri el a félmilliót sem, sőt, Kelemen Hunor államfői jelöltségekor a 4% alatt maradt, 372 ezer szavazóval. Ezért többen kellene lennünk erdélyi magyarok ahhoz, hogy bejuttassunk egy magyar politikai szervezetet a törvényhozásba. De nem vagyunk... A nagy bajok ott vannak a bölcsőhely körül, az RMDSZ alakulásánál. Az érdekvédelminek mondott szervezetet inkább felülről szervezték Ion Iliescu reformkommunista barátai. Volt persze egy alulról meginduló magyar önszerveződés is vidéken, nagy lelkesedéssel, de ezek az erők hamar a szervezet peremére szorultak vagy kiléptek a szövetségből. Bukarestből diktáltak mindent lefelé. Az erdélyi romániai magyar úgy érzi, csak ímmel-ámmal, sok-sok opportunista megalkuvással képviselik a magyar nemzet érdekeit választottjai. A platformok csak névlegesen, papíron működnek, sehol sincs statisztika egyiknek-másiknak a támogatottságára. A magyar nemzeti közösség nagyon jelentős hányada már rég felbontotta azt a bizonyos társadalmi szerződést a román versenypárttá vált szervezettel. Vannak azért hozzáértő, a magyar ügyért kiálló politikusok és a magyar ügyért kiálló személyek a Partiumtól a Székelyföldig és le Temesvárig, tehát sok helyi politikus, akiket újraválasztanak, mert igyekeznek egy kicsit jobban kedvébe járni a polgároknak, legyenek azok magyarok, románok vagy más nemzetiségűek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács láthatóan alulról próbál építkezni. Új arcokat is látni gyűléseken, más személyeket is bevonnak a munkájukba, mint azok, akik előtérben voltak mindig is. Az európai parlamenti választás megmutatta, hogy a kiélezett versenyhelyzet képes megmozgatni a kiábrándult távollévőket, meg azt is, hogy szükség esetén össze is lehet fogni. Az igazi fogas kérdés az EMNT részére az lesz, hogy miként tudja mozgósítani a tömegeket, az egyszerű magyar embert érdeklő kérdésekre milyen választ ad. Az egykori, a két világháború közt működő Országos Magyar Párt derék vezetői az egyházakkal karöltve szerezték a Hangya Szövetkezetet. 45 évi kommunizmus sajnos kompromittálta a szövetkezeti mozgalmat, de azért mégis csak eltelt már húsz év, lehetett volna tanulmányozni a dán és nyugat-európai szövetkezetek működését. Miért fontos a falumunka? Ott vannak még a magyarság fennmaradásának a reális esélyei Erdélyben. Városokon sokkal nagyobb a vegyes házasságok száma és az asszimiláció lehetősége is. Hodgyai Mátyás nagyváradi történelemtanár. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. január 18.Toyota Miért fontos az Orbán-kormánynak mondjuk a királydaróci RMDSZ-es tanácsosok megfigyelése?Azt kérdi az anyósom, hogy miért kellett a nagyváradi demokrácia-központnak Bukarestben két Toyota márkájú személygépkocsit vásárolnia. Rendben van az – válaszolom –, elvégre a nemzeti összetartozás nem járhat gyalog („legfölebb ha omnibuszon”). Biztos vagyok benne, hogy a magyar adófizetők pénzét nem költhették volna jobban el, mint prémium kategóriájú személygépkocsikra, aminek az egyszerűsített honosítást kérelmezők biztosan nagy hasznát veszik és hálásak is érte, bár nem ők járnak rajta. De aztán az anyósom tovább mondja... Van a demokrácia-központoknak személyzetük, felszerelésük, költségvetésük s minden egyéb anyagi kellékük, ami nélkül a demokráciának nem lenne központja. Egyébként az elnevezés maga is képzavar, és nem túl ihletett. A népfelség (demokrácia) ugyanis egy államszervezési elv, aminek nem lehet központja. Viszont egy olyan dolognak, aminek lehet, annak csak egy központja van, hiszen a szó jelentése (a középpont kifejezésből ered) kizárja, hogy valaminek több központja legyen. Kivételt csak a hazai demokrácia képez, aminek harmincöt központja van. Most már értem, hogy miért nevezte a romániait eredeti demokráciának Ion Iliescu még 1990-ben... De hagyjuk a kekeckedést, a magyar nemzeti összetartozás és az autonómia élharcosaitól igazán nem várható el, hogy ismerjék is azoknak a nyelvét, akiknek a jogaiért harcolnak. Vonjuk inkább górcső alá a Toyotán járó demokrácia-központok jogi státusát, ami meglehetősen bizonytalannak tűnik. Az intézményhálózat – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökének, Toró T. Tibornak a nyilatkozata szerint – a magyar kormány és az EMNT megállapodása eredményeként jött létre. Ugyanakkor 2005 óta Magyarországon létezik a Demokrácia Központ Közalapítvány, ami egy Fidesz-közeli civil szervezet, de nem tudni, hogy jogi státusát felhasználták-e a romániai irodák létrehozásakor. Abból, hogy az erdélyi demokrácia-központok az EMNT honlapján kaptak helyet, arra gondolhatunk, hogy a szóban forgó képződmények nem tekinthetők önálló jogi entitásnak, hanem az EMNT tevékenységének a részét képezik. Erre utal Toró T. Tibor hivatkozott nyilatkozata is. Ha ez így van, akkor a Toyoták és kapcsolt részei (irodák, eszközök, számítógépek, telefonok stb.) jogi értelemben vett tulajdonosa nem egy, a román állampolgárok tájékoztatását segítő jótékonysági egylet, hanem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Vagyis a magyar kormány a magyar adófizetők forintjaiból megrendelt egy szolgáltatást az egyik romániai civil szervezettől. Lássuk, mi a feladata a magyar kormány által finanszírozott erdélyi intézményhálózatnak. A választ az egyik legilletékesebbtől, az EMNT ügyvezető elnökétől, Toró T. Tibortól tudhatjuk meg, aki a Szatmárnémetiben létrehozott demokrácia-központ avatásán azt mondta, az iroda legfontosabb feladata a kedvezményes honosítással kapcsolatos tájékoztatás lesz, de ugyanakkor monitorizálni fogja az önkormányzatokat, különösen az azokban dolgozó RMDSZ-es tisztségviselőket is. Nem láthatunk bele a magyar államérdekek szövevényébe, de legalábbis különös, hogy miért fordít az Orbán-kormány pénzt, Toyotát, szkennert mondjuk a királydaróci RMDSZ-es tanácsosok megfigyelésére – ha egyszer ezt követeli meg a nemzeti összetartozás imperatívusza, akkor meg sem mukkanok. Felmerül a kérdés, hogy mi lesz a demokrácia-központokkal azután, amikor már mindenki, aki akar, hozzájut a magyar állampolgársághoz? Nem tudni, hogy az EMNT és a magyar kormány között megkötött szerződés rendelkezik-e erről, de azt érdemes felidézni, hogy az EMNT tevékenysége nem merül ki a demokrácia-központok működtetésében. A valamikor még az erdélyi magyar parlamentnek indult, s mára civil szervezetté átalakult képződmény jelenlegi legfontosabb feladata az, hogy létrehozza az Erdélyi Magyar Néppártot. A magyar kormány tehát egy olyan szervezetet lát el igen komoly infrastruktúrával, amelyik ezt a pártépítés céljaira akadálytalanul felhasználhatja. No, látod fiam – fejezi be anyósom, a rá jellemző tisztánlátással zárva le a témát – ehhez kell a Toyota! Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. január 21.Közlemény a magyar EU-elnökség átvétele tárgyábanAz Európai Parlament idei, első strasbourgi hetén, az Európai Unió soros elnökségének átvétele alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök személyesen mutatta be kormányának fél évre szóló európai programját, az Európai Néppárti Frakció 2011. január 18-i ülésén, másnap délelőtt pedig az EP plenárisán. A családias hangulatú frakcióülésen Joseph Daul elnök köszöntötte a miniszterelnököt. A programismertetés, valamint az azt követő, kiadós megbeszélés rendjén a néppárti csoport egyöntetű támogatásáról biztosította a magyar elnökségi célkitűzéseket. A magyar médiatörvénnyel kapcsolatban kibontakozott nemzetközi hisztériakampánnyal összefüggésben, a szükséges tisztázások nyomán Orbán Viktor – egyebek mellett – kijelentette, hogy a támadások zömének semmi köze nincs a sajtószabadsághoz, hanem ezek egy, az ellenséges politikai táborból érkező, szervezett támadássorozat részét képezik. A 2011. január 19-i plenáris ülésen Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke vezette a magyar elnökségi program vitáját. A magyar miniszterelnök meggyőző erejű előterjesztésében egy „erős Európa” kiépítése mellett foglalt állást, ami egyben egy „erős Magyarország” létét, illetve az Unió általános válságának a közös erővel való leküzdését is jelentheti. Orbán Viktor a magyar prioritások között kiemelten szólt az európai csatlakozási folyamat folytatásáról, Romániának a schengeni országok sorába való mihamarabbi felvételéről, az elfogadás előtt álló Duna-stratégiáról, valamint az európai cigánystratégia elkészítésének kivételes fontosságáról. „Európa hiába okos, ha nincsen szíve” – mondotta ez utóbbi kapcsán a magyar kormányfő. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Magyarország sikeres EU-elnökségével kapcsolatos jókívánságait azzal az elvi igényű szándékkal toldotta meg, hogy: „Hozzuk közelebb Magyarországot Európához – Európát pedig vigyük közelebb Magyarországhoz!” Joseph Daul néppárti frakcióvezető beszédében egy „nagy európainak” nevezte Orbán Viktort, és az „erős Európa” magyar elnökségi jelszavával párhuzamosan – újból – azt hangsúlyozta, hogy az Unió társadalmaiban „több Európára van szükség”. Martin Schulz szocialista frakcióelnök figyelme – fonák módon – még annak a „kulturális szőnyegnek” a bírálatára is kiterjedt, mely Magyarország 1848-béli határainak a „szimbólumát” ábrázolja ki. A kimondottan ellenséges módon megnyilatkozó Daniel Cohn-Bendit zöldpárti frakcióvezető – a magyar médiatörvény mellett – még abba is belekötött, hogy a miniszterelnök prioritásai közé az üldözött keresztények védelmét is felvette, ahelyett, hogy a forradalmi Tunéziát vette volna védelmébe. Orbán Viktor összefoglaló jellegű válaszában, valamennyi hozzászólást megköszönve, a demokratikus vita fontosságát méltatta. Az ellenséges érzületről tanúskodó – jobbára alaptalan – bírálatokra visszautalva, természetes módon jegyezte meg: sohse gondolta azt, hogy az EU-elnökség útja „diadalmenet” lesz Magyarország számára. Azt ellenben határozottan visszautasította, hogy hazáját nemzeti méltóságában sértsék meg. A néppárti frakcióülésen tartott felszólalásában Tőkés László erdélyi képviselő különleges élménynek nevezte, hogy míg két évtizeddel ezelőtt az akkori fiatal politikus, Orbán Viktor még a megszálló szovjet csapatok Magyarországról való kivonulását követelte, ők maguk, Temesváron pedig a Ceausescu-diktatúrával néztek farkasszemet – íme, most együtt vehetnek részt az országaikat is magába foglaló Európai Parlament munkájában. Az egykor szinte elképzelhetetlen változások beszédes vonatkozásaképpen Magyarország szomszédaihoz fűződő viszonyát méltatta, melynek gyökeres megjavulására vallanak – egyebek mellett –: a Duna-stratégia kidolgozása, Magyarország és Románia együttes néppárti jelenléte az Unióban, országa schengeni, valamint Horvátország és Szerbia európai csatlakozásának magyarok részéről való támogatása, vagy a Szlovákiával való kapcsolat jelentős megjavulása. Iliescu, Meciar, Milosevic és Fico posztkommunista országlása után a szomszédpolitikai viszonyok átalakulásáért elsősorban Orbán Viktort, az Európai Néppárt alelnökét és az általa vezetett kormányt illeti őszinte elismerés – mondotta Temesvár egykori lelkipásztora. Tőkés László alelnök az EP plenáris ülésén is állást foglalt a magyar EU-elnökség, illetve a médiatörvény vonatkozásában. (Beszédét mellékeljük.) A magyarországi Elnökség bemutatkozásának sajnálatos velejárójaként érdemel említést két olyan magyar ellenzéki megnyilatkozás, melyek közvetett módon híven rávilágítanak a Fidesz- és országellenes nemzetközi kampány mögöttesére. Bokros Lajos, a nevéhez fűződő „csomag” szerzője, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjának képviselője az EP plénumán szélsőséges támadást intézett az Orbán-kormány ellen. Vele párhuzamosan, Konrád György múlt heti „üzenetének” mintegy a folytatásaképpen, a délután folyamán az erdélyi származású Tamás Gáspár Miklós filozófus vett részt az anarcho-kommunistának aposztrofált Egységes Európai Baloldal / Északi Zöld Baloldal (GUE / NGL) frakció magyar médiatörvénnyel kapcsolatos rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az elrugaszkodott médiakampányon, valamint a magyar EU-elnökség ellehetetlenítésére irányuló nemzetközi összefonódásokon túlmenően, mindenképpen igaznak tűnik, hogy: a Magyarországon, illetve a Vasfüggöny túlsó oldalán élő baloldaliaknak és liberálisoknak – hogyha élni és fejlődni akarnak –, a kommunista múlt visszahúzó örökségével mindenképpen szakítaniuk kell, és föltétlenül meg kell újulniuk. Strasbourg, 2011. január 20. Tőkés László EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. február 10.Megbékélési modellek„Az MPP elnökének vannak erősségei és vannak gyenge pontjai. A kommunikációval ellentétben a stratégia-alkotás, a pártépítés, és -szervezés, a helyes erőfelmérés nem tartoznak az erősségei közé. Most a jelek szerint a kommunikációja is gyengül. Egyik oldalról nekimegy Kelemen Hunornak és eléggé el nem ítélhető módon a jelölt szüleit támadja, ráadásul úgy, hogy állításaira hitelesnek tűnő forrásból igen hamar cáfolat érkezik. A másik oldalról ismét előveszi azt a retorikai fordulatot, mely első megfogalmazásakor sem volt hiteles, tételesen, hogy Tőkés László elkésett a pártalapítással, mert már 1990-ben kellett volna pártot alapítania. Első hangzásra tetszetős szöveg, de kétlem, hogy a címzettek „beveszik”. A politikailag aktív rétegek nagy része még emlékszik a húsz évvel ezelőtti eseményekre, a korhangulatra, s ily módon fel tudja mérni az abszurditását ennek a kijelentésnek, mely annyira valóságidegen, mintha megfogalmazója nem élte volna meg azokat az időket…” 1990-ben az egész erdélyi magyarság a közös cselekvés, a szervezeti egység, az összefogás lázában égett. Ebből a lázból még tartott 1993-ban is, amikor az egyébként paradigmatikus autonomista döntéseket meghozó brassói kongresszus nem Tokay Györgyöt ítélte el, akinek hét évig tartó szégyenletes pártújságírói múltját Szőcs Géza egy pamfletben tette közzé, hanem a tiszta múltú, a Ceauşescu-rendszerrel nyíltan szembeforduló költőt. S nemcsak azért, mert a küldöttek egy része kontraszelektált volt és nagy vajtömeggel a fején magát védte azzal, hogy Tokayt védte. Hanem azért, mert még három esztendő múltán is majd’ mindenki hitt az egységben. Hatalmas árulásoknak, Neptun-ügynek, Nagy Benedek-ügynek, puccsszerű kormányzati szerepvállalásnak, ultimátum-visszavonásos játéknak, a kudarcot sikernek beállító hazug propaganda állandóvá válásának kellett megtörténni ahhoz, hogy felébredjen a politikai elit s a választóközönség számottevő része s felismerje: az egység tévút ott, ahol az egységes szervezetet idegen érdekek mozgatottjai vezetik. Meg merem kockáztatni a kijelentést: 1990 elején a magyar egység lelkesült napjaiban még a magyarság akkori legnépszerűbb vezetője, Tőkés László is belebukhatott volna a saját pártalakításba. Arról nem is szólva, hogy felelőtlenség lett volna mindaddig külön úton elindulni, amíg a korrekt elvi alapokon építkező, s a magyarság legjobb erőit akkor még összefogó RMDSZ jobb útra térítésére esély mutatkozik. Mert az alapvető cél nem az, hogy lenyomjuk a másikat, hogy a „baloldalra” megsemmisítő vereséget mérjünk. A fő cél az lenne, hogy az erdélyi magyarság megmaradhasson és gyarapodhasson szülőföldjén, alkotmányjogilag garantált létkeretek között. A cél, ha úgy tetszik, a román államtól való minél nagyobb fokú függetlenség kivívása és a legnagyobb fokú magyar közösségi szuverenitás elérése. Nem a „baloldal” a belső ellenfél, hanem a komprádorság, a karrierizmus, a saját klikkérdek kedvéért a nemzetérdeket sutba vágó nemzetsemlegesség, rosszabb esetben nemzetellenesség. Ez a mentalitás Magyarországon – ellentétben a világ számos pontjával, a kurdoktól Dél-Amerikáig – a baloldalon vált meghatározóvá. Nem az a baj a magyar „baloldallal”, hogy fontosabbnak látja az állam szerepvállalását a szociális szférában, mint a szabad piacot. Annál is inkább, hogy ez éppenséggel nincs is így: a magyar „jobboldal” gazdasági szempontból sokkal baloldalibb a magát balosnak hazudó nemzetellenes, MSZP-SZDSZ-es politikai konglomerátumnál. A probléma az, hogy az RMDSZ-t fokozatosan átvette a román nemzetstratégiai érdekeket