Gidó Attila Kolozsvár hitközségei és a zsidó nemzeti mozgalom (1918-1930) című dolgozatát hallgatták meg és vitatták meg jún. 16-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történelemtudományi Szakosztályának rendezvényén. 1918. nov. 20-án Kolozsváron cionista gyűlésen megalakult az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség, amely a zsidók itthoni elismerését és a zsidó állam palesztinai megalapítását követelte. Központja Kolozsvár volt, ortodox és neológ zsidókat egyaránt tömörített magában. Előzőleg 1927. dec. 24-én Nagyváradon megtartott Román Diákok Kongresszusának résztvevői a városban zsidó üzleteket és a zsinagógát rongálták meg. Utána vonatra szálltak, és ugyanezt tették Bánffyhunyadon, majd Kolozsváron. A pogromoknak nem volt halálos áldozatuk, de a hatóságok hallgatólagos támogatásának örvendtek. Ez az eset felgyorsította a zsidóság nemzeti ébredését. Kolozsváron megnőtt a cionisták száma, és körülbelül tizenháromezren vallották magukat zsidónak, jóllehet a nemzetközi közhangulat számukra sem kecsegtetett sok jóval. /Ö. I. B.: Kolozsvár cionista központú múltjáról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./
2003. június 18.
Alakulóban az Erdélyi és Partiumi Egyházzenészek Szenczi Molnár Albert Társasága, jelentette be Tőkés László királyhágómelléki püspök jún. 14-én Nagyváradon, a várad-réti református templomban szervezett rendezvénysorozaton, melyet az egyházzene ápolására szerveztek. Ekkor volt az egyházkerület kántorainak találkozója is. Már előző nap elkezdődtek a megbeszélések a Református Egyházzenészek Munkaközössége és az erdélyi, valamint a királyhágómelléki egyházzenészek között, egy a magyarországihoz hasonló szövetség létrehozásáról. Délelőtt Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. /Egyházzenészek társasága alakul. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./
2003. június 19.
Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását felügyelő kormánybizottság jún. 18-ii ülésén elvi döntést hozott 35 ingatlan visszaadása tárgyában - tájékoztatott Markó Attila kisebbségvédelmi helyettes államtitkár, a kormánybizottság alelnöke. A megvizsgált 35 ingatlan közül 22-t a magyar történelmi egyházak kapnak vissza: az Unitárius Püspökség 4 ingatlant, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 3, az Erdélyi Református Egyházkerület 2,a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 3, a Temesvári Római Katolikus Püspökség 4, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség pedig 6 ingatlant kap vissza. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek visszaszolgáltatandó épületek között található többek között a kolozsvári Mócok útja 84. szám alatti ingatlan, amelyben jelenleg kisegítő iskola működik. Markó Attila szerint a kormánybizottság következő ülésén, amelyet jún. 27-re terveznek, a magyar egyházaknak visszajuttatott ingatlanok száma minden valószínűség szerint 50-re emelkedik majd, és ezzel sikerül eleget tenni a magyar-román kormányközi vegyes bizottság jegyzőkönyvében Románia által vállalt kötelezettségnek is. /Egyházi ingatlanokat szolgáltatnak vissza. Újabb elvi döntés született. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./
2003. június 23.
Jún. 21-én felszentelték Schönberger Jenő kinevezett szatmári megyés püspököt. Megtelt a szatmárnémeti székesegyház, valamint a park jelentős része. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszöntőjében a szent életű Hám János és a vértanúhalált halt dr. Scheffler János munkásságának folytatását javasolta az új Schönberger Jenő püspöknek, aki az 1804-ben felállított szatmári egyházmegye tizenötödik vezetője. Szatmár és Máramaros megye minden részéről érkeztek a hívek a nem mindennapi eseményre. Az ünnepi szentmisét dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Jean-Claude Périsset címzetes érsek, bukaresti pápai nuncius és Tempfli József nagyváradi megyés püspök celebrálta, és sor került az április 30-án kinevezett Schönberger Jenő püspökké szentelésére. Az érsek beszédét követően az új püspök fogadalmat tett az egyház szolgálatára, majd dr. Jakubinyi György és a jelen levő összes püspök kézrátételével szentelte fel Schönberger Jenőt, azt követően pedig krizmával kenték meg, ami Krisztust jelképezi. "Nem uralkodni, hanem szolgálni akarok, a jelszavam pedig: Gratia et Pax, azaz Kegyelem és Béke" - mondta székfoglaló beszédében Schönberger Jenő püspök. /Simon Levente: Szombaton a Székesegyházban. Felszentelték az új szatmári püspököt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 23./
2003. június 24.
Önzés és önteltség korát éli az RMDSZ, sajnos, állapította meg Kónya-Hamar Sándor képviselő a vele készített interjúban. Az egység jelszava ma már nem elegendő. Aggasztó ugyanakkor a riogatás, hogy parlamenti képviselet nélkül marad az erdélyi magyarság. Talán csak Kolozsban működött a belső pluralizmus, hiszen az egyetlen megye, ahol a mérsékeltek és radikálisok. Nem igaz az, hogy az anyaországi pártok részéről egyfajta politikai export zúdul Erdélyre. Inkább véleményt kell mondani a státustörvény kilúgozásától kezdve a helyi gazdasági reform stagnálásáig sok mindenben. Az RMDSZ-ben "van egy élcsoport, amelyik azt hiszi, hogy eredményes, hatékony és pótolhatatlan. Ezért öntelt és önző, az uralkodásig menően. Létezik egy másik, egy elkeseredett csapat, amely alternatívát keres, de pillanatnyilag nem látja, nem találja, emiatt aztán pótcselekvésekhez folyamodik." Közösen fel kellene mérni, hogy tizenhárom év alatt mit sikerült teljesíteni. Most már az egyházak, valamint a civil társadalom tekintélyes része is kivonult az RMDSZ-ből. A Szövetségi Egyeztető Tanácsban például a történelmi magyar egyházak jobbára csak megfigyelőkkel, a civil társadalom pedig volt és jelenlegi RMDSZ-tisztségviselőkkel van jelen. Az erdélyi magyar adófizetők pénzének visszaosztása ugyanazoktól függ, akik csak e közösségnek egy részét képviselik. Mmindenre csak rálicitál a magyar kormány, amikor arra biztatja az erdélyi magyarságot, hogy merjünk kicsik lenni. Az erdélyi magyar társadalomban kísértetiesen ismétlődik minden, ami a két világháború között történt. Most is megint a többségnek sikerült éket verni az erdélyi magyarság különböző érdekcsoportjai közé. /Román Győző: Önzés és önteltség. Beszélgetés Kónya-Hamar Sándor képviselővel, a Kolozs megyei RMDSZ elnökével. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 24./
2003. június 24.
