|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2001. június 23.A román fél közelmúltbeli sajtómegnyilatkozásai a szerződéses kapcsolatok megkérdőjelezéseként is értelmezhetőek, jóllehet a hivatalos és diplomáciai közlések erre nem utalnak - nyilatkozta Martonyi János külügyminiszter. A külügyminiszter elmondta: a magyar fél következetesen tartja magát ahhoz, hogy a sajtónak adott nyilatkozatok nem léphetnek az érdemi, hivatalos egyeztetések, konzultációk helyébe. Martonyi kiemelte: a Magyarország és Románia között az elmúlt években közösen kialakított együttműködés modellértékűvé vált a térségben. A folyamatos, az érzékeny kérdéseket sem megkerülő érdemi eszmecserék, valamint a meglévő kétoldalú szerződéses kapcsolatrendszer és azok bővítése, a jószomszédi viszony meghatározó elemek voltak és kell, hogy maradjanak a jövőben is. A magyar fél megerősíti arra irányuló és immár fél éve szorgalmazott javaslatát, hogy mielőbb újítsák fel munkájukat az alapszerződés alapján létrehozott magyar-román kormányközi vegyes bizottság kisebbségi, valamint más szakbizottságai. Ez a kétoldalú fórum is hozzájárulhat a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénnyel kapcsolatban román részről kialakult félreértések és megalapozatlan fenntartások egyértelmű tisztázásához. /Martonyi: A sajtónyilatkozatok nem pótolhatják a konzultációt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./2001. június 23.Markó Béla RMDSZ-elnök a román kormányfő nyilatkozatát értékelve, a Szabadságnak kijelentette: rossz jel, hogy már naponta reagálnia kell egy-egy státustörvénnyel kapcsolatos nyilatkozatra. Leszögezte: az RMDSZ véleménye nem változott, a romániai magyarság számára hasznos a jogszabály, de jelentőségét rendkívüli módon felnagyították. Most szolidaritásra van szükség az országon belül, románok és magyarok, az RMDSZ és a román politikai erők között is. Ez a vita azonban a szolidaritást rombolja. A két kormány képviselőinek ezt a kérdést mielőbb meg kell beszélniük. A romániai magyarság számára ugyanis rendkívül fontos a státustörvény, de ugyanakkor nagyon fontos a románokkal való együttműködés, a földtörvény és a közigazgatási törvény alkalmazása, fontos a magánegyetem engedélyezése és az állami egyetemen a magyar oktatás bővítése. /T. Sz. Z.: Markó: Nem tudjuk helyettesíteni a konzultációkat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./2001. június 23.Mivel Gheorghe Funar többszöri beidézés ellenére sem jelent meg a kihallgatáson, a rendőrség előállítási parancsot bocsátott ki. A továbbra is tiltakozó-fenyegetőző polgármestert jún. 22-én négy, az erőszaktól sem visszariadó rohamrendőr kísérte be. A városházi alkalmazottak összecsaptak a rendfenntartókkal. - Rendőrök jöttek értem, hogy bekísérjenek. Én nem vagyok bűnöző, nem követtem el semmilyen gonosztettet, mégis le akarnak tartóztatni. Sajnálatos, hogy Kolozsvár megválasztott polgármesterével szemben így viselkednek a belügy emberei - hangoztatta Funar a rögtönzött sajtóértekezleten. Funart gépkocsiba tuszkolták, és elvitték azt a "hívét" is, aki durván meglökdöste és szidalmazta a rendőrparancsnokot. Puscas ezredes a következőket nyilatkozta a sajtónak: Gheorghe Funar polgármestert ki fogjuk hallgatni azoknak a dossziéknak az ügyében, amelyeket a sajtó és a közvélemény már ismer. Azért folyamodtunk erőszakhoz, mert számtalanszor küldtünk neki idézést, de nem tett ezeknek eleget. Az utcán trikolóros zászlóval a kezében megjelent Popa Eugen NRP-s városi tanácsos, több nagy-romániás társaságában. Egyikük, bizonyos Cheregi Ioan tartalékos ezredes, közelről szidalmazni kezdte a rendőrparancsnokot, amiért "bekísértette Kolozsvár legjobb emberét". Erre letartóztatták az ezredest. A rendőrség épülete előtt eközben gyülekeztek a Nagy-Románia Párt hívei, akik kiabálva kérték a város polgármesterének szabadon engedését. Funar a rendőrségről távozva rögtönzött sajtótájékoztatón kijelentette: nem érti, hogyan engedte meg magának a rendőrség, hogy úgy bánjon a város polgármesterével, mint egy