politikai alamizsnáért kiszolgáló kisebbség, s ezt a perverz játékot álságos politikai kommunikáció útján nemzet és magyarság-védelemnek tudja eladni még mindig elég embernek ahhoz, hogy a legutóbbi parlamenti választásokon az MPP által támogatott független jelöltek elvérezzenek az RMDSZ jelöltjeivel szemben. A cél tehát ma is az, hogy az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete egységes legyen az autonómia képviseletében, hogy minél szélesebb cselekvési egységfrontot lehessen kialakítani autonomista alapon. De ezt nem azzal lehet elérni, ha azt hirdetjük fennen, hogy Tőkés Lászlónak az „MPP-re fáj a foga”, hogy a bulvársajtót idéző módon mások magánéletében vájkálunk, hogy suttogó propaganda útján próbáljuk vélt ellenfeleinket besározni, míg színleg a jobboldali összefogást hirdetjük. Szász Jenő zátonyra futtatta az MPP hajóját alapszabályzat- és törvénysértéseivel, az RMDSZ vezetőit is megszégyenítő belső pártdiktatúra bevezetésével, az elvhűek kizárásával s ezzel lényegében lépéskényszerbe hozta az elvszerűséghez, törvényességhez, demokratikus alapelvekhez ragaszkodó autonomista politikusokat. Most pedig úgymond fátylat borítana a múltra, mert a politika „nem a személyes bosszú terepe”. Hasonlít ez kissé ahhoz a román-magyar megbékélési modellhez, amit Iliescuék hirdettek a kilencvenes évek közepén hasonló „őszinteséggel”, a múlt lezárásának szükségességét hangoztatva. Akként is kell kezelni. Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2011. február 18.Dokumentumkötet a Ceausescu-rendszer magyarságpolitikájárólEgy marosvásárhelyi történész dokumentumkötete a román diktátor taktikázásait és a szocialista nemzetállam ideológiájának keletkezését mutatja be. Aranykorszak? A Ceausescu-rendszer magyarságpolitikája” – ezzel a címmel gyűjtötte kötetbe Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész azokat a dokumentumokat, amelyek a diktátor taktikázásait és a szocialista nemzetállam ideológiájának keletkezését mutatják be. Az első kötet az 1965-től 74-ig terjedő időszakot öleli fel, zömmel kiadatlan – román és magyar – levéltári anyagokra alapozva. A forrásértékű kötetet a napokban Magyarországon is bemutatták. „Epoca de aur – Aranykorszak” – 1986-ban ez még nem egy történelmi dokumentumkötet címe volt Romániában, hanem a diktátor megalomániáját kiszolgáló propagandagépezet kedvenc kifejezése, amelyet a Ceausescu-éra jellemzésére használt. A kollektív hazugságra és megfélemlítésre épülő neosztálinizmus kibontakozásához az egész ország asszisztált – a hatalom színfalai mögött zajló folyamatokat viszont hétpecsétes titkokként kezelték. Ceausescu bukása után is másfél évtizednek kellett eltelnie, amíg a társadalomkutatók előtt megnyíltak a Román Kommunista Párt és a hírhedt Securitate irattárai. Dokumentumkötet a Ceausescu-rendszer magyarságpolitikájáról Novák Csaba Zoltán egyebek mellett közzéteszi annak az 1966-ban lefolytatott vitának a jegyzőkönyvét, amellyel a kommunista párt propaganda osztálya, élén Ion Iliescuval, megalapozta Románia szocialista nemzetállamként való meghatározását, és meghirdette a homogenizációt. A szerző – a dokumentumokat elemző – tanulmányában kifejti: a szocialista nemzet meghatározása során a párt tagadta a nemzetiségeknek az anyanemzetekkel való szoros kötődését és előrevetítette azok későbbi asszimilációját is. A román nép dák-romai folytonosságának dogmatizálásával pedig jövevénnyé, másodrangú állampolgárrá fokozott le minden más nemzetiséget. Duna Televízió – TÉRkép/hirado.hu Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2010./ Erdély.ma 2011. február 19.Markó Béla: A magyarságom nem az állampolgárságomtól függTizennyolc év az RMDSZ élén, két miniszterelnök-helyettesi mandátum, törvény a kisebbségi nyelvhasználatról és a magyar anyanyelvi oktatásról – Markó Béla a vele készített interjúnkban olyan ember benyomását kelti, aki derűvel áll fel a pártelnöki székből. Az RMDSZ nélkül kormány ma nemigen képzelhető el Romániában, hátországnak ott a kert és a szépirodalom, Székelyföld területi autonómiája pedig, ha nem is a láthatáron, de azon túl nem messze már felsejlik valahol. A politikusnak szinte csak a jól menő magyarországi megosztottságexport szúrja a szemét, az viszont nagyon. – Decemberben jelentette be, hogy távozik az RMDSZ éléről. Nem megfutamodás ez ebben a Romániában és Magyarországon is meglehetősen feszült pillanatban? – Ha az elmúlt tizennyolc – de akár az RMDSZ alapítása óta eltelt huszonegy – évet vesszük, az igazság az, egyik pillanatban sem mondhattuk soha, hogy minden rendben van. Nehéz helyzet a mostani is, de azt nem állítanám, hogy különösen válságos lenne. Az RMDSZ működni fog. A politikai életben elfoglalt helyünk stabil, a román pártokkal kialakult egy partneri viszony, sőt ezzel együtt az a szemlélet is, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen, amikor a kormányzásról van szó. Ez a kilencvenes években még messzemenően nem így volt: időről időre megkérdőjelezték a létjogosultságunkat, volt, hogy be akartak tiltani. Én már egy olyan pillanatban köszönök le az RMDSZ elnöki tisztségéről, amikor a román politikai életben tiszta a helye és a szerepe a szövetségnek. Ez a Magyarországgal fenntartott viszonyban is így van. Van persze, aki felveti, hogy a Fidesszel nincs minden rendezve, ami igaz, csakhogy itt sem látok olyan objektív problémákat, amelyek miatt ezt a helyzetet ne lehetne normalizálni. Ez a feladat az RMDSZ következő elnökére vár. Azért döntöttem úgy, hogy most adom át a stafétát, mert a személyes politikai attitűdömhöz az is hozzátartozik, hogy tudnom kell, mikor hagyom abba – tizennyolc év olyan hosszú idő, amely óhatatlanul kopáshoz vezet. Egy paradoxonnal úgy is fogalmazhatnék, az általam képviselt irányt nélkülem mások esetleg jobban vihetik tovább. – A távozásával kapcsolatos kommentárok között volt olyan, amelyik egyszerre nevezte önt karizmatikusnak és kiégettnek. Ennyire egyszemélyes párt lenne az RMDSZ? – Döntésemnek van egy személyes vetülete is:mögöttem és előttem ott a másik hivatás, a szépirodalom. Ez sokak számára nyilván kevésbé fontos, mint a politika, de én úgy érzem, ha van még egy életem, azt most már erre akarom szánni. Megfutamodásról nincs szó, hiszen lassan-lassan már azok közé a kevesek közé tartozom, akik íróként – egyáltalán, olyan emberként, akinek volt egy másik hivatása – ilyen hosszú időn át a politikában maradtak. Úgy hagyom abba, hogy örülök, ha azt mondják, hogy karizmatikus vezetője voltam az RMDSZ-nek, de hivatásos politikussá sohasem váltam. Ezért is remélem, hogy a mostani pillanat egyúttal korszakhatár is. Az elmúlt húsz évben az RMDSZ végigvitt egy küzdelmet a nyelvhasználati jogokért, az anyanyelvű oktatási jogokért, és ezt a küzdelmét végső soron siker koronázta. Betetőznünk annak a törvénynek az elfogadtatásával sikerült, amely teljes körű anyanyelvi oktatási jogokat biztosít, és csak örülhetek, hogy ez az én elnökségem alatt történt. Az új oktatási törvénnyel meg néhány önkormányzati hatáskörrel már átléptünk egy következő korszakba, amelynek a kollektív jogokért folytatott harc korának kell lennie. Ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt időszakban nem folytattuk ezért is a küzdelmet. Az áttörés az oktatási törvénnyel – vagyis hogy az iskolák ügyében a helyi közösségek döntsenek – már megtörtént. – Az RMDSZ a következő kongresszusán, február 26-án választja meg új elnökét. Ön székely, és a támogatását élvező jelölt, Kelemen Hunor is az. Fontos, hogy a szövetség elnöke székely legyen? – A legnagyobb és legproblematikusabb közössége az erdélyi magyarságnak a székelység. Amíg például a Partiumban a földrajzi helyzetnél fogva is fogékonyak a modernizációs törekvésekre, a Székelyföld sokkal konzervatívabb és tradicionálisabb régió – nagy feladat, hogy itt is felgyorsítsuk a modernizációt. Ehhez szükség van olyan vezetőkre, akik belülről ismerik, akik otthon vannak Székelyföldön. A mindenkori RMDSZ-elnök egyik legnagyobb feladata másrészt az, hogy együtt tartsa a különböző érdekeket. Nem lehetünk elfogultak. Nem szabad hagyni, hogy a székelyföldi, a partiumi vagy a szórványérdekek szembekerüljenek egymással. Ha valaki megnézné a régebbi közvélemény-kutatásokat, látná: annak ellenére, hogy székely vagyok, voltak olyan pillanatok, amikor más régiókban népszerűbb voltam, mert Székelyföldön éppenséggel úgy érezték, nem vagyok elég radikális. – Mi lesz ön után az RMDSZ-szel? Veszélyben látja a parlamenti képviseletet? Budapesti hátszéllel mostanában alakul új magyar párt Erdélyben. – Az új párttal a nagy gondom az, hogy még senki nem magyarázta meg, a programja alapvetően miben különbözik majd az RMDSZ-étől. Kétlem, hogy pártalapítási szándékot lehetne alapozni arra, hogy vannak magyarországi politikusok, akik jobban kedvelik az új párt egyik-másik személyiségét, mint az RMDSZ politikusait. Az erdélyi magyar közéletben az elmúlt huszonegy esztendőben végbement egy változás. Azok, akik valamikor úgy álltak velünk szemben, hogy tagadták a parlamenti politizálás és a kormányzati szerepvállalás létjogosultságát, mára szintén politikusokká váltak, az Európai Parlamentben vagy máshol. Észre sem veszik, hogy miközben kiléptek az RMDSZ-ből, a szövetség által követett politika őket is legyőzte, illetve meggyőzte. Ez már nem az a megosztottság, mint két évtizeddel ezelőtt. A pártalapítási szándék így hatalmas felelőtlenség, és nagy ostobaság is, amelynek ebben a pillanatban nem mérhetőek fel a következményei. Az RMDSZ 2012-ben ettől még be fog jutni a parlamentbe. Ha szükséges, el kell gondolkodnunk az összefogáson is, úgy, ahogy a 2009-es EP-választáson az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal már megtettük ezt. Az önkormányzati választásokon majd bemérjük, mi a helyzet az RMDSZ támogatottságával, de hogy egy divatos kifejezéssel éljek, azt a jóval több mint kétharmados – nyolcvan-egynéhány százalékos – támogatottságát a szövetség tartani tudja majd, egy új vezetőségnek pedig lesz lehetősége új energiákat generálni a szervezetben. Ezzel együtt tagadhatatlanul aggaszt a pártalapítási szándék, mert az nyilván nem megkönnyíti, hanem megnehezíti a megegyezés lehetőségét. Egyébként Romániában a koalíciós bejutási küszöb magasabb, mint az egyszerű, egy magyar–magyar szövetség pedig a kisebbség szavazati aránya miatt sem tudná ezt átlépni. – 2008-ban egyszer már meghiúsult Erdélyben a magyar–magyar összefogás. Ön akkor beavatkozással vádolta meg Orbán Viktort az erdélyi magyar politikába. Ki tudják védeni az egymást követő magyar kormányok pórázra fogási kísérleteit? – Ez az egyik kulcskérdése a jövő erdélyi magyar politikájának. Velem kapcsolatban leginkább azt emlegetik, hogy újra és újra egységet kérek, és nem fogadom el a többpártrendszert Erdélyben. Ez valóban így van; én azt állítom, hogy egységes politikai fellépésre van szükség, és csak ezen belül lehet és kell kialakítani a politikai pluralizmust. Kevésbé emlegetik azt, aminek én ugyanekkora jelentőséget tulajdonítok. Ez az önállóság. Akik nekünk így vagy úgy szemrehányást tettek, akik nem szeretnek, azoknak nem is az egységgel, hanem az önállóság elvével van gondjuk. – Kik azok, akik önöket nem szeretik? – Többször véleményt mondtam ezzel kapcsolatban. Neveket vagy pártokat most nem említenék sem Magyarországról, sem Romániából. Sem a mostani kormánypártból, sem a korábbiakból. Nem viszonyultak egyformán ehhez a kérdéshez, ez tagadhatatlan, de ha tisztességes vagyok, meg kell mondanom, hogy nem ugyanakkora vehemenciával, de többé vagy kevésbé mindenki megpróbálta maga alá rendelni az RMDSZ-t. Volt, aki óvatosan, udvariasan, csak sugallni akart álláspontokat és magatartást, és volt, aki ennél sokkal erőszakosabban lépett fel, ez nyilván alkati és koncepcionális kérdés is. Nem teszek egyenlőségjelet a próbálkozások közé. Ez a magyarországi–erdélyi viszonynak egy állandó problémája: mennyire tudunk mi, erdélyi magyar politikusok önállóan mozogni, miközben odaátról meg joggal elmondhatták, „de kedves barátaink, miért vártok támogatást tőlünk”? Itt persze nem párttámogatásról volt szó, de kétségtelen, hogy számítottunk hozzájárulásra művelődési és oktatási intézményeink, civil társadalmaink, egyházaink működéséhez, amit meg is kaptunk minden kormánytól, és joggal érezhették, hogy nekünk viszont hallgatnunk kellene rájuk. Nem voltak igazán éles, nyilvános és messzire visszhangzó viták emiatt, mert én ezt mindig kerültem, de lappangva tetten érhető volt a feszültség. Próbálkoztak román oldalról is persze, ami bonyolultabb és egyúttal reménytelenebb erőfeszítéseket jelent. – Nem tart a széteséstől? A szövetség elnöki tisztéért jelentkezett olyan politikus – Olosz Gergely – is, aki olykor szóról szóra idéz a magyarországi jobboldal retorikájából. – A szétesésnek megvan – mindig is megvolt – a maga kockázata. Sokszor jósolták már az elmúlt tizennyolc évben; voltak is olyan pillanatok, amelyekben az RMDSZ szét is eshetett volna, ha nem vigyázunk. Ha valaki ezt a szervezetet el akarja billenteni valamelyik oldalra, vagy egyeduralkodóvá akar tenni benne egy ideológiát, azzal szét is szakítja. Ebben a szövetségben változó arányban vannak jobboldaliak, vannak baloldaliak, bevallva vagy nem vallva be a hovatartozásukat. A szövetségben nem olyan vezetőre van szükség, aki esetleg rendkívül vehemens pártpolitikus, hanem olyanra, akiben van empátia és türelem meghallgatni a másikat. Ez egy másfajta vezetési stílust kíván. - Támogatja az Európai Néppárt (EPP) az RMDSZ törekvéseit – különös tekintettel a Fideszhez fűződő, nem éppen felhőtlen viszonyra? – A Fidesz szintén EPP-tag, így ha a két párt között vita van, abba a brüsszeli vezetés jogos önvédelemből nem szól bele. Olyan vitánk azért nem volt, amelyiket ki kellett volna vinnünk Brüsszelbe, és megmondom őszintén, idegenkedem attól, hogy egy magyar–magyar vitában más ítélkezzen – legyen az akár az EPP, amelyik egyébként se nagyon tud mit kezdeni egy etnikai képviselettel. Fontos számunkra a megszólalás, hogy láthatóvá váljunk Európában, nagyon markánsan senki nem állt ki a kisebbségjogi küzdelmeinkért. A nagy európai pártcsaládok nem tudnak mit kezdeni velünk. Nincs egységes szemlélet, álláspont még kevésbé. – Az imént arról beszélt, hogy ami a kormányalakítást illeti, az RMDSZ megkerülhetetlen tényező a román politikában. Mi történik, ha a 2012-es választásokon a nemrég alakult széles baloldali koalíció, a Szociálliberális Szövetség (USL) nyer? – Ez kapcsolódik a Magyarországgal ápolt viszonyra vonatkozó kérdéshez. Ott ha az egyik kormánnyal jó együttműködésben volt az RMDSZ, a következő kabinet általában sértetten kezdte, hogy mi miért is álltunk szóba az ellenfelével. Ez pártlogikával érthető, de a kellő bölcsesség hiányára vall. Egy erdélyi magyar érdekképviselet ugyanis nem párt. Aki az egész közösséget akarja képviselni, az Magyarországgal szemben nem viselkedhet úgy, hogy amikor „ezek” vannak kormányon, akkor most ellenzékben vagyunk, szóba sem állva velük, elkerüljük a házuk táját is, és nem érdekel, hogy az illető kormány támogatja-e Erdélyt; amikor pedig jönnek „azok”, akkor mi is fellélegzünk. Ez lehetetlen. Román viszonylatban már nem ilyen egyszerű a helyzet, a magyarellenesség és a nacionalizmus miatt sem. Azt nem állíthatom, hogy az RMDSZ bárkivel szövetségre lépne, de ha egy kormányprogramban nincsenek nacionalista kitételek, amelyek tagadják az etnikumközi viszonnyal kapcsolatos álláspontunkat, miért ne tehetné meg? Az RMDSZ-nek nem ideológiai alapon kell szövetségeket kötnie Bukarestben. Egyeseknek persze nem tetszik ez, és jön is a vád, hogy túl nagy az alkalmazkodókészségünk, amire a válaszom az, hogy hatalmi helyzetbe kell hoznunk ebben az országban a magyar érdekképviseletet. Ellenzékbe csak akkor visszük az ügyet, amikor magyar- és reformellenesnek bizonyul az adott kormány. – Egy több mint kétszer akkora ország, mint Magyarország miniszterelnök-helyetteseként munkájának hányad része jut kifejezetten a kisebbségi ügyekre? – Elég jelentős hányada ebből áll; egyedüli