Amikor Dávid Ibolya azt mondta, hogy megsértették nemzeti önérzetét, azt hittem, hogy na végre, megint egy húron pendülünk, írta Nits Árpád. Azt hittük, hogy Dávid Ibolyát is a szocialista magyar és a szintén szocialista román rendőrség civilizációs foka közötti különbség bántja. Azonban kiderült, hogy az MDF megint az MSZP-vel együtt szavazott. A legnépszerűbb politikusnak kinevezett pártelnök nemzeti önérzetét az bántja, hogy a Fidesz a lisszaboni jelentésben szóvá tett bizonyos jelenségeket. /Nits Árpád: Nemzetiségi önérzetsérelem. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 24./
2003. június 24.
A Szilágyság, afféle RMDSZ-közlöny nem fogadta el kistestvérét, a Szilágysági Vidéki Naplót, a vidéki naplócskát. Ez utóbbi, a "polgári hetilap" reményteljes egy év után egyszemélyes internetes újság lett. Olyan értelemben, hogy szinte csak a világhálóról letöltött anyagokat publikál. Az impresszumban szereplő személyek soha nem írnak a hetilapba, mert Nagy István Németországban van, Brebán Mircea karikaturistaként próbál boldogulni, Kaszta István a nagybányai Erdélyi Féniksnek ír, Soica Erika vendégmunkásként pincérkedik valamerre, Vér István egeresi nyugdíjas - szóval "nem érnek rá" közreműködni. A Szilágysági Vidéki Napló 2003-as évkönyve írta, hogy: "Mindkét szilágysági hetilapon meglátszik a mesterember keze munkája, az egyiket egy villanyszerelő, a másikat egy mérlegjavító csinálja". A Szilágyság idei 23. számában megjelent Fórumok című minden mondatából az ellenszenv, a gyűlölet érződött a magyar nemzeti önkormányzat megteremtéséért küzdők irányába. A Szilágyság gyakran ad teret az egyoldalú, konfliktustápláló, pártos elfogultságnak. /Papp Lajos: A szilágysági sajtó két hajója. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 24./
2003. június 24.
Jún. 27-én újra összegyűlnek a marosvásárhelyi egyetemi színjátszó csoport egykori tagjai. Lesz mire emlékezni, ezt a csapat közkedvelt vezetője, Kovács Levente rendező is hittel vallja. A csoport 1963-ban jött létre. A csoport 8-10 évig a pedagógiai intézetben működött, majd utána az Apollóban működő Diákház égisze alá került. 1972-től Az emberke tragédiájával, de főleg a Luzitán szörnnyel volt olyan váltás, ami a profi szakmának is felkeltette a figyelmét. Bejárták az egész országot Bukaresttől Nagyváradig, Galactól Ploiesti-en át Temesvárig. A csoport 1990-ig élt, később megpróbálták feléleszteni, de ez senkinek sem sikerült. Az egyetemi ifjúság elvesztette az érdeklődését és eltűnt a politikai igény. /(nk): Volt egyszer egy nagy csapat. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 24./
2003. június 25.
Az idén a Cserhalom Emlékműtől indul június 25-étől a Lármafa-találkozó Nagyvárad felé, majd a szlovákiai Rozsnyó, Betlér, Hárskút, Krasznahorka, Szádelloi-völgy, Borka, Lucska, Dernő, Szepsi, Szent Lászlóforrás, Debrőd végül Kassa városa következik, egészen 30-áig. A rendezvény szervezői a Magyarok Székelyföldi Társasága, a Cserhalom Művelődési Egyesület és a CSEMADOK. A rendezvény fő támogatója a Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma, a Kolozsvári Communitas Alapítvány és az Illyés Közalapítvány. A rendezvény védnökei az EMKE, dr. Kötő József elnök és a CSEMADOK, Köteles László elnök, parlamenti képviselő. A résztvevők, a szervezők által meghívott, a Kárpát-medence 48 olyan helységének képviselői, ahol a Szent László legenda templomi freskókban még megvan (26), illetve bizonyíthatóan megvolt (22) és velük együtt a Szent László nevét viselő települések képviselői (17). Cegőtelkéről, a honalapítás 1100 évfordulója jegyében, a Cserhalmi ütközet emlékére felavatott, Erdély legnagyobb szoborkompozíciójától indul a Lármafa Találkozó, élőben elevenítve fel a Szent László legendát. A Szent László király által alapított Nagyvárad felé veszi az útját a karaván. /Kresz Béla: IV. Lármafa találkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./
2003. június 26.