közönséges bűnözővel. Parancsnokukkal az élen ezért nagy árat fognak fizetni. Véleménye szerint az egész felhajtásért az RMDSZ és a Demokrata Párt tehető felelőssé, annál is inkább, mivel az ügyészt, aki a parancsot kiállította, Szőcs Sándornak hívják. - Meggyőződésem, hogy az ügynek politikai háttere van - jelentette ki a polgármester. - Csak a kolozsváriaknak okoz gondot a polgármester azzal, hogy cirkuszt rendez a városban - jelentette ki a sajtónak Adrian Nastase kormányfő. /Ördög I. Béla-Nánó Csaba: Rendőrök kísérték be Funart a kihallgatásra. Erőszakos jelenetek a polgármesteri hivatalban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./2001. június 23.Nemzeti Kisebbségi Tanács létrehozásáról döntött jún. 21-i ülésén a kormány. A létrehozott testület a tájékoztatási minisztérium keretében fog működni, a kabinet konzultatív hatáskörrel ellátott szerveként. A tanács feladata többek között a nemzeti közösségek szervezeteivel való kapcsolattartás, ezek támogatása, a kisebbségeket érintő ügyekben törvénytervezetek előterjesztése a tájékoztatási minisztérium részére. A tanács létrehozása azt szolgálná, hogy a kormány szorosabb kapcsolatot tarthasson fenn a nemzeti közösségek szervezeteivel a kormányprogram kisebbségekre vonatkozó előírásainak minél hatékonyabb alkalmazása érdekében. Ezáltal lehetőség kínálkozik arra is, hogy a kormány jobban megismerje a nemzeti közösségek gondjait és operatív döntéseket hozzon a kisebbségeket érintő ügyekben. A Kisebbségi Tanácsban a parlamentbe bejutó kisebbségek három-három képviselője vesz részt. A testület negyedévenként ülésezik. A kormányhatározat életbe lépése után tizenöt napon belül a tanács összeül, hogy kidolgozza és elfogadja saját működési szabályzatát, amelyet a tájékoztatási miniszter hagy majd jóvá. /Megalakult a Nemzeti Kisebbségi Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./2001. június 23.Ellenezzük azt, hogy a közigazgatási törvénynek a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírásai kiiktassák a hivatalos román nyelvet - mondta Virginia Vedinas, a közigazgatási minisztérium államtitkára jún. 22-én a Project on Ethnic Relations (PER) szervezte egynapos marosvásárhelyi szemináriumon. A rendezvényen többek között jelen volt Ioan Toganel, Maros megye prefektusa, Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke, Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere és Borbély László parlamenti képviselő. Ioan Toganel kifejtette: 25-30 Maros megyei községben még a törvény megjelenése előtt magyar nyelven tartották a helyi tanács üléseit, hisz a magyar lakosság aránya meghaladja a 85-90 százalékot. Véleménye szerint egy külön hivatalos iratra lenne szükség, amely pontosan meghatározná a magyar településnevek fordítását. Fodor Imre alpolgármester úgy vélekedett, nincs szükség újabb pontosításokra a törvény alkalmazását illetően. Borbély László emlékeztetett: a marosvásárhelyi márciusi interetnikus konfliktus a Tudor negyedi magyar felirat miatt robbant ki. /Kiss Olivér: Kisebbségi PER-szeminárium. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./2001. június 23.Jún. 22-én tartották Sepsiszentgyörgyön, a főiskolán a végzős menedzsment szakosok írásbeli záróvizsgáját, három év szaktantárgyaiból. A végzősök szakdolgozatukat jún. 23-án fogják megvédeni. A két tagozat - magyar és román - hatvanas létszámmal indult, s ebből 51-en végeztek. Domokos Ernő főigazgató, a második végzős évfolyam erősebb, mint a korábbi, tavaly a 60-ból 41-en vizsgáztak sikeresen. A főiskola a végleges akkreditációs feltételeknek igyekszik eleget tenni. A közigazgatás szakon idén végez az első évfolyam. /Sepsiszentgyörgyi főiskola: kiröppen a második évfolyam. