|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2001. július 16.Júl. 15-én ünnepélyes felavatták Ördöngösfüzesen az egyházi múzeum-szórványközpontot. Az istentiszteleten dr. Bustya Dezső nyugalmazott református püspök-helyettes hirdetett igét. Lapohos András nyugalmazott tanár, az ördöngösfüzesi iskola hajdani igazgatója, a közösségi ház megálmodója és jövőbeni gondozója románul és magyarul elmondta, a református egyházkerülettől származik a száz négyzetméteres telek, amelyre a Daróczi Júlia tervei alapján emelt kis múzeum-közösségi ház felépült. A különféle engedélyek beszerzése három évet vett igénybe. 1999. július 15-én, két esztendővel ezelőtt került sor az alapkőletételre, amelyet most az épület átadása követett. A múzeumterem közepén látható a hajdani, ma már nem létező haranglábnak Pál András által fából elkészített makettje, de a régi görög katolikus fatemplomot is megfestették. A házat magukénak érzők festményekkel, könyvekkel, fotókkal, írógéppel, bútorzattal, munkával, pénzbeli segítséggel járultak hozzá a Mezőség elhalóban lévő értékeinek megőrzését, továbbadását vállaló kis ház berendezéséhez. Könyvtár és negyven férőhelyes kis helyiség várja a mezőségi fiatalokat, idősebbeket előadásokra, vetítésekre, népdalok tanulására, kiállításokra. A szórványközpont elsősorban a község közel 1600 lakosának egyharmadát kitevő magyarok közösségi háza kíván lenni. /K. E.: Egyházi múzeum-szórványközpontot avattak Ördöngösfüzesen. Példás mezőségi összefogás a szórványmagyarságért. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./2001. július 16.A tizedik alkalommal /júl. 14-én/ megrendezett szatmárnémeti véndiáktalálkozó ezúttal is színvonalasra kerekedett. A Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség lelkes csapata idén is kitett magáért, A jubileumát is ünneplő rendezvényen megjelent Tempfli József római katolikus püspök illetve Tőkés László, református püspök is. A Bocskai Szövetség évi díjkiosztó ünnepségére a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvarán első ízben került sor. Az eseményre a korábbi díjazottak is eljöttek. Ünnepi beszédében a szövetség alapítójáról, Ligeti L. Zoltánról is megemlékezett Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatónője. /(Dancs Artur): Találkozó kivilágos kivirradtig... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./ Jól sikerült a X. véndiáktalálkozó. Grebur Miklós, a Véndiákszövetség elnöke nyitotta meg a találkozót. Tőkés László püspök az itthon maradást hangsúlyozta. Oktatásunk exportra termel - mondta, és ez nagyon veszélyes. A vendégek megtekintették a Muhi Sándor igazgató válogatásában kiállított tíz év találkozóinak fényképes és írott dokumentumait. Felemelő érzés volt a jeles napra összegyűlt 10-20-30-40 éves találkozóikat ünneplő osztályok és a legidősebb, 50 éve végzett egykori diákok bevonulása. Megkoszorúzták az elhunyt tanárok és diákok emlékét idéző márványtáblát, ahol sorfalat álltak a zászlót hozó, díszmagyarba öltözött fiúk és lányok. /Benedek Ildikó: Véndiáktalálkozó - Szatmárnémeti 2001. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 14./2001. július 16.Júl. 14-én Szatmárnémetiben, a hagyományos Véndiák-találkozón a Bocskai Szövetség immár hetedik alkalommal adta át erkölcsi elismerését azon személyiségeknek és intézményeknek, akik tevékenységükkel kiemelkedően szolgálják a magyarság érdekeit. Dr. Kreczinger István, Bocskai Szövetség elnöke hangsúlyozta, ez a díj a szolgálat és az önzetlenség elismerése, és olyan erdélyi, magyarországi és Nyugaton élő személyiségek részesülnek benne, akik Bocskai István végrendelete és a Bocskai