A rettegett Securitate feljegyzéseket készített Gáll Ernőről, naplójának most megjelent posztumusz első kötetének budapesti bemutatásakor ebből idézett Pomogáts Béla irodalomtörténész: "Gáll Ernő, született 1917. április 4-én Nagyváradon, Jenő és Helén fia, magyar-zsidó nemzetiségű, román állampolgár, jogot végzett, a Korunk folyóirat főszerkesztője, a Társadalomtudományi és Politikai Akadémia tagja, az RKP (Román Kommunista Párt) tagja, kolozsvári lakos. Beszélgetéseiben, amelyeket Balogh Edgár nyugdíjas publicistával (...), Teleki Béla volt gróffal, Kányádi Sándor költővel, valamint más személyekkel folytatott, azt sugalmazza, hogy szükség volna bizonyos lépésekre az együttélő magyar nemzetiség megmentése érdekében, azzal indokolva, hogy az egy erőszakos románosítási és elnemzetietlenítési folyamatnak volna alávetve. Úgy véli, hogy az együttélő nemzetiségeknek ki kellene használniok bizonyos politikai konjunktúrát, amely különböző időkben adódik annak érdekében, hogy fel lehessen vetni a nemzeti jellegű sérelmeket. Különböző alkalmak során Gáll Ernő rágalmazza pártunk bel- és nemzetközi politikájának bizonyos vonatkozásait, és erre ösztönöz más, hozzá hasonló megnyilvánulású személyeket." Gáll Ernő volt a Korunk folyóirat főszerkesztője 1957 és 1984 között. 1977-től jóformán haláláig vezette naplóját. /Baracs Dénes: A kisebbségi lét, mint mentőöv: Gáll Ernő naplója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./
2003. június 26.
Vita van a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Határon Túli Magyarok Hivatala között az egyházkerületnek nyújtott több mint egymillió dollár értékű soron kívüli támogatás elszámolásáról - derül ki az Erdélyi Riport című nagyváradi hetilap legfrissebb számából. A lap emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány 2001 decemberében hozott határozatának értelmében, a Református Világszövetség Európai Területi Tanácsa 2002. augusztusi nagygyűlésének megrendezésére a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 242,5 millió forint soron kívüli támogatást kapott a magyar költségvetésből. Az Erdélyi Riport birtokába jutott azoknak az iratoknak, amelyek a támogatás megítélésének körülményeit, valamint az elszámolás jelenlegi helyzetét dokumentálják. A független mérlegképes könyvelői jelentés szerint mintegy 25 millió forintnak megfelelő összeg elszámolása nem tekinthető véglegesnek, miközben az erre kijelölt utolsó elszámolási határidő idén február 28-án lejárt. Miközben Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke úgy nyilatkozott a lapnak, hogy meggyőződése szerint előbb-utóbb a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is teljes mértékben el tud számolni a 2001 decemberében megítélt s a HTMH által továbbított támogatással, az egyházkerület illetékese leszögezte: a végleges elszámolás már idén áprilisban megtörtént. - A HTMH elnöke elnézte az időpontokat. Most hallom először, hogy 25 millió forint hibádzik - jelentette ki a lapnak Hermán M. János lelkész. Amikor a magyarországi és a romániai magyar sajtó tavaly nyilvánosságra hozta, hogy a nemzetközi református találkozó megrendezése kapcsán a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyobb támogatást kapott, mint amekkora összeg tavaly, az egész évben az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriumának rendelkezésére állt, Tőkés László, az egyházkerület püspöke úgy nyilatkozott: ezek az írások részét képezik annak az összehangolt politikai támadásnak, amellyel őt kiszorítani igyekeznek a közéletből. /Vita egy magyarországi támogatás elszámolásáról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 26./
2003. június 26.
A kolozsvári Korunk júniusi számának kiemelkedő anyaga Tófalvi Zoltán dolgozata: Fodor Pál és az erdélyi kérdés. A Magyar Népi Szövetség a trianoni határokat állíttatta volna vissza, az erdélyi értelmiségiek egy jelentős csoportja - Márton Áron római katolikus és Vásárhelyi János református püspökök, az erdélyi gazdasági egyesületek, szövetségek elnökeinek vezetésével - memorandumot készített, térképpel, melyen vázolták, hogy az észak-erdélyi román többségű megyéket csatolják Romániához, ugyanakkor a Székelyföldet egy Marosvásárhely- Dicsőszentmárton-Torda-Kolozsvár-Nagyvárad mentén húzódó "bővített korridorral" csatolnák Magyarországhoz, s ezzel 1.350.000 magyar és mintegy 850.000 román kerülne magyar fennhatóság alá. Tófalvi ismertette azt a programot is, melyet dr. Dobai István dolgozott ki a magyar-román viszony megoldására. Fodor Pál, csíkszeredai út-, vasút- és hídépítő mérnök Márton Áronhoz fűződő baráti viszonynak köszönhetően - két évtizedes adatgyűjtést követően - kidolgozta a román-magyar lakosságcserére vonatkozó részletes tervét, s készített hozzá térképvázlatot is, melynek alapján (elképzelése szerint) végre mindkét nép számára megnyugtatóan lehetne rendezni az erdélyi kérdést. Fodor Pált azért az elképzeléséért 1957. július 7-én társaival Csíksomlyón letartóztatták, vallatták, kínozták, s egy év múlva 25 évi kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A vád: állam- és társadalomellenes szervezkedés. Az általános kegyelmi rendelet után, 1964. július 28-án helyezték szabadlábra. Vajdahunyadon telepedett le, ott tudta meg, hogy felesége már 1959-ben elhunyt. Újranősült, újrakezdte az életét. Véletlen baleset következtében hunyt el, 1966. augusztus 11-én. Sohasem rehabilitálták. Csíksomlyón nyugszik. Újabb jelentős részét olvashatjuk hát a sorozatnak, amely az erdélyi mártír szabadsághősök, bebörtönzöttek küzdelmét és kálváriáját tárja fel. Valójában a tanulmány könyvként olvastatja magát. "Ma, amikor az európai uniós kihívások törvényszerűen teszik szükségessé a föderalizmusra, a közép-európai fragmentumokra, régiókra vonatkozó, az ötvenes évek második felében született tervek, elképzelések alapos ismeretét. A levéltári dokumentumok, Szoboszlay Aladár föderalizmusa és a Keresztény Demokrata Párt létrehozására vonatkozó tervezete azt bizonyítják, hogy ezeket az elképzeléseket nem lehet a fantazmagóriák kategóriájába sorolni." Fodor Pál egyik gyermeke az Imre nevet viseli, és történetesen Marosvásárhely alpolgármestere. /B.D.: Fodor Pál és az erdélyi kérdés. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./
2003. június 28.