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 23./2001. június 23.A magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspököt tüntette ki a Tőkés László Alapítvány idei egyéni díjával. Az alapítvány vezetősége a kitűntető címmel Tempfli József kisebbség-védelmi tevékenységét, a romániai magyar közösségért kifejtett több évtizedes munkásságát ismerte el. Az elismerést június 24-én, vasárnap, ünnepélyes keretek között adják át Tempfli Józsefnek Kisvárdán, ahol a helyi MDF-szervezet 1989-ben hozta létre az alapítványt. Az egyéni díjat eddig politikusok, tudósok és művészek kapták, az idén első alkalommal ítélték oda egyházi személyiségnek. /Tőkés-alapítványi díj Tempfli Józsefnek. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 23./2001. június 23.A kolozsvári Állami Magyar Színház 2000-2001-es évadja már májusban véget ér, ezután következett egy olyan turné, amely a színház egyik leghosszabb kiszállása volt. Minderről Tompa Gábor, a kolozsvári magyar színház igazgató-főrendezője számolt be. A vajdasági és a szlovákiai turné 18 napig tartott, majd jött a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja és a pécsi Országos Színházi Találkozó. Közel egy hónapig voltak úton. Más jelentősége volt ennek a turnénak, mint a hosszúságában ehhez hasonlítható több mint öthetes nagy-britanniai kiszállásnak, amely a színháznak a legnagyobb nemzetközi elismerést hozta meg. A 200 éves erdélyi színjátszás történetében először indulhatott egy társulat ilyen jelentős nyugati turnéra. Sok meghívást kaptak, s így jutottak el Franciaországba, Finnországba, Spanyolországba, Németországba, Lengyelországba és más országokba. - Visszatérve a mostani alkalomra: olyan magyarlakta határon túli területeket jártak be (Délvidéket és Felvidéket), ahova eddig még nem jutott el erdélyi társulat ilyen turnéval. Mindezt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatása tette lehetővé. Tompa szerint köszönetet kell mondani Elekes Botondnak, a Határon Túli Magyarok Hivatala főosztályvezetőjének, illetve Rockenbauer Zoltán miniszternek, ők szorgalmazták, hogy társulatuk induljon erre a turnéra. Vajdaságban útjuk állomásai Nagybecskerek, Kikinda, Zenta és Újvidék voltak. Szabadka, sajnos, kimaradt. A felvidéki előadások színhelyei: Kassa, Rimaszombat, Dunaszerdahely és Komárom. Újvidéken már járt 1990-1991-ben a kolozsvári magyar társulat. A nagybecskereki színház szerb társulat, de mellette működik egy magyar nyelvű Madách-kör, melynek lelkes vezetője, Izelle Károly fogadta a kolozsváriakat. - Tompa Gábor 1995 óta nem járt a kisvárdai fesztiválon, most viszont részt vett a társulat is. - Végül Tompa Gábor arról is tájékoztatott, hogy jelenleg a kolozsváriak egy része Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel. - Ez része annak a bérletcsere-egyezménynek, amely most már évek óta tart a kolozsvári magyar és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház között. /Nánó Csaba: A kolozsvári Állami Magyar Színház rendkívüli turnéja. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./2001. június 23.Jún. 16-20. között rendezték meg Sikondán (Magyarország) 120 határon túli és 80 magyarországi diák és ifjúsági lapszerkesztő részvételével a kárpát-medencei gyermektalálkozót, melyet a pécsi Szivárvány Gyermekház és a Baranya Megyei Gyermek és Ifjúság Közalapítvány szervezett. A rendezvény lehetőséget nyújtott az ismerkedésre, a határon túli magyar nyelvű ifjúsági kiadványok tartalmi, szerkesztési problémáinak megbeszélésére. Az erdélyi kiadókat a kolozsvári Napsugár és Szivárvány részéről Zsigmond Emese, a Tinivár Kiadó részéről dr. Bartha Zoltán, a nagyváradi Szemfüles részéről Molnár Anikó, a marosvásárhelyi Talentum Alapítvány részéről Náznán Olga, a sepsiszentgyörgyi Cimbora részéről Farkas Ágnes képviselte. A vajdasági Jópajtás, a horvátországi Barkóca, a burgerlandi Hírhozó, valamint a magyarországi Szivárvány és Hetedhéthatár diákolvasóinak és szerkesztőinek együttléte hasznos volt. /Horváth Gyöngyvér: Nemzetközi gyermektalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./2001. június 23.Butnaru Antal római katolikus esperest tavaly dec. 1-jétől Pankotáról Lugosra nevezték ki. Elmondta, hogy Lugoson nagyobb a plébánia, több a katolikus hívő /4-5000 fő lehet/, akik magyarul, románul és németül igénylik a szertartásokat. Butnaru mindhárom nyelven tud. /Isten dicsőségére, a hívekért. Pankota után Lugoson. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 23./2001. június 23.Kuncz Aladárra emlékezett a Népújság, az író halálának hetvenedik évfordulóján. /Gondolatok a kőasztalnál. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 23./2001. június 23.Rétyen ünnepi istentiszteleten emlékezett a község és református egyháza a magyar keresztyénség és államalapítás ezeréves évfordulójára. A jelentős évfordulót emléktáblával jelölték meg a műemlék templom falán. Irodalmi összeállítással léptek fel az Antos János Általános Iskola tanulói. T. Deák Botond helybeli református lelkipásztor megáldotta azt az egyházközségnek ajándékozott nemzetiszín millenniumi emlékzászlót. /Millenniumi ünnep Rétyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 25./2001. június 24.Román, magyar és német nyelvű írásokat közöl a Vita Catholica Banatus, a temesvári római katolikus püspökség havonta megjelenő folyóirata. A folyóiratban a resicai születésű, Kolozsváron egyetemi hallgató Varga Attila a Bánság történelméről írt, az arad-gáji jubileumi zászlóavatást verssel köszöntötte páter Bíró. A folyóiratot Resicán szerkesztik a Havas Boldogasszony plébánián, Pál József-Csaba plébános irányításával. /Román, magyar és német nyelvű írásokat közöl a Vita Catholica Banatus. = Vasárnap (Kolozsvár, jún. 24./2001. június 24.Megjelent a gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola teológiai folyóiratának /Studia Theologica Transsylvaniensia/ második száma. Az erdélyi katolikus tudományosság e fóruma a gyulafehérvári teológiai műhely újdonságaival jelentkezett. Székely Dénes aktuális kérdésekre keresett teológiai választ Az egyház az ezredfordulón című tanulmányában. Marton József folytatta Márton Áron beszédeinek elemzését, ezúttal a nagy püspöknek a kultúra szolgálatában elmondott beszédei kerültek sorra. /Vasárnap (Kolozsvár, jún. 24./2001. június 24.Napvilágot látott a Szikra, a Gróf Mailáth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium /Gyulafehérvár/ diáklapjának legfrissebb, májusi száma. A Szikrát az iskola tanulói írják-szerkesztik-tördelik tanáraik segítségével. Baróti László iskolaigazgató ebben a számban a zene atyjának számító Arezzói Guidóról írt. Beszámoló található a diáklapban az iskola kórusának székesfehérvári látogatásáról. /(sch): Kisszeminaristák szócsöve. = Vasárnap (Kolozsvár, jún. 24./2001. június 25.Jún. 23-án Ion Iliescu elnök egy sajtóértekezleten reményét fejezte ki, hogy Magyarország jobban átgondolja a státustörvény elfogadásának következményeit. Az államfő attól tart, hogy a Romániával szomszédos ország "árnyékba kerül". - Egyetlen ország sem fogadhat el olyan törvényt, amely más állam polgáraira vonatkozik, mivel ezáltal árt a jószomszédi viszonynak. Mi az, hogy magyar igazolvány? - tette fel a kérdést Ion Iliescu. /Iliescu: Mi az, hogy magyar igazolvány? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./2001. június 25.Martonyi János külügyminiszternek a Bukarestben elhangzott sajtónyilatkozatokról az a véleménye, hogy azok nem léphetnek az érdemi, hivatalos egyeztetések helyébe. Emlékeztetett: román kollégájával megegyeztek, hogy nem a sajtón át kommunikálnak, s a magyar fél tartja magát eme önként vállalt szabályhoz. Szerinte a román-magyar kapcsolatokban meghonosodott modellértékűség a továbbiakban is kötelez, ehhez viszont fel kell újítani az alapszerződés nyomán létrehozott magyar-román kormányközi vegyes bizottság kisebbségi, valamint más szakbizottságai tevékenységét. /Magyar külügyminiszter a román nyilatkozatokról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./2001. június 25.Jún. 22-én megszólalt Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő is a státustörvénnyel kapcsolatban, majd állásfoglalását egy nap múlva a rádióban is megismételte. Eszerint a törvény nem jó, nem felel meg az EU jogi normáinak. - Nicolae Vacaroiu, a bukaresti felsőház elnöke parlamenti delegáció élén járt a napokban Belgrádban. A hét végén Goran