miniszterelnök-helyettese vagyok a román kormánynak. Ez egy erős pozíció, és annak ellenére, hogy általános tisztség, a koalíció megkötésekor külön felelősségi köröket kértem az oktatási, a kulturális és a kisebbségi területért, ami azt jelenti, hogy minden olyan kormányhatározatnak és minisztériumi javaslatnak, amely a szaktárcáktól jön, kötelezően a jóváhagyásommal kell bírnia. – Székelyföld mikor nyerhet területi autonómiát? – Ez rendkívüli mértékben függ Románia átalakulásától. Ha a helyi autonómiát sikerül kellőképpen kiépíteni, ha a decentralizációs folyamatot sikerül felgyorsítani, ha működnek az oktatási reformintézkedések, ha felállítják a helyi rendőri erőket – aminek a törvényi kerete már megvan –, az azt fogja jelenteni, hogy a központosított nemzetállami szemléletet leépítjük. Ezután a területi autonómiára is megnő az esély. Egy merev, alkotmányos nemzetállamban is el lehet képzelni Székelyföld autonómiáját, de csak sokkszerűen, olyan külső ráhatással, mint amilyen az EU vagy az ENSZ. Van, aki ebben reménykedik, de a két intézményben mindeddig nem láttam hajlandóságot ilyesmire. A nemzetközi elfogadottságon persze dolgoznunk kell, hogy legyen, aki kívülről is támogatja az autonómiát, de a lassú átalakulásnak szerintem több esélye van a győzelemre. Hogy Székelyföld mikor lehet autonóm, azzal kapcsolatban nem bocsátkoznék jóslatokba. Már csak azért sem, mert 1989–1990-ben sokat jósoltunk, és én furcsállva hallgattam, hogy Romániának húsz évre van szüksége ahhoz, hogy felnőjön a demokráciához. Formálisan persze demokrácia van, de hogy a kellő mélységig hatol-e, abban egyáltalán nem vagyok biztos. – Egyik 2009-es előadásában azt mondta, Magyarország úgy tudja visszaszerezni stratégiai vezető szerepét a Kárpát-medencében, ha kiáll a határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek önállóságáért. – Ez a múlt és a jövő legfajsúlyosabb kérdése.A határon túli magyar kisebbségeket két integrációs kényszer éri. Egyrészt a saját országunk társadalma akar minket minél inkább integrálni, aminek bizonyos fokig megvan a létjogosultsága, ha azt kérik tőlünk, hogy dolgozzunk együtt az ország javáért. Mi is ezt tesszük, amikor részt veszünk a kormányban, és nemcsak azzal foglalkozunk, hogy mi történik Erdélyben, hanem azzal is, hogy mi a Fekete-tenger partján, Olténiában vagy Moldovában – ez egyfajta integráció. Ennél erőteljesebb, és a belső óhajjal is találkozik a magyarországi integrációs szándék. Magyarország is integrálni akarja a nemzetet, beleértve minket is, hogy kialakuljon a közös intézményrendszer, hogy kompatibilis legyen a gondolkodásunk. Ennek így kell lennie: sokadmagammal gyerekkorom óta nekem is ez az álmom, hiszen számunkra a csodaország Magyarország volt. Közelről nézve aztán persze rájöhettünk, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, de ez így még rendben is van. Akkor kezdődik a baj, amikor ezt valakik kellő rugalmasság és bölcsesség hiányában nem tudják társítani azzal az igénnyel, hogy önállónak is kell lennünk. Magyarország úgy tud minket igazán a szülőföldünkön tartani, ha – hogy a kilencvenes évek óta ritkán hallható szólást idézzem – nemcsak halakat, hanem hálót is ad a kezünkbe, hogy mi magunk is foghassunk belőlük. A valódi megtartó erőt ez az önállóság jelenti, amikor van önálló életünk, hierarchiánk és oktatási rendszerünk is. Aki nem érti, hogy ez egy állandó dilemma, és hogy ebben az egymást kiegészítő ellentétpárban kell gondolkodni, az nagy hibát követ el. – A maga részéről Magyarország most a kormányzati égisz alatt Erdélyben is felállított demokrácia-központokkal tenné vonzóbbá az integrációt. – Ha a demokrácia-központok valóban úgy működnek, ahogy hallom, vagyis jelentős pénzbeli támogatást kaptak Magyarországról, akkor a véleményem egyszerű: ez azt jelenti, hogy Magyarország, a magyar kormány, vagy aki adta – nem tudom, hogy ki – arra adott pénzt, hogy itt az RMDSZ-szel szemben egy pártot hozzanak létre, és ezáltal gyengítsék az erdélyi magyarság önálló politikai fellépésének esélyeit. Látszólag más céljuk is van, segíteni a kettős állampolgárságért folyamodókon, és ez rendben van, mert pénzbe kerül, azt viszont nemcsak tudjuk, sejtjük vagy halljuk, de nyilatkozták is ezeknek a központoknak a vezetői, hogy emellett szervezik a párttagságot is. Megkérdezik a jelentkezőket, nem lépnének-e be az új alakulatba. Valakik magyarországi pénzből fizetik a megosztásunkat. – Meg tudja győzni az RMDSZ ezeket a pénzforrásokat a maga igazáról? – Annak nemcsak hogy nem örülök, de mélységesen elítélem, hogy Magyarországról pénzt adnak itteni pártszervezésre, egy új párt létrehozatalára, miközben senki nem tagadhatja, hogy az RMDSZ politikai szervezetként jelentős eredményeket mutatott fel az elmúlt két évtizedben. Kiépítettünk egy teljes jogrendszert és hálózatot az anyanyelvhasználatra, hatalmas mennyiségű államosított földet, erdőt, ingatlant szereztünk vissza magánszemélyeknek és egyházaknak is. De nem vagyok híve annak, hogy másokra kenjük a saját hibáinkat. Nagyon egyszerű és veszélyes teóriák, hogy mi erdélyi magyarok jobbak vagyunk, mert minket a történelem erre vagy arra predesztinált, miközben a magyarországi magyarok én az ilyesmiben nem hiszek. Végtére is azok, akik ezt az új pártot létre akarják hozni, erdélyi magyarok. A kérdés így az, őket meg tudjuk-e győzni, hogy ezt nem így kellene csinálni. Egyszer már megpróbáltuk a magyar összefogással, és a 2009-es EP-választáson állított közös lista visszhangos sikert is aratott. Én azt mondtam volna, itt meggyőztünk mindenkit, de úgy tűnik, mégsem. – Elképzelhetőnek tartja, hogy az RMDSZ a következő EP-választáson is közös listát indít Tőkés Lászlóval? – Ő most már a másik pártot szervezi, és abban a pillanatban, hogy ezt a másik pártot bejegyzik, felrúgja a magyar összefogást. Ettől még elképzelhető egy új összefogás, de ami létrejött, az azt hiszem összeomlik. – Az RMDSZ-nek gyakorta vetik szemére, hogy a magyarországi baloldallal ápol bensőséges viszonyt; 1996-ban, a Horn-kormány alatt ön mégsem ment el a magyar–román alapszerződés aláírására. Mi az, amit megváltoztatna a dokumentumon? – Az nyilvánvaló, hogy objektív feltételek miatt többet beleírni abba a szerződésbe nem lehetett, mint ami szerepelt benne. Itt inkább az a kérdés vetődik fel, alá kellett-e írni egyáltalán. – Ön várt volna még? – Valószínűleg igen. Az alapszerződésnek a valódi haszna annyi, hogy azóta nem folyik róla vita. Hogy az egész alapvetően mennyire tartalom nélküli dolog, az bizonyítja, hogy évek óta először tesznek fel nekem kérdést az alapszerződéssel kapcsolatban, illetve az, hogy sem magyar sem román politikust nem hallottam mostanában a dokumentumra hivatkozni, mondván, eszerint vagy aszerint a cikkely szerint valami nincs rendben. Jó, hogy megvan, de nem referenciaalap. – Kihat-e valahogyan mégis a két ország jelenlegi viszonyára? – Össze vagyunk kapcsolva; a határon nem áll meg semmi, sem a jó, sem a rossz, bár a jó néha igen, a rossz pedig soha. Ilyen szempontból nem állíthatom, hogy Magyarország ne tudna hatni Romániára és Románia Magyarországra, vagyis fontos lesz, hogy Magyarország mire képes a mi érdekünkben, de ebben a pillanatban szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy például a székelyföldi autonómia alapvetően a két ország viszonyától függ-e. – Hanem mitől? – Az erdélyi magyarság belső erejétől. A lassú, kitartó, türelmes, de kemény politizálástól. Ez a meghatározó tényező. Magyarország gyorsíthat vagy akár ronthat is ezen, de erdélyi magyarok nélkül ez nem fog menni. – Hosszú kihagyás után tavaly szonett- és haikukötete jelent meg. Nehéz volt írnia? – Vagy tíz éven át, amikor csak felmerült bennem, nagy szorongással gondoltam arra, tudom-e még valaha arra használni a töltőtollamat – még mindig azzal írok – amire régen, de végülis úgy tűnik, sikerült összefonnom az elszakadni látszó szálakat. Hogy milyen színvonalon, azt persze másoknak kell eldönteniük. – Költőként és esszéíróként meglehetősen kevés metaforát használ a politikai