Aláírták a nagyváradi Barokk Palota visszaszolgáltatására vonatkozó egyezményt a római katolikus püspökség, a megyei tanács és a Művelődési és Vallásügyi Minisztérium illetékesei. A Kőrösvidéki Múzeumnak öt év áll rendelkezésére ahhoz, hogy új székhelyére költöztesse gyűjteményét. A megállapodás értelmében július elsejei hatállyal az egyház egy földszinti és három emeleti helyiséget vehet birtokba az ingatlanban, valamint a kápolnát és a pince egy részét.Október 1-jéig a múzeum még három földszinti termet ürít ki a palotában. Ennek fejében a püspökség engedélyezi a múzeum számára a palota további használatát, mindaddig, amíg az nem költözik új székhelyre - a türelmi időszak legföljebb öt évig húzódhat. - Mindenki megelégedésére kölcsönös jó szándékkal fogjuk rendezni az ügyet. Van türelmünk, nem fogjuk egyik napról a másikra kirakni a múzeumot - jelentette ki Tempfli József megyés püspök. Az egyezmény megkötése ellenére a Barokk Palota pere tovább folytatódik. /Pengő Zoltán: Megkötötték az egyezményt. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./
2003. június 28.
Jún. 27-én ünnepelték meg Kézdivásárhelyen a főteret díszítő Gábor Áron szobor hatvanéves "születésnapját". Az ünnepséget a magyarországi Nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola Bajtársi Köre kezdeményezte, amely egyúttal román, magyar és angol nyelvű emléktáblát helyezett el a szobor talapzatán. Az emléktáblán a szobor létrejöttének körülményeit örökítették meg az utókor számára. A jelenlevőket Dimény Attila, a Céhtörténeti Múzeum vezetője köszöntötte, utána Ferencz Attila alpolgármester szólt a jelenlevőkhöz. "Míg más településeket a paprikájáról, a borvizéről, netán Drakuláról ismernek, a mi városunkat Gábor Áron "Lészen ágyú!" híres és sorsdöntő mondatáról ismerik a helybeli és az idelátogató magyarok. Napjainkban az ágyú nem fegyver, hanem a hit és a kitartás jelképévé lényegült át" - hangzott el Ferencz Attila beszédében. Incze László, nyugalmazott múzeumigazgató ismertette a szobor történetét. Az emléktáblát Csíki Iván nyugalmazott százados és Ferencz Attila alpolgármester leplezte le. A szobrot, melyet 1942-ben nagyvarjasi Oláh Sándor szobrászművész készített Nagyváradon a Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola megrendelésére, ezelőtt hatvan évvel leplezték le az iskola udvarán. Az iskola megszűnése után, 1945-ben az alkotást helyéről eltávolították, hosszas hányattatás után a céhes városba szállították. Itt 1971. szeptember 8-án helyezték közszemlére - a berecki ágyúöntő nevét viselő főtéren. /Bartos Lóránt: Emléktábla az ágyúöntőnek. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./
0. július 1.
Az RMDSZ képviselőházi frakciójának Polgári Szárnya jún. 28-án, az SZKT alakuló ülésén felhívással és kéréssel fordult a szövetségi képviselőkhöz az RMDSZ sokszínű és konszenzuskereső jellegének visszaállításáért: "Annak tudatában, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség politikai érdekképviselete országos szinten csak egységben lehet hatékony; azon meggyőződés által vezérelve, hogy ez az egység csakis sokszínű és befogadó lehet; azon aggodalomnak adva hangot, hogy az értékek és érdekek ekkora sokszínűségét mutató közösség politikai képviselete homogén és központosított párttá válása, a központi vezetés álláspontjától eltérő vélemények elfojtása és e véleményeket megjelenítő egyének és csoportok kiszorítása vagy ellehetetlenítése nem segíti, inkább gyengíti a képviselet és az érdekérvényesítés hatékonyságát, az RMDSZ képviselőházi frakciójának Polgári Szárnya felkéri a Szövetségi Képviselők Tanácsa tagjait az alábbiak támogatására: 1. Az SZKT napolja el az RMDSZ parlamenti csoportja működési szabályzatának elfogadását és újratárgyalás céljából utalja azt vissza a parlamenti frakciókhoz; 2. Az SZKT kérje megfontolás tárgyává tenni a szabályzat azon pontjának módosítását, amely az egyszerű többséggel hozott csoport-döntést kötelezővé teszi a frakciók tagjai számára, akkor is, ha az ellenkezik a képviselők belső meggyőződésével vagy közvetlen választóik értékrendjével és érdekeivel; 2. Az SZKT ajánlja a parlamenti csoportnak az eddigi gyakorlatot: a kötelező érvényű határozatok esetében a konszenzushoz közelebb álló, kétharmados minősített többségű döntéshozatalt." "Ha sérelmezzük a többségi szavazás módszerét a magyar közösség dolgainak kezelésében mint a többség diktatúráját a kisebbség felett, akkor ne csináljunk ebből belső gyakorlatot a fontos kérdéseink eldöntésében" - kérte a Polgári Szárny. A felhívást és kérést az SZKT figyelembe sem vette, és egy gyors szavazással úgy módosította az eddigi frakciószabályzatot, hogy a többségi diktatúra érvényesüljön az RMDSZ parlamenti csoportjában is. /Elutasított konszenzuskeresés. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./
2003. július 1.
