|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2003. június 3.Demonstrációt tartott az 1920. jún. 4-i trianoni döntés évfordulójára emlékezve a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) több civil szervezettel közösen a budapesti Hősök terén jún. 1-jén, vasárnap délután; a szónokok a diktátum felülvizsgálatát szorgalmazták. A tömeg, amely a Szabadság térről, illetve az Erzsébet térről az Andrássy úton át vonult a Hősök terére, a nemzetközi döntést bírálta, melynek során Magyarország a többi közt elvesztette területének kétharmadát. A rendezvény résztvevői a "Ne félj magyar hazám!", "Igazságot Magyarországnak!", "Nem, nem soha!" táblák, illetve nemzeti színű zászlók alatt a "Vesszen Trianon!"-t skandálták, miközben lassú menetben átvonultak a városon. A táblák tanúsága szerint a Kárpát-medencéből és a szórvány magyar területekről összesereglett civil szervezetek - köztük a Magyarok Világszövetsége mellett a Trianon Társaság (TT), a Honfoglalás 2000 Egyesület, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom (JMM) képviselői bekiabálásaikban igazságtalannak nevezték a 83 évvel korábbi döntést, és annak felülvizsgálatát követelték. /Demonstráció a trianoni döntés ellen a Hősök terén. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 3./2003. június 3.Hatodik alkalommal tartanak román-bolgár-török háromoldalú csúcstalálkozót jún. 3-án és 4-én Neptunon. Az első eszmecsere témája a háromoldalú együttműködés a NATO prágai és az EU koppenhágai csúcstalálkozója után. Ion Iliescu, Georgij Prvanov és Ahmed Sezer államfők arról fognak tárgyalni, hogy milyen szerepet játszhat Románia, Bulgária és Törökország a NATO jövendőbeli tagjaiként a térség biztonságának és stabilitásának biztosításában. A napirenden szerepel továbbá a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok, valamint közlekedési és energiaszállítási folyosók létesítése is. /Román-bolgár-török háromoldalú találkozó Neptunon. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 3./2003. június 3.A Magyar Állandó Értekezleten többségi döntés született a határon túli magyarokról szóló törvénynek a kormány által tervezett módosításairól. A MÁÉRT által elfogadott, és rövidesen az Országgyűlés elé kerülő módosított szöveg azóta is vita tárgyát képezi határon innen és túl, hiszen a kedvezmények többségének megmaradása ellenére súlyosan sérült a törvény szellemisége. A magyar igazolvány jelképes, eszmei üzenetén túl igen fontos szerepet játszott a határon túli magyarság támogatásának lebonyolításában. A szocialista-szabad demokrata törvénymódosítás felfüggesztette a magyar igazolvány gyakorlati jelentőségét. A státustörvény nyújtotta kedvezményeket ezután bárki igényelheti, nem szükséges hozzá többé a magyar igazolvány. A magyar igazolványok szerepének kiiktatása azzal a veszéllyel is jár, hogy a magyar költségvetés nem tudja ellenőrizni a potenciális igénylőtábort. A MÁÉRT-tanácskozás után kiderült, hogy a kedvezménytörvény, a kemény módosítások ellenére is, elfogadhatatlan a szlovák kormányfő számára, a román fél pedig már a régi változatba is belenyugodott. Kinek az érdekeit szolgálta a státustörvény légiesítése? /Makkay József : Légiesített kedvezmények. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./2003. június 3.Rudolf Schuster szlovák államfő a szentpétervári ünnepségekről hazatérőben a repülőgépen arról nyilatkozott a Národná Obrodának, hogy - élve az alkalommal - Szentpéterváron rövid beszélgetést folytatott Medgyessy Péter magyar miniszterelnökkel a kedvezménytörvényről. A lap szerint Schuster a magyar kedvezménytörvénnyel összefüggésben "a négypárti szlovák kormánykoalíció stabilitását illetően bizonyos aggodalmakat érez." A szlovák államfő azt nyilatkozta, hogy Medgyessy Péternek elmondta: Budapest ellentmondásos kedvezménytörvénye a Szlovák Köztársaság számára "nehezen emészthető." /Schuster - Medgyessy beszélgetés a kedvezménytörvényről. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 3./2003. június 3.A világ szabadkőművességének több vezéralakja is részt vett a hét végén azon az ünnepségen, melyet az Elfogadott Óskót Rítus (RSAA) romániai újraélesztésének tizedik évfordulója alkalmából tartottak. A vendégeket Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase miniszterelnök is fogadta. Az esemény legrangosabb vendégének Fred Kleinknecht, a skót rítusú szabadkőművesek Washingtonban székelő szuverén főparancsnoka számított, akit máj. 30-án Ion Iliescu államfő, máj. 31-én pedig Adrian Nastase miniszterelnök is fogadott. A titokban tartott államfői fogadáson Fred Kleinknecht a legmagasabb román állami kitüntetést, Costel Iancu romániai szuverén nagymester, a Legfelsőbb Tanács vezetője pedig az állami kitüntetések egy alsóbb fokozatát vehette át. Az eseményen Eugen Simion, a Román Akadémia elnöke is részt vett.A Ziua értelmezése szerint a szabadkőműves vezetők és az állami vezetők egyértelműen Costel Iancu mellett tették le a garast abban a legitimitási vitában, melyet Iancu a Franciaországban élő, magyar származású André Szákváryval folytat. Utóbbi a kommunizmus idején külföldön életben tartott hagyományos román szabadkőművesség, Marcel Saphira és Dan Amadeo-Lazarescu vonalát követő Legfelsőbb Tanács vezetőjének tekinti magát. A vita lezárását jelzi az a tény, hogy a tavaly elhunyt Dan Amadeo-Lazarescu halála előtt megvonta a támogatást Szákvárytól, a hét végi bukaresti ünnepségen pedig Costel Iancu a Franciaországban élő Marcel Saphira jobbján jelent meg. A román szabadkőművesek között tovább létező törésvonalakat jelzi, hogy a kétnapos ünnepségnek csak az első napján vett részt Gheorghe Comanescu, a Román Nemzeti Nagypáholy (MLNR) nagymestere. Rosszallását az is kiválthatta, hogy az általa vezetett nagypáholy megalakulásának - néhány hónappal ezelőtti - tizedik évfordulóját lényegesen szerényebb külsőségek közepette ünnepelték. /Gazda Árpád: Kitüntették a szabadkőműveseket ereje. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./ A szabadkőművesség megőrizte erejét és befolyását a világ nagy folyamatainak menetére, néha megmutatja magát. A szabadkőművesek befolyásukkal kétségtelenül meghatározó szerepet játszottak és játszanak az új világrend kialakulásában. A szabadkőműves világelit bukaresti rendezvénye, a bukaresti parlamentben megrendezett színpompás évfordulós ünnepség, az egyik legfontosabb rítus szuverén főparancsnokának, tehát világelsőjének részvétele jelzi, elvált, hogy ki az úr a páholyban. Az elfogadott, immár egyedüli és legitim román szabadkőműves vezető Costel Iancu, nem pedig a magyar származású, négy különböző nemzetiségű nagyszülőtől származó, francia állampolgár André Szákváry. A szabadkőműves vezetőket az államelnök és a kormányfő a nyilvánosság teljes kizárásával fogadta. Titkosak voltak a tárgyalások is. /Ágoston Hugó: A titokzatosság ereje. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./2003. június 3.Az erdélyi magyar polgári szervezeteket mozgató Erdélyi Civil Szervezetekért Alapítvány (Ermacisza) nem vett részt a SZET újjáalakuló ülésén. Somai József Ermacisza-elnöke ezt azzal indokolta, hogy a SZET-ben köztudottan csak azok a civil szervezetek képviseltetik magukat, amelyek társszervezetei az RMDSZ-nek. Az Ermacisza nem tartozik közéjük.Az erdélyi magyar civil szféra jóval nagyobb kiterjedésű, mint a SZET 45 tagú köre. Az aktívan működő erdélyi magyar civil szférához több mint kétezer szervezet tartozik. Amennyiben egy szervezet társszervezete kíván lenni az RMDSZ-nek, helyet kellene kapnia a SZET-ben. A SZET tagsági köre zárt keret, amely kizárja annak lehetőségét, hogy a civil szervezetek tágabb köre képviseltesse magát az Egyeztető Tanácsban. A Szövetségi Egyeztető Tanács nem kapott felhatalmazást az erdélyi civil szférától, mint ahogyan az Ermacisza sem. Az RMDSZ-nek nyilván megfelel, hogy a SZET-en keresztül elmondhassa: szoros kapcsolatot tart fenn a polgári körökkel. Az Ermnacisza az együttműködést akar az RMDSZ-szel. /Incze Ferenc: Újításra van szükség ereje. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./2003. június 3.Kelemen Hunor, a SZET újraválasztott elnöke a vele készült interjúban kifejtette, az elmúlt években érték kritikák a SZET-et belülről is, kívülről is. Szerinte nem igaz, hogy a SZET elveszítette volna a súlyát. A szakbizottságok tevékenységét kell aktivizálni.Ki kell építeni azokat a kommunikációs csatornákat, amelyekre eddig nem fordítottak elég figyelmet. /Salamon Márton László: Aktív szakbizottságok kellenek ereje. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./2003. június 3.Mircea Dusa Hargita megyei prefektus jún. 2-án állást foglalt Tőkés László néhány kijelentésével kapcsolatban. Arról, hogy a református püspök szerint Jonathan Scheele-t, az Európai Bizottság romániai küldöttségét vezetőjét félrevezették, Mircea Dusa kijelentette: Scheele találkozott mind a románok, mind a magyarok képviselőivel, és tájékozódott "a megye realitásairól, a kisebbségi problémákról és megoldási módjairól". A Sepsiszentgyörgyi Fórumon Tőkés arról is beszélt, hogy az ortodox egyház a románok Székelyföldre betelepítését célzó politikát folytat. A prefektus szerint "Tőkés tájékozatlan, mivel a statisztikák mást mutatnak. Az 1992-es népszámlálás adatai szerint Hargita megye lakosságának 14,5 százaléka román, a 2002-es statisztikák szerinti 14,06 százalék alapján a román lakosság számaránya viszonylag változatlannak tekinthető". Mircea Dusa kifejtette, "a Kovásznai és Hargitai Ortodox Püspökséget 1994-ben hozták létre, hogy helyreállítsa a horthysta időszakban lerombolt templomokat azokban a magyar falvakban, ahol ortodox román közösségek élnek". A püspök kifejtette, Románia kilencven éve félrevezeti a Nyugatot, és szükség van e hamis nyilatkozatok megváltoztatására. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta: nem a betelepülő románok ellen beszél, hanem a jelenség erőltetett jellege ellen. /Hargita megye prefektusa Tőkés kijelentéseiről. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./2003. június 3.Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint Tőkés Lászlónak a sepsiszentgyörgyi fórumon elhangzott nyilatkozataiban és a szövetség vezetésével kapcsolatos bírálataiban "nincs újdonság", ezért nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a püspök megnyilvánulásainak. "Nem hiszem, hogy feladatunk lenne Tőkés László nyilatkozatainak kommentálása, sem az, hogy vitába bocsátkozzunk", nyilatkozta Markó a Mediafaxnak. Ticu Dumitrescu parasztpárti alelnök dicséretesként értékelte a sepsiszentgyörgyi fórum azon javaslatát, hogy november 15-ét nyilvánítsák a kommunizmus áldozatainak emléknapjává. /Markó a székelyföldi fórumról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./2003. június 3.Egyöntetűen negatív visszhangot kapott a jún. 2-i román sajtóban a Tőkés László református püspök által vezetett fórummozgalom legutóbbi, Sepsiszentgyörgyön tartott gyűlése. - Tőkés László szélsőségesei magyar enklávéval akarnak lyukat ütni Románia térképén - írta az Adevarul című napilap. - Tőkés radikálisai a székelyföldi anyaország létrehozásához kérik a szórványban élő magyarok támogatását - hangsúlyozta a Curierul National. A Curentul című lap kommentárja szerint mindenféle magyar szélsőségesek hatvan éve próbálják az ortodox egyházat eltávolítani a térségből, hogy az egyházzal együtt távozzon az utolsó román is. A Cronica Romana című lap szerint Tőkés László egyenesen zendülésre buzdította a magyarokat azzal, hogy kijelentette: "itt az ideje, hogy saját kezünkbe vegyük sorsunkat". A lap hírt adott arról, a Nagy-Románia Párt (NRP) egyik parlamenti képviselője olyan törvénytervezetet kíván benyújtani, amely úgy változtatná meg Románia jelenlegi közigazgatási beosztását, hogy egyetlen romániai megyében se haladja meg a magyar lakosság aránya az ötven százalékot. A Cotidianul című lap a "szélsőség magvetéséről" írt a fórum kapcsán. Ugyanakkor Dan Pavel politológus nem osztotta ezt a véleményt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a régiók kérdését a Markó Béla vezette RMDSZ is napirendre tűzte, a területi autonómiát pedig nemcsak a magyarok, hanem a románok is támogatják Erdélyben. /Negatív sajtóvisszhang a sepsiszentgyörgyi fórumról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./2003. június 3.Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere közölte, hogy bűnvádi panaszt tesz a bíróságon a hét végén lezajlott Sepsiszentgyörgyi Fórum résztvevői, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csatlakozási nyilatkozatát aláíró 40 ezer magyar ellen, az alkotmányban előírt intézményi rend elleni akciók elkövetésével, valamint a nemzetbiztonsági törvény megszegésével vádolva az említett személyeket. Egy hónappal korábban Funar hasonló panaszt tett a Kolozs megyei táblabíróságon a Kolozsvári, illetve a Székelyudvarhelyi Fórum résztvevői ellen. /Per 40 000 magyar ellen. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./2003. június 3.Alulról támogatott, nagy tömegbázissal rendelkező építkezéssel kívánja elérni a fórummozgalom, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az RMDSZ csúcsvezetésével elégedetlen magyar tömegek összefogását. A magyar nemzet Romániában élő része önmagát 1992-ben - a Kolozsvári Nyilatkozatban - autonóm nemzeti közösségként határozta meg. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az erdélyi magyar nemzeti közösség önkormányzatának legfelsőbb döntéshozó testületeként alakul meg. Ez több szakaszban valósul meg. Az előkészítő szakasz (,,belső alkotmányozó nemzetgyűlés"): a közösségi önkormányzat elvét, szerkezetét és működését tartalmazó kerettörvények tervezeteinek kidolgozása és elfogadása, majd az elfogadott tervezetek benyújtása a román parlamentnek. Átmeneti szakasz: a jogszabálytervezetek benyújtása és azoknak elfogadása közötti időszak. Ebben a szakaszban a Nemzeti Tanácsot - közjogosítványok hiányában - a közösség legmagasabb integratív szerveződési kereteként kell működtetni. Alapvető feladata: a jogszabályok elfogadtatási folyamatának rendszeres monitorizálása és nyilvánossá tétele (Erdélyi Monitor), ajánlások megfogalmazása a magyar politikai érdekképviselet (parlament, települési önkormányzatok), valamint a civil társadalom számára. Végül a törvények által szavatolt közjogosítványok gyakorlása. Az EMNT kezdeményező testületének (KT) alapvető feladata az EMNT létrehozása. Ehhez szükséges az elméleti-jogalkotói műhelymunka. Az autonómia befogadására alkalmas politikai-társadalmi környezet megteremtése a kommunikációs munkacsoport feladata. A szervezési keret megteremtése - regisztrációs-demográfiai munkacsoport feladata. A Sepsiszentgyörgyi Fórum állásfoglalásában megerősítette, hogy szükséges Székelyföld területi autonómiája. Kérik a Románia-szerte szórványban élő nemzettársakat, hogy segítsék őket ennek kialakításában. A területi autonómia azt a célt is szolgálja, hogy a Székelyföldön létrehozott anyagi javak legnagyobb része itt élő honfitársaink javát szolgálja, és ne tűnjön el az állami költségvetés feneketlen zsákjában. A Székelyföldön létrehozandó sem sérti Románia állami egységét, a román nemzeti érdekeket. A Sepsiszentgyörgyi Fórum felhívást adott ki a határon túli magyarokról szóló törvény védelmében, hivatkozva a Csoóri Sándor által gyűjtött több százezer kárpát-medencei magyar aláírására. Az RMDSZ Operatív Tanácsa a törvény módosítására vonatkozó álláspontja kialakításában nem konzultáltak sem a politikai képviselet, sem a civil társadalom szerveződéseivel, így az nem tekinthető az erdélyi magyar közakarat megjelenítésének. - A kollektív bűnösség Isten- és emberellenes elve alapján a kommunista rezsim kegyetlenkedései nemegyszer tömegméreteket öltöttek, sőt, tömeggyilkosságokba torkollottak. A nacionalizmussal párosuló ateista államideológia következményei a szintén osztályellenségnek tekintette a kisebbségi magyarságot és a magyar történelmi egyházakat. A Sepsiszentgyörgyi Fórum javasolja, hogy a parlament november 15-ét, az 1987-es brassói kommunistaellenes lázadás napját nyilvánítsa a kommunizmus áldozatainak emléknapjává. /Mit akar a Sepsiszentgyörgyi Fórum? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 3./2003. június 3.Nyilvánvalóvá vált a sepsiszentgyörgyi fórumon, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezési jogát, autonómiáját senki nem adja ajándékba, azt a román parlamentnek el kell fogadnia. Csapó. I József volt szenátor A romániai magyarság - autonóm nemzeti közösség című, 2002-ben Székelyudvarhelyen kiadott munkájában megírta az államon belüli önkormányzást, a Romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiájának, a sajátos státusú helyi önkormányzatok, valamint a nemzeti közösségek regionális autonómiájának statútumát, és elkészítette a keret-törvénytervezetet a nemzeti közösségek egyéni és kollektív jogairól. Kiderült mind Tőkés László, mind Toró T. Tibor, mind más szónokok, köztük Fodor Imre vagy Király Károly beszédeiből is: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ideiglenes ügyvezetőinek partnereket kell találniuk. Elsősorban az RMDSZ parlamenti frakcióit kellene megnyerniök. Párbeszédet kell kezdeményezniök az európai gondolatot felvállaló román elitértelmiséggel. A választásokon az RMDSZ-szel együtt kell indulniok. /Simó Erzsébet: Hogyan tovább? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 3./2003. június 3.C. V. Tudornak és Tőkés Lászlónak nincs mit keresnie a romániai politika színtéren - jelentette ki Cozmin Gusa, a kormányzó Szociáldemokrata Párt főtitkára. Mindketten ultranacionalista diskurzust folytatnak, és egy elmúlt évszázadban élnek - mondta a kormánypárt főtitkára. /Egy kalap alatt? = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./2003. június 3.Marosvásárhelyen Dorin Florea polgármester rövid jún. 2-i sajtótájékoztatójának egyetlen témája volt: az RMDSZ-tanácsosok elleni kirohanás. A polgármester kifejtette, hogy elképzelései szerint a tanácsosok egyhangúlag kellett volna megszavazniuk a főtér átalakítására kidolgozott tervet. Véleménye szerint Vásárhely mindaddig szenvedni fog, amíg az etnikai alapon történő szavazás súlyát kell hordoznia. Az etnikai alapon szavazó tanácsosok újabb meg újabb tervváltozatok elkészítését szavazzák meg, ami sokba kerül a polgármesteri hivatalnak. Ezeket a költségeket majd a tanácsosokon fogja behajtatni - helyezte kilátásba Dorin Florea. /Újabb kirohanás a tanácsosok ellen. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 3./2003. június 3.Szatmárhegyen jún. 2-án reggelre megrongálták a nemrég felavatott Páskándi-szobrot körbevevő park kerítésének egyik oldalát. Máj. 17-én ünnepélyes körülmények között leplezte le a Szatmárhegyen született költő szobrát. A polgármester megígérte, hogy a megrongált kerítést napokon belül visszaállítják eredeti formájába. /E. Gy.: Szatmárhegy: Vasárnap éjjel megrongálták a Páskándi szoborkertet. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 3./2003. június 3.Ujj János elővette Borossebes katolikus temetőjében készült régi felvételeit. Megdöbbentő az azóta tapasztalt pusztítás. Ledöntött, összetört keresztek sora. A régi temetőket kellene gyorsan feltérképezni, hogy írásbeli és fényképes dokumentum maradjon róluk, hogy a következő nemzedékek évszázadok múlva is tudják: az itteni kisebbségek nem vándorló népek voltak. Ők több évszázadon, sőt akár évezreden keresztül is itthon voltak e vidéken, számukra ez szülőföld volt. /Ujj János: Nagyon kellene! = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./2003. június 3.Rangos konferenciának ad otthont e héten Kovászna: az immár 37. kiadását megért régészeti ásatási beszámolók ülésszakát a kulturális és egyházügyi minisztérium, a Székely Nemzeti Múzeum, a Brassó megyei Történeti Múzeum, a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum és a Keleti-Kárpátok Múzeuma szervezi. Az egész hetes rendezvénynek jún. 2-án kezdődött.Az ülésszakhoz kapcsolódó, Új régészeti felfedezések Délkelet-Erdélyben című, az utóbbi öt évben Kovászna, Hargita és Brassó megyében végzett régészeti feltárásokat, fellelt tárgyakat bemutató időszakos kiállítás is nyílik. A tárlat anyagából azonos címmel magyar, román és angol nyelvű katalógus jelenik meg, a magyar nyelvű a Székely Nemzeti Múzeum saját kiadványaként, Bordi Zs. Loránd régész-muzeológus szerkesztésében. /Új régészeti felfedezések Délkelet-Erdélyben (Szakmai konferencia Kovásznán). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 3./2003. június 3.Máj. 28-án Budapesten a Néprajzi Múzeumban Pozsony Ferenc zabolai származású kolozsvári egyetemi tanár, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke intézményteremtő munkájáért és kutatásaiért átvette a Györffy István-díjat. A Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjáról (Györffy István néprajzkutató, 1884-1939) elnevezett jelenkori legnagyobb néprajzi kitüntetést Kósa László akadémikus, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke adta át, a díjazott az alkalomból a szakma jeles képviselői jelenlétében Modernizáció és identitás a moldvai csángó falvakban címmel tartott előadást. /(fekete): Közélet: Györffy István-díjat kapott Pozsony Ferenc. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 3./2003. június 3.A dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthont és szórványkollégiumot keresi fel jún. 3-án Mádl Dalma, a magyar köztársasági elnök, Mádl Ferenc felesége. Dalma asszony ez alkalommal adja át a dél-erdélyi szociális intézménynek azt a 460 ezer forint értékű mosógépet és kazánt, amelynek árát egy Budapesten tartott jótékonysági hangverseny alkalmával gyűjtötték össze. Böjte Csaba ferences szerzetes, az alapítvány elnöke különösen szép gesztusként értékelte, hogy Mádl Dalma arra kérte, nem egy külön vendégszobában, hanem a gyermekekkel együtt egy szociális lakásban szeretné tölteni az éjszakát. Jún. 4-én a szászvárosi gyermekotthont keresi fel a magas rangú küldöttség. A Böjte Csaba által életre hívott dévai Szent Ferenc Alapítvány több mint tíz éve foglalkozik azzal, hogy a dél-erdélyi szórványban élő magyar gyermekeknek tanulási lehetőséget biztosítson. A Szent Ferenc Alapítvány szociális intézményeiben összesen közel 400 gyermeket gondoznak, ősztől vélhetően további 102, a Zsil völgyéből érkező magyar diákkal gyarapodik a dévai kollégium lakóinak száma. /Lukács János: Mádl Dalma Dévára látogat. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./2003. június 3.Idén tizennyolcan /a színész szakon tizenhárman, a színháztudomány szakon öten/ végeznek a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. Erdélyben több színház kínál az idén helyeket számukra, de a külföldi rendezők is megismerhetik őket a különböző határon túli seregszemléken, így a kisvárdai, illetve a pécsi színházi fesztiválon. Kovács Levente tagozatvezető kifejtette, az egyetem mindkét szak hallgatóinak számos lehetőséget biztosított a szakmai felkészülésre. Csíkszeredában öt, Marosvásárhelyen két, Nagyváradon három színészi állást hirdetnek, de pályázni lehet még székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi, sepsiszentgyörgyi helyekre is. /Antal Erika: A végzős hallgatók nagy része a pályán marad. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./2003. június 3.Máj. 31-én zárta kapuit a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által szervezett ötödik, Erdély újrafelfedezése elnevezésű alkotótábor, ezúttal Málnásfürdőn. Az egy hétig tartó riporttábor témája a székelyföldi gyógyfürdők múltjának és jelenének bemutatása, a borvizek forrásának helyzete. Az előző táborok (Kőhalom, Nyárádmagyarós, Barót, Kalotaszeg) tapasztalatait kötetek őrzik, remélhetően ezúttal is lesz kötet. /Adamovits Sándor: Riporttábor Málnásfürdőn. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 3./2003. június 3.Máj. 31-én Mezőpanitban zajlott a Hej tulipán, tulipán népdal- és néptánc-találkozó. Több mint háromszáz elemi iskolás - ákosfalviak, marosvécsiek, székelykövesdiek, radnótiak, koronkaiak, jeddiek, csittszentivániak, mezőbergenyeiek, segesváriak és marosvásárhelyiek - érkezett a faluba, és énekszó mellett vonultak fel az utcán, hogy a helybeli művelődési házban bemutassák táncaikat, gyermekjátékaikat. Mezőpanitot, a kétezerötszáz lelkes magyar lakosságú községközpont népi hagyományai nem merültek feledésbe. Barabás László néprajzkutató, az EMKE Maros megyei alelnöke kedvezőnek ítélte, hogy a tömbmagyar falvak mellett az immár szórványként emlegetett Segesvárról és Radnótról is érkeztek csoportok. Barabás László hangsúlyozta, hogy jó lenne, ha valamennyi általános iskolában választható tantárgyként iktatnák be a néptáncot. /Mezey Sarolta: Hej tulipán, tulipán találkozó Mezőpanitban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 3./2003. június 3.Jún. 1-jén volt Csittszentivánon a helyi általános iskola Székely Lajos vezette faragócsoportjának a bemutatója. /Járay F. Katalin: A "tiszta forrás" kis őrzői. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 3./2003. június 3.Kolozsváron a zeneóvoda befejezi nemsokára a tanévet. A magyar nyelvterületen nincs még egy ilyen zenei struktúra. Szegő Júlia - Selmeczi Marcella - Terényi Lenke - Csalah Márta zenepedagógiai munkája révén 1949-től működött 1999-ben, az ötvenedik esztendőben megszakadt a folytonosság. Megszakította egy gyermekorvos és egy családterapeuta szakmai önzése. Három évbe tellett, míg a zeneóvoda új életre kelt. László Bakk Anikó az Agapé Életvédő Alapítvány alapítójaként a Herédi Zsolt vezette Kismama klubot a zeneóvoda jogutódjának tekinti. Hálásak a Koinonia Könyvkiadónak Szilágyi Domokos-Vermesy Péter Pimpimpáré - vers és muzsika gyermekeknek című könyvének második kiadásáért. /László Bakk Anikó: Ötvennegyedik helyett az 51. zeneóvodai évfolyam. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./2003. június 3.Jún. 1-jén újságíró-olvasó találkozót szerveztek a Nyugati Jelen munkatársai a gyoroki telepi iskolában. Gyorokon fogyatkozik a lélekszám: 1992-ben még 962-en, a legutóbbi népszámláláskor csupán 692-en vallották magyarnak magukat. Magyar igazolványt 110-en, oktatási támogatást pedig alig 5-6-an igényeltek. A jelenlévők szükségesnek tartják egy helybeli magyar kulturális alapítvány létrehozását, amely pályázat útján szerezhetne pénzt a temetőben lévő honvédsírok karbantartására, illetve az anyanyelvű oktatásban részt vevő hátrányos helyzetű gyerekek támogatására. /(Sólya): Hiányzik a tenniakarás. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./2003. június 4.Jún. 4-e, a trianoni békeszerződés 83. évfordulója. Miután sikerült elhitetni magyar földön, de az egész Kárpát-medencében is a magára maradt magyarsággal, hogy Trianon egy örökre befejezett tény, egy lezárt ügy, amire ma már csak a szélsőségesek emlékeznek. Gyógyírként az Európai Unióval hozakodik elő a politikum. Azonban nem lehet kitörölni az emlékezetből úgy, hogy annak tragédiáját a nemzet sorsáért felelősséget érző utókor időről időre ne elevenítse fel. Az emlékezés nem jelenthet román-, szlovák-, szerb-, ukrán- vagy franciagyűlöletet. Eleink felelőssége vagy bűne nagyobb az övékénél, hiszen szó nélkül engedtük elvenni azt, ami ezer éven át a miénk volt. Mialatt Magyarország lakossága évről évre egy-egy kisvárosnyi lélekkel fogy, hasonló a helyzet az elszakított területek magyarságával is. A nemzet megtartása, újraegyesítése nem egyszerű politikai döntés kérdése, ez nem Brüsszelben vagy Washingtonban dől el. Ezt Budapesten, Kolozsváron, Pozsonyban, Eszéken és tucatnyi más Kárpát-medencei településen döntik el a magyar családok, hogy vállalják-e a gyereket vagy sem. Az eltelt 83 esztendő alatt jobbára elveszítettük történelmi városainkat, leépültünk, a magyarság jelentős része beolvadt. Ma is ott tartunk, mint nyolc évtizeddel ezelőtt: újra kéne kezdeni mindent. Azzal a különbséggel, hogy ma már kevesebben vagyunk, kisebb a hitünk, az optimizmusunk, írta Makay József. /Makkay József: Nem, nem, soha? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./2003. június 4.Pert veszített a román állam jún. 3-án az emberi jogok európai törvényszékén. Ennek következtében egy hét évvel ezelőtt letartóztatott temesvári férfit a nagyváradi börtönben elszenvedett kínzás miatt 40 ezer eurós kárpótlás illet meg. Ez az első ilyen jellegű per 1989 óta. A temesvári Alexandru Panteát egy férfi ellen elkövetett agresszió miatt vették őrizetbe, s a nemzetközi bíróságon feljelentette a román államot a börtönbeli bánásmód miatt. Legfőbb panaszai között szerepelt az orvosi ellátás hiánya, a börtönőrök közönyössége és az, hogy lehetetlen volt a törvénynek megfelelő módon védekeznie. Az európai bíróság szerint több rendben megszegték az emberi jogokat: az őrizetest nem a megfelelőképpen kezelték, nem volt hatékony kivizsgálás, nem volt feltétlenül szükséges az őrizetbe vétele, és bent tartották azután is, hogy az előzetes letartóztatási parancs már nem volt érvényes. Alexandru Pantea ügyvédet 1994 áprilisában letartóztatták. 1995 áprilisában szabadult ki, miután letartóztatását törvénytelennek ítélték meg. A panaszos állította, hogy a nagyváradi börtönőrök felbujtására cellatársai megverték, és összekötözött kezekkel két napon át az ágy alá kényszerítették. Sérüléseinek eredményeként egy vagonban szállították a zsilávai börtönkórházba, de a néhány napos út közben nem kapott orvosi ellátást, vizet és élelmet, ráadásul még le sem tudott ülni, olyan sok rabot szállított a vonat. Pantea azt nyilatkozta, hogy Zsiláván egy AIDS-es beteggel kellett megosztania fekhelyét, pszichológiai kínzásnak vetették alá. Az orvosi jelentések bizonyítják, hogy a panaszos sokrendbéli és mély sérülést szenvedett, amíg a börtönben volt. /Negyvenezer eurós kárpótlás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./2003. június 4.Kinek lehetnek hasznosak a sepsiszentgyörgyi vagy székelyudvar-helyi fórumok?" - vetette fel Markó Béla szövetségi elnök a szenátus ülésén jún. 3-án elhangzott politikai nyilatkozatában. Az RMDSZ elnöke mindezt Adrian Paunescu kormánypárti szenátor politikai nyilatkozatára reagálva fogalmazta meg, az SZDP politikusa ugyanis a sepsiszentgyörgyi fórum kapcsán nyilatkozott a szenátus plénumában. "Ezek a fórumok kizárólag Önnek használnak, Paunescu úr! Hiszen hogyan építhetne fel Ön hasonló magyarellenes retorikát az én, vagy a dialógust és az együttműködést választó szenátusi kollegáim felszólalásai mentén? Sehogy! Önnek van szüksége hasonló kezdeményezésekre, hogy ilyen, látszólag proromán és magyarellenes vehemenciára szert tegyen. Nekünk nincs szükségünk erre!" - szögezte le Markó Béla. Ugyanakkor hozzáfűzte: "Nem vagyunk hajlandóak arra, hogy egyes önjelölt osztályfőnökök felszólítására egyes eseményektől elhatároljuk magunkat." Markó kitért a fejlesztési régiók kérdésére is. Ennek kapcsán Markó fontosnak tartja a minél nyilvánosabb és minél szélesebb viták megszervezését. "Ne utasítsunk el egy olyan témát, amely nem csak a székelység, és nem csak a romániai magyarság, hanem az egész román társadalom számára igen fontos: életképes fejlesztési régiókra kell gondolnunk a jövő számára." /Markó Béla szenátusi politikai nyilatkozata. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./2003. június 4.Újabb egy évre szóló hírszolgáltatási szerződést írt alá 10 határon túli lap szerkesztőségével a Magyar Távirati Iroda Rt. és az Illyés Közalapítvány jún. 3-án, Budapesten. A szerződés értelmében a nagyváradi Bihari Napló, a csíkszeredai Hargita Népe, a sepsiszentgyörgyi Háromszék, a kolozsvári Krónika illetve Szabadság, a marosvásárhelyi Népújság, a bukaresti Romániai Magyar Szó, a pozsonyi Új Szó, az újvidéki Magyar Szó és az ungvári Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségéhez jutnak el továbbra is az MTI- hírei. Bátai Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala Dokumentációs, Sajtó- és Tájékoztatási Főosztályának vezetője emlékeztetett: 10 éve létesültek az első, a hír- és képszolgáltatás fogadására alkalmas műholdas állomások a határon túli szerkesztőségeknél. Hozzátette: a határon túli magyar szerkesztőségektől kapott visszajelzések szerint az MTI hírszolgáltatása tartósan beépült a kárpát-medencei magyar lapok szerkesztésébe. Az MTI híreinek felhasználásával ezek az újságok csökkenteni tudják piaci hátrányukat a környező országok többségi sajtójával szemben - jegyezte meg. /Továbbra is biztosított hírszolgáltatás. Szerződés az MTI és a határon túli magyar lapok között. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||