Svilanovic jugoszláv külügyminiszter állította: Jugoszlávia a román állásponthoz közeli véleménnyel van a kedvezménytörvényről. Kostunica államfő pedig Budapesten ismertette a vonatkozó jugoszláv álláspontot. Kostunica "kényesnek"˛ tartotta a törvény ama kitételét, hogy bizonyos szervezetek, egyének adnának igazolást arról, ki a magyar nemzetiségű, vagyis ki érdemel igazolványt. Felvetette: a jugoszláv alkotmány értelmében senki sem köteles válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a nemzetisége. A VMSZ hét végi, szabadkai közgyűlésén járt Zoran Djindjic szerb kormányfő sajtóértekezleten megjegyezte: személy szerint nem tetszene neki a jogszabály etnikai integrációként való értelmezése. /Halkabb kifogás Pozsonyban, ébredező Belgrád. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./2001. június 25.Nagy-Románia békés úton történő megteremtéséről és Erdély Magyarországgal szembeni megvédéséről beszélt Corneliu Vadim Tudor szenátor, a Nagy-Románia Párt (NRP) elnöke jún. 23-án Bukarestben, a párt fennállásának tízéves évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. A pártvezér kitért a magyar státustörvényre, amely véleménye szerint egyet jelent azzal, hogy Magyarország hadat üzent Romániának. - Fegyvert ragadunk és megvédjük Erdélyt - nyugtatta meg híveit Tudor, hozzátéve, reméli, "idáig nem jutnak el a dolgok". A hallgatóság felállva, ütemes "egység" jelszó skandálásával ünnepelte Erdély megmentőiként a pártelnököt, valamint az NRP főtitkárát, Gheorghe Funar kolozsvári polgármestert. /Vadim Tudor prédikációi. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 25./ Corneliu Vadim Tudor fényes politikai pályafutásáról készülő filmet is bemutatták az ünnepségen. Felszólalt maga a pártelnök is, kifejtette, hogy céljuk "békés úton elérni Nagy-Románia megteremtését, az egyesülést Moldáviával". A státustörvénnyel kapcsolatban hangoztatta: a magyarság megint az első számú közellenség (Nagy)Romániában A Nagy-Románia Párt öt cikkelyből álló "törvénytervezete" szerint a magyarságigazolvánnyal rendelkezők nem tölthetnek be köztisztségeket Romániában, ugyanis kettős állampolgárságúaknak tekintendők. Továbbmenve "külföldi állampolgárnak tekintendők mindazon személyek, akik élni akarnak a magyar státustörvényben foglalt kedvezményekkel". Továbbá azok a vállalatok, amelyek a státustörvény értelmében kedvezményekhez jutnának, ezután csak külföldi vállalkozásként működhetnének. A törvénytervezet "feloszlatna és alkotmányellenes cselekedetért ítéltetne el minden olyan szervezetet, amely magyarságigazolványokhoz szükséges ajánlásokat bocsát ki." /Bogdán László: A prédikációtól a diszkriminációig. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 27./2001. június 25.A román parlament 17 törvényhozója közös nyilatkozatban szólította fel a román illetékeseket, hogy a Nagylak és Konstanca között tervezett autópálya ne Erdély kikerülésével, hanem ennek a térségnek a bekapcsolásával épüljön fel. Az erdélyi autópálya építését szorgalmazó képviselők jún. 23-án Nagyváradon tanácskozást tartottak, amelyen az érintett megyék vezetői és parlamenti képviselői mellett román és magyar szakemberek, valamint több magyarországi megye képviselői vitatták meg a közös fellépés lehetőségét. A tanácskozáson elvi egyetértés született az erdélyi autópálya tervének támogatásáról, és ezt közös nyilatkozatban rögzítették. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség hét, a Nemzeti Liberális Párt hat, a kormányzó Szociáldemokrata Párt két és a Demokrata Párt, illetve a Nagy-Románia Párt egy-egy törvényhozója írta alá az erdélyi autópályát szorgalmazó képviselők nagyváradi nyilatkozatát. A közlekedési minisztérium már a nagyváradi találkozó előestéjén leszögezte, hogy elutasítja a kezdeményezést. /Tanácskozás Nagyváradon. Erdélyen haladjon át a Nagylak-Konstanca autópálya. Marius Sorin Bota: semmi esély. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./2001. június 25.Jún. 23-án Nyárádszeredában és Szovátán tartottak fórumot az RMDSZ vezető politikusai. Részt vett Markó Béla szövetségi elnök, Birtalan Ákos, Kelemen Atilla, Borbély László, Kerekes Károly és Makkai Gergely képviselők, valamint Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. A találkozókon a politikusok aktuális politikai kérdésekről, a státustörvényről, a költségvetésről, a Sapientia Alapítványról, környezetvédelemről, kisrégiós kérdésekről, szociális kérdésekről tájékoztatták a résztvevőket. Markó Béla szövetségi elnök elmondta, olyan megállapodást sikerült kötni a kormánypárttal, amely lehetővé tette, hogy az RMDSZ ellenzékben maradjon. Fontos célkitűzést valósított meg a helyhatósági törvény, a költségvetést is pozitív irányban tudták befolyásolni, a Sapientia engedélyeztetésében is része volt az erős RMDSZ parlamenti csoportnak. További célok: az állami magyar egyetem, az egyházi ingatlanok helyzetének rendezése, a föld- és az erdők ügye. A státustörvényről kijelentette, hogy erős szimbolikus üzenet: nyolcvan év után Magyarország először vállal egy kerettörvény révén kötelezettséget, hogy odafigyel a határon túli magyarok problémáira. Visszautasította a román támadásokat, amelyek eltúlozták, felnagyították a törvény jelentőségét, majd rámutatott: a két kormánynak kell a kérdést megtárgyalni. Birtalan Ákos képviselő elmondta, hogy idén a költségvetés jó irányba mozdult el, olyan értelemben, hogy nem felejtették ki az erdélyi megyéket. Kerekes Károly a szociális ellátás rendszerének reformjáról beszélt, kijelentve, hogy az önkormányzatok feladata a helyi szociális gondok azonosítása, a pénzalapok előteremtése. Kelemen Attila képviselőházi frakció-vezető a földtörvénnyel, illetve az erdőtörvénnyel kapcsolatosan elmondta, hogy 23 egyeztetés történt a kormánypárttal, s olyan változatot sikerült elfogadtatni, amely az RMDSZ-nek is jó. A jún. 21-i kormányülésen elfogadták az egyeztetett változatot. /RMDSZ Tájékoztató, jún. 25. - 1995. sz./2001. június 25.A közvélemény tájékoztatása a közigazgatási törvény alkalmazásáról. A nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználata a közigazgatásban - címmel jún. 23-án egynapos szemináriumot tartott a Project on Ethnic Relations (PER) Marosvásárhelyen. Virginia Vedinas, a közigazgatási tárca államtitkára szerint a különböző nemzeti kisebbségek anyanyelvének használata a közigazgatásban megfelel az európai előírásoknak. Hangsúlyozta: a minisztérium ellenzi azt, hogy ez a jog kedvezőtlenül befolyásolja a hivatalos román nyelvet. Borbély László kijelentette, a Román Akadémián pontosan leírva találhatók az erdélyi települések hagyományos nevei. /Kiss Olivér: PER-szeminárium Marosvásárhelyen Közigazgatás anyanyelven. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./2001. június 25.Jún. 23-án tanácskoztak a Kolozs megyei RMDSZ-küldöttek. Mátis Jenő MKT-elnök. AZ MKT újraszervezte szakbizottságait. Kiegészült a megyei ügyvezető elnökség: a Megyei Küldöttek Tanácsa /MKT/ egyhangúan megerősítette tisztségében Széplaky Attila ifjúsági alelnököt. Kónya-Hamar Sándor megyei elnök hangsúlyozta: a Kolozs megyei RMDSZ a Magyar Ifjúsági Tanács jelöltjeit támogatja, és nem azokat, akik az úgynevezett Itthon, fiatalon mozgalom kapcsán próbálnak elérni különféle pozíciókat. Az MKT levélben fordult az Etnikumközi Párbeszéd Szövetség elnökségéhez, amelyben a hasonló nevű kiadványukban megjelenő cikkek tartalmának felülvizsgálatára szólítja fel az illetékeseket. Az MKT Fey Lászlónak a lap februári számában megjelent egyik írását sérelmezte, és arra kérte a kiadvány szerkesztőbizottságát, járuljon hozzá a megyei RMDSZ-elnök ez ügyben fogalmazott állásfoglalásának közzétételéhez. Végül az MKT úgy döntött, hogy a Gheorghe Funar polgármester sorozatos provokációi kapcsán Kolozsváron kialakult, a helyi magyar közösség számára tovább nem tolerálható helyzet kapcsán megkereséssel fordul az országos elnökséghez, amelyben a kérdés minél hamarabbi orvosolására kéri fel a szövetség vezetőit. /Székely Kriszta: Kolozsvár ügyében az MKT az országos vezetéshez fordul. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./2001. június 25.Jún. 25-én tartották Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) által szervezett Országos Szakmai Napokat (OSZN) számos neves bel- és külföldi tudós, egyetemi tanár, akadémikus részvételével. Dr. Bíró Károly EMT-elnök köszöntötte a résztvevőket. Dr. Berényi Dénes akadémikus /Debrecen/ Az ezredforduló kihívásai és a természettudomány című előadásában megállapította, hogy míg 50 éve a gazdag országok és a szegény országok között csak mintegy 30-szoros volt a különbség, mára ez 300-szorosra nőtt, a tartalékok négyötödével a föld lakosságának csupán ötöde rendelkezik. A környezetpusztítás, a folytonosan növekedő energiaéhség, az elképesztő pazarlás (a források mintegy 60%-át hadikutatásra fordítják) ugyancsak a kihívások közé tartozik. A kolozsvári származású dr. Benedek Dezső (Georgiai Tudományegyetem, Egyesült Államok) az internetes oktatással kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Az előadók között volt - többek között - dr. Pusztai Kálmán (Kolozsvári Műszaki Egyetem), dr. Kolozsvári Zoltán (Plasmaterm Kft.), dr. Lányi Szabolcs (Tudományos és Technológiai Fejlesztési ügynökség, Bukarest). dr. Jung János egyetemi tanár /az orvostudomány fejlődéstörténetét vázolta fel/, dr. Dávid László, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem tanára, dr. Wanek Ferenc, a Kolozsvári Állami Földtani Intézet munkatársa és dr. Pálfalvi Attila, aki az évek óta készülő román-magyar műszaki szótárról beszélt. /(bálint-bodolai-korondi): Országos Szakmai Tanácskozás. Tanácskoztak az erdélyi magyar műszaki szakemberek. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 25./ Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság kilencedik alkalommal rendezte meg az Országos Szakmai Napokat. Miként felelnek meg szakembereink, tudományos-civil szervezeteink az információs és technológiai robbanás óriási kihívásának - erre keresték a választ a tanácskozáson. A rendezvényen mintegy száz szakember, köztük négy akadémikus: dr. Berényi Dénes (Debrecen), dr. Kökényesi Sándor (Ungvár, Debrecen), dr. Pungor Ernő (Budapest) és dr. Benkő Samu (Kolozsvár) vett részt. A külföldi előadók között jelen volt dr. Benedek Dezső, a Georgia Egyetem professzora. Az EMT Máthé Enikőt, a Firka természettudományos lap szerkesztőbizottságában végzett tízéves kitartó munkájáért első díjjal tüntette ki. Második díjban részesült Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere, aki szintén egy évtizede vezeti a szervezet fizika szakosztályát. A harmadik díjat dr. Lányi Szabolcs, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai tagozatának kinevezett dékánja vehette át a Tudományos, Technológiai és Innovációs Országos Ügynökségben folytatott tevékenységéért. A magyarországi vendégek által kiosztott Vermes Miklós-díjban részesült Égető Albert, Bíró Tibor és Puskás Ferenc, a Vermes-plakettet pedig dr. Bíró Károly, az EMT országos elnöke vehette át. /Szucher Ervin: Újkori kihívások. Országos Szakmai Napokat tartott az EMT. = Krónika (Kolozsvár), jún. 25./2001. június 25.Megtartották a Marosvásárhelyi Katolikus Napokat. A Deus Providebit Tanulmányi Ház négy napon át a Katolikus Napok helyszíne volt. Jún. 21-én Potyó Ferenc érseki helynök Laikusok és klerikusok címen tartott előadást, majd kiscsoportos beszélgetések zajlottak. Jún. 22-én a Kós Károly Alapítvány fotókiállítását nyitották meg, majd Tóth István költő tartott előadást Babits Mihály költészetéről. Jún. 23-án a felvidéki, bártfai Muskovszky Viktor (Orbán Balázshoz hasonló személyiség) életművét bemutató kiállítás nyílt és pódiumbeszélgetés zajlott Katolikusság a civil társadalomban címmel. A beszélgetésen többek között részt vett dr. Bura László, a Pax Romana Egyesület elnöke, Fodor Sándor író, doktor Márton András, a Caritas egészségügyi programjainak a felelőse és Puskás Bálint RMDSZ-szenátor, a hazai Máltai Szeretetszolgálat elnöke. Jún. 24-én a belvárosi templomban a kecskeméti érsek helynöke, Farkas László celebrált szentmisét. A