Feljelentést tett az ügyészségen Antal István parlamenti képviselő Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere ellen. A képviselő azért tett feljelentést, mert a polgármester visszaadta jogos tulajdonosának azt a kommunista állam által elkobzott házat, melyet időközben Antal potom pénzért megvásárolt a bitorlótól. A politikus szerint neki már sikerült korábban kiegyeznie a Svédországban élő Nyisztor családdal, az ingatlan egykori tulajdonosával. A polgármester szerint a képviselő az RMDSZ által megfogalmazott program ellen cselekszik, hiszen az tételesen kimondja: az elkobzott javak megilletik azok volt jogos tulajdonosait, a szövetség ezen elv maradéktalan érvényesítéséért küzd. Ez az eset is mutatja: csak papíron. A Nyisztor család visszakövetelte és megkapta az általuk épített családi házat, ami teljesen természetes - nyilatkozta Szász a Príma Rádiónak. /Antal feljelentette Szászt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./
2003. július 1.
A román kormány nemrég úgy döntött, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Mivel a román kormány erről a döntéséről közleményt is kiadott, az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - Jean Ancel történész nemrég megjelent kétkötetes munkájára hivatkozva - szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a román kormány döntésével szöges ellentétben a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek a holokauszt áldozatául, továbbá hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. Sőt: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Miután Izrael diplomáciai lépéseket is tett az ügyben, a román kormány és a hivatalos szervek visszavonulót fújtak, és magyarázzák a bizonyítványukat. Mint ismeretes, a nemrég Marosvásárhelyen felavatott holokauszt-emlékmű talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Romániában következetesen úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha a zsidóüldözések kizárólag a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek volna. A román nacionalisták egyik kedvenc témája annak bizonygatása, hogy a mindenkivel toleráns románok a zsidókat sem bántották. Bezzeg a magyarok... A mindenkori román magatartás lényege így summázható: mindent letagadni, amit lehet. Magyarországon, épp ellenkezőleg, a háború után évtizedeken át bűntudatot igyekeztek sulykolni az emberekbe. Eredmény: a romániai, illetve a magyarországi köztudatban még jelenleg is az a homályos kép él, hogy Romániában a zsidókra nézve legveszélyesebb időszakot úgymond "meg lehetett úszni", a románok legalábbis kevesebb bűnt követtek el a zsidók ellen, mint a magyarok. Ezzel szemben a valóság az, ami a Jad Vasem Intézet közleményében áll: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Más szóval Romániában nem volt szükség a nácik közbeavatkozására ahhoz, hogy a zsidók többségét legyilkolják. A nácikkal szövetséges románok, minden más országgal ellentétben, ezt itt "saját erőből" oldották meg. Ezzel szemben mi történt a Hitler utolsó csatlósának kikiáltott Magyarországon? Erről az egyik legnagyobb holokauszt-szakértőnek tekintett zsidó történész, Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt című könyvében írta: "A történelmi Magyarország zsidó lakossága létszámában 1910-ben tetőzött. A csaknem 21 milliós népességen belül 911.227 főt számlált, ami 5 százaléknak felelt meg. Közülük 471.355 zsidó élt a trianoni Magyarországon. Az első világháború után a trianoni Magyarország zsidó lakossága fogyásnak indult. Lélekszáma 1920-ban 473.355, 1930-ban 444.567 fő. (6,2 után 5,9, illetve 5,1 százalék.) A százalékos csökkenés folytatódott: 1941-ben már csak 4,9 százaléknyi a lélekszám, azaz 400.981. 1946-ban, a holokauszt hatására 143.624 fő - 1,6 százalék. Budapest lakosságának 1920-ban a 23,2 százaléka zsidó, 1941-ben 184.453 fő, azaz 15,8 százalék. Az 1938-39-ben Csehszlovákiától visszacsatolt területeken 146.000 zsidó élt. (68.000 a Felvidéken, 78.000 Kárpátalján.) 1940-ben Romániától visszakerült Észak-Erdély, ahol 164.000 zsidó élt, a Bácskában 14.000. (...) 1938 májusában jelent meg az első, 1939 májusában a második zsidótörvény. Ennek ellenére Lengyelországból és Szlovákiából a kegyetlenül szigorú zsidóellenes intézkedések miatt tömegesen menekültek az érintettek Magyarországra. Évről évre növekedett azoknak a zsidóknak a száma, akik Magyarországon próbáltak menedéket találni. 1943 novemberében már körülbelül 15 ezerre rúgott a számuk. (...) A légkör a kiéleződő antiszemitizmus következtében ugyan romlott, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) azonban jórészt zaklatásmentesen végezhette a dolgát, a magyarországi hatóságok nem gátolták tevékenységüket, sőt kifejezetten jó néven vették, hogy a lakosság egy részének anyagi gondjait maguk a zsidók vették a vállukra. (...) A hatóságok nem zaklatták őket, s a magyarországi zsidóság majdnem normális légkörben élhette életét, mintegy tudomást sem véve arról, milyen szenvedéseket állnak ki hitsorsosaik a szomszéd országokban, ahol ekkor már teljes lendülettel folyt a végleges megoldás gyakorlatba ültetése. (...) A német megszállásig viszonylag normális kerékvágásban haladt a zsidó közösségek