Szövetség programja szerint a magyar nemzet egységéért és oszthatatlanságáért munkálkodnak. Az újonnan kitüntetettek: dr. Egyed Ákos /Kolozsvár/ akadémikust, Kató Béla református püspök-helyettest /Illyefalva/, Dr. Lovas István /Budapest/ újságírót, politológust, valamint az Erdélyi Napló hetilapot. A szólásszabadság egy másik őre, az erdélyi sajtó egyik jeles képviselője, az Erdélyi Napló hetilap képviseletében Dénes László főszerkesztő vehette át az elismerés oklevelét. /Szilágyi Gabriella: A szólásszabadság rehabilitálása. Szatmárnémetiben osztották ki az idei Bocskai-díjakat. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./2001. július 16.Ellenjelölt nélkül Ludescher Istvánt választotta újra elnökévé a hét végén az RMDSZ Nagybánya területi küldöttgyűlése. Megalapozatlannak nyilvánítva a Reform Tömörülés kérését, a jelenlévők elutasították, hogy a platform alanyi jogon képviseltesse magát a közel kilencvenfős testületben. Az RMDSZ területi szervezetének elnöki tisztségére pályázóknak az idén először két feltételnek kellett eleget tenniük: legkevesebb 11 éves tagság és legalább egy alkalommal betöltött elnöki vagy alelnöki tisztség valamelyik helyi szervezetben. A jelölési feltételeket a Reform Tömörülés (RT) tagjai is megkérdőjelezték, mert ezek ellentmondásban vannak a tagok megválaszthatóságát garantáló szövetségi alapszabályzattal, és eleve kizárják a fiatalok bekapcsolódását a szervezet vezetőtestületeibe. Ludescher kiemelten szólt a civil szervezetekkel, egyházakkal való együttműködésről, a rendszeres konzultáció igényéről. /Dávid Lajos: Nagybánya: újra Ludescher. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./2001. július 16.Júl. 12-én a Polgártárs Alapítvány lakossági fórumot tartott Csíkszeredában, amelynek meghívottja dr. Csedő Csaba István polgármester volt. Újbóli megválasztása óta eltelt egy év megvalósításairól számolt be a csíkszeredai vezető. Az önkormányzathoz átkerülő intézmények finanszírozása tetemes összegeket emészt fel a hivatal költségvetéséből. Az ivóvízhálózat bővítése folyamatban van Csíktaplocán. Az úthálózat javítása is jelentős összeget emészt fel. Az öregek otthona felépítésére még legalább két évet kell várni. /DACZÓ DÉNES: Polgármesteri faggatózó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./2001. július 16.Júl. 15-én Felsősófalván megkezdődött a júl. 22-ig tartó VII. Székelyföldi Tánctábor. Mintegy 150-160-an jelezték részvételüket, ami megfelel a sokévi átlagnak. A programban tánc-, népdal- és népzeneoktatás szerepel. A táncokat Bajkó László, Bodó- Bán János, László Csaba és Mátéfi Csaba tanítja táncospárjaikkal, a népdalokat Bartha Ildikó és Papp Zsuzsa, a zenészeket Sinkó András. Meghívottak Barabás László, Pávai István, Szász Tibor. /VII. Székelyföldi Tánctábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./2001. július 16.Jobbágytelkén júl. 8-án kezdődött a Marosszéki népzene- és néptánctábor, melyet a Folk Center Alapítvány szervezett, a román Művelődési Minisztérium és a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával. A táncoktatást szakmailag a Maros Művészegyüttes három tagja segítette. A kézműves házban folyt a munka: a szalmafonás, nemezelés, és "agyagolás". Elhangzott több előadás. Minden este volt táncház. Muzsikáltak a péterlaki zenészek, a vajdasági Csalóka, a vásárhelyi Forduló együttes. Balla Antal elújságolta, hogy Budapesten készül a CD-je: hét jobbágytelki népdalt énekel. A jobbágytelki táborban 127 erdélyi, 54 magyarországi és 5 nyugati vendéget szállásoltak el házaknál, de sokan a sátor mellett döntöttek. /Marosszéki népzene- és néptánctábor Jobbágytelkén. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 16./2001. július 16.Utoljára Homoródfürdőn volt 1995-ben országos méretű diáktalálkozó. Júl. 18-22. között a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn a Kolozsvári Magyar Diákszövetség szervezésében újra megszervezik az Erdélyi Diáktalálkozót. A KMDSZ elnöke, Boda Szabolcs arról tájékoztatott, hogy évek óta sem magyar, sem román diákszervezetek nem rendeznek ilyent. Fellép Hobó, azaz Földes László József Attila-estjével. /Bágyi Bencze Jakab: Erdélyi Diáktalálkozó Szejkefürdőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./2001. július 16.Júl. 15-én a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola szervezésében megtartotta első koncertjét a Csíki Kamarazenekar. A tervek szerint a hangversenyek színhelye a Csíki Játékszín (régi művelődési ház) lesz. A csíkszeredai művészeti középiskola zene szakos diákjaiból és tanáraiból, zeneakadémiai hallgatókból és meghívott előadókból verbuválódott a kamarakórus. /Szatmári László: A Csíki Kamarazenekar első koncertje. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./2001. július 16.Kilenc év után újra álmaim kisvárosában élek, írta Bágyi Bencze Jakab, aki kilenc évig élt Budapesten, majd visszatért Székelyudvarhelyre. Jelenleg a Hargita Népe munkatársa. /Bágyi Bencze Jakab: A jegyzet. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./ Bágyi Bencze Jakab hazatérése után a Székely Szék /Székelyudvarhely/ hetilap munkatársa lett, de a lap megszűnt.2001. július 16.Napvilágot látott Kisgyörgy Zoltán és Dukrét Lajos: Baróti-hegység és Bodoki-havasok című könyve. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó /Csíkszereda/ Erdély hegyei sorozatának 16. kötete a történelmi Háromszék két hegyvonulatát írja le. A táj turisztikai objektumai - mint a világhírű fürdőhelyek (Málnás-, Bálványos-, Sugás-, Uzonkafürdő, Előpatak), a történelmi nevezetességű Szárazajta, a barcaszentpéteri növényrezerváció, az árkosi Szentkereszti-kastélyt övező dendrológiai park, a Rétyi-nyír, az illyefalvi gyermekfalu stb. - a hegyekbe vezető turistaösvények mellett is sok látványosságot ígérnek az idelátogatóknak. /Új Könyv. Kisgyörgy Zoltán és Dukrét Lajos: Baróti-hegység és Bodoki-havasok. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./2001. július 17.Adrian Nastase miniszterelnök nem tud eleget tenni a tusnádfürdői nyári szabadegyetemre szóló meghívásnak, mivel a magyar státustörvény vitája lehűtötte Bukarest és Budapest kapcsolatait - írta a Curentul. A szabadegyetemre meghívást kapott Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, ez kellemetlen helyzetbe hozta a román kormányfőt. A státustörvény kérdésében keletkezett diplomáciai konfliktus kezdete óta a két miniszterelnök hivatalosan nem találkozott, így Adrian Nastase számára lehetetlen, hogy Orbán Viktorral a Tusnádfürdőn tartandó szabadegyetemen és ne Bukarestben, a Victoria-palotában találkozzon- írta kormányközeli forrásokat idézve a lap. /Nastase nem megy Tusnádra A státustörvény hűtötte le a kedélyeket. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.A román hatóságok lehetetlenné teszik a magyar státustörvény végrehajtását Románia területén, ha Magyarország nem veszi figyelembe Románia és a nemzetközi közösség álláspontját - jelentette ki Gheorghi Prisacaru, a román szenátus külügyi bizottságának elnöke. Szerinte ugyanis nem lehet tárgyalásnak nevezni a román és a magyar külügyminiszter Snagovban tartott júl. 13-i megbeszélését. "Csak egy nem hivatalos találkozó volt, amelyen mindkét fél a maga álláspontját ismertette. A magyar külügyminiszter látogatása sokkal inkább a világ szemébe szórt porhintésnek tekinthető, Magyarország jó szándékát volt hivatott mutatni, hogy a törvényt alkalmazhassák" - fogalmazott. /Prisecaru szenátor hivatalos látogatást minősít. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./2001. július 17.Éles hangú közleményben "fejezte ki csodálkozását" a román külügyminisztérium amiatt, hogy az amerikai külügyminisztérium az emberkereskedelemről készített jelentésében Romániát azok közé az országok közé sorolta, amelyek nem tesznek lényeges erőfeszítéseket a jelenség megakadályozására. A júl. 16-án megjelent közlemény szerint a román külügyminisztérium úgy véli: az amerikai külügyminisztérium jelentését készítő szakértők nyilvánvaló tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot, és nem vették figyelembe a Románia által az elmúlt hónapokban elért jelentős haladást. A román külügyminisztérium sajnálatosnak nevezte, hogy az amerikai külügyminisztérium szakértői nem tájékozódtak a kérdésről. Az amerikai külügyminisztérium múlt héten közzétett jelentése egyebek között megállapította: Románia az elsőszámú ország, ahonnét nőket visznek Törökországba, Olaszországba, Görögországba és a Balkánra szexuális kizsákmányolásra. Görögországba férfiakat "szállítanak" mezőgazdasági feketemunkára Romániából. /Román-amerikai vita az emberkereskedelemről Bukarest szerint nem méltányolják erőfeszítéseit. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.Háromnapos hivatalos látogatásra Izraelbe utazott Adrian Nastase miniszterelnök a külügyminiszter kíséretében. Románia kész közreműködni a térségbeli konfliktus enyhítésében, ha erre felkérik - jelentette ki Jeruzsálemben Nastase júl. 16-án, miután tanácskozott izraeli kollégájával, Ariel Saronnal. A háromnapos hivatalos látogatása során Nastase egyébként találkozik Jasszer Arafat palesztin vezetővel is. A júl. 16-i megbeszélésen - amelyen részt vett Mircea Geoana külügyminiszter is - a román és az izraeli miniszterelnök a kétoldalú gazdasági kapcsolatok élénkítése mellett foglalt állást, annál is inkább, mert a kereskedelmi forgalom az elmúlt öt évben számottevően csökkent. A találkozó utáni sajtóértekezleten a Romániában tapasztalt rasszista megnyilvánulásokra utaló kérdésre Nastase leszögezte, hogy az ország demokratikus állam, ahol elfogadhatatlan az ilyesmi, és a hatóságok megtették és megteszik a szükséges jogi lépéseket minden ilyen esetben. /A román kormányfő Izraelben. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 17./ Ariel Saron miniszterelnök szerint a demokratikus Románia mindig barátként viszonyult a zsidó államhoz, és elismerően beszélt Nastaséról, amiért "fáradtságot nem ismerően vezeti népét a függetlenség, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása felé". Saron megemlítette azt is, hogy a második világháború idején a romániai zsidóság fele koncentrációs táborokban vesztette életét. - Romániának szándékában áll fellendíteni az Izraellel kiépített gazdasági kapcsolatokat, tárt karokkal várjuk az izraeli befektetőket, különösen a számítástechnikai iparba - fejtette ki Nastase. Romániában mintegy 1700 román-izraeli vegyes érdekeltségű vagy teljesen izraeli tőkével rendelkező céget jegyeztek be, amelyek 35 millió dollárt fektettek be. /Moldován Árpád Zsolt: Segítik a NATO-integrációt. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.A holland-német Maas-Rajna Eurorégió közös fejlesztési programot dolgoz ki a magyar-lengyel-román-szlovák-ukrán Kárpátok Eurorégióval - jelentették be az együttműködő szervezetek képviselői júl. 12-én Nyíregyházán tartott tanácskozásukat követően. A nyugat-európai szakemberek elmondták: különösen az árvízvédelem területén látnak lehetőséget a szoros kapcsolatokra, hiszen a gondok hasonlóak a Tisza és a Rajna mentén. A részvevők közös programok kidolgozására látnak lehetőséget a vízszennyeződések megelőzésénél, a veszélyes hulladékok kezelésénél, valamint a levegő- és a talajvédelem területén is. A két régiós szervezet vezetői elhatározták arról, hogy szakértőik szeptemberben Maastricht városában véglegesítik a konkrét fejlesztési elképzeléseket. A Maas-Rajna, illetve a Kárpátok Eurorégió 1998 óta tart kapcsolatot egymással. A holland-német közösség azóta segíti a magyar-lengyel-román-szlovák-ukrán szervezetet, így hozzájárult az öt kelet-európai ország érintett területeit összekapcsoló informatikai infrastruktúra kialakításához. /Közös Maas-Rajna és Kárpátok Eurorégió fejlesztési program. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere továbbra sem ismeri el a városi tanácsot, így annak július 11-én hozott döntését sem a város ez évi költségvetésének megszavazásáról. Funar szerint "az a huszonegy állampolgár", aki tanácsosi jelmezben eljátszotta a költségvetés megszavazását, dokumentumokat tulajdonított el a városházáról, emiatt ő a közigazgatási bíróságon többrendbéli keresetet nyújtott be. Octav Cozmanca közigazgatási miniszterhez nyílt levelet intézett, amelyben, többek között, tiltakozik a városi költségvetés elfogadásának jogerőssé tétele miatt, és követeli az előrehozott helyhatósági választások kiírását. Egy másik levélben Adrian Nastase miniszterelnöktől kérte, hogy határozza meg a városi tanács összetételére vonatkozó előrehozott választás időpontját. /Ö. I. B.: Városházi tanfolyam közigazgatási törvényismeretből. A polgármester szerint törvénytelen Kolozsvár költségvetése. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) a parlamenti vakáció végéig közzéteszi a vallási felekezetek vezetőinek dossziéit, jelentette ki júl. 16-án a testület titkára, Constantin Buchet. Ugyancsak nyilvánosságra hozzák a "Sajtó" nevű anyagot egyes újságírók együttműködéséről. /Á. H.: Versenyfutás a parlamenttel. Közzéteszik a papok és az újságírók dossziéit. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.Júl. 15-én megkezdődött a Bolyai Nyári Akadémia, a Kárpát-medence több mint ezer pedagógusa számára. Csíkszeredán, a Márton Áron Gimnáziumban megtartott ünnepi megnyitón Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke után Burus Siklódi Botond, a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatója beszélt a továbbképzés fontosságáról. A magyar oktatók számára rendezett továbbképző nem részesül költségvetési támogatásból. Ez évben a résztvevők 21 szekcióban hallgathatják a 154 szakember előadását. /(Daczó Dénes): Megnyílt a Bolyai Akadémia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 16./ Dr. Murvai László, a tanügyminisztérium anyanyelvi oktatási főosztályának vezérigazgatója rámutatott arra, hogy a Bolyai Nyári Akadémia nagyban járult hozzá a képzési színvonal emeléséhez. Kilenc tanfolyamot Hargita megyében tartanak. Tusnádfürdőn zajlik a tanítók nyári akadémiája, míg Csíkszeredában a magyar nyelv és irodalom tanítása, a médiainformatika és multimédia az oktatásban, a neveléslélektan és a testnevelés szakok, míg a romániai magyar szakoktatásról Szentegyházán tartanak tanácskozást. A művész-tanárok alkotótábora Székelyudvarhelyen, az osztályfőnöki szakosztály Székelykeresztúron, a pasztorálpszichológia és neveléslélektan pedig Gyergyószentmiklóson kezdődött meg. Csíkszeredából egyenesen Tusnádfürdőre ment a Bolyai Nyári Akadémia vezetősége, hogy megnyissák a tanítók továbbképzőjét. A megnyitó pillanatáig 154 tanító érkezett meg, akiknek 9 magyarországi és 4 hazai előadó beszél a neveléstudomány oktatásban betöltött szerepéről. /Szüszer-Nagy Róbert: Megnyílt a Bolyai Nyári Akadémia. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./2001. július 17.A Partiumi Keresztény Egyetemen még nem hagyták jóvá a tanítóképző akkreditációját. Amennyiben szeptember elején összeül a bizottság, és megadják az akkreditációt a PKE tanítóképző főiskolai karára, előfordulhat, hogy még abban a hónapban megtartják a felvételit. /Kulcsár Andrea: Partiumi Keresztény Egyetem. Még nem hagyták jóvá a tanítóképző akkreditációját. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 17./2001. július 17.450 versenyvizsgával betölthető pedagógusi állásra 246-an jelentkeztek Hargita megyében a tanfelügyelőségen - tájékoztatott Vízi István tanfelügyelő. Túljelentkezést a román tannyelvű óvónői és tanítói állásoknál jegyeztek, a magyar tanítók körében minimális a túljelentkezés. Legkeresettebbnek a román szakos tanárok számítanak, százhúsz helyre csupán két személy jelentkezett, hasonlóképp kevesen, szintén két személy jelentkezett az angoltanári állásokra. /Orbán Ferenc: Vizsgáztak a pedagógusok. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./2001. július 17.Bognár Levente egy éve Arad alpolgármestere. Ebből az alkalomból készült vele a beszélgetés. Mindig szem előtt tartotta, hogy az RMDSZ választói juttatták ebbe a tisztségbe. Feladatai között van a költségvetés-összeállítás, a gazdasági kérdések, a szociális ellátás biztosítása, az oktatási és a kulturális intézmények fenntartása. Szeretne a kerületekben külön befizető központokat létrehozni, hogy ne kelljen mindig a központba bejönni. Jelenleg még az adóhivatal és a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatósága között sincs informatizált összeköttetés. Az idei költségvetés összeállításánál három prioritást tartotta szem előtt: működtetni az oktatási, a kulturális és a szociális intézményeket. Sikerült a Csiky Gergely bentlakására 750 milliót kiutalni. A törvény megköti a kezüket, szociális segélyként fejenként 166 ezer lejt oszthatnak ki, ez nevetséges összeg. Sikerült beindítani a hajléktalanok éjszakai menhelyét, működik az utcai szolgálat, amelyet a társadalomba visszavezethető utcagyerekek begyűjtésére hoztak létre. /Gujdár Gabriella: Egyéves mérleg a városvezető szemével. Interjú Bognár Levente aradi alpolgármesterrel. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 17./2001. július 17.Kolumbán Gábor megyei tanácsos benyújtotta lemondását tisztségéről, nem kívánt nyilatkozni a lemondás okáról. Kolumbán Gábor négy évig alelnöke, majd 1996-2000 között elnöke volt a megyei tanácsnak, tavaly szoros verseny után, egy szavazattal vesztette el az elnöki tisztséget Zsombori Vilmossal szemben. Kolumbán Gábor megürült helyét Ábrahám István Csíkszeredában lakó erdőmérnök foglalja el. /Változás a megyei tanácsban. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./2001. július 17.Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés elnöke nyílt levélben kérte Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, hogy haladéktalanul járjon közbe a néhány napja letartóztatott, közúti baleset következtében ágyhoz kötött, mozgásképtelen Héjja Dezső ügyében. Köztudomású, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó társaival együtt Héjja Dezsőt is jogerősen börtönbüntetésre ítélték, noha Aurel Agache hírhedt kézdivásárhelyi milicista őrnagyot Kézdivásárhely lakosai 1989. december 22. napján lincselték meg, és így ez a népítélet is a Nemzeti Megmentési