Marosvásárhelyi Katolikus Napokat a tavaly rendezték meg először. /(Máthé Éva): Katolikus Napok - Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./2001. június 25.Jún. 23-án felszentelték Fehéregyházán az unitárius templomot és a harangokat. A mindössze 73 lelket számláló egyházközség tagjai lelkesen dolgoztak a templom építésén. Angliai, svájci, németországi csoportok, gyülekezetek adományoztak jelentős pénzösszegeket az építéshez, az Illyés Közalapítvány is hozzájárult, az amerikai Princetown unitárius gyülekezete 1998-tól segített. Ez a hely nemcsak templom lesz, itt tartják majd a Petőfi-ünnepségeket s minden olyan rendezvényt, amely a közösséget a megmaradásban erősíti - tájékoztatott Benedek Jakab, e fíliát gondozó segesvári unitárius lelkész. /Vajda György: Millenniumi templomszentelés. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 25./2001. június 25.Székelyudvarhelyen, júl. 7-15-én nemzetközi tánctábort és zenei találkozót szervez a Zene- Tánc-Mozgás Kulturális Egyesület, abból a célból, hogy a magyarság fiataljai megismerhessék egymás zenei és tánckultúráját, tanuljanak egymástól. Cél továbbá a kulturális hagyományok megismerése, ápolása, tapasztalatcsere, új kapcsolatok és barátságok kialakítása. Különböző táncok lesznek: néptáncok (tiszaháti, hevesi, erdélyi, moldvai, csángó, kárpátaljai, felvidéki), népek táncai (görög, ír népi, skót, zsidó körtáncok), társasági társastáncok (rumba, cha-cha-cha, keringők, salsa), modern táncok (bingo, summer dance). /Nemzetközi tánctábor és zenei találkozó. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./2001. június 25.Jún. 24-én, vasárnap tartották Magyardécsén a falutalálkozót és a cseresznyemajálist. Fekete János magyardécsei református lelkész köszöntötte a falu lakóit, a magyarországi vendégeket és a meghívottakat. A magyardécsei óvodások és iskolások hagyományőrző műsort mutattak be. Az idősek dalárdájának fellépése után Márton Árpád tanár a település történetéről tartott előadást. /Nánó Csaba: Ünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./2001. június 25.Székelykeresztúron június 23-án hat személyt tüntettek ki. Díszpolgári címet adományoztak a város leghűbb festőjének, Ipó Lászlónak, születésének 90. Évfordulóján. Pro Urbe-kitüntetésben részesült Herbert von Euw svájci állampolgár. Az ő segítségével épült fel a fiatfalvi modern orvosi rendelő, a Petőfi Sándor Általános Iskola és az Orbán Balázs negyed modern fűtésrendszere, továbbá Hartung György Somogybabod polgármestere, Szécsi András festőművész és Kárpáti Zoltán dunakeszi tanácsos. Szabó Kálmán Attila megírta a Székelykeresztúri Állami Tanítóképző Intézetének történetét. Ezért a munkájáért Székelykeresztúr Kultúrájáért kitüntetésben részesült. /Díszpolgári címek Keresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 25./ Ipó László (Felsőboldogfalva, 1911. március 4. - Székelykeresztúr, 1991. március 22.) első egyéni kiállítása 1936-ban volt Székelykeresztúron, 1944-ben véglegesen Székelykeresztúron telepedett le. A festészet mellett a zenével is foglalkozott, 15 esztendőn át a keresztúri Filharmónia elsőhegedűse volt, kiváló mesterhegedűket is faragott. Versei, elmélkedései, önéletrajzi írásai sem maradnak el többi alkotásaitól. Megfestette, többek között, Kelemen Lajos, Tompa László, Benedek Elek, Makkai Sándor, dr. Molnár István arcképét. Több munkáját a székelykeresztúri múzeumnak adományozta. 1994-ben nevét viselő művészeti alapítvány alakult, 1995-ben emléktáblával jelölték meg azt az épületet, amelyben élt és alkotott. /Művelődés. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 29./2001. június 25.Csíkszereda néven látott napvilágot a városi tanács és a polgármesteri hivatal havi kiadványa. Az új sorozat első számának megbízott szerkesztője Székedi Ferenc. A nyolc oldalas kiadványban a tanács határozatai kerülnek bemutatásra, valamint a korábbi határozatok végrehajtásának menetéről is olvashatunk. /Újra megjelent a Csíkszereda. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||