élete. A vallásos, egészségügyi, iskolaügyi és jóléti intézményhálózat nemcsak a honi zsidóságot szolgálta, de a Magyarországra menekültek ezreit is. De a magyar zsidóság vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Bár tudatában voltak annak, milyen sorsot szánt a náci Németország a zsidóknak, nem készültek fel a katasztrófára. Okok? A magyarországi zsidó vezetés vakhittel bízott abban, hogy őket nem sepri el a holokauszt. (...) A zsidó vezetés gyakorlatilag a deportálások elkezdődéséig hitte, hogy a magyarországi zsidóság, az európai zsidóság nagyobb közösségeitől eltérően, fizikailag akkor is viszonylag sértetlenül kerül majd ki a háborúból, ha gazdaságilag tönkre is megy. Annak a reményüknek, hogy valamiképpen csak megússzák, tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. A magyarországi zsidó vezetők előtt nem volt ismeretlen, hogyan bánnak a nácik a zsidókkal ott, ahol ők az urak. Ennek ellenére nem világosították fel a zsidó tömegeket és nem tettek egyetlen hathatós óvintézkedést sem, amivel Magyarország megszállása idején elháríthatták vagy legalább csökkenthették volna a katasztrófát. Mint minden épeszű ember, a magyarországi zsidók is egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagon történő kiirtását, a világ szeme láttára, a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magukat, hogy az a "civilizált" Magyarországon nem eshet meg. (...) Magyarország megszállása idején Eichmann virágkorát élte. Magyarországon volt Európa utolsó, viszonylag érintetlen zsidó közössége. A magyarországi program kivitelezésére kijelölt Sonderkommandóban Eichmann legközelebbi munkatársai kaptak helyet, akik sokéves tapasztalatokkal rendelkeztek a végleges megoldás programjának megvalósításában Európa különböző országaiban. 1944. március 19-én vasárnap reggel a németek megszállták Magyarországot. Veesenmayer és a birodalomban lévő felettesei jól tudták, hogy a német megszálló hatóságok csak akkor képesek megfelelően működni, ha a magyar államapparátus támogatását élvezik. Tudták, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség lojalitásának biztosításán kívül az állam egyéb központi és helyi igazgatási és végrehajtó szervei lojalitását is biztosítaniuk kell. Mikor megalakult a Sztójay-kormány, a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy mind a különböző minisztériumok irányításával megbízott államtitkárokat, mind a fontosabb osztályok és részlegek vezetőit németbarát elemekkel váltsák fel. A csendőrség volt a magyarországi zsidók összegyűjtésének és deportálásának fő eszköze. A gettóba záráshoz, összegyűjtéshez és deportáláshoz igénybe vett csendőrök közül sokan sváb származásúak és nácibarátok voltak. A magyarországi holokauszt legtöbb túlélője tanúsítja a csendőrök kegyetlen és barbár viselkedését e rettenetes időszakban. A németek előbb a központi kormányszervekben hajtottak végre tisztogatást, majd a helyi szervekben. (...) Május eleje, az erdélyi zsidók gettóba vitele. A német megszállást követően a honvédelmi minisztérium, amely az előző négy-öt évben a zsidók szenvedéseinek egyik legfőbb okozója volt, most hirtelen egyike lett azoknak a kormányhivataloknak, amelyek zsidó életek mentésével kezdtek el foglalkozni. Feltételezhető, hogy néhány vezető katonához és politikushoz hasonlóan jó néhány katonai parancsnok is rádöbbent, mit is takar valójában a gettósítás és deportálás, és úgy érezték, hogy a zsidók megmentése érdekében mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak." Tehát - nem magyar, hanem részrehajlással a legkevésbé sem gyanúsítható zsidó történész szerint - a náci megszállásig Magyarországon a zsidóknak viszonylag jobb sorsuk volt, mint a környező országokban, pogromokra ezt követően sem került sor, a deportálásokat a nácik erőpozícióból kezdeményezték. Igaz, a zsidók összegyűjtését és külföldre irányítását a magyar hatóságok együttműködése tette lehetővé. Azonban Romániában német megszállás nélkül, illetve minden külső kényszer nélkül, "saját erőből" gyilkoltak le több mint 400 ezer zsidót... /Boros Ernő: A román és a magyar holokauszt-mítosz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./
2003. július 1.
Kuszálik Péter néhány éve még "független értelmiségiként" nyilvánított véleményt az erdélyi közélet dolgairól számos lapunkban, beleértve az Erdélyi Naplót is. Az RMDSZ bukdácsolása sem úszta meg vitriolos kritikája nélkül. Ma már? Főként szép honoráriumokat fizető "kormánypárti" lapokban morfondíroz, mörfizál, jópofizik utolérhetetlenül nyegle modorában, és láss csodát, kizárólag Pártunk és Kormányunk ellenségeit tűzve éles tollára. Manapság ő az egyik legvehemensebb és legproduktívabb RMDSZ-propagandista, olvasható az Erdélyi Naplóban, D. L. /Dénes László/ tollából. /D. L.: Na, bumm! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./
2003. július 2.
Júl. 1-én Tasnádon Tempfli József nagyváradi megyés püspök felszentelte a helyi római katolikus templom frissen felújított orgonáját. A munkát Molnár József nagyváradi mester végezte, aki szintén híres orgonaépítő család leszármazottja. /(boros): Orgonaszentelés Tasnádon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 2./
2003. július 3.