Front 1990. január 4-i 3. számú törvényerejű rendeletével a közkegyelemben részesített, ún. politikai bűncselekmények sorába tartozik. Jellemző a romániai közéletre, hogy az ország jelenlegi elnöke, Ion Iliescu ezt a Ceausescu-rendőrtisztet "mártírhőssé" nyilvánította. Nem néhány perbe fogott székelyföldi magyar személy magánügye, hanem az RMDSZ ügye, "sőt összmagyar közügy is az oroszhegyi, zetelaki meg kézdivásárhelyi milicista-lincselések ürügyén kibontakoztatott román igazságszolgáltatási anomália-sorozat, melyet az anyaországi és a nemzetközi közvélemény elé tárnunk szövetségünk kötelessége!" /Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés elnökének nyílt levele Markó Béla úrhoz, az RMDSZ elnökéhez. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./2001. július 17.Az RMDSZ közleménye szerint Maros megye 17 középiskolájában a magyar tannyelvű osztályokban 314 hely maradt üresen. Marosvásárhelyen a Ion Vlasiu és Traian Vuia szakközépiskolákban 18-18, a Ion Vlasiuban 3, az Avram Iancu műszaki osztályaiban 49, a technológián 26, az Electromaros szakközépiskolában 20, a Gh. Sincaiban 18, az Aurel Persu-ban 12, a C. Brancusi szakiskolai osztályaiban 21. Segesváron, a Mircea Eliade líceum filológia oszályában 2, a szovátai faipari szakközépiskolában 22, az erdőszentgyörgyi szakközépiskolában 17, a társadalomtudományok szakon 16. Nyárádszeredában 7 hely, a szászrégeni Lucian Blaga líceumban 17, a bándi líceumban 25 hely, míg a dicsőszentmártoni C. Brancusi szakközépiskolában 23 hely maradt üresen. /314 betöltetlen középiskolai hely. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 17./2001. július 17.A Millenniumi sokadalmon zajlott júl. 14-én és 15-én Kolozsváron, a Báthory István Gimnáziumban. Az erdélyi magyar néptáncfesztiválon fellépett a széki Szalmakalap hagyományőrző néptánccsoport, a szamosújvári Kenderkóc néptáncegyüttes, a kolozsvári Morzsa Bogáncs, Apró Bogáncs, Kis Bogáncs és Bogáncs néptáncegyüttes, a szamosújvári Kiskaláka néptáncegyüttes, a magyarlapádi hagyományőrző gyerektánccsoport, a bánffyhunyadi gyerektánccsoport, a kalotaszentkirályi hagyományőrző gyerektánccsoport, az érmihályfalvi Nyíló Akác népténcegyüttes, a mérai hagyományőrző gyerektánccsoport, az újszentesi Tulipán néphagyományőrző csoport, valamint a györgyfalvi hagyományőrző gyereknéptánccsoport. A Millenniumi sokadalom zárómozzanata a gálaműsor volt, amelyen dr. Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke kijelentette: "Tiltják vagy nem tiltják, itt, mi, ma kiállítottuk a magunk magyar igazolványát. Ez az igazolvány eltéphetetlen és elkobozhatatlan, bennünk él." /Lőrincz Emese: Millenniumi Sokadalom: a magyar igazolvány bennünk él! = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./2001. július 17.Zsók Béla Én mindig itthon voltam. Néprajzi írások Déváról /Kriterion/ című kötetében a Bukovinából Hunyad megyébe áttelepült székelyek hányatott múltját, életét, népi kultúráját örökítette meg. A szerző a múltat idős emberek visszaemlékezéséből, továbbá népi tollforgatók feljegyzéseiből ismerte meg. Közülük László János, a dévai gazda emlékezett, írását a Székelyföld folyóirat idei számai közölte. Az öt bukovinai falu (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva és Józseffalva) túlnépesedett lett. Az első kivándorlóhullám, a magyar kormány segítségével, az Al-Duna mellé történt, ahol három települést (Hertelendyfalva, Székelykeve és Sándoregyháza) hoztak létre. 