beszédeiben. Magyarország viszont egy kicsit talán el is van kényeztetve ebből a szempontból. – Szeretem a hatásos szónoklatokat, és értékelem, ha valaki politikusként kulturáltságról tesz tanúbizonyságot, ez kétségtelen, de ami engem illet, a politikában száraz, pragmatikus és nyers vagyok, sokkal inkább, mint mások – valószínűleg azért, mert versben ki tudom élni magam. – Politikai irodalmat is művelni fog? – Valamiféleképpen meg kell írnom ezt a húsz évet; itt kötelességről is szó van. Még nem tudom, milyen formában – memoár vagy más –, de el kell mondanom azt, amit erről a korról gondolok. – Kéri majd a kettős állampolgárságot? – Miniszterelnök-helyettesként nem, hiszen egy ilyen kérelem csak gyengítené a pozíciómat, és itt nem a személyes sorsomról van szó. Azután meglátom. Megmondom őszintén, hogy nálam az állampolgárság egyszerűen államiság kérdése. Minket valamikor ezelőtt több mint kilencven éve idekanyarítottak Romániához. Az állampolgárságot nem mi kértük, beleszülettünk, a másikról nem mi mondtunk le, elvették. Az állampolgárságnak számomra nincs olyan jelentősége, amelynek köze lenne a magyarságomhoz. Szimbolikus gesztusként – csak azért, hogy „magyarabb” legyek – nem fogom kérni a kettős állampolgárságot. Magyar nem ettől leszek. Nagyon őszintén: ha van valami gyakorlati fontossága a családom számára, esetleg elgondolkodom rajta. Bár ez az érvelés biztosan sokaknak nem tetszik. ______________________________________________________________________________ Tanár, költő és politikus Mérsékelt, de ravasz politikus hagyja ott a pártelnöki tisztséget – méltatták az 1951-ben Kézdivásárhelyen született Markó Béla tevékenységét a román kommentárok. Az eredetileg magyar–francia szakos tanár, költő és szerkesztő vezetésével a Romániai Magyar Demokrata Szövetség először 1996-ban került kormányra; 2000-től 2004-ig pedig kívülről támogatta Adrian Nastase szocialista kabinetjét – ez alatt az idő alatt született a széles körű anyanyelv-használati jogokat biztosító törvényi háló. Miniszterelnök-helyettes először 2004-ben lett a liberálisokkal kötött koalícióval, majd 2010-ben a Traian Basescu elnökhöz közel álló demokrata liberálisokkal szövetségben. A politikus rendelkezik a Románia Csillaga érdemrenddel is, igaz, 2004-ben a hivatalos díjátadón ezt nem vette át, mert Ion Iliescu volt elnök egyik utolsó húzásával Corneliu Vadim Tudornak, a szélsőséges Nagy-Románia Párt vezetőjének is odaítélte. nol.hu, Erdély.ma 2011. március 7.A tizennyolc évi vakációDörgedelmes felszólalások, ostoba viccek és izzadtságszagú poénok, majd szenzációsnak szánt sajtóbeszámolók követték Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnök beszédét, amit a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nagyváradi kongresszusán mondott el. A küldöttek ilyetén reagálása várható volt. Ahhoz azonban, hogy a kifogásokat megfogalmazókról, illetve szavuk súlyáról is átfogóbb képet kapjunk, földrajzilag először messzire, a történelmi Dobrudzsába kell utaznunk, de az időben is vissza kell mennünk tizennyolc évet. A Fekete-tenger partján, Neptunon vagyunk, ötszáz kilométerre a Székelyföld szívétől. Az autonómiáért, jogegyenlőségért, anyanyelvhasználatért könyörgő székelyek hangja elakad a Kárpátokon, s ha egy-egy fohász mégis átszüremlik a magas hegyvonulat sűrű erdőin, azt a hullámtörőkön megütköző tenger nyeli el. 1993-at írunk, június közepe van. Az agyonlőtt diktátor, Nicolae Ceausescu egykori, tengerparti villája előtt román és magyar politikusok paroláznak, majd eltűnnek a Bukaresttel forró telefonvonalon összekötött szocreál épületben. Az asztalnál Borbély László, Frunda György és Tokay György, az RMDSZ-ben januárban hatalomra került vonal emberei foglalnak helyet. Velük szemben a posztkommunista Ion Iliescu emberei, Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár és Traian Chebeleu elnöki szóvivő ül, akikkel a magyarok titkos alkut kötnek: különbejáratú előnyökért hosszú időre jegelik a programjukba foglalt autonómiaköveteléseket. (A későbbi, hivatalos RMDSZ-megfogalmazás szerint az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezet a tengerparti Neptun-fürdőn nem hivatalos találkozót szervez a román kormány és az RMDSZ részvételével.) Neptunról most érdemes ugrani – időben is – egy nagyot Bukarestbe, ahol 2001 októberében Verestóy Attila RMDSZ-szenátor kiabálós vitába keveredik a Magyar Országgyűlés elnökével. Amikor Áder János az RMDSZ parlamenti frakciójával találkozik, a szenátor olyan hangnemben rója fel neki, hogy a Fidesz-vezette kormány elhanyagolja az RMDSZ-t, és az azon belül tevékenykedő Reform Tömörülést favorizálja, hogy azon a Markó–Verestóy csoportosuláshoz tartozó többség is felháborodik. Verestóy magából kikelve hányja a magyar politikus szemére, hogy őt az Orbán-kormány még nem hívta meg Budapestre. Elena Ceausescu egykori kutatója, aki román lapvélemények szerint Iliescu volt pártja és az MSZP összekötő embere, nem képes elviselni, hogy már nem ő a román–magyar kapcsolatok irányítója. Két évvel később – már Brassóban – Verestóy kivörösödött fejjel kiabál Répás Zsuzsával, a Fidesz külügyi tanácsadójával, hogy a Cenk alatti városban rendezett március 15-i ünnepségen ne olvassa fel az Erdélyben tartózkodó Németh Zsolt beszédét. (Az első Orbán-kormány politikai államtitkára romániai útján megbetegedik, ezért kéri a tanácsadót, helyettesítse őt a brassói színházban rendezett ünnepségen.) Verestóy kirohanásának hatására a Brassó megyei RMDSZ vezetői eldöntik: Németh beszédét nem lehet felolvasni, az ünneplő közönségnek pedig mintegy fele hallgatja végig, ahogy a szenátor kiabál a vendégként érkezett hölggyel. Röpke kalandozásunk utolsó előtti állomása legyen Budapest, ahol a Fidesz mindeközben megalkotja a státustörvényt, majd második kormányzásának kezdetén lehetővé teszi a magyar állampolgárság könnyített megszerzését, elkezdve egy újfajta, a nemzet egyesítését célzó nemzetpolitika kimunkálását és megvalósítását is, amelytől az RMDSZ ismét csak eltérő hangot üt meg. Utolsó helyszínünkön, az RMDSZ nagyváradi kongresszusán Pelczné Gáll Ildikó ezért figyelmezteti a szövetséget, hogy 2011. február 26. korszakhatár lehet a RMDSZ életében, s a változás a szövetség politizálásában is beállhat. „Ha a változás mellett döntenek ma itt, akkor mi segítő kezet nyújtunk önöknek a kitűzött célok elérésében, és együttműködésünket ajánljuk fel, ahogy ezt tettük eddig is, és tesszük a jövőben is a Kárpát-medencei összefogás nevében” – mondja a Fidesz alelnöke. Nem sokkal később azonban felkapaszkodik a pulpitusra Borbély László, a neptuni szerencselovag, hogy szikrázó szemekkel vágja a magyar világ arcába: „Ne utasítgasson bennünket senki – sem Bukarestből, sem Budapestről – még akkor sem, ha kétharmados többsége van!” Kalandozásunk itt elakad, happy end sincs. Sajnos, a Kárpátok visszafelé is elnyelnek minden, a tengerpart vagy Bukarest felől jövő hangot, így örök rejtély marad, hogy Borbély László – vagy később Verestóy – Neptunon is a nagyváradihoz hasonló karakán magatartást tanúsított-e az erdélyi magyarság érdekében. Kristály Lehel, Magyar Hírlap 2011. május 12.Búcsú a Hohenzollern-háztólRomániában idõrõl-idõre erõre kapnak a királyság visszaállításának hívei, akiket korábban, a kilencvenes évek elején nagyrészt a Kereszténydemokrata Parasztpárt képviselt. Így még most is vannak olyan civil társadalmi és politikai körök, amelyek szerint a restauráció jelentené a gyógyírt Románia minden gondjára-bajára. Csak elsõ pillantásra meglepõ Mihály román ex-király bejelentése, miszerint megszakítja történelmi és dinasztikus kapcsolatait a Hohenzollern királyi házzal. Konfliktusok története I. Mihály több indokot is felhozott döntése alátámasztására. Így egyebek között a román királyi ház vitathatatlan autoritására hivatkozott, figyelembe véve elõdje, Ferdinánd király arra vonatkozó, 1921. évi határozatát is, hogy a román királyi háznak hangsúlyosan nemzeti jelleget biztosítsanak, de nem feledkezett meg kiemelni utódai és örökösei