V. Lármafa-Találkozón, a Szent László király emlékét őrző zarándoklaton Cegőtelkén, az alig 500 lakosú Beszterce-Naszód megyei faluban jártak a résztvevők, itt volt a cserhalmi ütközet. Győztes csatáink egyik színhelye. A 102 főből álló Szent László sereg Beder Tibor irányításával érkezett Cegőtelkére, ahol megcsodálták a Kolozsi Tibor alkotta, több mint tíz méter magas szoborkompozíciót, amely egy kettétört kardmarkolatot és egy pajzsot szimbolizál, rajta egy kereszt, illetve a pogány által elrabolt magyar lány két hajfonatával. A következő stáció Nagyvárad volt, amelynek püspökségét 1093-ban Szent László király alapította. Folytatták útjukat Felvidék felé. Rozsnyón az a szakavatott idegenvezető fogadta őket, Thököly Gábor, akinek nemrég jelent meg Kastélyok, kúriák, várkastélyok Gömörben című könyve. A kisebb településeket is felkeresték, ahol valamilyen Szent Lászlóval kapcsolatos legenda vagy templom létezik. Voltak Betlér, Hárskút, Szádelő, Debrőd, Lucska falukban, ahol a magyarság ugyan csökkenő számban van jelen, de közösségtudatuk és nemzetiségi öntudatuk magas. Lenyűgöző volt Krasznahorka büszke vára, a betléri Andrássy-kastély meg az emberek közvetlensége, barátsága. Kassa volt a zarándoklat utolsó stációja, ahol bejárták az óvárost, szentmisén vettek részt a Szent Erzsébet-székesegyházban, felkeresték a Rákóczi-emlékmúzeumot. /Farkas Aladár: V. Lármafa-Találkozó. Szent László emlékét őrző zarándoklat. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 3./
2003. július 3.
Szent László király egész alakos bronzszobrát, Győrffy Lajos szobrászművész alkotását, június 27-én Biharkeresztesen Tempfli József nagyváradi megyéspüspök áldotta meg. A magyarországi határ menti településen az önkormányzat és a határőrség, melynek védőszentje is a lovagkirály, közösön emeltette a László király bronzát. Tempfli József szólott a Nagyváradot és a püspökséget alapító Szent László királyról, arról az egyházmegyéről, amelyhez évszázadokig tartozott Biharkeresztes is, majd megszentelte a szobrot. /Szent László szoboravató Biharkeresztesen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./
2003. július 4.
Eredményes volt az Erdélyi Napló főszerkesztőjének Nagyváradon a városháza előtti júl. 3-i tiltakozó akciója. Dénes László kiállt a Szent László téri polgármesteri hivatal elé, mellkasán-hátán egy-egy, a városvezetést és a közműveket kárhoztató feliratú transzparenssel. Az önkormányzat részéről szinte senki sem méltatta arra, hogy szóba elegyedjék vele. Egyedül az RMDSZ egyik városi tanácsosa kérdezte meg a tiltakozót: miért nem próbálja meg felhasználni hírlapírói tisztségéből eredő befolyását az ügy érdekében. Dénes azonban elutasította a vízkérdés effajta megoldását. Később érkezett a helyszínre Constantin Tomulescu, az Apaterm műszaki igazgatója, és közölte a tiltakozóval, immár értelmetlen az akciója, mivel lakásában ismét folyik a hideg víz. A műszaki igazgató szerint a szolgáltatás újraindításának oka nem az egyszemélyes tüntetés volt, hanem hogy időközben a lakótársulás törlesztette 59 millió lejes adósságának egy részét. /Pengő Zoltán: Dénes vizet fakasztott. = Krónika (Kolozsvár), júl. 4./
2003. július 4.
Júl. 6-án Újtasnádon, Jézus Szíve tiszteletére felszentelik az újonnan elkészült római katolikus templomot. Újtasnádon nincs külön pap, az ottani plébánia a tasnádi filiájaként működik. A közel 150 helybeli római katolikus mostanáig egy kis imaházba járt istentiszteletekre. A vasárnap felszentelendő templom építését 2000. június 13-án kezdték el. Az eltelt három év alatt szinte közmunkával készült el, amiben nemcsak felnőttek, de gyerekek is részt vettek. Az újtasnádi templom felszentelésén Tempfli József nagyváradi megyés püspök is részt vesz. /(boros): Újtasnád: Vasárnap templomszentelés. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 4./
2003. július 5.
Júl. 1-jén aláírták a megállapodást, amely a román kormány, ezen belül a Szállításügyi Minisztérium és az amerikai Bechtel cég között született, és amelynek nyomán az amerikai társaság megépíti a Bukarest-Budapest autósztráda Brassó-Marosvásárhely-Kolozsvár-Nagyvárad közötti útvonalát. A munkálatokat 2004 tavaszán kezdik el, befejezési határidő 2009. A munkálatokat két ponton kezdik el: egyik Borstól befele, a másik pedig Brassóból indul Segesvár fele, a Bukarest-Brassó útszakasz valószínűleg egy másik szerződés tárgyát fogja képezni. Vasile Dincu, volt tájékoztatási miniszter véleménye szerint Erdélyben, de Bukarestben is sokan féltek a Nagyvárad-Kolozsvár-Brassó-Bukarest autósztráda megépítésétől, mondván, hogy ezen az úton fogják a magyarok megszállni Erdélyt. Az exminiszter elmondta: ebből is látszik, hogy még mindig baj van az emberek mentalitásával. /Köllő Katalin: Elkezdik a Nagyvárad-Kolozsvár-Bukarest autópálya építését. Vasile Soporan a kormánypárt polgármester-jelöltje. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./
2003. július 5.
Ünnepélyes keretek között vette birtokba júl. 3-án Nagyváradon a Római Katolikus Püspökség a Barokk Palota restitúciója első lépéseként visszaadott helyiségeket. A palota részleges visszafoglalását az épületnek a kápolna mellett található, emeleti termében ünnepelte Tempfli József megyés püspök, Fodor József püspöki helynök, Markó Béla szövetségi elnök, Székely Ervin képviselő, Pete István szenátor, Lakatos Péter, a Bihar Megyei RMDSZ elnöke és Kiss Sándor megyei választmányi elnök, a megyei önkormányzat alelnöke. Tempfli József köszönetet mondott mindazoknak, akik kitartó lobbival hozzájárultak ahhoz, hogy az egyház "birtokon belül" kerüljön. Tempfli József elérzékenyülve mondta, reméli, rövidesen a palota dísztermében lehet majd ünnepelni az épület teljes visszaszolgáltatását. Most egy emeleti és három földszinti termet, a kápolnát és a pince egy részét veszi birtokba az egyház. Októberben további három helyiség kerül vissza a püspökség tulajdonába. A püspökség vállalta, hogy megtűri a Körösvidéki Múzeumot az épületben mindaddig, amíg annak új székhelyet találnak, de ennek legtöbb öt év alatt meg kell történnie. /Pengő Zoltán: Biztató kezdet. Néhány helyiséget birtokba vett a püspökség. = Krónika (Kolozsvár), júl. 5./
2003. július 7.