1883-ban mintegy négyezren vándoroltak a Bánságba. A következő hullámban Dévára, majd Vajdahunyadra, Sztrigyszentgyörgyre, Csernakeresztúrra mentek, ezenkívül Gyorokra, Magyarnemegyére, Vicére és máshova is települtek. A bukovinai székelyek 1941-ben hazatértek, Bácskába, ahonnan 1944 őszén a Dunántúlra kellett menekülniük. /Szőcs János: "Mikor Csíkból elindultam..." = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./2001. július 17.A honfoglaló magyarság Kárpát-medencei letelepedésével nem értek véget keleti katonai, stratégiai és gazdasági érdekei. A településterületet széles határsáv övezte, az úgynevezett gyepű, ahol őrhelyeket állítottak fel. A nyugati gyepű már a X. század elejétől magába foglalta a Bécsi-medencét és Morvaország jelentős részét. A délkeleti gyepű vonala lenyúlt egészen az Al-Duna vidékéig. A romániai Orsováról kerültek elő nagyon korai honfoglalás kori leletek. Vitatott dolog, hogy Moldva és Havasalföld is hozzátartoznak-e a magyar szállásterülethez. Északkeleten pedig, a gyepű áthúzódott Lengyelország délnyugati részére. A mai Lengyelország területén az első honfoglalás kori sírt 1935-ben Jan Paster lembergi régész fedezte fel a Dnyeszter jobb partja közelében, Krylosz falu határában. Később a Visnya mellett, Szudova Visnya nevű falucska határában gazdag női temetkezést mentettek meg az ukrán régészek. A legfontosabb leletegyüttest a premysli temető képezi. Jelentősége e temetőnek óriási, hiszen ez az egyetlen feltárt honfoglalás kori magyar temető a Kárpát-medencén kívül, amelyet leletanyaga alapján a X. századra, annak is a második felére datálhatunk. 992 után (Bátor Boleszló trónra jutása) megszűnt a magyar fennhatóság a Kárpátoktól északra fekvő területsáv fölött. - Majdnem lehetetlen besorolni időrendi szempontból a grozesti-i, probotai (Iasi megye), frumusicai (Moldva Köztársaság) sírokat. Valószínűleg a X. századi temetkezési emlékek közé szükséges sorolnunk a Bucuresti-Tei tó melletti sírt is. Az utóbbit a leletet közlő román kutatók X. századi magyar harcosként határozták meg. /Gáll Ervin: IX-X. századi magyar jellegű sírok a Kárpátoktól keletre. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./2001. július 17.Felújított kultúrházat avattak a hétvégén a Ratosnya községhez tartozó Jódon. E szórványtelepülésen maroknyi magyar él. Az 1945-ben nekik épített kultúrotthont tették rendbe saját pénzalapokból. E munkálat része a polgármesteri hivatal azon szándékának, hogy felújítják a községben levő összes iskolát és kultúrotthont. Az ünnepségre eljöttek dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke, Kerekes Károly képviselő, valamint Márk Endre, az RMDSZ régeni szervezetének elnöke és Iszlai Árpád, a régeni kórház igazgatója. Az épületet teljes egészében csak az ősszel fejezik be. /Vajda György: Kultúrotthon-avató Jódon. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 17./2001. július 17.Közművelődési és közösségformáló civil szervezetek - alapítványok, egyesületek, társaságok, egyletek - bemutatását kezdi el rövidesen a nyugati magyarság körében jól ismert kolozsvári székhelyű Világhírnév című internetes kulturális jellegű hetilap. A Világhírnév világhálós névsorolvasó mintegy két hónappal ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy a Kolozsvár művelődési vonzáskörében működő kulturális intézményeket - könyvkiadókat, írókat, képzőművészeket, operaénekeseket - a nyugati magyarság körében hatékonyan népszerűsítse. A civil szervezetek névsorolvasásának ötletét a hetilaphoz érkezett nagyszámú, különböző egyesületek-alapítványok tevékenysége iránt érdeklődő nyugati levél, illetve kérés adta. A Világhírnév elérhetősége: ww.vilaghirnev.ro. /A Világhírnév felhívása a civil szervezetekhez. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||