iránti történelmi elkötelezettségét sem. A mostani döntés nyomán a királyi család minden tagja a romániai elõnevet viseli majd a Hohenzollern-Sigmaringen helyett, a királyi ház neve pedig ennek megfelelõen Románia királyi házává változik. A román királyi ház és a Hohenzollern dinasztia már korábban konfliktusba keveredett egymással. A Hohenzollern-Sigmaringen házból származó elsõ uralkodó 1866-ban jutott trónra Romániában, amikor a bukaresti kormány felkérte a német királyi család akkori fejét, egyezzen bele abba, hogy második fia, I. Károly a fiatal román állam király legyen. A német igen után Károly még abban az évben, május 10-én letette hûségesküjét a román parlament elõtt. A hivatalos Bukarest lelkesen üdvözölte a történelmi lépést, hiszen az tág teret nyújtott a romániai német beruházások elõtt. A kezdeti öröm azonban csakhamar lelohadt: I. Károlynak ugyanis nem volt örököse. Egyetlen gyermeke, Mariuca négy éves korában skarlátban meghalt. A Hohenzollern-ház örökösödési törvényei szerint I. Károlyt legnagyobb testvérének, Leopoldnak kellett volna a trónon követnie, ám õ lemondott elõjogáról fiai javára. A legnagyobb fiú, Vilmos azonban szintén nem kívánt élni jogával, így Ferdinánd helyezhette fejére a román királyi koronát. Az elsõ világháború kitöréséig zavartalan volt a Hohenzollern-ház és a román királyság intézményes kapcsolata. A világégés és I. Károly 1914-ben bekövetkezett halála nyomán azonban megromlott a kétoldalú viszony, tekintve, hogy Románia 1916-ig a semlegességet választotta. Ráadásul az immár román királlyá koronázott Ferdinánd a brit királyi ház egyik leszármazottját, Máriát vette feleségül, aki rávette õt arra, hogy Románia Németország, vagyis tulajdonképpen saját családja ellen lépjen be háborúba. Emiatt Ferdinándot kizárták a Hohenzollern-házból, amely azonban késõbb felülvizsgálta döntését, és I. Mihály király visszakaphatta a Hohenzollern-Sigmaringen nevet. A casus belli: Radu Duda? Amelyet a román ex-király most, kereken 175 évvel azt követõen, hogy I. Károly letette a román állam melletti hûségesküjét, megtagadott. Nem sokkal a mostani - történészek által történelminek nevezett - lépés elõtt újabb konfliktus alakult ki a két királyi ház között, amikor a német királyi család nem egyezett bele abba, hogy Mihály lányának, Margit hercegnõnek a férje, Radu Duda megkapja a Hohenzollern-Sigmaringen elõnevet. Történészek úgy vélik, a román királyi ház és a Hohenzollern-dinasztia között formálisan már 1916-ban megszûnt minden kapcsolat, így a mostani bejelentésnek voltaképpen semmilyen jogi értéke nincs, pusztán amolyan reklámfogásról van szó. A királyság Romániában 1947. december 30-án ért véget, miután I. Mihályt pisztollyal fenyegetve kényszerítették lemondásra. Ez a nap a kommunizmus korszakában hosszú ideig nemzeti ünnep volt. Mihály és családja ugyan kényszerûen, de nem koldusszegényen távozott az országból: teljes vasúti szerelvény állt rendelkezésére javainak átmentéséhez. A volt román király a svájci Versoix-ban telepedett le, ahol királyi udvartartást vezetett, bár teljes számûzetésben élt, Romániába nem engedték be. Az 1989. évi rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején többször is megpróbált hazalátogatni, Ion Iliescuéknak azonban gondjuk volt rá, hogy ebben a szándékában megakadályozzák - nem egyszer az erõszak eszközét is alkalmazva. Iliescu és a román királyi ház történelmi megbékélésére végül is a kilencvenes évek derekán került sor, amikor a román államfõ - nem kevés külföldi nyomásra is - belátta, Mihály király nem jelenthet veszélyt a köztársasági államformára nézve. Dac - Margit hercegnõ utódlásáért? Romániában idõrõl-idõre erõre kapnak a királyság visszaállításának hívei, akiket korábban, a kilencvenes évek elején nagyrészt a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt képviselt. Így még most is vannak olyan civil társadalmi és politikai körök, amelyek szerint a restauráció jelentené a gyógyírt Románia minden gondjára-bajára. Nemrégiben éppen a neves történész, Neagu Djuvara sugallt egy úgynevezett B-tervet a román királyi ház számára, miszerint I. Mihály unokáját, a 26 éves Miklós herceget kellene felkészíteni a trónra lépésre, természetesen abban az esetben, ha a monarchia visszaállításával a lakosság többsége egyetértene. Korábban maga a 62 esztendõs Margit hercegnõ is úgy nyilatkozott, hogy a román királyi ház készen áll a királyság restaurációjára. Egyes politikai megfigyelõk nem tartják kizártnak újabb monarchia-párti politikai tömörülés megalakulását sem. A királyi házhoz közelálló személyek, avatott történészek szerint I. Mihály döntését leginkább az magyarázza, hogy a férfi utóddal nem rendelkezõ ex-uralkodó így próbálja megnyitni az utat a trónra lépés felé lánya, Margit hercegnõ elõtt. A száli törvények értelmében ugyanis a trón csakis férfiágon örökölhetõ. Bogdán Tibor ?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. július 27.Titkos tusványosi széljegyzetJúlius második felét éljük, ami azt jelenti, hogy ismét automatikusan lezajlott, immár huszonkettedik alkalommal, a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A hagyomány kötelez nemcsak az illető rendezvény szellemiségének ápolására, hanem arra is, hogy odafigyeljünk hátterének egyik látszólagos részletkérdésére. Arról van szó, hogy Romániában minden „magyarkodással” összefüggő esemény lépesmézként vonzza a titkosszolgálatokat. Főleg azután, hogy fokozatosan kialakult a szokás: ezen a tusnád-fürdői kiemelkedő vitatalálkozón olykor egy-egy román politikai nagyágyú is tiszteletét teszi. Tehát kétszeres az ügynökök fokozott érdeklődésének a megindoklása, egyrészt szakmai, másrészt állambiztonsági-méltóságbiztonsági okokba kapaszkodva. Pedig a „rövidnadrágos politizálás” – ahogyan az ifjúsági eszmecserét szervezői elnevezték még mielőtt az turistaipari méreteket öltött volna – csupán az elvek szabad áramoltatását, a szellemi látóhatár szélesítését, közös ügyeink megtárgyalását tűzte zászlajára. Közös ügyeinket, határon innen és túl, magyar–magyar és magyar–román viszonylatban. Annak idején, amikor még Bálványos-fürdőn, alig egy-kétszáz résztvevő előtt rendezték meg a „radikális” magyarországi és erdélyi fiatalok a tábort, nem gondolhatták, hogy néhány kilométerrel odébb, Tusnád-fürdőn ekkora tömegméretű erővé növi majd ki magát, ahol – a szabadon kimondott szó fegyverével – minden Kárpát-medencei magyar a nemzeti egység iránti feltöltődésben részesülhet. Nem csoda tehát, ha a tusványosi sorozat idei láncszemén minden bizonnyal szintén magas volt a spiclik száma. 1990 júliusában, az első bálványosi nyári szabadegyetem idején az Iliescu-rezsim nemzetbiztonsága a régi idők stílusában, erőszakosan járt el: a szabad ég alatt, a Várhegy tövében megtartott előadásokat tankok és más katonai járművek zúgása, jövése-menése zavarta, a megfélemlítés szándékával, ugyanis „véletlenül” éppen abban az időben és azon az üdülővidéken tartottak hadgyakorlatot. Azóta a módszerek minden bizonnyal finomodtak, műszakilag és emberileg profikká váltak. Mert, ugyebár, egy szabad országban akkor is szabad és illik félni, ha nincs mitől. Pedig a huszonegy év alatt bebizonyosodott, hogy a román állambiztonságiaknak nincs mitől remegniük a Tusnád-fürdőn minden alkalommal elhangzottak miatt, mert senki sem rabolta el Erdélyt. Viszont ténykedéseik felhasználhatóságának módja mindig bizalmatlanságot vált ki. Miért? Hadd idézzek egy szakértői véleményt: „Minden információ, a legártatlanabb is – információ. Adat, ami – túl azon, hogy a szerv létjogosultságát hivatott igazolni – bármikor ártalmas is lehet, hiszen a szerven kívül senki más nem tudja, hogy kiről mi van az ő birtokában, mit, mivel és hogyan kombinál, eszkábál a legártatlanabb, akár félrevezető szándékkal leírt vallomásból olyan fegyvert, amit éppen az ellen vet be, akin segíteni akart az ügynök.” (Élet és Irodalom/Kőrössi P. József) Az idei Tusványos „bombamondása” alighanem Tőkés László EP-képviselő nevéhez fűződik, aki ott kijelentette: a Trianon után velünk történtek miatt a románságnak nem, mint nemzeti kisebbséggel, hanem egyenlő félként, nemzet a nemzettel felállásban kell tárgyalnia az ország magyarságával, melynek eredményét a kollektív bocsánatkérés jelentené. A várható visszhang nem maradt el: a román sajtó megint habzó szájjal, egymást túllicitálva szidta a „hazaárulót”, sokan ismét kifelé mutogatnak neki utat. Ilyen esetben mindenféle titkosszolgálati munkálkodás fölöslegesnek bizonyul, ekkora nyilvánosság előtt született információn nincs mit eltussolni vagy elferdíteni. Ami pedig a gondolat igazságtartalmát, jogosságát illeti, azt most a többség még nem képes, és nem akarja objektíven megítélni. De ezzel is vélhetően úgy lesz, mint a verespataki aranykitermelő beruházási tervvel: amilyen sokan tiltakoztak kezdetben ellene, mostanában olyan sokan állnak ki mellette, beismerve, hogy a befektető RMGC-re hallgatni aranyat ér. ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár) 2011. október 13.Elhunyt Ion Diaconescu volt parasztpárti vezérA huszadik századi román politika történetét alakító személyiségek egyik utolsó képviselőjeként távozott az élők sorából kedden este Ion Diaconescu román parasztpárti politikus, akinek személyét pártállástól függetlenül valamennyi politikai alakulat és politikus méltatta. A 94. évében elhunyt Ion Diaconescu a román antikommunizmus egyik meghatározó személyisége volt, haláláig a Keresztény-demokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) tiszteletbeli elnöki tisztségét is betöltötte. 1996 és 2000 között a képviselőház elnöke volt. Diaconescut kedden este saját otthonában érte a halál azt követően, hogy egy héttel ezelőtt kórházban ápolták néhány napig, majd kiengedték. Ő az 1990-es években volt meghatározó alakja a hazai belpolitikának. Közvetlenül a rendszerváltás után Corneliu Coposuval együtt újraalapították a PNTCD-ét, amely köré szerveződött később az 1996-os választásokon diadalmaskodó Román Demokratikus Konvenció (CDR). Ezt követően a román kormánykoalíció legnagyobb pártjának számító PNTCD elnökeként, Diaconescu a képviselőház elnöke lett. A konvenció négyéves kormányzása alatt a PNTCD annyira elvesztette a lakosság támogatottságát, hogy a 2000-es választásokon a parlamenti küszöböt sem érte el. Ezt követően Diaconescu visszavonult az aktív politizálástól. Politikusként végig azt szorgalmazta, hogy Románia minél hamarabb váljon igazi nyugati demokráciává, és szakítson kommunista múltjával. 1942 és 1947 között a gazdasági minisztériumban dolgozott, és vezetőségi tagja volt a két világháború között működő román parasztpárt ifjúsági szervezetének. Politikai pályafutása törést szenvedett 1947-ben, amikor a kommunisták a parasztpárt több vezetőjét, közöttük Diaconescut is bebörtönözték. Meghurcoltatása 1964-ig tartott, amikor szabadon engedték. Ion Iliescu volt államfő, aki az elhunyt egyik legnagyobb politikai ellenfele volt az 1990-es években, kijelentette róla, hogy tiszteletre méltó politikus volt, akivel mindig lehetett párbeszédet folytatni. Traian Băsescu államelnök szerint Diaconescunak jelentős szerepe volt Románia demokratizálási folyamatában. A Szociáldemokrata Párt (PSD) több vezetője, közöttük Adrian Năstase is méltatta a volt parasztpárti politikust. Crin Antonescu liberális pártelnök szerint Diaconescu révén a román politika egyik utolsó „nagy öregje” távozott az élők sorából. Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerint jelentős veszteség érte a hazai politikát, hiszen Diaconescu a demokrácia elkötelezettje volt, és kiemelte, hogy a parasztpárt elnökeként nyitott volt a nemzeti kisebbségi jogok biztosítása iránt. B. T. Szabadság (Kolozsvár) 2011. november 23.Kizárták a PSD-ből Mircea GeoanătNem tagja többé a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) Mircea Geoană volt pártelnök, a szenátus jelenlegi elnöke, miután az ellenzéki alakulat országos végrehajtó testülete tegnap este a PSD-ből való kizárása mellett szavazott az ellene felhozott fegyelmi vádak miatt. A kizárásra ötvenen, ellene öten szavaztak, hárman pedig tartózkodtak. A nem sokkal este nyolc előtt véget ért voksolást követően Geoană hagyta el először a parlamenti üléstermet, és zaklatottan közölte: kizárását a sztálinista időket idéző döntésnek, „nyilvános kivégzésnek” tartja. Azzal vádolta meg Victor Ponta pártelnököt, hogy megzsarolta a testületet, azt közölte ugyanis, hogy ha nem zárják ki Geoanát, lemond. Geoană továbbra is jogtalannak tartja a kizárására vonatkozó javaslatot. Álláspontja szerint a PSD rossz irányba tart, ezért szükséges egy rendkívüli kongresszus öszszehívása. A politikus Ion Iliescu volt államfőt, a PSD tiszteletbeli elnökét és a hozzá hű kört vádolta azzal, hogy rossz irányba viszik a pártot, szerinte Adrian Năstase és Ponta Iliescu bábjai. Leszögezte: nem távozik a politikából, a hozzá közel állókkal újra találkoznak majd, egyesekkel viszont soha többé. „Isten veletek, elvtársak, viszlát, barátaim!” – zárta nyilatkozatát. Victor Ponta közölte: a történtek nem tesznek jót a pártnak, de meg kell válni mindazoktól, akik nem tudnak csapatjátékosok lenni. Az eredményt előrevetítette, hogy a 48 megyei, illetve bukaresti kerületi PSD-szervezet közül 38-at arra hatalmazott fel a helyi szervezet, hogy jóváhagyja a kegyvesztetté vált politikus kizárására vonatkozó javaslatot. Az egyik Geoană-párti megye, Giurgiu PSD-szervezetének elnöke viszont közölte: a kizárás ellen, ezáltal pedig „a párt egysége mellett és a diktatúra ellen” szavaz, Geoană eltávolítása esetén pedig a megyei elnökség testületileg lemond. A testület tegnap délutáni ülése meglehetősen feszült hangulatban telt. Victor Ponta ismét fölkérte Geoanát, hogy mondjon le a szenátus éléről Ioan Chelaru alelnök javára, Geoană azonban ezt elutasította, mondván: a szenátusi szavazáson a kormánytöbbség úgysem fogadná el a cserét. Geoană egyébként felrótta a párt nagy öregeinek, Ion Iliescu volt államfőnek, a PSD tiszteletbeli elnökének, valamint Adrian Năstase volt kormányfőnek, a párt választmányi elnökének, hogy Ponta mellé álltak. Năstase később közölte is, hogy Geoană kizárására szavaz. A felszólalásokat követően felkérték Geoanát, hogy a szavazás előtt hagyja el a helyiséget, ő azonban ezt megtagadta, mondván: a barátai szemébe akar nézni, amikor azok szavaznak, ezért nyílt voksolást követelt. A Geoană-párti tábor – amelynek legfőbb szószólója Oana Mizil, Marian Vanghelie és Adrian Popescu volt – ugyanakkor azt követelte, hogy a kizárásról a párt országos választmánya döntsön. Mint arról beszámoltunk, Geoană kizárására azt követően tett javaslatot a PSD fegyelmi bizottsága, hogy a politikus nem volt hajlandó tudomásul venni a párt döntését, amelynek értelmében leváltanák őt a szenátus elnöki tisztségéből. A korábbi indoklás szerint azért kívánták leváltani, mert egyrészt a PSD több, Victor Pontához hű politikusát bírálta, másrészt pedig a párt megkérdezése nélkül utazott az Egyesült Államokba politikai tárgyalásokat folytatni. Később azonban Ponta elárulta, hogy azért akarják eltávolítani a felsőház éléről, mert nem bíznak benne maradéktalanul, ezért nem szeretnék, hogy ő töltse be az ideiglenes államfői tisztséget abban az esetben, ha a parlament az ellenzék kezdeményezése nyomán felfüggeszti tisztségéből Traian Băsescu államfőt. Az ezt célzó folyamat beindítását hétfőn jelentette be az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) két társelnöke, Victor Ponta, valamint Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke. Victor Ponta szerint ugyanakkor Geoană sorsa már a 2009-es államfőválasztás december 6-ai második fordulója előtt eldőlt, akkor, amikor néhány nappal a voksolás előtt ellátogatott a számos bűncselekménnyel gyanúsított médiamogulhoz, Sorin Ovidiu Vîntu üzletemberhez. Geoană elveszítette a 2009-es választásokat Traian Băsescuval szemben, ezt követően 2010-ben a párt kongresszusa meglepetésre leváltotta a PSD éléről, és Pontát választotta meg a helyére. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