Júl. 6-án Újtasnádon felszentelték az újonnan elkészült római katolikus templomot. Tempfli József nagyváradi megyés püspök meghatottan köszöntötte a megjelenteket. A püspök hisz abban, hogy Újtasnád népe gyarapodni fog, és eljön az idő, amikor ez a település Tasnáddal összeépül, akkor pedig szükség lesz ilyen nagy templomra. A három évvel ezelőtt elkezdett építkezés több mint 4 milliárd lejbe került. Két németországi, illetve egy amerikai segélyszervezet segített. A templom építésénél sokan ingyen dolgoztak. /Boros Ernő: Templomszentelés Újtasnádon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 7./
2003. július 8.
A kiadott több százezer igazolványt semmiképpen sem kívánjuk visszavonni. Azok érvényességének lejártával viszont érdemes megváltoztatni a küllemét" - nyilatkozta a Népszabadságnak Kovács László külügyminiszter. Az ügy előzménye, hogy két héttel korábban Erik Jürgens jelentéstevő az Európa Tanácsban azt kifogásolta, hogy a magyarigazolványon szerepel a Szent Korona, és Magyarország néhány szomszédja ezt a motívumot Nagy-Magyarországra történő utalásnak tekinti. Kovács nyilatkozatát a jobboldali pártok határozottan elítélték, egyes határon túli magyar szervezetek vezetői érthetetlen és elfogadhatatlan elképzelésnek tartották a felvetést. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szellemesen úgy fogalmazott: a jövőben kiadandó igazolványok legyenek szivárványszínűek, rajtuk rózsaszín háromszöggel - ebben az esetben a szomszédos országok talán nem emelnek kifogást. Ezek után a magyar külügy szóvivője közölte: a korona levétele a magyarigazolványról egyáltalán nincs napirenden. A szóvivő szerint főnöke határozottan azt mondta: nincs lehetőség arra, hogy a kiadott mintegy 700 ezer igazolványban bármilyen változás történjék. Kovács László nyilatkozatának tényleges tartalmát viszont nem cáfolta, vagyis, hogy érvényességüknek lejárta után a jövőben kívánják megváltoztatni a magyarigazolványok küllemét. /(szakács): Kovács koronája. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 8./
2003. július 8.
Júl. 7-én Kovács László magyar külügyminiszter pozsonyi megbeszéléséről "bratislavai tárgyalásként" nyilatkozott. Minden bizonnyal, hogy tévedés ne essék, később mondott még egy Bratislavát. Ha így halad, jövőre Tirgu Murest fog mondani a székely vértanúk emlékművénél szónokolva március idusán. /Na, bumm! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 8./
2003. július 8.
Egy napon megjelentek: ők, akik mindenhol ugyanazok. A hitetlenek, a cinikusak, az erkölcsi hazátlanok és erkölcsi gatyátlanok, írta György Attila. A jövőt veszik el, a maradék levegőt szívják el az amúgy is csonka nemzettest elől. Ők a "nyitott erkölcsök" harcosai. A libertinizmus prófétái, akiknek szép a rút és rút a szép. Akik számára a nemzet csupán egy közösségen mérhető statisztikai fogalom. Örömüket lelik a pusztulásban, a sárban és a dekadenciában. Ők az autofasiszták: akik saját népüket gyűlölik. Elhatárolódtak, sokszor és lelkesen a türelmetlenektől. És elhatárolódtak ezek eszméitől: a hazától, a hittől, az erdélyi magyarságtól, az erdélyi, majd a székelyföldi önkormányzattól. Majd azt mondták: nem kell magyar egyetem Erdélyben. Petőfi-Schillert álmodtak, trójai falovat. Amikor mégis meglett az egyetem, beültek katedráira. Azt is mondták, nem kell a státustörvény. Mert káros, mert címkéz, mert "diszkriminál". Aztán belesimultak a szakértői bizottságokba, és ma avatott értői a kedvezménytörvénynek. Most éppen azt mondják: az önkormányzattal nem lenne mit kezdenünk. Nem aggódnak a székelyföldi ortodox templomok és fegyveres járőrök miatt. De ezek az emberek legyőzhetők és túlélhetők: egyszerű recepttel, dolgozni kell. Épnek maradni testben, lélekben. Vitatkoznunk pedig nem kell és nem szabad ezekkel. /György Attila: Az autofasiszták. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 8./
2003. július 8.
A szilágysági Kárásztelken jún. 27. és 29. között tartották meg az első teljes partiumi Háló-találkozót. Ezen a vártnál is többen vettek részt. Nemcsak Erdélyország képviseltette magát, hanem felvidékiek, kárpátaljaiak, délvidékiek és az anyaországiak is eljöttek erre a római katolikus találkozóra. Kárásztelek Szilágy megye egyetlen olyan helysége, ahol az egész falu római katolikus. A kis csoportos megbeszéléseken 14 csoportot alakítottak. A csoportbeszélgetéseknek a célja megismerni egymást. /Papp Lajos: "Szűk a kapu, keskeny az út". Partiumi Háló-találkozó Kárásztelken. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 8./
